Délmagyarország, 2007. május (97. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-03 / 102. szám

12 • KAPCSOLATOKCSÜTÖRTÖK, 2007. MÁJUS 3. AZ ÜGYVÉD VÁLASZOL Dr. Juhász György Az új cégneve Tisztelt ügyvéd úr! jelenleg egyéni vállalkozóként dolgozom. Felmerült a családban, hogy betéti társaságot alakítunk. Nehezen tudjuk eldönteni, mi legyen az új cég neve. Hallottam olyat, hogy egy új cégnél a cégbíróság nem fogadta el a választott nevet, ezért azt meg kellett változtatni. Ezt szeretnénk elkerülni. Telefonon érdeklődtem, és azt a tájékoztatást kaptam, hogy előre le lehet foglalni a nevet. Igaz ez' Ha igen, kérem, írja meg, pontosan mit is kell tennem. Kedves olvasó! Valóban, a társasági jog tavalyi reformja óta bevezették a névfoglalás intézményét. Egy gazdasági társaság nevének több kritériumnak is meg kell felelnie. Ezek egyike a cégkizárólagpsság elve. Ez azt jelenti, hogy az új névnek egyértelműen különböznie kell minden más cég nevétől. Lényeges, hogy a különbözőségnek írásban és kiejtve is fenn kell állnia. Amikor új nevet választunk, azt célszerű prioráltatni, vagyis meggyőződni arról, hogy nincs másik azonos vagy összetéveszthetően hasonló név. Ezt több fórumon is megtehetjük. Talán legegyszerűbb és legbiztosabb, ha közvetlenül valamelyik cégbíróságon érdeklődünk. Korábban csak ennyi lehetőségünk volt. 2006. július elseje óta azonban be is biztosíthatunk, le is foglalhatunk egy nevet. Ezért az eljárásért ötezer forint illetéket kell fizetnünk. Cserébe a Cégbíróság megvizsgálja, hogy a kiszemelt ncv megfelel-e a cégkizárólagosság követelményének. Névfoglalással alapítandó és már létező, új nevet választó ccg kapcsán is élhetünk. Ha kérelmünknek helyt adnak, 60 napos időtartamra elsőbbségi jogot biztosítanak, vagyis más ugyanolyan vagy hasonló elnevezésű társaságot nem alapíthat. Ha ezen időszak alatt nem nyújtjuk be cégbejegyzési kérelmünket, akkor elsőbbségi jogunk megszűnik. Természetesen a választott cégnévnek több más szempontnak is meg kell felelnie, ezeket a Céghíróság majd csak a bejegyzési eljárásban vizsgálja. ló tudni, hogy kiemelkedő történelemi személyiségek nevét csak a Magyar Tudományos Akadémia engedélyével, olyan elnevezést pedig, amelyhez másnak jogi érdeke fűződik, csak a jogosult hozzájárulásával lehet a cégnévben szerepeltetni. Szeged város neve például csak az önkormányzat engedélyével használható. A névfoglalási eljárás gyors és hasznos megoldás, amivel későbbi kellemetlenségektől kímélhetjük meg magunkat. Általában azonban csak egy lehetőség, az egyszerűsített cégeljárásban viszont kötelező. Lényeges továbbá, hogy a névfoglalási eljárásban is kötelező a jogi képviselet. Számos olyan levelet, telefonhívást kapunk olvasóinktól, melyben nemcsak egyszerűen megosztani szeretnék velünk ügyes-bajos gondjaikat, hanem segítséget, többnyire jogi tanácsot kérnek tőlünk. Éppen ezért a Kapcsolatok oldalunkon elindítottuk Az ügyvéd válaszol című rovatunkat, melyben dr. luhász György heti rendszerességgel reagál olvasóink kérdéseire, felvetéseire, próbál jogi megoldást kínálni problémás élethelyzeteikre. Leveleiket a szokásos módon postán vagy e-mailen (kapcsolatokú' delmagyar.hu) küldjek el szerkesztőségünkbe. Kérjük, a borítékra vagy elektronikus levélre írják rá: Az ügyvéd válaszol. Nevetséges, amit a MÁV művel a Szeged-Budapest vonalon. Tavaly decemberben csináltak egy új menetrendet, amelyet nagyon megszerettem. Ez az, amiről a Délmagyarország azt írta, hogy hibridvonat: óránként mennek a szerelvények, az eleje IC, a vége meg gyorsvonat. Szerintem nagyon jó benne, hogy kiszámítható a közlekedés. Az IC-re a helyjegy kicsit sokba kerül, ez főleg úgy értelmetlen, hogy a gyorsvonati kocsikba meg nem kell helyjegy. De összességében így jó volt a menetrend. Külföldi vendégekkel jöttünk egyszer haza Pestről, és mindegy volt, melyik vonatot érjük el, mindig volt IC-kocsi, így nem kellett égni, hogy milyen régi kocsik járnak gyorsvonatként. Na de ennek vége, építkeznek Pest határában, és tönkretették azt, amit csak nemrég vezettek be. Három óra az út! Ki van írva több helyen, hogy ideiglenes menetrend-módosítás, de én egyszerűen nem hiszem el, hogy ez rendben van így. A vonat, amivel a múltkor jöttem haza, megállt még egy Pilis nevű romos kis állomáson is, meg Monoron, meg egy modernebb helyen, talán Ceglédbercel-Csemő, ha jól olvastam. Ez lenne az IC? Ezek a települések a cityk? Azt megértem, hogy Szatymazon meg kell állni, mert csak egy sín van, és szembejön egy másik vonat (elég baj, hogy csak egy sín van), de miért kell Pest és Cegléd között megállni? Borzalmas, nehézkes mamutcég a MAY nem is vették még észre, hogy 17 éve rendszerváltás volt, csak csodálni lehet, hogy nekünk, szegedieknek kétszer is ilyen szerencsénk volt velük. Én örömtelinek tartom az óránkénti vonatindulást, meg a szegedi állomás felújítását. Most viszont úgy döntöttek, túl jó dolgunk volt már, rontani kellene a szolgáltatás színvonalán egy kicsit. Kijött a MÁV-ból valami jó, néhány hónap múlva szét is verték. Hihetetlen dolgokra képesek. Még jó, hogy az állomást nem tudják visszacsinálni. Legföljebb csak a mozgólépcsőt nem indítják el. Hatóságilag, ugyebár... Olvasom az Intercity magazinban, amit a vonaton adnak, hogy használt kocsikat vett a MAV a németektől, és nekünk az is milyen jó. Lehet, hogy túl messzire megyek, de mást nem akarunk hozni a német vasúttól? Precizitást, pontosságot, udvariasságot, európai gondolkodásmódot? Ha a MAV-ra göndolok, nem nagyon van bennem nemzeti büszkeség, inkább szégyellem. Inkább idehívhatnánk a németeket, szervezzék meg ók a vonatok forgalmát, adjanak még ilyen használt kocsikat, hátha európaibb vasutunk lenne, mint most. Akkor talán nem kellene az IC-vel Pilisen is megállni, nem kellene a folyosón állni pénteken az utasoknak, és lehet, hogy a takarítók még a vécét is kisikálnák. Mert a magyar állam vasútja számára ezek megoldhatatlan problémák. KEREKES GERGÓ, SZEGED Intercityvel Pilisen A gyorsvonatra nem kell helyjegy, mint az IC-re, ám a hibridvonatokkal mind a kétféle kocsi egyszerre ér fel Pestre Fotó: Schmidt Andrea Szempontok Hont Ferenc megítéléséhez Érthetetlen számomra, hogy Hont András (a keresztnevét rosszul írták a nekem címzett levelében) nagyapjának védelmében nem átallott engem becsmérelni, szklerotikus tünetekkel, „ritka aljas és ocsmány cselekedetekkel" vádolni. Ezt a hangot nem kívánom folytatni. Legföljebb megkérdezem, honnan szerezte értesüléseit pályámról, ha olyan ostobaságot írt, hogy engem az 50-es években huszonévesen, „komoly szakmai előélet és tapasztalatok nélkül két múzeum igazgatójává neveztek ki". Fogalma sem lehet az egykori viszonyokról: 1950-ben engem az egyetemről titoizmus vádjával való kirúgás és egy év állástalanság után, Katona Imre barátom és a későbbi Herdcr-díjas Barabás Jenő közbenjárására nevezett ki Ortutay Gyula a háborús romokban heverő karcagi múzeum újjászervezésére, majd helyezett át 1952-ben hasonló föladattal Makóra. Karcag száműzetés volt számomra. Makó József Attilát adta. Nem egyszerre voltam tehát két múzeum - konflis, egyszemélyes igazgatója. Egy másik oldalvágás Juhász Gyula „irredenta" verseinek mellőzése még a kritikai kiadásból is. Jóhiszcműnek vélve világosítom föl, hogy ez ügyben nem mi döntöttünk, nálunk nagyobb erők: lektorok, kiadók. Nagyapja 1957-ben különben nem volt velem goromba, csak merev, dogmatikus, kádárista. Találkozásunkra 1982-ben sem emlékeztem másként, legföljebb elhallgattam. Ezt Szent Ágoston is megengedte: mindig igazat kell mondani, de az igazat nem kell mindig megmondani. Hont András tudathasadásnak minősíti, hogy elfogadom a szabadtéri színpad alatt nagyapjának 1982-ben elhelyezett emléktábláját, sót 1983-ban - több neves 20. századi szegedivel egyidejűleg, egy bokorban - utcanevet is javasoltam neki. Az unoka szerint: „Mert vagy bűnös valaki, és ebben az esetben utcát sem érdemel, vagy nem az, akkor viszont miért ne lehetne születésének századik évfordulóján tiszteletére emléktáblát állítani senki által kétségbe nem vont érdemei elismeréseként?" Jellegzetes bolsevik érvelés! Az ő gyakorlatuk volt egyfelől a kritikátlan személyi kultusz, másfelöl a kegyvesztett kitörlése a történelemből: elhallgatták nevét, kitépték címszavát a lexikonból, kirctusálták fejét a fényképekről. Álláspontomat világosan megírtam, de az illetékesek nem vették figyelembe. Hontnak vannak érdemei, és ezért meg is kapta a szülővárosától neki járó elismerést: emléktáblát a szabadtéri öltözőjénél, utcanevet az új városrészben. Még azt sem elleneztem volna, ha mostani centenáriumakor szülőházán (Hajnóczy u. 4.) kap második emléktáblát. Kifogásom pontosan annak szólt, hogy Hont Ferenc domborművének nincs helye a magyarság legnagyobbjainak szobrai között, a Nemzeti Emlékcsarnokban. Légvonalban ötven méterre a korábban fölavatott, ugyancsak domborművei díszített szabadtéri emléktáblától. Mi szükség volt még egyre? S milyen alapon került panteonunkba? Ki találta ki ezt a képtelen ötletet? Ráadásul hamis szöveggel. Az 1982-i emléktábla szerint Hont a Szegedi Szabadtéri Játékok „kezdeményezője és első rendezője". Már ez sem felelt meg a valóságnak. A kezdeményező Juhász Gyula volt: a Délmagyarország 1926. augusztus 13-i vezércikkében ő „pendítette meg" először az eszmét: „Szegednek a magyar Salzburg hivatását lehetne és kellene betöltenie, és ez csak hasznára volna a Tisza-parti metropolis jó hírének és forgalmának egyaránt." Hont Párizsból csupán az Odeon Színház híres rendezőjének, Firmin Gémier-nek (1869-1933) ötletét közvetítette, amikor szintén a Délmagyarország hasábjain, de csak 1927. május 11-én, fölsorolta — egyebek közt! — „szabadtéri előadások rendezését". Sokkal konkrétabban kezdeményezett Klebelsberg Kunó a Pesti Napló 1929. július 28-i vezércikkében: szabadtéri játékokat javasolt egyrészt a fővárosban a Margit-szigeten, másrészt Szegeden a Dóm téren! Tehát nem Hont volt a Szegedi Szabadtéri Játékok „kezdeményezője"! Ez súlyos sérelem az igazi kezdeményezőkkel, luhász Gyulával és Klebelsberg Kunóval szemben. Ne terjesszék az illetékesek tovább ezt a legendát! De nem is volt első rendezője. Az első szabadtéri előadást 1931. június 13-án Klebelsberg kezdeményezésére rendezték a Dóm téren: Vóinovich Géza Magyar passióját Hevesi Sándor rendezte. Ehhez Hontnak az égadta világon semmi köze nem volt! Tehát nem ő volt a Szegedi Szabadtéri Játékok első rendezője! A mostani emléktábla még jobban eltúlozza Hont Ferenc valóságos szerepét. Hontot a szabadtéri „megalapítójának" minősíti. Egy év szünet után a Szegedi Szabadtéri Játékok következő bemutatója 1933. augusztus 26-án volt: Az ember tragédiáját valóban Hont Ferenc rendezte. De: jellemző, hogy ó a Dóm teret nem tartotta alkalmasnak a szabadtéri előadásra (Pásztor József: A Szegedi Szabadtéri Játékok története. Szeged, 1938. 23.) A Rudolf (ma Roosevelt) teret, a Közművelődési palota (ma múzeum) előtti teret, a Vár előtti teret, végül az újszegedi sportpályát (!) javasolta! Csak a rendezőbizottság (Balogh István, Hunyadi-Vas Gergely, Pásztor József, Rácz Antal) makacs kitartása miatt nyugodott bele a Dóm téri helyszínbe! így volt ő „megalapító"! Az unoka szeretné azt a látszatot kelteni, hogy nagyapja nem volt politikus, „nem volt statiszta sem a politikai színpadán". Ez szerecsenmosdatás. Köztudomású, hogy Hont Ferenc, míg tehette, politikai előnyével letarolta maga körül a vetélytársakat. Tessék elolvasni Bános Tibor könyvének (A Csárdáskirálynő vendégei, 1996) Hont-talanítás című fejezetét. De hadd idézzem a kortársat, Bacsó Pétert: „Az egész akkori művészetpolitikát az jellemezte, hogy abban az időszakban s abban a periódusban Hont Ferenc tulajdonképpen minden hatalmat a saját kezében összepontosított. Mi, hogy mondjam, gyerekek, tulajdonképpen nem láttunk bele a Hont Ferenc és a Balázs Bcla konfliktusának a lényegébe. Nem láttunk bele, de tény az, hogy Hont tulajdonképpen mindenkit igyekezett kiszorítani erről a területről, hiszen ő volt a főiskolának a főigazgatója, akkor már ő volt a Madách Színháznak a főigazgatója, ha jól emlékszem, a Pártközpontban valami művészeti, filmművészeti nem tudom, mi volt, és a megalakuló Művelődésügyi Minisztériumnak vagy talán Népművelési Minisztériumnak hívták akkor, ő volt a filmosztály vezetője. Igen, szóval, minden ö volt. Ugyanakkor hogy mondjam, benne volt egy nagy gründolási hajlam, készség; önnön magát nagy kombinátornak nevezte. A szakmai ismeretei pedig..." (Filmvilág, 1990. 8. sz.) A három pont sokat sejtet. „Nem jelentett senkiről" - így az unoka. Nem a nagypapán múlott. Ő 1949-ben ilyeneket írt szeretett Rákosi elvtársának: „Több mint egy évvel ezelőtt nyomára jutottam egy a színházi és filmterületet behálózó ellenséges gócnak." „[...] csak Rákosi elvtárssal személyesen közölhetem azoknak a párttagoknak a nevét, akik észleleteim alapján akár tudatosan, akár félrevezetve ezzel az akcióval kapcsolatban állnak". „De nekem nemcsak kötelességem, hanem életem értelme is, hogy minden képességemmel és makulátlan kommunista becsülettel szolgáljam Pártomat, és tántoríthatatlanul harcoljak a Párt, a nép ellenségei ellen továbbra is." Nem jelentett, mert nem nyílt alkalma: Rákosi nem állt vele szóba. Amikor Hont Ferencről 1982-ben írt megemlékezésemet kötetbe (A szerette Város, 1986) tettem, 1984. október 8-án a végére csillag után a következőket írtam: „Idén, Balázs Béla centenárium kapcsán olvastam Hont Ferencnek Balázs Bélához írt, meglehetős gorombán elutasító levelét: az idős író szakértelmét, munkáját ajánlott hasztalan a filmművészet irányítójának. Milyen szomorú, hogy Hontnak öregen ugyanazt kellett megtapasztalnia." Hont Ferenc iránti ilyen és efféle méltánylásommal élt vissza unokája, amikor a gyanútlan olvasóval kellően ködösítve és hamisítva közölte, hogy „nemrég" anyagi támogatásukat kértem Hont Ferenc írásainak kiadásához. Elhallgatta, hogy ez már 13-i cikkem után volt, 17-én, amikor Gajdó Tamáshoz írt levelem másolatának elküldésével tájékoztattam Hont András édesanyját, hogy elővettem Hont Ferenc 1926-27-ben a Délmagyarországban megjelent párizsi tudósításainak 1982-ben készített gépiratát, és ki fogom adni. Nem Honték anyagi támogatását kértem, ez hazugság, erre nincs szükségem, hanem egykori PhD-hallgatómtól, Gajdó Tamástól érdeklődtem, hogy netán a Színháztudományi Intézet tudná-e támogatni. De már neki is megírtam, hogy mindenképpen kiadom, akár saját pénzemen is. Ezzel is bizonyítani akarom elfogulatlanságomat: Hont valódi értékeit nem tagadom el, sőt igyekszem közkinccsé tenni. A családtól csupán beleegyezést várok. De meggyőződésemen, hogy Hont Ferencnek nincs semmi keresnivalója a Nemzeti Emlékcsarnokban, ez sem változtat. PETER LASZLO, SZEGED-SZOREG