Délmagyarország, 2007. május (97. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-17 / 114. szám
•MEGYEI TÜKÖR* CSÜTÖRTÖK, 2007. MÁJUS 17. A Vígszínház színművésznője visszavágyik a mediterrán városba Családnevük: Szegedi Szegedi Erika gyermekkorában néhány évig élt szüleivel Szegeden. A színművésznő több évtized múltán visszatért a városba, s bár a címet nem tudta, ösztönösen megtalálta egykori házukat. Szegedi családnevűeket találtunk a város telefonkönyvében, közülük ketten mesélték el: itt élnek ugyan, de nem itt születtek. Budapesten született Szegedi Erika, 1965 óta a Vígszínház tagja. A vidéki közönség többek között a Barackvirág és a Néma levente című filmben láthatta. A színésznő nem ismeri családneve történetét. Szüleivel ugyan élt rövid ideig pici korában Szegeden, de rokonai nincsenek a városban. - A diploma megszerzése után egy évre a kecskeméti Katona József Színilázba szerződtem. Akkor elutaztam Szegedre. A szüleim ugyan nem emlékeztek már, melyik utcában laktunk, én mégis szerettem volna látni a házat, ami gyermekkoromban az otthonom volt - emlékezett a színésznő. Elindult hát a városban, ment, amerre a lába Vitte. S egyszer csak ott állt a ház kapuja előtt. Érdekes módon a Szegeden töltött időszakból rengeteg emléke volt, így talált rá az egykori házra. Az utca nevét ma már ő sem tudja felidézni. Később első férjével, Fazekas Lajos filmrendezővel több nyarat töltöttek a városban. - A testvérei laktak Szegeden, sokat jártunk hozzájuk. Strandoltunk az úszóházon a Lapossal szemben, rengeteget eveztünk a Tiszán. A Szegedi Nemzeti Színházban egyszer játszottuk az Össztánc című darabot Marton László rendezésében. Ahogy megérkeztünk Szegedre, rögtön a Roosevelt téri halászcsárda felé vettük az irányt. Halászlét ettünk. És persze voltunk a Virág cukrászdában is. Legutóbb, 2005 júniusában vendégszerepeltünk a szegedi színházban: a Vígszínház társulatával Eszenyi Enikő rendezésében Szegedi Erika legutóbb egy Osztrovszkij-darabban vendégszerepelt a Szegedi Nemzeti Színház színpadán Fotó: Hollóst Zsolt Osztrovszkij A lónak négy lába van, mégis megbotlik című darabját játszottuk nagy sikerrel. "Szegedi Érika vágyakozik Szeged után. Férjével, Sára Sándorral már többször elhatározták, hogy pár napra eljönnek, de ez egyelőre csak terv maradt. A színésznő nagyon szereti a város hangulatát és klímáját. - Szeged a kedvenc városaim közé tartozik. Mintha nem is Magyarországon járnánk, hanem délebbre, egy mediterrán országba utaznánk el. A hírműsorokból ismert Szegedi Péter, a Fővárosi Közterúlet-Fenntartó Zrt. szóvivője sem szegedi születésű, neki sem élnek rokonai a városban. Kíváncsiak voltunk a szegedi Szegediekre is, ezért felütöttük a telefonkönyvet. Harminc Szegedi vezetéknevú előfizetőt találtunk. Szegedi Béláék Szőrcgen laknak, a család sokáig csak nevében volt Szegedi. - Én Kelebián szúlettem, amikor férjhez mentem, Pusztamérgesre költöztem a férjem családjához - mesélte Szegedi Béláné. - Később jöttünk Szegedre. Szeretem ezt a várost, nagyon tetszik, nem mennék el máshová lakni - osztotta meg lokálpatriotizmusát velünk az asszony. Véletlenül került a városba Szegedi László is. Budapest mellett nőtt fel, és testnevelés szakon szeretett volna tanulni a főiskolán. - Eger, Szombathely és Szeged intézményei közül választhattam. Szeged mellett nem a nevem miatt döntöttem, hanem mert egy barátom is ide jött tanulni - mondta a tápéi Bálint Sándor Altalános Iskola földrajz-testnevelés szakos tanára. Mosolyogva tette hozzá: ha osztálykirándulásokat szervez, és szállást keres, mindig derültséget vált ki, amikor telefonon bemutatkozik: Szegedi László vagyok Szegedről. A férfi nem bánta meg, hogy ezt a várost választotta otthonául, pedagógus feleségével három gyermeket neveltek fel, jól érzik itt magukat. A Szeged-napi rendezvényekre természetesen ők is kilátogatnak. NYEMCSOKÉVA HÉT NEV - EGY VAROS A Tisza-parti várost IV Béla király 1246-ban emelte városi rangra, ekkor kapta meg Szeged Buda és Székesfehérvár kiváltságait. A város neve szlovákul Segedín, lengyelül Segedyn, románul Seghedin, németül S(z)egedin, törökül és szerbül Segedin, olaszul Seghedino, a helyiek pedig Szögedként emlegetik szerette városukat. Az ízes szögedi nyelvjárást sokan próbálják utánozni, közülük sokan Szegődre keresztelik át a várost. Ezen azonban a szögediek csak mosolyognak... Pro Caritate-díjat kapott Magyar Adél Fogyatékos gyerekek az Odú központban Magyar Adél, a szegedi Korai Fejlesztést és Integrációt Támogató Alapítvány kuratóriumi elnöke az esélyegyenlőség világnapja alkalmából Pro Caritatc-díjat kapott. A szegedi Odú Fejlesztő Központ gyógypedagógusa, Magyar Adél a szociális és munkaügyi minisztériumban, az esélyegyenlőség világnapján hatodmagával vehette át a Pro Caritate-díjat. Az elismerést a szegedi és a környező településeken élő, hat év alatti fogyatékos gyermekek fejlesztő terápiás ellátásának biztosításáért kapta meg. A gyógypedagógus és néhány kollégája 1993-ban egy bölcsődei csoportban nyolc fogyatékos gyerekkel indította el a korai fejlesztést Szegeden. Am a jelentkező családok száma nőtt, vagyis igény mutatkozott a szolgáltatás bővítésére. így jött létre 2002 szeptemberében az Odú, ahol harminc-harmincöt lurkóval folytatták a munkát. A Korinta Alapítvány által működtetett intézmény munkáját az önkormányzat is segítette azzal, hogy helyet biztosított számukra a Gáspár Zoltán utcai óvodában. - A súlyosabb fogyatékos gyerekekkel az intézetben foglakoztunk, de a hagyományos óvodákban elhelyezett, enyhén fogyatékos gyerekeket sem hagytuk magukra. Hozzájuk utazó tanárok jártak ki - elevenítette fel a közelmúltat a gyógypedagógus. A szolgáltatások köre is bővült: ma már harminc-negyven család számára biztosítják a nyári táborozást a Bükkben. - A regionális szakemberképzést is beindítottuk. Óvónőknek, védőnőknek és pedagógusoknak tartunk szakmai napokat. A múlt hónapban megnyitottuk az A zeneterápiára a szülők a gyermekeikkel közösen érkeznek Fotó: Frank Yvette BIZTOS KEZDET A védőnői szolgálat, valamint egy civil szervezet bevonásával az Odú tavaly hirdette meg a Biztos Kezdet elnevezésű programját. Az alternatív szolgáltatás a hátrányos helyzetű és fogyatékos gyerekek számára létrehozott játszócsoport. A foglalkozásokon a szülők a gyermekükkel együtt vesznek részt. autizmus szakmai műhelyt, amely a szakembereknek biztosít fórumot - árulta el a díjazott. Az Odúba nem szükséges orvosi beutaló, bármilyen fogyatékossággal jelentkezhetnek a szülők, akiknek nem kell pénzt fizetniük a terápiákért. A gyerekek a sérülésüktől függően kapnak terápiás órákat - kizárólag szakemberektől. Az Odúban jelenleg 75 gyermek jár a foglalkozásokra, amelyeket öten főállásban, tízen részmunkaidőben vezetnek. HORVÁTH LEVENTE munkatársakai keres előre leszervezett előadások megtartására. * Inter-Európa Bank Hozamteremtő Csomag 1/2 betétrész, 1/2IE Hunnia Alaprész. (PSZÁF engedély: IIV41 0229/2002.) Az akció időtartama 2007. március 8-tól június 15-ig, i/agy visszavonásig. A betétrész kamata az új betétekre. az első 1 hónapos lekötésre érvényes, ezt kővetően a kamat mindenkon 1 hónapos lekötésű betéti kamat + 0.05%. A kamat és egyéb kondíciók változtatásának logát a Bank fenntart|a A hirdetés nem tartalmazza teljes körűen a szolgáltatás feltételeit, azok a Hozamteremtö Csomag Tájékoztatóiéban a Bank fiókiaiban, illetve a www.ieb.hu weboldalon tekinthetők meg A szerződések részletes feltételeit a Bank üzletszabályzatai es általános szerződési feltételei tartalmazzák Ez a tájékoztató a Tőkepiaci Törvény szennti hirdetésnek minósül. de nem minősül ajánlattételnek, befektetési tanácsadásnak SZEMÉLYI és JELZÁLOGHITELEK, BEFEKTETÉSEK, BIZTOSÍTÁSOK TELJES KÖRŰ ÜGYINTÉZÉSE KÖZVETÍTŐI DÍJ NÉLKÜL. Bodrogi Képviselet Hmv.-hcly, Szántó K. J. u. 30. | (Tiszti Klub mellett) Nyitva tartás: hétköznap 13— 17-ig Tel.: 62/221-234 Bodrogi Jolán 30/9681-085 Hegedűsné Molnár Judit 20/326-7040 Több mint tizennégy éve Magyarországon működő, győri központú nemzetközi kereskedelmi társaság, mely piacvezető az alvástanácsadás területén ambiciózus Előadóink az üzletágban a legjobban felkészített és fizetett szakemberek, akik a legrövidebb időn belül üzleti céljalkat valóra váltották! Legjobb előadóink 1.500.000 Ft felett keresnek havonta. Sikerorientált kollégák számára, akik felismerik a magyar piacban rejlő kimerithetetlen lehetőségeket, vezetői pozíciót ajánlunk! Feltétel: legalább középfokú végzettség, jö kommuníkáciös készség, vállalkozói igazolvány, személygépkocsi. Érdeklődni a 96/523-538 as telefonszámon 8-15 óráig a meglelenés napján. Az igazi hozam nem szerencse kérdése 2 i i www.ieb.hu rm&AI CSAVAR KFT uoeooi — - __ A RAPPAI CSAVAR KFT. szeretettel meghívja Önt, 2007. május 18-án, pénteken 9.00-16.00-ig tartandó TERMÉKBEMUTATÓJÁRA ÉS HÁZI VÁSÁRÁRA. Helye: Rögzítóstechnikaí Szakáruház 6724 Szeged, Bakay N. u. 52. Hozamteremtö megtakarítás már 50 000 Ft-tól. Szeged. Széchenyi tér 2. és 3/a Tel.: 62/425-311, 62/452-370 Inter-Európa Bank Az lnte.su ,5anpa<Ü«> Csoport tagja Az ön Opel-partnere: Opel Rupesky Autóház 6728 Szeged, Fonógyári út 2-4. Tel.: (62) 558-400 opel@rupesky.hu, www.opelrupesky.hu Fedezze fel a szabadidős autózás új dimenzióját az új Opel Antarával! Eredeti stílus, ámulatba ejtő teljesítmény. Mérföldkő a technológiában. Az erő és az elegancia tökéletes, városi életre termett kombinációja. Az új Opel Antara a Szalay Dakar Team versenyautójaként már a terepen is bizonyított. 4 Ismerje meg új modellünket márkakereskedésünkben a május 19-20-i bemutató hétvégén. www.opel.hu/antara Fogyasztás (kombinált használót esetén): 7,5-11,61/100 km, CO,-kibocsátás (kombinált hosználat esetén): f»8-278 g/km.