Délmagyarország, 2007. május (97. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-16 / 113. szám
—V" SZERDA, 2007. MÁJUS 16. • SPORT" 15 A Sopron a bajnok Az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán legyőzte a címvédő MiZo Pécs 2010 együttesét, ezzel összesítésben 3-2-re nyert a női kosárlabda NB I három sikerig tartó döntőjében. A zöld-sárga együttes miután a saját rendezésű Magyar Kupát is elhódította, fennállásának harmadik bajnoki címét ünnepelhette tegnap, hiszen 32-28-as félidő után 71-56-ra diadalmaskodott a mecsekaljiak felett. A címvédő nem adta olcsón a bőrét. Kosársuli: tét nélkül 1 BODROGI BAU •? VÁSÁRHELYI KOSÁRSULI Ma este fél héttől Dombóváron lép pályára a Bodrogi Bau-Vásárhelyi Kosársuli élvonalbeli férfi együttese. A találkozón már csak a presztízs forog kockán. Négy fordulóval az alsóházi rájátszás befejezése előtt eldőlt: a Bodrogi Bau a bajnokság tizenharmadik helyén végez. A vásárhelyiek korábban úgy készültek, hogy egy esetleges idegenbeli győzelemmel még maradhat esélyük a Dombóvár megelőzésére, ám a hétvégi eredmények ezt a reményt szerte foszlatták. Az utolsó mérkőzéseken tehát a cél a sikeres idényzárás lehet. - A Dombóvár stílusa általában nem fekszik nekünk, ezzel együtt természetesen nyerni akarunk - mondta dr. Elek András, a Kosársuli elnöke. - Az amerikai Forbes semlegesítésébe eddig már többször beletört a bicskánk, és semmi garanciánk nincs arra, hogy Brooks ezúttal is képes lesz túlszárnyalni őt. Talán sokan emlékeznek, a két légiós dobópárbaját legutóbb Vásárhelyen Brooks nyerte 43-42-re. Nem engedhetjük, hogy Forbes mellett Deák és Hartvich is megszórja magát, mert akkor nem sok jóra számíthatunk. A hazai pályán aratott győzelmek csepegtettek némi önbizalmat a játékosokba, erre is alapozva mondom azt: lehet esélyünk Dombóváron. M. G. Újabb amatőr teniszverseny Wilson-Gellért-kupa MUNKATÁRSUNKTÓL Ápribs végén nagy sikerrel rendezték meg Szegeden, a Gellért Szabadidőközpontban a Wilson-Gellért-kupa amatőr teniszversenyt. A hét végén immár második alkalommal küzdhetnek a serlegért, illetve a díjakért. Szombaton és vasárnap zajlanak majd a küzdelmek az újszegedi sportkomplexum szabadtéri salakos pályáin. Férfi egyes és páros, női egyes, és szenior egyes és páros szerepel a programban. A viadalon azok indulhatnak, akik az elmúlt egy évben nem szerepeltek az országos ranglistán az első háromszázban. Nevezni a helyszínen lehet 8.30-ig, illetve személyesen a Gellért recepcióján. Tüdományos sportkonferencia Szegeden MUNKATÁRSUNKTÓL Május 22-én (kedden) a Szegedi Tudományegyetem szervezésében tudományos sportkonferenciát rendeznek. „A tudomány és sportoló nemzet" néven immár hatodik állomása lesz a szegedi. Három szekcióülés lesz, amelynek témái: - Szakértelemmel a sportoló gyerekekért - A magyar sport kötelez - Testnevelés, egészségnevelés Délelőtt tíz órától csak a meghívott vendégek számára lesz plenáris ülés, míg 12 órától gyakorlati bemutató a Boldogasszony sgt. 6. szám alatt. A szervezők a testnevelő tanárokat és az utánpótlásedzőket várják az eseményre, a regisztráció reggel 8.30-tól zajlik. Szabics: Augsburg MUNKATÁRSUNKTÓL A másodosztályú Augsburghoz igazolt Szabics Imre, a Bundesliga élvonalától minden bizonynyal búcsúzó Mainz 05 magyar labdarúgója. A 26 éves szegedi származású csatár 2010-ig szóló szerződést írt alá új klubjával. - Figyelmesen követtem az Augsburg fejlődését ebben az idényben, és nagy hatással volt rám a csapatot övező lelkesedés. Örülök az új stadionnak, és úgy érzem, itt nagy dolgok vannak készülőben - nyilatkozta a 21-szeres válogatott légiós, aki a stuttgarti, kölni és mainzi színekben lejátszott eddigi 80 Bundesliga-mérkőzésén összesen 17-szer talált a kapuba. A tabella utolsó előtti helyén álló Mainz a szombati zárófordulóban a Bayern Münchenhez látogat. Pontlevonás az Újpesttől A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága három pontot levont az Újpesttől a lila-fehér klub szurkolóinak rasszista megnyilvánulásai miatt. Az indoklás szerint a fővárosi együttes drukkerei a Debrecen elleni, május 4-én rendezett bajnokin az egész mérkőzés alatt huhogtak, amikor a hajdúságiak színesbőrű játékosához, Ibrahim Sidibéhez került a labda. A testület döntésénél figyelembe vette a FIFA - a magyar szövetség hivatalos honlapja szerint - még nem kötelező érvényű ajánlását. A határozatot az is befolyásolta, hogy a szakemberek szerint a stadionbezárás és a pénzbüntetés közel sem olyan hatásos a szurkolók viselkedésének befolyásolására, mint a pontlevonás. A debreceni klub szintén a szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt 300 ezer forintot fizet'. A különbség abból adódik, hogy az újpestiek visszaesőnek számítanak, míg a hajdúsági rajongók korábban nem követtek el hasonló vétséget A döntés első fokú, egyelőre tehát nem jogerős. Ma 18 órakor Pick Szeged-MKB Veszprém Előny a hazai pálya? A Pick Szeged-játékosok fogadkoznak: ma is mindent elkövetnek a sikerért Fotó: Schmidt Andrea Ma 18 órakor a bajnokság legfontosabb mérkőzését játssza hazai pályán a Pick Szeged a címvédő Veszprémmel. Ha Mezeiék az újszegedi sportcsarnokban is olyan lendületesen és összeszedetten, s főleg felszabadultan játszanak, mint az elmúlt szombaton, akkor nagy lépést tehetnek a végső győzelem felé. Ezt tudják a Tisza-parti kézilabdások is. dó Csaba, akinek a térde még mindig bedagad és kék-zöld színekben játszik. Sajnos a Pick Szegedben Ratko Djurkovicsra nem számíthat Vladan Matics edző. A vádlijában bekövetkezett izomszakadás hosszabb gyógyulást kíván. Szerencsére Dániel Andjelkovics vírusos betegségének jót tett a veszprémi siker, mint a győzelem után megfogalmazta: „A mérkőzés alatt is beteg voltam, de amikor kiharcoltuk a győzelmet, elmúlt minden bajom!" Sutka Norbert a veszprémi összecsapás előtt még húzódásra panaszkodott, de miután jól mutatkozott be a bajnok otthonában, már el is múlt a sérülése. - Egy kicsit tartok ettől a mérkőzéstől, hiszen az első meccsen szerzett meglepetésszerű győzelmünk után tőlünk a siker folytatását várja mindenki - aggodalmaskodott Vladan Matics, majd így folytatta: - Szombaton úgy mentünk el Veszprémbe, hogy játszunk egy jó mérkőzést. Megteszünk mindent a pályán, de ha kikapunk, akkor sincs nagy baj, hiszen már megszereztük a Bajnokok Ligájában való indulásra a Egyet bizton állíthatunk: ekkora tömeg már régen volt az újszegedi sportcsarnokban, mint amekkora lesz a ma 18 órakor kezdődő Pick Szeged-MKB Veszprém bajnoki döntő második mérkőzésén. Ennek megállapításához nem kellett különleges képesség, hiszen már hétfőn az első órában elkapkodták az ülőhelyeket. Tegnap az állókból is, mint Kiss Tamásné pénztáros elmondta lapunknak, mindössze másfél száz maradt. Ma 16 órakor kinyit a csarnok pénztára, hogy azok is kapjanak belépőt, akik esetleg eddig lemaradtak. Mindenesetre itt lesznek a Veszprém törzsszurkolói is, de egészen biztosan a hazai drukkerek sokkal aktívabbak és lelkesebbek lesznek. Ismerve a Pick-játékosok hozzáállását lesz is miért... - Aki szegedinek érzi magát, azt egészen biztosan ott látjuk a csarnokban. A sérülésem ellenére én is vállalom a játékot, hiszen szüksége van a csapatnak mindenkire - mondta elszántan Benjogot. Most azonban más a helyzet: az esélyesség nehogy görcsössé tegye a játékunkat. Ráadásul négyezer szurkoló előtt sem szabad veszítenünk. Egy biztos: a Veszprém az előzőnél sokkal motiváltabb lesz. De ezzel nekünk nem kell foglalkoznunk: hajtanunk, küzdenünk kell, s akkor lehet utána ünnepelni ismét. Bízom a játékosokban, a szegedi drukkerekben és a sportszerűségben. Lele Ambrus ügyvezető elnöknek is rendkívül mozgalmasak most a napjai: hétfőn Bécsben volt, tegnap pedig már Budapesten az MKSZ-ben tárgyalt. Többek között ott volt Bajusz Sándor fegyelmi tárgyalásán is. Szerencsére a piros lappal kiállított játékos ma pályára léphet. - Nem értem, miért nem tudják a játékosok fegyelmezetten elviselni a játékvezetők ítéleteit, hiszen a szövegeléssel semmit nem érnek el - mondta a sportvezető. SÜLI JÓZSEF BAJUSZ SZÁZEZER Tegnap délben tárgyalta a Magyar Kézilabda-szövetség fegyelmi bizottsága a Veszprémben piros lappal kiállított Bajusz Sándor ügyét. A bizottság a játékvezetők megsértése miatt százezer 'forintos büntetést rótt ki a Pick Szeged átlövőjére. Szolnoki győzelmével harmadik lett az alapszakaszban a Beton Szeged: jöhet az elődöntő A férfi vízilabda OB I 17. fordulójában a vihar miatt elmaradt meccset pótoltak tegnap Szolnokon. Győzelmével a Szeged Beton a ragyogó eredménynek számító harmadik helyet szerezte meg az alapszakaszban. 0B l-es férfi vízilabda-mérkőzés. Szolnok, Damjanich uszoda, 100 néző. Vezette: Juhász Gy., Fekete. Szolnok: Sűrű - Hangay Z. 1, Csányi, Hangay R„ SÜVEGES 3, BALOGH Z. 3, Pásztor. Csere: Balog, Kistamás, Mohi 1, Veres (kapus). Edző: Lukács Dénes. Szeged: BAKSA - Juhász Zs„ ÉLES 4, Komlósi 1, Tóth L. 1, Varga R 1, LEHMANN 2. Csere: Szamardzsics, Mészáros 1, Molnár P1, MONOSTORI 3. Edző: Gyöngyösi András. Gól-emberelőnyből: 12/1, ill. 9/6. Ötméteresböl: 2/2, ill. 1/1. A képlet pofonegyszerű volt: ha nyernek Komlósiék, akkor a harmadik, minden más eredménynél viszont csak a negyedik helyen jutnak a rájátszásba. Az nem volt kérdéses, a Beton minden tekintetben jobb, erősebb, csak hát az előző két évad Szolnokon lejátszott találkozói némi óvatoskodásra adtak okot. Álomszerűen kezdték a meccset a szegediek. Nyugodtan és jól pólóztak, így az eredmény sem maradt el: a negyedik perc végén már 0-3 állt a villanyórán. Ugyan két pontos lövéssel egy gólra felzárkóztak a házigazdák, de igazából ők sem hitték el, hogy lehet keresnivalójuk. A második negyed közepén ugyanis már 8-2-re vezetett a pompás formát mutató Beton. A Szolnok kapusai (Veres is beállt) képtelenek voltak útját állni Monostori, Éles (ő volt a Szeged legjobbjai és a többiek távoli bombáinak. A fordulás után sem hagyott kétséget a Szeged afelől, hogy jobb csapat. Egy pillanatig sem forgott veszélyben a vendégek magabiztos győzelme, és az azzal járó alapszakaszbeh harmadik helye. Jöhet az elődöntő. Gyöngyösi András: - Örülök, hogy a Damjanich-uszodától győzelemmel köszöntünk el. Gratulálok a csapatnak a harmadik helyéhez, ami óriási fegyvertény. A bajnokság azonban még nem fejeződött be, a neheze csak most jön. Remélem, hasonlóan folytatjuk a rájátszásban is. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Ha sport és mozgás, akkor SZEGED VÁROSI SPORT IGAZGATÓSÁG reflektor MERKOZESEKET POTOLNAK Az időjárás miatt félbeszakadt, illetve elmaradt mérkőzéseket ma pótolják a Csongrád megyei labdarúgó-bajnokságokban. A mai program (a találkozók egységesen 17 órakor kezdődnek), megyei I. osztály: Tisza Volán-Szeviép-Bordány, Szeged, Felső Tisza-parti stadion. Röszke-Ásotthalom, Röszke. Szőreg-Gyálarét, Szőreg. Megyei II. osztály: Deszk-Üllés, Deszk. Tiszasziget-Csanádpalota, Tiszasziget. NŐI MECCSEK Holnap Szegeden készül a magyar női labdarúgó-válogatott a júniusi, svédországi Eb-selejtezőre. A szegedi Vágó Attila edzette csapat előbb 10.30-tól edz a Felső Tisza-parti stadionban, majd 16 órától előbb a Tisza Volán U15-ös fiúcsapatával játszik 2x30 perces, majd a Tisza Volán-Szeviép felnőtt gárdájával 1x30 perces felkészülési meccset. A keret tagja két szegedi kötődésű labdarúgó is: Krenács Lilla és Vágó Fanni. REMEK MEGYEIEK Miskolcon rendezték a diák A, B és C korcsoportú cselgáncs diákolimpia döntőjét. Az eseményen három Csongrád megyei klub is részt vett. A Szatymazi SE versenyzőinek eredményei, diák C, 33 kg: 3. Gábor Ádám, 36 kg: 7. Kopasz Bence. Diák B, 45 kg: 3. Báló Norbert. Diák A, 38 kg: 5. Vass Frigyes, 41 kg: 3. Szabó István, 60 kg: 2. Kónya László. A Domaszéki Judo ISE sportolóinak eredményei, diák C, 40 kg: 2. luhász Gizella, 28 kg: 5. Kószó Benedek. Diák B, 33 kg: 1. Balázs Nikolett, 2. Balogh Kinga, 56 kg: 1. Nagy Kitti, 41 kg: 1. Mihalovits Botond, 30 kg: 7. Négyökrű Martin. Edző: Szabó Miklós. A Szegedi Judo Iskola eredményei, diák B, +60 kg: 3. Nyima Tibor (Zrínyi, testnevelő: Gyimesiné Sipos Márta). Diák A, 38 kg: 1. Ohát Ottó, 54 kg: 1. Ohát Zalán (mindkettő Rókusi, testnevelő: Bánfalvi Csaba), 41 kg: 3. Palásti Csaba (Dózsa, testnevelő: Fekete Frigyes). ÓRIÁSI ÉREMESŐ Nagyszerűen szerepeltek a H. Bercsényi SE Máté Taekwondo és Hapkido szakosztály versenyzői Budapesten a 6. tékvandó formagyakorlat ob-n. A csapat 26 fővel indult, és összesítésben a klubok között az első helyet szerezte meg. Eredmények, kadett B, első: Zubanics Zsolt, kadett A, első: Kenéz Marcell, második: Szabó András, harmadik: Széli Krisztián. Juniorok, B, első: Zubanics Márta, A, első: Máté Zsolt, harmadikok: Hegyi Dénes, Galli Alexandra. Felnőttek, B, első: Czirok László, A, második: Máté Gergő. Párosok, harmadikok: Széli K., Kenéz M., felnőttek, másodikok: Máté G., Máté Zs., harmadikok: Galli A., Zubanics M. Csapat, gyerekek, első: Szabó A., Széli K., Kenéz M., harmadik: Csepella Renátó, Zubanics Zs., Nagy Gergő. Felnőttek, elsők: Máté G., Máté Zs., Ocsák Zoltán, harmadikok: Galli A., Nagy Bettina, Zubanics M. NYÁRI SPORTTÁBOR Az újszegedi teke- és bowlingcentrumban nyári sporttábort szerveznek. A 8 és 16 óra közötti időszakban a 10-14 éves gyerekekkel tanárok és szakképzett felügyelők foglalkoznak. A programban teke, bowling, szabadtéri játékok, valamint étkezés is szerepel. További információ és beiratkozás a tábor helyszínén (Szeged,teke-és bowlingcentrum, 6726 Szeged, Derkovits fasor 1-5.), illetve a 06-62/401-410, 06-30/53933-69 telefonszámon kérhető.