Délmagyarország, 2007. május (97. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-14 / 111. szám

HÉTFŐ, 2007. MÁJUS 14. • AKTUÁLIS" 3 Minöséqi klímák akciós áron: Több száz Csongrád megyei károsultról tudnak Szegedre vihetik a makói patológiát Konkrétumról egyetlen érintett sem számolt be, de beszélik Makón: Szegedre költözik a kórház patológiája. A fenntartó megyei önkormányzat még nem döntött az ügyben. A faluban az italt sejtik a tragédia hátterében Állítólag lányát védte, és leszúrta a férjét egy földeáki asszony Vége a matricás autóknak Csongrád megyében is több száz károsultja lehet a pilótajáték-gyanús reklámautós ügynek. Az II Ferro-botrány lapunknak név nélkül nyilatkozó szegedi károsultja február óta nem kapott pénzt, ezáltal regisztrációs díjának egy részét elbukta. A megyében is futnak még az II Ferro Kft. közvetítésével felmat­ricázott autók, de a szolgáltatá­sért már február óta nem kaptak pénzt. Az országban 8 ezer „ilfer­rós" ügyfélről, Csongrádban több százról beszélnek, de nem látni, hol a sor vége. Hiszen az II Ferro bebukása után másik két matri­cás autós cég, a Hírautó, vala­mint a Mobil Reklám Hungária Kft. is lehúzta a redőnyt és mun­katársainak bottal üthetik a nyo­mát. A szegedi Sz. S. - aki nem vál­lalta teljes nevét lapunkban - el­mondta, hogyan működött a rendszer, amíg működött. O 2006 októberében kötött szerző­dést az II Ferróval annak Szeged­hez legközelebbi, szolnoki irodá­jában. Ott felmatricázták az au­tóját: azt vállalta, hogy használt járművével minden héten hétfő­től péntekig 880 kilométert tesz meg, cserébe havi bruttó 50 ezer forintot kap. (Aki új autót vásá­rolt, általában az II Ferro által megjelölt márkakereskedőtől hozhatta el a kocsit, és általában többet fizetett érte, mint másutt. Ebből a cég jutalékot kapott.) Sz. S. regisztrációs díjként 180 ezer forintot fizetett kétéves szerző­dése aláírásakor, tudomása sze­rint az ötéves szerződést vállalók 333 ezer forintot tettek le. A szegedi autós szerint a rend­szer februárig működött, min­den hónapban egyszer Szolnokra utazott, ahol lefényképezték a kilométerórát, valamint az au­tót, és ő készpénzben felvette a járandóságát. Tudta, hogy adó­Az egyik felmatricázott szegedi autó Fotó: Schmidt Andrea köteles jövedelemre tesz szert, s a cég el is küldte az adóigazolást januárban. Ezt azért tette hozzá, mert az APEH most vizsgálódik, hogy a károsultak vajon bevallot­ták-e a jövedelmüket. Sz. S.-nek tehát februárban már nem fizet­tek, átutalást ígértek, persze pénz azóta sem érkezett a szám­lájára. Mivel három hónapra megkapta a pénzét, a nettó 40 ezret, „csak" 60-at bukott. Nem tehet mást, feljelentést tesz sok ezred magával a cég ellen. Az új autót vásárlók, valamint a használt autósok egyaránt a re­gisztrációs díj egy részét bukták el. Az „új autósok" helyzete rosz­szabb, mert annak tudatában mentek bele a vételbe, hogy nem lesz gondjuk a törlesztőrészlet­tel. Megkérdeztük Anderle Ádá­mot, a Lombard Lízing Zrt. ve­zérigazgató-helyettesét, van-e reklámautós ügyfelük. A vezető elmondta, ha van is, nem tudnak róla, mivel a cégek azt tanácsol­ták ügyfeleiknek, hogy titkolják el. A Lombard munkatársai az utóbbi időkben a lízingszerződés aláírásakor már rákérdeztek, hogy reklámautóról van-e szó. FEKETE KLÁRA PÍRAMIS? A reklámautós cégek 2004 körül jelentek meg Magyarországon. Szolgáltatásuknak az volt a lénye­ge, hogy egy kocsi törlesztőrészle­tének átvállalását, vagy havi fix jö­vedelmet kínáltak az autósoknak, amennyiben azok új, avagy hasz­nált járművükön hirdetéseket he­lyeznek el. Használt auté után 30-50, új kocsi esetében a törlesz­tőrészlet 40-50 ezer forintos át­vállalását ígérték az ügyteleknek. A rendszerbe belépőktől 170-340 ezer forintot kértek a feltételektől függően. Ez ad okot arra a gyanú­ra, hogy piramist építő pilótajá­tékról lehetett szó. Elegendő rek­lámbevétel híján - szakértők két­lik, hogy a hirdetőktől milliókat le­hetett volna elkérni - ugyanis mindig az új belépők fizetik meg régi ügyfelek havi díját. A rendszer akkor omlik össze, amikor már nincsenek új belépők. Magyar balek KOVÁCS ANDRÁS Mostanában ugyanúgy segítem a közlekedésben az II Ferrós autókat, mint a szintén megkülönböztetett jelzést viselő tanu­lóvezetőket. Balekok és kezdők. Az előbbi persze nem pontos, minden ötödik-hatodik felmatricázott autó tulajdonosa mára a pénzénél lehet. Akár szerény nyereséget is elkönyvelhetett, ha még a legelején klubtag lett, s az új szerződéskötők belépési díjából utalták neki a havi több tízezer forintra rúgó reklámdí­jat. Ugyanúgy, mint az eddig ismertté vált piramisjátékokban, a csúcson, a csúcs közelében volt nyereség, utána azonban már inkább csak mínusz. Minél lejjebb, annál nagyobb és ­ahogyan a piramisalakzat is mutatja - annál több embert ká­rosított meg. Azzal a különbséggel, hogy itt nem a barátot, ro­kont szidják, aki beléptetett, hanem a könnyen megalapítha­tó, nulla pénzügyi felügyelet-mellett működő, mégis óriási ősz­szegeket mozgató matricás vállalkozások gyanúsan gyorsan cserélődő vezetőit. A magyar ember még mindig nem hiszi el, hogy nincs ingyene­béd. És persze ingyenautózás sincs, hiába ajánlja egy cég, hogy évekig fizeti helyette a teljes lízingdíjat, ez nem ilyen egyszerű. Nem feltűnő a magyarnak, hogy számtalan felmatricázott autó között egyet sem látott még, amely komoly társaságot, közismert multit, vagyis fizetőképes céget reklámozott, amely valamiféle garanciát jelentett volna a rendszer önmozgására. Inkább elme­séli a harmadik szomszédnak is, mekkora üzletet kötött. Sok csavar van ebben az „üzletben", az egyik leginkább figye­lemre méltó talán az, hogy ennél a konstrukciónál az új autót vá­sárlók listaáron vették a kocsit. Ebben az országban - kis túlzással - az elmúlt években senki sem vett listaáron autót, csupán az, aki elhitte, hogy 6-800 ezer forintot is kap használt, gyakorlatilag ér­téktelen rom kocsijáért, ha minimális önrésszel újat vásárol, mondjuk 120hónapos futamidőre. Nem is olyan régen még az ingatlanszövetkezeteknek, az ilyen-olyan inveszteknek volt a szezonja, az „okos" magyar be­fektető pedig a legnagyobb, legbiztonságosabb hazai bank garan­tált kamata helyett az újságban mellette hirdető, háromszor ak­kora hozamot kínáló invesztest választotta. Azóta is bottal üthe­tik sok tízmilliárd forint nyomát. A magyar ember nemcsak hozam-, hanem autófüggő is, vagyis erején felül költ kocsijára - ezt bizonyítja az évi több tízezer lí­zingből visszavett, kényszerértékesített autó is. Talán nekik, újabban meg a matricásoknak üzen egy lassan kamaszkorba lépő Renault 19-es a hátulján olvasható felirattal: „Öreg, de legalább ki van fizetve". Leszúrta a férjét egy 46 éves földeáki asszony a hét végén. Állítólag a lányát akarta megvédeni a férfitól, akinek kicsavarta a kezéből a kést és így szúrt. Ezt azonban senki sem hiszi el a faluban. Azt beszélik, hogy a tragédia mögött az alkohol áll. MUNKATÁRSUNKTÓL Apró, romos, elhanyagolt ház a falu szélén, a Bacsó Béla utca leg­végén - itt történt a családi tragé­dia péntek este Földeákon. A férfi a helyszínen elvérzett Amit biztosan lehet tudni: a 43 éves Sz. Zoltánt nála három év­vel idősebb felesége egy késsel szíven szúrta, a férfi pedig a hely­színen elvérzett - a mentők már nem tudtak segíteni rajta. Ennél többet a szemben lakó szomszéd, Nádasdi fánosné sem tud az eset körülményeiről, pedig a történ­tek idején éppen a háza előtt ül­dögélt egy kisszéken. Az idős asszonynak éppen az volt a fur­csa, hogy - noha elmondása sze­rint gyakoriak voltak a veszeke­dések odaát - pénteken csend volt, egy hangos szót sem lehe­tett hallani Sz.-éktől. Csak a szi­rénázó mentőautó, majd a rend­őrség érkezése döbbentette rá: valami nincs rendjén. A szomszédok kételkednek Nádasdiné nagyon sajnálja Sz. Zoltánt, meg is siratta a férfit. Bár az idős nő elmondása szerint Sz. nem vetette meg az italt, alapjában véve dolgos ember volt: a tehenészetben dolgozott és napszámba is eljárt. Noha fe­lesége otthon volt, Nádasdiné szerint nem törődött a háztartás­sal, az italt viszont egyáltalán nem vetette meg. Az idős asz­szony elmondta, hogy az utcá­ban senkit sem bántottak. Nádasdi fánosné úgy hallotta, hogy az asszony azt vallotta: azért szúrta le a férjét, mert rátámadt a lányára, őt akarta tőle megvédeni ­kicsavarta a férfi kezéből a kést, majd szúrt. A szomszédasszony szerint ebből egy szó sem lehet igaz. Azt is hallotta, hogy a mentő­ket a legkisebb gyerek hívta ki an­nak ellenére, hogy az apja a végze­tes szúrás után még azt mondta: nem kell, jól van, holnap dogozni megy. A penge ütőeret ért. A há­rom gyerek - mondta Nádasdiné ­egymás kezét fogva, lehajtott fejjel ballagott a rendőrségi autóhoz, ami elvitte őket a kihallgatásra. A gyerekekkel, akiket egy utca­beli rokon vett magához, nem tudtunk beszélni. A legnagyobb, a 18 éves Attila - ő egyébként az asszony előző kapcsolatából szü­letett - Szegeden volt az édesany­jánál, akit előzetes letartóztatás­ba helyezett az ügyben nyomozó megyei rendőr-főkapitányság, a két kisebb, a 17 éves Szabina és a 14 éves Zolika pedig iskolai ki­rándulásra ment. Mindezt az ut­ca elejénél álló Sirály büfében tudtuk meg, ahol azt is elmond­ták: a gyerekek szinte innen mentek iskolába és ide is jöttek vissza, mert itt találták meg a legtöbbször szüleiket. „A férj legalább dolgozott" A vendégek egyike, Kunszabó Tamásné húsz éve ismeri a csalá­dot, össze is jártak. Ő is azt mondta, a férfi, noha szintén MUNKATÁRSUNKTÓL Híre kelt Makó városában, hogy megszűnik a megyei fenntartá­sú makói kórház patológiai osz­tálya, és a szövettani anyagok elemzését, valamint minden bi­zonnyal a boncolásokat is Sze­geden, a klinikán végzik el. In­formációink szerint ez része az egész megye kórbonctani racio­nalizálásának, hiszen elképzel­hető, hogy a szentesi és a vásár­helyi osztályokat is összevon­ják. - Jelenleg tárgyalások folynak azzal kapcsolatban, hogyan le­het a korábbinál hatékonyab­ban működtetni a kórházak pa­tológiai részlegeit - mondta ér­deklődésünkre Péter Árpád, a Csongrád Megyei Közgyűlés szóvivője. - Semmi konkrét informáci­ónk nincs azzal kapcsolatban, hogy megszűnik vagy Szegedre költözik a makói kórház pato­lógiája. Persze, a kórház új fi­nanszírozási struktúrájának megfelelően a tervek között szerepel ennek az osztálynak a racionalizálása is, ám döntések ezzel kapcsolatban még nem születtek, és a fenntartó sem tájékoztatott arról, hogy bármi­lyen intézkedést is végre kelle­ne hajtanunk az ügyben - vála­szolta érdeklődésünkre Baráth Lajos, a makói kórház főigazga­tója. megitta a magáét, legalább dol­gozott - az asszony viszont még csak nem is főzött otthon. A férje csontsovány volt. A legtöbb ve­szekedés szerinte abból adódott, hogy Zoltán szóvá tette: neje minden pénzt eliszik, amit ő megkeres. - Mari aznap is, már reggel részeg volt, itt találkoztam vele - mondta az asszony. Hoz­zátette: ő is elképzelhetetlennek tartja, hogy Zoli rátámadt volna a lányra és ki kellett csavarni a kezéből a kést. - Inni ivott, de ag­resszív sosem volt - mondta Sz. Zoltánról a régi ismerős. RAS 10GKP/GA-ES2 98 000 Ft + ÁFA RASTOGKHP/GAH-ES2 102 200 Ft + ÁFA RAS1OSKV/SAV-E 153 500 Ft + ÁFA RAS 1QSKVR/SAVR-E ELECTRIC wwv FŐSZER ELECTRIC Zrt. 6729 Szeged, Szabadkai út 9/A Ebben a házban történt a tragédia Fotó: Karnok Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents