Délmagyarország, 2007. május (97. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-12 / 110. szám
SZ0MBA1 2007. MÁJUS 12. "SPORT" 23 Olyan volt, mint régen. Teli a sportcsarnok, fél órával a kezdés előtt már alig voltak üres székek. A B-közép vagy, ahogy ma hívják őket, az ultrák a megszokott helyükön. Régi arcok, sálak, dobok, zászlók és iszonyatos hangzayar. Visszatért az a hangulat, ami miatt Szegeden igazán megszerették a kézilabdameccset. Ordított mindenki. Buzdított. A lépcsőkön is ültek az emberek, egy gombostűt sem lehetett leejteni. 3500? 4000- 450015000? Mi utóbbit írtuk. Ennyien még soha sem voltak kéziméccsen. Talán utoljára a felújított sportcsarnok avatóján ültek ötezren a lelátón. Érdekes: most mindenki eljött. A régiek is. Nagy talány, hogy ők miért nincsenek ott minden mérkőzésen. Miért csak most jöttek el, amikor ingyen volt. Igaz, nélkülük nem lett volna meg a győzelem. Mert ordított mindenki. Minden szegedi. Most következik a döntő. Sikerül a trónfosztás? Ha ilyen közönség előtt játszhat a Pick, akkor minden esély megvan rá. Régi hangulat, régi sikerek? Úgy, mint 1996-ban. Akkor sikerült. Közösen, a szurkolókkal együtt bajnok lett a Szeged. SÜLI RÓBERT Bronzvasárnap lehet Idei utolsó bajnoki mérkőzését játssza vasárnap este hat órától a Szeviép-Szeged élvonalbeli női kosárlabdacsapata. Peresztegi Nagy Ákos együttese a klubtörténet legnagyobb sikerének küszöbén áll. Az első meccslabdáját nem tudta értékesíteni a Szeviép, mivel a két győzelemig tartó bronzpárharc második felvonását a Városmajorban 67-56-ra elveszítette a BSE ellen. A szerdai vereség ellenére a szegediek bizakodó hangulatban várják a sorsdöntő összecsapást. -Egységesnek érzem a csapatot, és el sem tudom képzelni, hogy ne a miénk legyen a bronzérem mondta Mészáros Kornélia, a Szeviép csapatkapitánya. - Fizikáhsan erősebbek vagyunk a fővárosiaknál, nem véletlen, hogy a szezon során akkor játszottunk igazán jól ellenük, amikor futásra kényszerítettük őket. Ehhez viszont kifogástalan védekezésre és kellő összpontosításra van szükség. A szurkolók támogatásán ezúttal is sok múlhat, a harmadik hely megszerzésével ugyanis a klub fennállása legjobb bajnoki szereplését produkálhatja. - Támadásban mindenképpen frissülnünk kell, és a budapesti védekezésünkkel sem voltam elégedett - fogalmazott a vezetőedző, Peresztegi Nagy Ákos. - A kapott hatvanhét pont nem sok, ám ellenfelünk több olyan ziccert is dobhatott, amelynél a közelben sem álltunk. A BSE centereinek levédése nem túl bonyolult feladat, ha a játékosok betartják az előre megbeszélt utasításokat. A két csapat az idény során már négyszer randevúzott - három parti szegedi sikerrel zárult -, nagy meglepetéssel tehát aligha szolgálhatnak egymásnak a felek. - Az akarati tényező döntő lehet - folytatta Peresztegi. - Mindenkinek elő kell venni az utolsó erőtartalékokat, mert ezen a mérkőzésen feltehetjük a koronát az egészéves teljesítményünkre. Hiszek abban, hogy a Magyar Kupa-ezüst után a bajnoki bronzérem is odakerül a dicsőségtablónkra. MÉHES GÁBOR A Dombóvár nyomában A Bodrogi Bau-Vásárhelyi Kosársuli NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapata holnap este fél héttől a Kecskemétet látja vendégül a Hódtói Sportcsarnokban. A találkozót a 14 éven aluli szurkolók ingyen tekinthetik meg. AKosársulinak jócskán akad törlesztenivalója a soros rivális felé, az Univer ugyanis ebben a szezonban már háromszor is elpáholta a vásárhelyieket. Igaz, a Kecskemét kerete hétről hétre szűkül, így az alsóházi rájátszás hetedik fordulójában jó esély mutatkozik a visszavágásra. - A lengyel légiós, Celej kiválásával húsz-huszonöt pontot veszít az Univer, de senki ne higgye, hogy sétagalopp lesz a holnapi találkozó - mondta Czuprák László, a Bodrogi Bau vezetőedzője. - Az amerikai McClendon képességeit aligha kell külön bemutatni, és a legutóbbi összecsapásunkon a fiatal Vida Máté is kitűnően játszott. A vásárhelyiekkel korábban többször is előfordult, hogy a mérkőzések elején jelentős hátrányba kerültek, szerdán viszont Drahosék ugrottak neki a Kaposvárnak, és a remek nyitány magabiztos sikerrel párosult. - Számunkra ezúttal is csak a győzelem elfogadható - folytatta Czuprák -, hiszen csak ebben az esetben marad esélyünk arra, hogy előrébb lépjünk a táblázaton. Remélem, hogy pozitív élménnyel a hátunk mögött vághatunk neki jövő szerdán a Dombóvár elleni sorsdöntő ütközetnek. M. G. Ma 16.10-től Veszprémben játszik a Pick Szeged Bajusz: Nincs kényszer Bajusz Sándor, a Pick Szeged bal átlövője a Dunaferr elleni öt elődöntő-mérkőzésen huszonnyolc gólt szerzett. A harminchat éves kézilabdás sokak szerint sokadik virágzását éli. ígéri, a Veszprém ellen is mindent megtesz a szegedi sikerért. - Mennyire jött rendbe a szerdai orrsérülése? - A lágy rész eltörött. Ezért ahhoz nem engedek senkit hozzányúlni. Egyébként jól megvagyok vele. - Egyesek azt mondják, hogy másodvirágzását éli. Mennyire érzi ezt a megállapítást igaznak ? - Semennyire. Én mindig mindent megtettem a sikerért. Az, hogy most kijött a lépés, ilyen meg van. Nem foglalkozom az okokkal. Már előre kell tekinteni. Talán azt is meg kellene nézni, hogy a 28 gólból mennyi született hétméteresből. - Megnéztem! Huszonkét gólját büntetőből lőtte. Ez jelent valamit ? - Az ég világon semmit. Volt azért, amikor én is hibáztam, mint a szerdai mérkőzésen rögtön az elsőt hagytam el. - Már korábban is megfigyeltem, hogy az a típus, aki amikor kell, nagyon fel tudja szívni magát. Vagy nem jól látom? - Nálam a rájátszás más kategória, mint az alapszakasz hétköznapjai. Az az elvem, hogy a play offon van a lényeg. A formát is ekkorra kell időzíteni. - Azért kíváncsi lennék arra, mennyire befolyásolja a teljesítményében az, hogy már korábban nyilvánosságra hozta a vezetés, nem kötnek az új bajnokságra szerződést? - Természetesen foglalkoztat ez a kérdés. De csak addig, amíg fel nem megyek a pályára. Ott azonban már a győzni akarás motivál. Bajusz Sándor legutóbb ötször vette be a Dunaferr kapuját fóíd: Schmidt Andrea - A jövőjét már szervezi ? - Csinálom a dolgom a Pick Szegedben. Vannak érdeklődőim. Majd meglátjuk. Nem kapkodom el. - Szombaton 16.10-től megkezdődik a Veszprém elleni bajnoki döntő. Mire számít ? - Mint ahogyan velünk szemben a Dunaferrnek sem volt teher a vállán, ugyanúgy most mi játszhatunk Veszprémben is felszabadultan. Görcsölés nélkül még idegenben is lehet keresnivalónk. Én játszottam már olyan Pickben, amely győzni tudott idegenben is. SÜLI JÓZSEF Szegeden ünnepelne Az MKB Veszprém szerdáig az ellenfél ismerete nélkül készült a bajnoki döntőre. Aligha meglepő, hogy a veszprémiek a fináléban a Dunaferrel játszottak volna szívesebben. - Bevallom, az elődöntőben az újvárosiaknak szurkoltam, Persze, legyen bárki a rivális, számunkra csakis az aranyérem megszerzése lehet a cél. Talán jobb lett volna, ha mi is feszesebb párharcot vívunk a PLER ellen, így viszont frissebbek lehetünk. Remélem, Kiril Lazarov sérülése nem okoz zavart, ráadásul az orvosok manapság már csodákra képesek. Szeretnénk végre már idegenben is nyerni, óriási élmény lenne, ha Szegeden ünnepelhetnénk a bajnoki címet - mondta Gál Gyula, az MKB beállója.. A csőd szélén a Németh Toll Makó A Német Toll Makó NB l-es női kézilabdacsapatára a mai mérkőzésen (kezdés 18 órakor a Vác ellen) lehet, hogy nem ismernek majd rá a drukkerek. Anyagi problémák miatt meghatározó játékosok döntöttek úgy, nem lépnek pályára. A Németh Toll Makó női kézilabdacsapatánál a pályán és azon kívül is katasztrofális a helyzet: Németh Sándor, a Németh Toll Kft. ügyvezetője, tulajdonosa közölte, minden támogatást megvon: - Anyagi okok befolyásolták a döntést, a kft. egyszerűen nem tudja tovább finanszírozni a makói női kézilabdát. A korábbi tartozások kifizetéséről még egyeztetünk a klubvezetéssel. Utolsó reményként György Ferenc klubelnök az önkormányzattal próbált „egyezkedni", de megoldás nem volt a problémára. A fentieket elmondta a játékosoknak, de nemcsak ez történt: - György Ferenc úgy ordibált velünk, hogy valósággal féltünk mondta Bartucz Mónika. - Ez volt az utolsó csepp a pohárban, döntöttem, befejezem, már szombaton sem lépek pályára. Szó sem volt sztrájkról - ő erre gyanakszik -, pusztán kétségbeesetten beszélgettünk arról, hogy nincs pénzünk. December óta nem kaptunk normális fizetést, a csökkentettet sem - a szurkolók viszont azt hiszik, minden rendben van. - fátszom - árulta el Baunok Bernadett -, nem tehetek mást: Makón dolgozom, tanítok, itt élek a barátommal. - Engem nem láthatnak a nézők - mondta Vakarcs Krisztina -, az elhatározásomat az öltözőben történteken és a pénzen túl az motiválta, hogy nem akarok megsérülni, ezzel a jövőmet kockáztatnám. Külföldi és hazai csapatoktól is kaptam jó ajánlatokat. Az egyik tréner, Csendes Edit a kispadról és a pályáról is hiányozik majd: - Az elnök viselkedése mindenkit meglepett, ami azért mégis érthető: az elmúlt hetek, hónapok feszültsége jött ki rajta. Gondolkoztunk a folytatásról, majd kis szóváltás után „robbant a bomba", nem hiszem, hogy erre a hangnemre rászolgáltunk. A névsor, nem játszik: Csendes, Bartucz, Vakarcs; akik vállalják: Szabó, Baunok, Klembucz, Lévai, Erdei, Németh (beteg), Zámbó, Nagy, Kürti, Kozserán K., Kozserán B., Kovács, Rozsnyai, Szebehelyi, Hegyi (sérült), Kormány,- bizonytalan: Horváth, Kárpáti. IMRE PÉTER ELVESZTETTE A FEJET - Legalább négy hónapja megélhetési gondokkal küszködünk mondta György Ferenc klubelnök. - Mindannyian. Miután elmondtam az újabb rossz hírt, hagytam, hogy megbeszéljék a történteket. Érkezett egy riposzt Edittől, ekkor veszítettem el a tejem, és nem kultúrember módjára reagáltam. Sajnálom, viszont állítom, igazam volt. A klub jövője? Nem tudom... Holnap 17.30-kor: Makó FC-Vecsés Kettőzött akarattal készülnek A labdarúgó NB II keleti csoportjának 25. fordulójában az Erdei Ferenc téri sporttelepen a Vecsést fogadja vasárnap 17.30kor a Makó FC. Sorozatban elért négy győzelem után a Bőcs ellen közel járt az ötödikhez is a Makó. A 88. percig úgy nézett ki, a zöld-sárgák otthon tartják a három pontot. Ez végül nem sikerült, de emiatt nem kell szégyenkezniük Schreiberéknek. - Jó meccset játszottunk, kis szerencsével nyerhettünk volna, de azt gondolom, igazságos eredmény a döntetlen - jegyezte meg Kolozsvári János, a Makó trénere. - A Vecsést viszont mindenképpen szeretnénk legyőzni, ugyanis a kiesés szele azért még mindig ott lebeg körülöttünk. Még nem dőlhetünk hátra, ketGyőzelemben bíznak a megyeiek A labdarúgó NB III Alföld csoportjának legutóbbi fordulójában a három megyei csapatunk közül egyedül az Algyő szerzett pontot. Az egy pontnál most gazdagabb termésben bíznak a Lócz/'-tanítványok, akik ma a sereghajtó Szarvast fogadják. A tabella utolsó előtti helyén szerénykedő Csongrádi Tiszapart SE szintén ma a Mezőtúr otthonában készül bravúrra. Az ezüstérmes pozícióban található HFC holnap a verhető kategóriába tartozó Újszászt látja vendégül. Mindhárom találkozó 17 órakor kezdődik. tőzött akarattal kell küzdenünk. A Vecsés jó csapat, sorait nyolc, egykoron az élvonalban is szerepelt labdarúgó erősíti. Főleg otthonában szerzi pontjait, de idegenben is veszélyes. A Maros-partiak közül Czirbus lovaglóizom-húzódás, míg Podonyi három sárga lap miatt kénytelen kihagyni a holnapi összecsapást. A forduló további párosítása: Jászberény-Ferencváros, Budafok-Nyíregyháza, Baktalórántháza-Tuzsér, Szolnok-Orosháza, Kazincbarcika-Karcag, Jászapáti-Kecskemét, Bőcs-Békéscsaba. SZ. L. A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPAT Kovács K. - Varga F„ Mórocz, Szamosszegi, Puskás - Kulacsik, Magyar, Zakar vagy Varga R„ Bány Schreiber, Hadár. Megyei pólóderbi a sportuszodában A férfi vízilabda OB I-ben ma 17 órakor Csongrád megyei összecsapást rendeznek az újszegedi sportuszodában: a Szeged Beton a Szentest fogadja. A meccs favoritja a Gyöngyösi-legénység. Január 21-én nem borult a papírforma: a Szeged magabiztos játékkal a ligeti uszodában 10-5-re verte a Szentest. Hazai medencében még inkább esélyesnek számít. - A csapat eddigi teljesítménye előtt le a kalappal, kár lenne az utolsó két meccsen elbakizni a szezont - mondta Gyöngyösi András, a Szeged edzője. - Nem becsülöm le a Szentest, de a számok nem csalnak, elég csak ránézni a tabellára. Vetélytársunk 9-6-ra győzte le a Neptunt, mi 22-6-ra, korábban 18-3-ra. Jobbakvagyunk a Szentesnél, jobbak a Szolnoknál. Minden külső hatást ki kell köszörülnünk, csak és kizárólag rajtunk múlik, hogy elérjük-e a célunkat, megszerezzük-e a harmadik helyet az alapszakaszban. Nagyon szeretnénk ezt, megfelelő választ adnánk azoknak, akik a bajnokság előtt a 4-8. helyek egyikére soroltak bennünket. .Hallani arról, hogy más csapatok számolgatnak. Mi nem, megmondom őszintén, engem egyáltalán nem érdekel, hogy a Honvéddal vagy a Vasassal kell pólóznunk az elődöntőben. Már régen megtanultam, a sportban csak a jelennel szabad foglalkozni. A múlt abszolút nincs, a jövő bizonytalan. Márpedig a jelenben jól állunk, butaság lenne a részünkről ezt nem kihasználni. Az esélytelenek nyugalmával készülhet a Csongrád megyei pólómeccsre a Szentesi VK. - Még mindig bosszankodom a Szolnokon elszenvedett vereségünk miatt - jelentette ki Berki András edző. - Olyan hibákat követtünk el, amit serdülőben sem szabadna. Kaptunk egy csomó elkerülhető gólt. Mostanában sajnos ezek esőstől jönnek. Hiába „száguldoznak" a fiúk a vízben le s föl, néha azért gondolkodniuk sem ártana... Nem leányálom most Szegeden vízbe szállni, el kell ismerni: a két csapat között jókora különbség mutatkozik nem a mi javunkra. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Ha sport és mozgás, akkor SZEGED I/ÁROSI SPORT IGAZGATÓSÁG