Délmagyarország, 2007. május (97. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-12 / 110. szám
8 t • MEGYEI TÜKÖR" SZOMBAT, 2007. MÁJUS 12. Puskbs Lászlónak a 80-as évek közepén lehetősége volt kipróbálni, milyen is menzán dolgozni. A Kárász csárda tulajdonosa eredetileg felszolgáló végzettséggel előbb konyhásként, később étteremvezetőként több száz emberre főzött a felsővárosi vendéglőben. Mára csak barátainak, grillpartykon mutatja be főzési tudományát. - Ha beállok a konyhába, onnan nem lehet kimenni telefonálni, e-mailezni, mert vége a rántásnak - magyarázta, hogy értsük: egy csárda irányítása teljes embert kíván. Mivel Puskás Berta Róbert csupán otthon jut be a konyhába László a szegedi grillfesztivál kitalálója, megkérdeztük, ott miért nem szakácskodik a faszénen készülő búsok mellett? Azt Puskás László már csak barátainak főz mondta, a kereskedők és a kitelepülő vendéglátósok mindig tesznek arról, hogy tíz perc szabadideje se maradjon. - Akiket kerti partyra hívok meg az otthonomba, azoknak általában ötfogásos ebédet készítek. Ezért csak kettőt-hármat tartok nyaranta. Nagyon jó barátomnak kell lenni valakinek ahhoz, hogy én grillezzek neki - mondta mosolyogva. - Szeretek főzni, de a vendéglőmben nem a szakácskodás a dolgom. A minőségellenőrzés azonban már az én feladatom. Mivel nagy a baráti köröm, kapom rendesen a zríkákát, ha valamelyik étel nem ízlett nekik - beszélt Kovács Zsolt. A Vendéglő a Régi Hídhoz tulajdonosa ezért igen kritikus a szakácsaival. Osztályozza ételeiket, de ötöst egyikre sem ad. - Ha valami tökéletes, az nem hordozza magában a fejlődés lehetőségét - mondta. Sok ismert sportoló és színész betér hozzá, ha a városban szabadtérit vagy valami nagy városi sporteseményt rendeznek. Barátai közül többen megpróbálták rávenni, hogy a tulajdonos főzzön nekik, de ez eddig nem jött össze nekik. Hogy kinek a MitMtá V ™r cÁL P&jrí *S=-ScSlüSC BAKIINK: Hód^m Csűrés-csavarás a TTKhallgatói elnökválasztásán Botrányos szavazás Megsemmisítettek 15 szavazatot a természettudományi kar hallgatói elnökválasztásának első napján, szerdán. A Jobbik egyetemista vezetője az universitas hallgatói önkormányzatának elnökét, Török Márkot gyanúsítja. - Török Márk, az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata (EHÖK) elnöke már megválasztását is annak köszönhette, hogy kedve szerint csűrte-csavarta a jogot, most pedig a természettudományi kar (TTK) hallgatói önkormányzatának (HÖK) elnökválasztási eljárását manipulálja állítja Tóth Péter egyetemista, aki „civilben" politikus, a Jobbik szegedi elnöke. Szerinte szerdán, a TTK HÖK elnökválasztásának első napján Török Márk közbenjárására semmisítettek meg 15 szavazatot, mivel azokat nem az általa pártolt elnökjelölt és csoportja kapta. - Ezt azért tehette meg, mert a választások tisztaságát antidemokratikus, korrupt módon egyetlen szervezet, a hozzá közel álló felügyelőbizottság ellenőrzi - tette hozzá Tóth Péter. Az általunk megkérdezett, nevük elhallgatását kérő egyetemisták úgy érzik: Török a szociális és lakhatási támogatásokkal is manipulál, vezetői szemlélete pedig túlzottan despotikus. Lendér Sándortól, a TTK HÖK jelenlegi elnökétől megtúdtuk, szerdán 15, érvényesen leadott szavazatot valóban érvényteleníteni kellett a felügyelőbizottság hibájából. A szavazólapokra ugyanis az eddigi szokásoktól eltérően az egyetem rektori hivatalának pecsétje is rákerült. - A TTK néhány hallgatója a választás előtt azzal kereste meg a rektori hivatalt, hogy nyújtson segítséget a szavazás lebonyolításában, mert visszaélésektől tartottak. Ezért a hivatal megfigyelőt küldött az eseményre, aki a korábbi gyakorlattól eltérően valóban lepecsé.telte a szavazólapokat - mondta Keczer Gabriella, az SZTE sajtószóvivője, hozzátéve: a kar hallgatóinak egy része ezt elfogadhatatlannak tartotta, belügyeibe való beavatkozásként értékelte, ezért a felügyelőbizottság érvénytelenítette az addig leadott voksokat. Keczer Gabriella hangsúlyozta, az egyetem vezetése nem kíván beleavatkozni a választásokba, nem korlátozza a hallgatói autonómiát, ezért tárgyalásokat kezdeményez a kérdés tisztázására. - Demokratikus országban mindenki, így Tóth Péter is azt állít, amit akar - kommentálta a vádakat Török Márk. - Az én feladatom, hogy kiírjam a választásokat, a lebonyolításba nem avatkozom bele. A felügyelőbizottság szintén független tőlem, hiszen azt a 12 egyetemi kar által delegált elektorok választják. A voksoláskor történteket az EHÖK és a rektori hivatal között fennálló hatásköri vitának tartom, amely még aznap rendeződött is - fogalmazott az EHÖK elnöke, aki azt is jelezte: nem érzékel antipátiát á hallgatók részéről, az esetleges kritikákat pedig egészségesnek tartja, tanulni szeretne belőlük. R. T. G. A TIZENKETSZERES DAKAR GYŐZTES MITSUBISHI ÚJRA HÓDÍT A vadonatúj L200 Nálunk most 4 890 000 Ft + áfától, akár 48 990 Ft havidíjjal*, 20% befizetése mellett megvásárolható. Áfa-visszaigénylési lehetőség és használtautó-beszámítás! MÁR 165 LE-S VÁLTOZATBAN IS! *A konstrukció egyedi, áfa-visszaforgatást tartalmaz. THM: 8,78% VÁRJUK MÁRKAKERESKEDÉSÜNKBEN UJ HELYEN, SZEGEDEN A BAKTÓI SORON, A FORD-SZALON MÖGÖTT! Mitsubishi Hovány SZALON: SZEGED, ALGYŐI ÚT 39. • TEL.: 62/551-800 SZERVIZ: SZEGED, CSERZY MIHÁLY UTCA 18. • TEL.: 62/556-202 WWW. MITSUBISHIHOVANY. HU - a -sördülc gyémánt • I I Berta Róbert besegít, Kovács Zsolt ötletei, Puskás László grillezik A kézilabdás, a diszkós, a felszolgáló, meg a fakanál Zárthelyi a TTK-n Fotó: Karnok Csaba Fotók: Schmidt Andrea kedvéért állna be azonnal étterme kondérjai mögé? - Egy nagy mellű latin szépségért bármire képes lennék. Arra is, hogy főzzek neki - mondta a vendéglős, aki egykor diszkósként kereste kenyerét. Főzés helyett mostanában inkább ötletei, és az étlapon szereplő finomságoknak ad hangzatos neveket. - A századfordulón ismert, mára elfeledett emberekről szeretem elnevezni őket. A többségnek semmi köze az adott ételhez, de a vendégek kíváncsiak lesznek rájuk - magyarázta. Nemcsak a labda, a fakanál is jó helyen van Berta Róbert kezében, bár saját bevallása szerint az előbbit még biztosabban kezeli. A Pick Szeged kézilabdása, mivel még aktívan sportol, étterme konyhájára nem igazán tud beállni. - Volt arra példa, hogy nekem is főznöm kellett, de erre a tevékenységre főként otthon jut időm - mondta a Brothers Steakhouse vezetője. Megkérdeztük, hogyan készül a steak Berta-módra? - Minimális ízesítéssel, egy kis fűszervajjal, sóval-borssal, speciális fűszerkeverékkel - válaszolt a húsimádó kézilabdás. K. G. G. Mi a közös a kézilabdásban, az egykori diszkósban és a felszolgálóban? Mindhárman szegedi éttermek tulajdonosai. Kíváncsiak voltunk, milyen a viszonyuk a fakanállal. Puskás László grillpartykat rendez, Kovács Zsolt inkább ötletei és nagy mellű latin lányokról ábrándozik, Berta Róbert pedig még mindig a kézilabdával bánik ügyesebben. j unnepsegsorozai • horfesztiuai ihidiuásár • Koncerten www varoskisp siagtd hu/siegednapja SMS szövege: Tappancs SMS ára: 300 Ft