Délmagyarország, 2007. április (97. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-06 / 81. szám

4 • MEGYEI TÜKÖR* PÉNTEK, 2007. ÁPRILIS 6. KÖRKÉP ALGYŐ. Az algyői Borbála fürdő nyitvatartási rendje a húsvéti ünnepek ideje alatt a következőképpen alakul: a fürdő mindennap 8-20 óra között várja vendégeit. DESZK. Gyermekvédelmi tanácskozást rendezett a Szegedi Kistérség Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ deszki egysége. A megbeszélésen részt vett Simicz József polgármester, Tátrai Attila, az Igazságügyi Minisztérium Csongrád megyei pártfogó felügyeleti szolgálatának osztályvezetője, Szabóné Gerda Klára, a gyermekjóléti intézményvezetője, valamint a jelzőrendszer tagjainak képviselői. A szakemberek beszámoltak előző évi munkájukról. Megállapították, hogy tavaly is jól működött a településen a veszélyeztetettséget észlelő jelzőrendszer. DOC. Az idei tanévben is megrendezte a dóci általános iskola a területi szépkiejtési Kazinczy-versenyt. A 3. osztályosok közül első lett Pigniczki Dóra (Csengele), második helyezést ért el Nikolényi Gergő (Kistelek), a harmadik helyen végzett Sihelnik Nóra (Balástya). A 4. osztályosok közül első lett Harkai Henrietta (Balástya), a második helyen Pigniczki Panka Kistelek, a harmadik Hajagos Henrietta (Csengele) végzett. Az I. és II. helyezést elért tanulók a makói megyei versenyre jutottak tovább. FORRÁSKÚT. Ma húsvéti tojásfestésre várják a gyerekeket a művelődési házban 15 órától. A Forráskúti Ifjúsági Kulturális és Szabadidős Egyesület, a Fikusz 18 órától tartja klubestjét, melyre minden kikapcsolódni vágyó fiatalt szeretettel várnak. Az egyesület tánckara 19 órától próbál a csengelei szomszédolóra készülve. - Hétfőn 17 órától a nyugdíjasklub összejövetelére várják a tagokat a művelődési házba. A tökéletes trükk című filmet tekinthetik meg a filmbarátok 20 órától a „moziban". MÓRAHALOM. Az FVM rendelete alapján a ragadozó emlősök veszettség elleni vakcinázását Mórahalom területén április 7-12. között tartják. Az akció kezdetétől számított 21 napig az ebeket megkötve vagy zárva kell tartani, és csak pórázon szabad a közterületre vinni. A kóborló kutyákat az önkormányzat, illetve a vadászatra jogosult kártérítési kötelezettség nélkül ártalmatlanítja. RÖSZKE. A bölcsödébe és az óvodába a beiratkozást április 16-án 8-tól 12 óráig, április 17-én 13-tól 17 óráig tartják a központi óvodában. Szükséges iratok: a gyermek születési anyakönyvi kivónata, személyi lapja, lakcímkártyája. A bölcsödébe jelentkezők szülei munkahelyi igazolást is kérjenek a munkába állás idejének megjelölésével. A Röszkei Általános Iskolában (Felszabadulás utca 95.) az első osztályosokat április 16-án 8-tól 12 óráig, április 17-én 13.30-16.30 óra között lehet beíratni. Szükséges a gyermek születési anyakönyvi kivonata, személyi lapja, az óvodai szakvélemény, és egy 3,5x4,5 cm-es fénykép a diákigazolványhoz. ZSOMBÓ. A Nefelejcs Óvodában kedden nevelés nélküli munkanap lesz. Az óvoda alkalmazottai Rúzsán szakmai napon vesznek részt. A vendéglőkbe nem böjtölni járnak az emberek Nagypéntek, hússal tálalva BABLEVES ES MAK0S GUBA - A keresztre feszítés vetülete, hogy az ember a böjttel lemondjon olyan kényelmi dologról, mint a hús. Aki ezt komolyan veszi, annak nem lehet nagy nehézség betartani ezt az előírást - fogalmazott Kondé Lajos. A bel­városi plébánia vezetője reggel vajas kenyeret tejjel, vacsorára sajtfélét fo­gyaszt majd, ebédelni viszont valószínűleg nem lesz ideje, hiszen egész napos gyóntatást tartanak a templomban. Speciális nagyböjti étekként a bablevest (szigorúan sonka nélkül) és a mákos gubát ajánlotta az emberek figyelmébe. A megkérdezettek többsége nem mellőzi a húst nagypénte­ken Fotó: Segesvári Csaba Jézus halálának napja, nagypén­tek szigorú böjti nap, de ke­vesen tartják be az előírásokat. A vendéglősök szerint ezért fe­lesleges külön húshagyó menüt összeállítaniuk. A plébános azonban úgy gondolja, aki ko­molyan veszi a húsvétra való felkészülést, annak nem okoz gondot a mai napon mellőzni a húst a tányérjáról. Nagypéntek a szigorú böjt ideje: Jézus halálának napján a hívők­nek mellőzniük kellene a húst az asztalukról. A vendéglőkben és a menzákon azonban nagy a csábí­tás, mivel pusztán ennek a nap­nak a kedvéért nem kerülnek ki a különböző húsételek az étter­mek kínálatából. - A tapasztalatok azt mutat­ják, hogy az emberek nemigen vallásosak a nagypénteki böjttel kapcsolatban - mondta Kovács Zsolt csárdagazda. A Vendéglő a Régi Hídhoz tulajdonosa min­dennap, így nagypénteken is húst fogyaszt majd hússal. - A forgalmunkon sem látszik visz­szaesés ezen a napon. Elenyésző azok száma, akik csak a nagyböjt kedvéért választanának valamit maguknak a vegetáriánus vendé­gek által is fogyasztható ételeink közül. A böjtölés - véleményem szerint - a húsvétnak már csak egy elméleti tradíciója, nem iga­zán divatos az emberek között ­magyarázta. Az üzletvezetőt mégis arra kértük: ajánljon ét­lapjukról valami húsnélküli ét­ket erre a napra azoknak, akik be akarják tartani az előírást. - Cső­ben sült mandulás brokkoli vas­lapon sült gombával - vágta rá a tulajdonos, aki szerint ebben az étekben nemcsak a böjtölök, de még a zöldségeket kevésbé ked­velők sem találnának semmi ki­vetnivalót. A Béke tanszék mai menüje sem nevezhető teljesen húsha­gyónak, bár Horváth Norbert üz­letvezető tudta, hogy a mostani péntek a nagyböjt ideje. A főéte­lek közül egyikben sem lesz hús, de az első fogás Jókai bableves. ­Ha hús nélküli menüt állítottam volna össze, valószínűleg többen reklamálnának, mintha nagyböjt idején is szerepel hús a menükí­nálatban - magyarázta. A böjtö­lök kedvéért viszont a menzán egy külön tálon kívánják majd szervírozni a megfőtt sonkát, így mindenkinek az érzületére bíz­zák, azt belerakja-e vagy sem a levesébe. - Meg merem kockáz­tatni, hogy ma is ugyanannyi rántott szeletet adunk majd el, mint tegnap - tette hozzá az üz­letvezető. De mit mond és gondol az utca embere? A Fesztivál étteremben, a Dóm tér árnyékában költötte el tegnap ebédjét Kovács Marcell, aki csirkevagdaltat falatozott, láthatóan nagy megelégedéssel. ­Szoktam templomba járni, és igen, hiszek istenben. De nem attól lesz igazán hívő valaki, hogy fogyaszt-e húst nagypénte­ken vagy sem - magyarázta evés közben. - Ez persze nem jelenti azt, hogy holnap akár ne rántott gomba legyen az ebédem, de ha valami húsfélére támad inkább gusztusom, akkor sem lesz lelki­ismeret-furdalásom - mondta a 19 éves fiú. A többi megkérdezett is hason­lóan vélekedett: attól, hogy a péntek böjti nap, nem mellőzik a húst napi menüjükből. Hevesi Brigitta pedig még azt is elárulta, ők már nagypéntek estéjén meg­főzik a húsvéti sonkát, amiből el­készülte után bizonyosan eszik majd egy-két falatot. KISS GÁBOR GERGŐ HÚSVETI BAJNOKI - Nem tartom meg a nagyböjtöt, ugyanúgy eszem majd húst mint általában. Edzésünk is lesz, kell az energia. Ennek az ünnepnek véle­ményem szerint már egyébként sincsen olyan hatalmas jelentősé­ge, mint egykor volt. Például hús­vétvasárnap is bajnoki mérkőzést játszunk majd - mondta Hrepka Ádám, az MTK Hungária focicsapa­tának szegedi származású labda­rúgója, aki emiatt az ünnepeken nem tudja meglátogatni családját. fekete pont Szondával készül a rendőrség az ünnepekre Szombattól minden megállított autóst megszondáztatnak a rendőrök - jelentette be Szabad­fi Árpád, az országos rendőr-fő­kapitány helyettese sajtótájé­koztatón csütörtökön. Az orszá­gos akció április 11-éig tart, de az egyes rendőr-főkapitányság­ok maguk dönthetnek a foko­zott ellenőrzések folyatásáról ­tette hozzá. Mint mondta, az intézkedést az indokolja, hogy húsvétkor nagyobb arányban ül­nek ittasan a volán mögé. Sza­badfi Árpád szól arról is, hogy az év első két hónapjában csaknem 33 százalékkal nőtt a halálos ki­menetelű balesetek száma az előző év januári-februári adatai­hoz képest. A Mars téren az új közlekedési rend kialakításakor beton bója­sorokat helyeztek el. A Sing-Singnél az egyiket valaki már fé­lig-meddig kidöntötte a helyéről. Hogy erős emberek versenyé­ről volt-e szó, vagy egy figyelmetlen autós talált rá a bójára to­latás közben, nem tudtuk kideríteni. A fekete pont ezúttal is a rongálóknak jár Fotó: Schmidt Andrea VÁRJUK OLVASÓINK JELZÉSEIT! Telefon: 30/218-1111 •szerkesztoseg@delmagyar.hu Leveleim: 6740 Szeged, Pf.: 153. (A borítékra írják rá: FEKETE PONT) Öt locsolókölnit teszteltek kérésünkre a szegediek Húsvétkor ablakpucolóval! Ennek jó az illata? locsolkodókkal szemben vannak ellenérzései. A lányokkal kölcsö­nösen azzal búcsúztunk: remél­jük, hétfőn egyikünk sem talál­kozik az öt kis flakon valamelyi­kével. A készletet nevelő célzattal fi­úkkal is megszagoltattuk, hátha az élmény után kíméletesebben adagolják az illatszert. Tóth Fe­renc és Tóth Gábor a névtelent és az Édent találta a legelviselhe­tőbbnek, a legbüdösebb szerin­tük is az Alba Regia. A teszt utá­ni beszélgetés így zajlott. - Mentek locsolkodni? - Kéne. - Ezek közül melyikkel locsol­nátok meg a lányokat? - A legbüdösebbel. De lehet, hogy inkább szódával. A nevelő célzat tehát hiába volt, bár a fiúk valami empátiát mégis mutattak: sajnáltak, ami­ért az erősen illatozó flakonokat vissza kellett pakolnom a tás­kámba. Kiderült: a srácok idén nem vásárolnak kölnit, mert még van a tavalyiból. Ferenc egyébként öt éve már ugyanazzal locsol: anyukája egyik parfümjé­vel. GONDA ZSUZSANNA Tbtű elleni hajszesznek gondol­ták tesztalanyaink az egyik hús­véti locsolókölnit. A szegediek­kel ötféle terméket szagoltat­tunk meg, az értékelés szerint az egyik valóban emlékeztet il­latszerre. Taslifüles - mutatott egy kislány a vesszőből font húsvéti nyúlra a Dugonics téri vásárban. Tasli, fü­les - gondolják a nagylányok, amikor az ünnepre hivatkozva pacsulival öntözik őket. Persze kölniből is van rossz, és még rosszabb. A kétszáz forint körüli változatokat, kérésünkre, az utca embere tesztelte. Az öt darab fla­konból kettőt a Mars téri piacon vettünk. Az egyik Tapsi füles márkájú, a másikon nem volt sem név, sem címke, de a nőne­mű eladó szerint kellemes illatú. A nemes egyszerűséggel Locsoló kölninek kereszteltet egy drogé­riában, az Éden fantázianevűt |a gyártó szándéka szerint ibolyail­latút) egy multiban vásároltuk. Az Alba Regia kölnivizet (össze­tétel: alkohol, víz, illat) egy bel­városi élelmiszerboltban szerez­tük. Az árát ez érte meg legjob­ban, mert ha húsvét után marad belőle, önvédelmi fegyverként tovább értékesíthető. Az Éden és a Locsoló kölni vé­cétisztítóra, a Tapsi füles ablak­pucolóra emlékeztette a Dugo­nics téri szökőkútnál sziesztázó Grétit, Anettet, Zsófit, Barbit és Krisztit. A legjobb a névtelen, a lányok szerint egyedül ez hason­lít kölnire. Az Alba Regiáról azt mondták: igazából nem is illat­szer, hanem tetű elleni hajszesz. A Locsoló kölni Olasz Bianka és Nagy Zita szerint is vécétisztí­tó szagú. A Tapsi füles érdekes asszociációt váltott ki belőlük: olyan, mint a PEZ cukorkában a tartósítószer. Az Alba Regia kö­römlakklemosó vagy kullancsir­tó. Az Éden jó, mert gyenge, a lá­nyok ennek ellenére nem díjaz­nák, ha ezzel öntöznék őket. - Apa viccből meglocsol, aztán kihúzzuk a csengőt - vázolta a hétfői programot Bianka, akinek leginkább a részegen érkező, az illatszert nagy lendülettel öntő EGYENBŰZ £ A 70-es, 80-as évek népszerű Krasznaja Moszkva kölnijét nem tudtuk tegnap beszerezni. - A leg­jobb az volt benne, hogy mindenki ezzel locsolt, így nem keveredett a többféle büdös - mondta a hírhedt illatszerről egy szegedi nő. Amatőr tesztünk lehangoló eredményt hozott Fotók: Segesvári Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents