Délmagyarország, 2007. április (97. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-04 / 79. szám

SZERDA, 2007. ÁPRILIS 4. -AKTUALIS* Húsvéti menetrend Folytatás az 1. oldalról Mivel a polgármester úr hosz­szabb ideje nem dolgozik, s nem is lehet tudni, mikor jön vissza a táppénzről, így ezentúl az ő eddi­gi szobáját vesszük igénybe egy-egy informális tanácskozás­ra, de itt kap helyet ezentúl az or­szággyűlési képviselői iroda is ­mondta lapunknak a költözést irányító Hevesi Tamás jegyző. Zsótér István hétfő késő délután bement a városházára, s az irodájá­ból magához vette a személyes dol­gait. Lapunknak elmondta: úgy ér­zi, hogy ezek az intézkedések az ő személye ellen irányulnak, s mél­tatlanok a mindszenti önkor­mányzathoz. Hozzátette: nem ad­ja le szolgálati mobilját. Továbbra is felveszi a törvény szerint neki já­ró költségtérítését, amelyet a tes­tület nem vonhat meg tőle. A le­mondását pedig nem fontolgatja. - Ez az emeleti szoba volt min­denkor a település vezetőjének irodája, s ahogy elvették tőlem, az az egész testületet minősíti. Ezek a lépések ellenem irányul­nak. Úgy gondolom, hogy ennek fel sem merült volna az ötlete, ha más lenne a polgármester ­mondta Zsótér István. Az idén csupán néhány napot dolgozó polgármester - aki akár egy esztendeig is táppénzen le­het - mára teljesen magára ma­radt a vele együtt tizennégy ta­gú képviselő-testületben, amelybe öten a Fidesz jelöltje­ként, heten pedig függetlenként kerültek be. Egy képviselő pedig a Sikeres Mindszentért Egyesü­let színeiben jutott mandátum­KÉPVSSELÖBŐL JEGYZŐ H| Hevesi Tamás a Fidesz jelöltjeként került be tavaly ősszel a mind­szenti képviselő-testületbe. Miu­tán a város előző jegyzője, Hajdú Imre lemondott tisztéről, megpá­lyáztatták a posztot. A jegyzői megbízást Hevesi Tamás nyerte el, aki ezután összeférhetetlenség miatt lemondott a képviselői man­dátumáról. Az új jegyző március 9-én állt munkába. hoz. A polgármester betegsége nem akadályozza a közel nyolc­ezer lelket számláló város mű­ködését. Zsótér István nemrégi­ben jelezte, hogy semmiféle alá­írnivaló dokumentumot, hatá­rozatot ne küldjenek neki a pol­gármesteri hivatalból. így a vá­ros ügyeit teljes egészében a ja­nuár 26-án alpolgármesterré választott Szabó József vette kézbe. KOROM ANDRÁS A Tisza Volán Zrt. autóbuszjáratai a következő napokban az országos menetrendi naptár szerint közle­kednek: a mai nap munkanap, a hetek utolsó tanítási napja; 5-e, csütörtök munkanap, a tavaszi ta­nítási szünet kezdete; 6-a, péntek munkanap |a hét utolsó munka­napja); 7-e, szombat szabadnap; 8-a, vasárnap húsvét, munkaszü­neti nap, 9-e hétfő húsvét, munka­szüneti nap,- 10-e, kedd munkanap |a hét első munkanapja, a hét első tanítási napját megelőző nap); 1 l-e, szerda munkanap, a hét első tanítási napja; 19-e, csütörtök munkanap; 20-a, péntek munka­nap (a hét utolsó előtti munka- és tanítási napja); 2l-e, szombat át­helyezett munkanap (a hét utolsó munka- és tanítási napja). A helyközi, távolsági és nemzet­közi autóbuszjáratok, valamint a megye városainak helyi autóbusz közlekedési rendje megegyezik a menetrendi naptár szerint szabá­lyozottakkal. A Zala Volánnal kö­zös üzemeltetésű Szeged-Zala­egerszeg viszonylatú gyorsjáratok mindkét irányban április 9-én, hétfőn, 10-én, kedden, valamint 19-én, csütörtökön és 20-án, pén­teken közlekednek. A szabályozás kizárólag a Tisza Volán Zrt. által közlekedtetett menetrend szerinti járatokra vonatkozik, más társa­ságok eltérő munkarendben is közlekedhetnek. Az utazási tudni­valókkal kapcsolatban bővebb in­formáció az autóbusz-állomáso­kon, a forgalomirányító helyeken, illetve Szegeden, a Közönségkap­csolatok Irodájában (telefon: 62-550-190) kérhető. OKTÓBER ÓTA FESZÜLT A VISZONY Mindszenten a tavaly őszi helyhatósági választások óta feszült a viszony Zsótér István polgármester és a képviselő-testület tagjai között. A függet­len, de a megyei közgyűlésben az MSZP-SZDSZ frakcióban ülő Zsótér több alpolgármestert is szívesen látott volna maga mellett, ám a testület egyik jelöltjét sem támogatta. A jelenlegi alpolgármestert, Szabó Józsefet pedig ő nem akarta. Ám miután az összes többi városatya úgy nyilatkozott, nem kívánja betölteni ezt a posztot, nem maradt más választása. Zsótér ellen március elején fegyelmi eljárást indított a testület, mert nem akart bizo­nyos határozatokat, ügyiratokat aláírni. A polgármester, aki az idén eddig összesen tíz napot dolgozott, egyelőre nem tudja meddig marad betegállo­mányban. Korábban Zsótér azt mondta, hogy a megyei közgyűlés munkájá­ban szívesen részt venne, mert ott kevesebb a konfliktus. Tegnap úgy nyi­latkozott lapunknak, hogy ez ügyben még nem tárgyalt a szakorvosával. Mindszenten továbbra is áll a bál-A város vezetője nem mond le Zsótér István polgármestert kipaterolták az irodájából Hevesi Tamás jegyző irányította a költöztetést Fotó: Tésik Attila Félelem háza V. FEKETE SÁNDOR A két napja zajló szegedi paneles rémtörténetből adódik a kérdés: beleavatkozzon-e az ember, amikor mellette• éppen ütlegelnek valakit ? A jó érzés meg a neveltetés azt diktálná, hogy természetesen igen. Aztán jönnek az egyértelmű vá­laszadást súlyosbító körülmények: egy egész banda gyepál egy másikat, rosszabbik esetben valakit. Kés, baseballütő, kapa, kasza. A külső szemlélőnek inába száll a bátorsága, és úgy gondolja, jobb ebből kimaradni. Ha nem így gondolja és próbálkozik, akkor frappáns kérdéssel késztetik meghátrálás­ra: - Közöd: (A beszédes, ám hiányos mondat egészében és helyesen így hangzik: - Mi közöd hozzá •) Valószínűnek tartom, hogy az olaszliszkai lincselést (egy tanárt gyerekei szemeláttára vertek agyon a romák, mert autójával fellö­kött egy helyi kislányt, akinek egyébként kutya baja sem lett) vé­gignézhette még néhány arra tévedt autós. Nem hinném, hogy kiszálltak járművükből, inkább szorosra tekert ablak mögül érte­sítették a rendőrséget. Árnyalja a képet, ha nőt, idős embert, vagy gyereket bán­talmaznak, aláznak meg. Azt viszont nem lehet megállni szó nélkül. Esetünkben - ha az eddig megtudott információk va­lósak - egy nőt vertek a lépcsőházban, ezt tette szóvá egy asszony, akit melegebb éghajlatra küldött el az élettársát „fe­gyelmező" férfi. Az asszony fia elvárta volna a bocsánatké­rést, ebből lett a mai lapban olvasható késelős folytatás, amely a rendőrségen végződött. Többek között azzal, hogy rabosították az ügy mindkét szereplőjét. A Kereszttöltés utcai tízemeletes panelba a félelem befészkelte magát. Két napja fal mellett - persze nem túl szorosan, mert vé­res lesz a kabát -, cipőorra irányzott tekintettel közlekednek a la­kók. Ha szólnak hozzájuk, összerezzennek. Az újságírótól úgy menekülnek, mintha magával az ördöggel találkoztak volna. Pe­dig igazából nem tőle tartanak. Leginkább attól, hogy nem tudják, mi lesz a rémtörténet vége. Az is jó kérdés: lehet-e rémtörténetnek happy andje ? Oláh János levele a rektorhoz MUNKATÁRSUNKTÓL Ügyes, jól előkészített módon privatizálja a szegedi egészség­ügyi intézményeket az önkor­mányzat - állította Oláh János tegnapi sajtótájékoztatóján. A Szegedi Tudományegyetem Dugonics téri központi épülete előtt a Fidesz szegedi frakció­vezetője két dokumentumot osztott ki: az egyik eddigi állás­pontjukat tartalmazza, a má­sik a rektornak szóló levél. Eb­ben az iránt érdeklődik az egyetem vezetőjétől, miért ho­zott létre az orvoscentrum egy járó- és fekvőbeteg-ellátással foglalkozó céget, aminek a ve­zetője a rendelőintézet gazda­sági igazgatója; tud-e arról a rektor, hogy az orvoscentrum közbeszerzési tanácsadója ugyanaz, mint aki a rendelőin­tézet jogi képviseletét is ellát­ja. Ezek a frakcióvezető szerint nem csak összeférhetetlenség­ről, de a privatizáció előkészü­letéről is tanúskodnak. Oláh arról is érdeklődik a levélben: igaz-e az orvoscentrum több­milliárdos hiánya, és képes-e így a szegedi egészségügyi ellá­tás működtetésére. Ha nem veszem el tőle a 26 centis kést, leszúrt volna!" Újra véres az A lépcsőház Felsővároson Folytatás az 1. oldalról Janó arra ébredt, hogy negyed három kö­rül az édesanyjával üvöltözik valaki. Ki­ment, mire őt is és anyját is megfenyeget­te T. Miklós, aki azt ordította feléjük, ne merészeljék a rendőrséget hívni, mert pó­rul járhatnak. Kitti élettársa ezután be­zúzta a lépcsőházajtó üvegét, majd a kór­házban is botrányt okozott, ezért eljárás indult ellene. Janó a bevezetőben említetteket azzal folytatta, hogy elindult gyalog felfelé, a ne­gyedik és az ötödik emelet között találko­zott T. Miklóssal. A férfi egy kést tartott a kezében, amit sikerült elvennie tőle, a penge közben a megsebesítette T.-t. - Ha nem veszem el tőle a 26 centis kést, biztos leszúrt volna! - mondta Janó. T. Miklós az attak után felszaladt a kilencedik emeleti albérletébe, a másodikon lakó fia­talember pedig lument az épületből, értesí­tette a rendőrséget és a mentőket, a kést pe­dig letette egy, a ház előtt lévő padra. Á rendőrök mind a két férfit előállítot­ták, a kapitányságon rabosították őket, azaz ujjlenyomatot vettek tőlük és fotók is készültek róluk. T. Miklóst kihallgatása előtt az új klinikára szállították, ahol el­látták sebeit. - Csalódtam az igazságszolgáltatásban. Annyira el voltam keseredve, hogy nem is tettem vallomást. Én voltam életveszély­ben, és ellenem is eljárást indítottak. Hagynom kellett volna, hogy leszúrjon? ­kesergett Janó. Az A lépcsőházban a lakók tanácstala­nok. Tegnap délelőtt arról beszélgettek, hogy előbb vagy utóbb halálos áldozata is lesz az elmúlt napok őket sokkoló esemé­nyeinek. Nem titkolták, nyugtalanok, fél­nek. - A lépcsők, a pihenők ismét véresek, szörnyű érzésem van, amikor kijövök az épületből vagy a lakásom felé tartok ­mondta egy, a férjével éppen kilépő közép­korú nő. Közben előkerült T. Miklós. A közép­termetű, szikár férfi ezúttal is máskép­pen emlékezett a történtekre. Azt mondta, hétfő este öt-hat férfi várta az utcán, a lépcsőházban ketten ugrottak rá, a kést önvédelemből vette elő. Vallo­mása egyetlen pontban egyezett a má­sodik emeleten lakóéval, sérüléséről ugyanazt mondta, mint Janó, azaz a penge akkor vágta meg a tenyerét és az ujjait, amikor a kést kicsavarták a kezé­ből. T. Miklós jobb szeme alatt lila folt, ar­cán, karjain ütések és karmolások (vágá­sok?) nyomai éktelenkednek. - Ezeket nem tegnap szereztem, ha­nem korábban. Tegnap csak két maflást kaptam. Egyébként verekedős típus va­gyok - mondta. A kést és a kórházi láto­gatásra is magával vitt sodrófát azért vette magához, hogy meglepetést okoz­zon támadójának. Amikor letört fogáról kérdeztem, legyintett. Arra, hogy a ház­ban rettegnek tőle, azt mondta, hama­rosan elköltöznek. T. Miklós ujjait a kezéből kicsavart kés szabdalta össze Fotó: Segesvári Csaba NYOMOZ A RENDŐRSEG UJJ Az ügyben csoportos garázdaság bűntett elkövetése megalapozott gyanúja alapján indított eljárást a Szegedi Rendőrkapitányság, hétfő este két férfit előállítottak - közölte lapunkkal M. Toronyköy Már­ta. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közleményében kitért arra is, hogy az ügyben számos körülményt, ellentmondást kell tisztázni. A rendőrség eddigi adatai szerint a két férfi elfajuló beszélgetésébe mások is bekapcsolódtak.

Next

/
Thumbnails
Contents