Délmagyarország, 2007. április (97. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-21 / 93. szám

22 • S P 0 R T * SZOMBAT, 2007. ÁPRILIS 21. Ma 16 órától: Pick-Dunaferr; majd 18.30-tól: Szeviép-Zala Volán Ismét páros mérkőzés Újszegeden Ismét páros meccs az üjszegedi sportcsarnokban! Ma 16 órakor megkezdi a férfi kézilabda NB I rájátszásában az első, három győzelemig tartó menetelését a Pick Szeged a Dunaferr ellen, majd 18.30-tól a női kosárlabda negyeddöntő harmadik meccsén az elődöntőbe jutás a tét a Szeviép-Szeged és a Zala Volán közt. HANDBALl PICK SZEGED 16 ÓRA // /•' < Putjezevics Krivokapics (13/ . _ ">V)/ Andjelkovics ^ Q8) Vadkerti Djurkovics "yés rebenár Rosla Qj Császár . w Ivántsik künk most mindenképpen a je­lenre kell összpontosítanunk. Részletesen elemeztem az első két találkozó felvételeit, amelyek alapján egyértelmű a botlás oka. Védekezésben jó egy méterrel hátrébb voltunk, mint a szegedi meccsen, az ellenfél pedig ki­használta, hogy területet hagy­tunk neki. Ebben az idényben Pécsett és Sopronban sem kap­tunk kilencven pontot, Egersze­gen viszont igen, és ez mindent elmond a teljesítményünkről. - Talált pozitívumokat is a csapat játékában 1 - Húszpontos hátrányból több­ször is visszakapaszkodtunk tíz pont közelébe, de a lélektani kü­szöböt nem tudtuk átlépni, mert mindig közbejött valami. Hol egy bosszantó hiba, hol egy extra kosár a zalaiak részéről, és beval­lom, a Forrai játékvezető által ki­osztott technikai hibát sem na­gyon értettem, mivel semmi csú­nyát nem mondtam. - Előfordulhat, hogy az első mérkőzésen aratott negyvenegy pontos siker túlságosan meg­nyugtatta a játékosokat? - Nem kizárt, bár ennek külö­nösebb jelét nem lehetett felfe­dezni a kezdés előtt. A zalaiak rendkívül motiváltak voltak, és nekünk legalább ilyen tűzzel kell szombaton pályára lépnünk. Az egész szezonunk kárba veszhet, ha nem tudunk bejutni az elő­döntőbe. Időben kaptuk ezt a po­font, remélem, tanultunk belőle. - A két csapat, mint a tenye­Holnap 17 órakor: Makó FC-fászapáti Ujabb hatpontos meccs A labdarúgó NB II keleti csoportjának 22. fordulójában a legutóbbi két mérkőzésén is győztes Makó FC a Jászapáti gárdáját fogadja vasárnap 17 órakor az Erdei Ferenc téri sporttelepen. Mannheimi hódítás Két vásárhelyi sportoló is részt vett a németországi Mannheimben rendezett íjász-világbajnokságon: a 48 éves Selmeczi-Tóth János hatodik, a 38 esztendős lélek Imre pedig a kilencedik lett. Nyolc év után kezdtek el újra versenyszerűen íjászkodni. Selmeczi-Tóth évekig a fia íjával versenyzett, aki 14 évesen tragikus hirtelenséggel hunyt el. REFLEKTOR FÖLD VILÁGNAPI FUTÁS Csongrád város önkormányzata ápribs 22-én 10 órától Föld világnapi futást rendez Csongrád-Bokros borvidékén. Rajt a város Kossuth terén, a cél pedig Bokros központja. Nevezési díj nincs, jelentkezni a helyszínen 8.30 és 9.30 között lehet. Érdeklődni a 06/20-378- 55-70-es számon, információ pedig a csongradsport@vipmail.hu e-mailen kapható. LÉTESÍTMÉNYZÁRÁS Az üjszegedi sportuszoda versenymedencéje vasárnap 11 órától zárásig rendezvény miatt nem használható. KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG Csongrádon szabadidős sportolási lehetőség biztosítása céljából kosárlabda-bajnokságot szerveznek általános iskolás, középiskolás és felnőtt korosztályban. Jelentkezési határidő, megbeszélés, időpont beosztás: április 23., 18 óra. További információk: telefonon a 06/20-378-55-70-es számon, és a csongrádsport@vipmail.hu e-mailen kosárlabda jeligével. NYÍLT FORTUNA-NAP A szegedi FC Fortuna várja azoknak az 1992-1996 között született fiúknak a jelentkezését, akik magasabb szintre szeretnék emelni futballtudásukat. A nyílt napot Szegeden, a Szabadság téri pályán tartják UEFA B licences edzők irányításával, április 25-én, szerdán délután 4 órától. Érdeklődni lehet Kiss Jánosnál (telefon: 06/30-4806-220). HORGÁSZVERSENYEK A szegedi Hermán Ottó HE vizein vasárnap két versenyt is szerveznek. Az SZTE a Holt-Maros mindhárom szakaszán reggel hat órától 14 óráig, a BVI pedig a Gumis repülőtér felőli oldalán szintén hattól 15 óráig rendez viadalt. A kijelölt szakaszokon csak a nevezettek horgászhatnak. LEGENDA-GÓLOK A megyei nagypályás labdarúgó Legenda-kupa legutóbbi fordulójának eredményei: Ópusztaszer-Komlósi Baktó 2-0, T. T. Baktó-Épker-Szeged 0-7, Sándorfalva II.-Mártély 3-3, büntetőkkel: 5:4. Az állása: 1. Komlós Baktó 49, 2. Sándorfalva II. 37, 3. Opüsztaszer 33, 4. Mártély 30, 5. Szeged 21, 6. T. T. Baktó­Épker 9 ponttal. MAKÓ-MEZŐKÖVESD Holnap 16 órától Makó KC-Mezőkövesd NB I/B-s férfi kézilabda-mérkőzést rendeznek a makói városi sportcsarnokban. A tabellán feljutó, második helyen álló vendégek a meccs esélyesei, de a Maros-parti alakulat ellen nem mehetnek biztosra. A hazaiak az előző évadban megszakítva a mezőkövesdiek hároméves veretlenségét, két góllal győztek. Most is meglepetésre készülnek. A felnőttek mérkőzése előtt 14 órától az ifjúságiak játszanak. TOTÓTIPPJEINK Lapunk 16. heti totótippjei a következők: 1. E. Frankfurt­Bochum 1 X, 2. Hertha­Dortmund 1 2,3.1everkusen­NürnbergX, 4. Schalke-Cottbus 1,5. VfB Stuttgart-Bayern München X 2, 6. Wolfsburg­Bielefeld 1,7. Hamburg-Mainz 1, 8. Hannover-Mönchen- gladbach 1, 9. Atalanta-AS Roma 2X, 10. Milan-Caghari 1, 11. Palermo­Parma IX, 12. Sampdoria­Messina 1,13. Siena-Inter 2X, 14. Lazio-Fiorentina I 2. LATIN BRONZ A szlovákiai nagyszombatonA osztályú nemzetközi táncversenyt rendeztek, amelyen a Paprion SC Szeged duója, Fáskerti Zsolt és Ocsovszki Eszter latin táncokban harmadik lett. ^ PICK SZEGED A Pick Szeged ma az eredeti időpontnál (17) egy órával ha­marabb (16) megkezdi párhar­cát a Dunaferrel. A két együttes küzdelme három győzelemig tart. Ebben a versenyfutásban előnyt élvez a Pick Szeged, hi­szen a sorsdöntőnek számító találkozókon, az elsőn, a har­madikon és esetleg az ötödi­ken, pályaválasztó lesz. Azon­ban ez nem jelenti azt, hogy könnyű percek várnak a tavalyi ezüstérmes Tisza-partiakra. - Úgy látom, a csapat felké­szült a Dunaferre - jelentette ki Lele Ambrus, a Pick Szeged ügy­vezető elnöke. - Nem kétséges, nekünk győzelemmel kell kezde­nünk. A célunk, hogy minél gyorsabban túljussunk a Duna­újvároson. Azzal mindenki tisz­tában van, hogy ellenfelünk fia­talos, lendületes játékot produ­kál, de ésszel, szívvel és lelkese­déssel legyőzhető. A Veszprém elleni győztes meccsünket te­kintjük kiindulási alapnak. Leg­alább ugyanolyan teljesítményt várunk minden egyes játéko­sunktól. , A sportvezető ezután arról beszélt, hogy egységes arcula­tot vár a csapattól, s a győze­lem nemcsak a klubvezetés, hanem a szurkolók és a szpon­zorok elvárása is, hiszen mini­mális cél az, hogy döntőt vív­Az utóbbi hetekben sorozatban játssza alsóházi rangadóit a Ma­kó FC. Két hete hazai környezet­ben a Budafokot 3-1-re, az el­múlt szombaton pedig idegen­ben a Baktalórántházát 4-2-re győzték le Schreiberék. Gyenge tavaszi rajt után, ahogy mondani szokás, elkapta a fonalat a zöld-sárga alakulat. - Minden szempontból jót tett nekünk a két siker, de to­vábbra sem ülhetünk a babérja­inkon, a Jászapáti ellen is úgy­nevezett „hatpontos" meccs vár ránk - fogalmazott Kolozsvári János, az MFC edzője. - Riváli­sunk a télen jelentősen megerő­södött, és azt sem szabad figyel­men kívül hagyni, náluk szere­pel a mezőny egyik legjobb csa­tárkettőse, a Horváth Péter, Ko­tula László duó. Izgalmas ki­lencven percre, nagy csatára, és jon a Pick Szeged, amely pedig Bajnokok Ligája részvételt je­lentene a következő bajnoki évben is. - A Dunaferr jó csapat, de a Pick Szegednek jobbnak kell len­ni! - fogalmazta meg Lele Amb­rus. Vladan Matics edző pedig arra a kérdésre, hogy vajon a Duna­ferrnek van-e előnye abból, hogy az elmúlt hét végén két fontos mérkőzést vívott a Magyar Kupa négyes döntőjében, vagy a Pick Szegednek kedvezett az, hogy majdnem három hetet zavartala­nul készülhetett a play-offra, a következő választ adta: - Természetesen az a vélemé­nyem, hogy nekünk van elő­nyünk. Győznünk kell. Már csak azért is, hogy visszavágjunk a februári csúfos vereségünkért. Ma 15 órakor nyit a jegypénz­tár, hogy legyen idő a belépő megváltására. S. J. SZEVIÉP-SZEGED Élet-halál mérkőzés vár a Szevi­ép-Szeged női kosárlabdacsapatá­ra, amely a két győzelemig tartó bajnoki negyeddöntőben l:l-re áll a Zala Volán ellen. A párharc harmadik felvonása előtt a szege­diek vezetőedzőjével, Peresztegi Nagy Ákossal beszélgettünk. - Túltette már magát a szer­dai zalaegerszegi vereségen ? -Az a mérkőzés a múlt, és ne­természetesen győzelemre szá­mítok. Az utóbbi a legfonto­sabb, annál csak akkor lennék boldogabb, ha végre kapott gól nélkül szereznénk meg a három pontot. A két gárda előző két találkozó­ját a makóiak nyerték, ősszel Ma­gyar találata hozott sokat a kony­hára, a legutóbbi Maros-parti üt­közet pedig 3-2-vel fejeződött be. Előjelnek ez mindenesetre nem rossz, de azt sem szabad elfelejte­ni, hogy Varga R. és Szamosszegi három sárga lapja, Hadár kiállítá­sa, míg Bakos A. kéztörése miatt nem lehet ott a pályán. További párosítás: Nyíregy­háza-Békéscsaba l-l (tegnap játszották), Tuzsér-FTC, Oros­háza-Budafok, Vecsés-Baktaló­rántháza, Szolnok-Bőcs, Kecs­kemét-Kazincbarcika, Karcag­Jászberény. SZÉLPÁL LÁSZLÓ A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPAT Czirbus - Podonyi vagy Varga F., Mórocz, Magyar, Puskás - Csa­mangó, Szűcs D., Zakar, Bány ­Kulacsík, Schreiber. LONDON (MTI) Peter Kenyon, a Chelsea ügyveze­tője tegnap bejelentette, hogy a következő szezonban is Jose Mou­rinho lesz a labdarúgócsapat veze­tőedzője. - Jose szerződése 2012-ig érvé­nyes, az egész elnökség támogat­ja, ezért nem fogjuk őt meneszte­ni - mondta a vezető. Mourinho 2004-ben vette át a szakmai munka irányítását, s két bajnoki címet nyert csapatával. - Nyolc év után, idén januárban fogtunk a kezünkbe ismét íjat ­mondta Selmeczi-Tóth János. ­Ha valaki akkor azt mondja, hogy indulunk a világbajnoksá­gon és ott jó eredményt érünk el, valószínűleg kinevettem vol­na. A szegedi országos bajnok­ságot a csigás irányzék nélküli kategóriában klubtársam, Telek Imre nyerte, én a harmadik he­lyen végeztem. Ez kvalifikált a vébére. A világbajnokságon 26 nemzet több mint 400 sportolója vett részt, a verseny öt napon keresz­tül zajlott Mannheimben. A Te­rep- és Vadászíjász SE versenyző­je, Selmeczi-Tóth hatodik, Telek pedig kilencedik lett. Furcsa, hogy nyolc év kihagyás után ilyen sikeresen térhettek vissza - ilyen laza, gyenge a me­zőny? - Nem! - mondták szinte egy­szerre, majd Selmeczi-Tóth „szólózott", a hallgatagabb Telek bólogatással, egy-két igennel csatlakozott a diskurzushoz. ­Rátermettség kérdése az egész, már akkor meglátszik, hogy vala­kiből jó íjász lesz-e, amikor elő­ször kézbeveszi a fegyvert. A ma­gyarokban az ősöktől örökölt te­hetség rejtőzik. János és Imre nem profi spor­toló, nem az íjászkodásból él. Előbbi nyugalmazott rendőr, utóbbi apósjelöltje, dr. Szabó Lajos lótenyésztő-vállalkozónál dolgozik. Hetven patással fog­lalkoznak 140 hektáron, és eh­hez jön még 80 hektár szántó ­amit olykor éjszaka művelnek meg. De az edzésekre is időt kell szakítani, ráadásul az íjá­szat nem olcsó sportág: egy jól felszerelt profi fegyver nyolc­százezer forintot is kóstálhat. rét, úgy ismeri egymást. Előke­rülhet még bármiféle meglepe­tés a repertoárból ? - Nagy trükkökre senki ne számítson, ezzel együtt mind­két félnek lehetnek még eddig ki nem játszott ütőkártyái. So­kat beszélgettem a játékosaim­mal, próbáltam minden egyes apróságra felhívni a figyelmü­ket. A Zala Volánban a máso­dik mérkőzésen az amerikai Creamer és a bolgár Miikova is szinte végig pályán volt, ráadá­sul most nekik kell utazniuk, és a fáradtság is döntő tényező lehet. Óriási taktikai csata várható, amelyben a szurkoló­ink is nagyon sokat segíthet­nek. M. G. Hogyan lehet ezt megoldani? Összeegyeztetni a munkát a sporttal (heti három-négy, két-három órás edzés szüksé­ges), illetve félretenni a ráva­lót? - Nekem szerencsém van ­közölte Selmeczi-Tóth -, mert tulajdonképpen az udvaromon tartjuk a tréninget. Imrének azonban már javasolták, hogy „költözzünk össze" - sokszor este 9 és 10 között ér haza de kijelentem: gyereket nem akarunk. A viccet félretéve, ez számunkra hobbi és ezt megér­tik a szeretteink. Az anyagi ol­dala? Egy fix összegen kívül, amit beadok a családi kasszá­ba, a felette lévőt a sportra költhetem. - Ez egy nagy szerelem - vette át a szót Imre -, amikor szüne­teltettük az íjászatot, akkor sem szabadulhattam tőle. Mindig át­jártam a mindszenti versenyre ­Jánostól kért kölcsöníjjal indul­tam -, és megnyertem. Most már nemcsak teremben, hanem terepen és a 3D-s kategóriában is ki akarjuk próbálni magun­kat. - Szeretnénk minden szakág­ban az első tízben végezni ­mondta Selmeczi-Tóth -, jövő­re pedig alaposan elkalapálni mindenkit. Azzal, hogy újra­kezdtem, a fiamnak is tartoz­tam. Őt is Jánosnak hívták, íjászkodott és 1994-ben 14 éve­sen egy versenyen ' hunyt el. Százhetvenre felment a vércuk­ra, kómába esett és már nem tért magához. Évekig az ő íjával versenyeztem, és ezt a fegyvert azóta sem adtam el - nem is fo­gom. Rá emlékeztet, érte is csi­nálom. I.P. Bemutatkozik az új edző A labdarúgó NB III Alföld csoportjában csak a Csongrádi Tisza­part SE szerepel hazai pályán: a gárda - amelynek kispadján de­bütál az új tréner, Marko Milosevics - vasárnap 17 órától a tabel­la 2. helyezettjét, az Örkényt fogadja. Az Algyő ma 17 órától Cegléden játszik, míg a Hódmezővásárhely vasárnap 17 órától Mezőtúron szerepel. Mattháus előre tudta BUDAPEST (MTI) A Kisteleki István vezette Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) súly­talan nemzetközi szinten - jelentette ki Lothar Mattháus, a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya. Az osztrák bajnokságban éllovas Salzburg edzője a Duna tv-nek adott interjúban fejtette ki véleményét a 2012-es Európa-bajnoki pályázatról. „A Kisteleki István vezette MLSZ teljesen súlytalan a nemzetközi labdarúgóéletben, ha tovább dolgozhatok, sokkal több esélyünk lett volna arra, hogy Magyarország Horvátországgal közösen 2012-ben Európa-bajnokságot rendezzen" - nyilatkozta a német szakember. Mattháus szerint a cardiffi döntés borítékolható volt, hűen tükrözi a magyar futball jelenlegi megítélését. Hozzátette: kétéves magyaror­szági kapitánykodása során az akkori futballszövetséggel karöltve mindent elkövetett, hogy a magyar labdarúgás visszakerüljön a nem­zetközi vérkeringésbe . Mourinho marad Ha sport és mozgás, akkor Szeged Városi Sport Igazgatóság

Next

/
Thumbnails
Contents