Délmagyarország, 2007. április (97. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-21 / 93. szám

Szombat, 2007. április 21. SZIESZTA 11 KÖZÖS FUTÁSSAL KEZDŐDÖTT AZ ATLANTI-ÓCEÁN ÁTEVEZÉSE ;hangvával a hullámokon A szódavíz A csapvizet megszűrik, lágyítják, majd szén-dioxiddal dúsítják, végül műanyag palackokba töltik FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Az ásványvizek mellett még mindig ott sorakoznak a boltok polcain a kultuszitalnak tekintett szikvizek. Bár a retro a fiatalok körében hódít, a szódavíz megmaradt a középkorúak és idősek kedvenc italának. A Tűzhangya, de a két evezős fiatal teljesítménye is tiszteletet parancsol FOTÓ: DM/DV Giccses álomnak tűnt, aztán az összetartozás próbája lett az óceán átevezése Pálos Andrea és Rokonczai Gábor számára - Évekkel ezelőtt azzal a ké­réssel látogattak meg bennün­ket az egyik helyi italozó törzs­vendégei, hogy vigyünk szó­davizet a kedvenc kocsmájuk­ba, mert ott ásványvízzel ké­szítik a fröccsöt, ami úgy még­sem az igazi - emlékezik vissza Budai Ferencné, a kisteleki Petra Sz. Szikvízüzem meg­bízott vezetője, akitől megtud­juk: a kultuszital fogyasztói leginkább az idősek és a kö­zépkorúak. - A különböző ásványvizek nagy konkurenciát jelentenek számunkra. De aki korábban is szódát ivott, az továbbra is ragaszkodni fog a megszokott ízhez. Arról nem is beszélve, hogy a fogyasztás megkezdése után a szódában - az ásvány­vízzel ellentétben - az utolsó cseppekig élvezhető a szénsav. A műanyag üveg pedig visz­szaváltható, így csak egyszer kell megfizetni az árát - ma­gyarázza a szikvíz előnyeit az üzem vezetője. - Korábban üvegszifonba töltöttük a szódát, ez azonban veszélyes volt, hiszen több­ször is előfordult, hogy eldur­rant. Egyszer én is így vágtam el a karomat - emlékezik visz­sza Szvoboda Lajos, a szik­vízüzem egyik dolgozója, aki­től megtudjuk, a csapvizet többször megszűrik és átfo­lyatják a vízlágyítón. Majd szén-dioxiddal dúsítják, végül a műanyag palackokba töltik, így juttatják el a boltokba. Kiállítás Szódavíz - egy magyar kultuszltal címmel tekinthe­tő meg a szikvíz történetét a feltalálótól napjainkig fel­dolgozó állandó kiállítás az újjávarázsolt Szent István téri víztoronyban. Bemutat­ják a gyönyörű, régi szó­dásüvegeket, plakátokat, dokumentumokat, szikvíz­készítő gépeket. A kiállított tárgyak Bánffi István sze­gedi szikvizes magángyűj­teményének darabjai. Spriccből fröccs A férfiak körében közked­velt fröccsöt a szikvíz fel­találója, Jedlik Ányos ké­szítette el legelőször egy szüret után. Fáy András bir­tokán a vendégek elképe­désére összeöntötte a bort a buborékos vízzel. A szüreten ott volt Vörösmarty Mihály is, akinek nem tetszett a Jedlik által kitalált név: spricc, ezért ötlötte ki he­lyette a fröccs elnevezést. - A vásárlók sokkal jobban szeretik az újfajta műanyag flakont. Könnyebb, praktiku­sabb és kevésbé veszélyes, mint az üveg - mondja Ben­csik Gáborné, az egyik kle­belsbergtelepi élelmiszerbolt tulajdonosa. Elmondása sze­rint az összes üdítőital-vá­sárlás negyven százalékát te­szik ki a különböző szénsa­vas és szénsavmentes üdítők és harminckilenc százalékot a szikvíz. Vagyis Szódából majdnem ugyanannyit fo­gyasztanak a főleg középko­rú vásárlók, mint más italok­ból. A bolt tulajdonosától azt is megtudtuk, a patronok is ugyanolyan mennyiségben fogynak, mint korábban, eb­ből pedig arra lehet követ­keztetni, hogy az emberek a régi típusú szifonokban ott­hon is készítenek szódát. A régen nagyon kedvelt ször­pök most ismét egyre kere­settebbek, melyeket szikvíz­zel is ihatunk. Akárcsak a férfiak körében olyannyira kedvelt fröccsöt, mely a kocsmák vendégeinek egyik legkedveltebb itala. - Az összes alkoholfogyasztás negyven százalékát teszi ki a fröccs - mondja Csabai János az egyik szentmihálytelki kocsma tulajdonosa. - A leg­többen, főleg az idősebbek nagyfröccsöt isznak, de ked­velt a kisfröccs és a hosszú­lépés is. BOBKÓ ANNA A Tűzhangyán, saját építésű hajóján evezte át az Atlan­ti-óceánt két magyar egyete­mista, Pálos Andrea és Ra­konczai Gábor. Történetük egy középiskolai futóversennyel kezdődött. Teljesítményük tiszteletet parancsoló: ők ket­ten sokféle csúcsot megdön­tötték. Rakonczai Gábor és Pálos And­rea Budapesten egy képzőmű­vészeti iskolában ismerkedett meg hét évvel ezelőtt. Egy ok­tóber 23-i futóversenyre közö­sen neveztek. Ketten oda-visz­sza megverték az egész me­zőnyt. Mondhatni, a közös fu­tással kezdődött minden. Teljesítménytúrák A két fiatal az elmúlt években rendszeresen részt vett tájéko­zódási versenyen, teljesít­ménytúrákon, körbekerékpá­rozták az országot. Mint minden kamasznak, nekik is voltak nagyra törő ál­maik. Míg mások sikeres ügy­védek, cégvezetők szeretnének lenni, ők arra gondoltak: mi­lyen szép és romantikus lenne ülni egy óceán közepén és néz­ni a naplementét. Andrea meg­jegyezte, giccses álom volt ez, mégsem ment ki a fejünkből... - Kimentünk a Fertő tóra, ahol megtanultunk vitorlázni - em­lékezett vissza Andrea. - Vál­tottunk a Balatonra, s legvégül az Adriára. Tanultunk tengeri hajózást, rádiósvizsgát tettünk. Magyarországnak sok min­dene van, ám tengerpartja nincs. Gábor szerint ennek is köszönhető, hogy neki mertek vágni az óceán átevezésének, hiszen fel sem tudták mérni, milyen veszélyes a vállalkozás. Tűzhangya született Egy évvel ezelőtt kezdték el a Tűzhangyát tervezni. Andrea kinyújtotta a kezét, lemérték a távolságot, így meglett a hajó szélessége. - A terveket először Gáboréknál a dohányzóaszta­lon rajzoltuk, amint meglett a vázlat, megmutattuk Fa Nán­dornak - vette át a szót Andrea. - A Népszigeten a Budapest Hajózási Egyesület ajánlott fel egy helyszínt, ahol nyugodtan lehetett dolgozni. Mivel az utolsó illesztést, matricát is mi magunk tettük rá, így teljesen megbíztunk a Tűzhangyában. Erők összecsapása - Az első pillanattól kezdve úgy álltunk hozzá, ennek sike­rülnie kell - jegyezte meg Gábor - Mentálisan felpörgettük egy­mást. Körülbelül olyan ez, mint amikor egy futónak nem ele­gendő, hogy a lábai tökéletesek legyenek, hanem fejben is rend­ben kell lenni. Indulás előtt ér­tük el ezt a fajta összhangot. De abszolút nem volt bennünk olyan késztetés, hogy magunk­nak vagy bárkinek is bizonyít­sunk. Azt viszont tudtuk, az át­evezés kettőnk fizikai és lelki akaraterejének a próbája lesz. Hét éve vagyunk együtt. Az út végén vagy örök életre együtt le­szünk, vagy annyira elegünk lesz egymásból, hogy többet nem akarjuk látni a másikat. A hajót autóval vontatták a spanyolországi Cadiz város­ába: tavaly november 11-én in­dultak. - Amikor Cadizban vég­re kimentünk a vízre, nagyon élveztük mindketten - folytatta Andrea. - Az első evezőcsapás­nál még a könnyeink is előjöt­tek. Innentől kezdve már nyu­godtak voltunk, minden bi­zonytalanságunk elmúlt, érez­tük, nem történhet baj. A hajó­ba gondosan, „térkép szerint" bepakoltuk az élelmiszereket, felszereléseket, úgy, hogy vész­helyzetben is tudjuk, miért, ho­va kell nyúlnunk. Viharok November 25-én Andrea és Gábor alig indult el a a Tűzhan­gyával - viharba kerültek, s minden próbálkozásuk ellené­re egy helyben állt a hajó. Ami­kor a szél lecsendesedett, újra nekilendültek, felvették az uta­zó sebességet, megérezték a rit­must. Az evezésben kétórán­ként váltották egymást. - Megmutatta erejét a tenger. Az újabb vihar még nagyobb volt, mint az első. Hiába evez­tünk, nem lehetett irányban tartani a hajót - hangsúlyozta Gábor. - A hullámok hatméte­resek lehettek, a kabinba me­nekültünk. Hajnalban kinéz­tem a periszkópon, átfutott raj­tam a hideg. Pontosan szem­bejött velünk egy óceánjáró, nagyon gyorsan közeledett. Ki­ugrottunk a kabinból, fel a fe­délzetre. Megmarkoltuk a lapá­tokat és eveztünk. Fáradtak voltunk, de összeszedtük min­den erőnket. Sikerült - néztünk egymásra, a hajó már nem fe­lénk közeledett, oldalról láttuk. - Néhány nap múlva, a part­tól alig hetven kilométerre is­mét elért a vihar - folytatta Andrea. - Egyre erősebbek let­tek a lökések, megint irányítha­tatlanná vált a Tűzhangya. Sodródtunk a part felé. Nagy nehezen a nagyköveten keresz­tül kapcsolatba léptünk egy angliai mentőegységgel. De a speciális mentőhajót nem en­gedték ki a kikötőből. A parti őrség nem kockáztatott. Leckék A szerencse ismét a fiatalok mellé állt. Megfordult a szél­irány, a part távolodott tőlük. ­Kemény lecke volt számunkra az első négy hét. Egy életre szó­ló tapasztalat: jobb az elején túlesni a nehézségeken. Újra találkoztak a szülőkkel - Gran Canaria szigetén. ­Pont úgy jött ki, hogy a ka­rácsonyt és a szilvesztert a szigeten töltöttük - emléke­zett Andrea. - Meglepett ben­nünket, hogy sehol semmi ün­nepi hangulat. Az év utolsó napján például az egyik szó­rakozóhelyre mentünk el hamburgert enni. A szigeten töltött két hétben a Tűzhangya a kikötőben „pi­hent". Mindennap dolgoztak rajta egy keveset. Átrendezték a polcokat. Azok a tárgyak kerül­tek a jól hozzáférhető helyekre, amelyekről kiderült, hogy sok­szor kell használni. Ekkor már 1600 kilométeren voltak túl, te­hát tudták, a jó szervezés csak megkönnyíti az életüket. Talán ez esetben nem tűnik közhelynek: Andrea és Gábor szó szerint a mély vízbe ugrott. A viharokban megtanulták, mi­ként kell cselekedni, felnőttek a feladathoz. így magabiztosab­ban vághattak neki az óceán­nak. Előzetesen hatvan-hetven napra tervezték az átkelést. Ek­kor még nem gondolták, né­hány órán múlik csupán, hogy ők evezzék át leggyorsabban az óceánt. P. HORVÁTH LÁSZLÓ HHHHHHHHHH WmK BAN RUDOLF MACSKAK TOROK TANfSSHOW í i. MAR ICA GRÓFNŐ eJtfFA > 4 kV

Next

/
Thumbnails
Contents