Délmagyarország, 2007. április (97. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-20 / 92. szám
20 "HIRDETÉS" PÉNTEK, 2007. ÁPRILIS 20. Nyárfák, víztükörben FARKAS CSABA „A levélzöldhöz, az igazi, élénk levélzöldhöz, melyet nem tompít kor és por, hozzátartozik a mélylila-mélyszürke, felhőgomolyos ég" - gondolta magában Thakács. Ahogy visszaemlékszik gyermekkorára, rögtön bevillan a suhogó nyárfasora bekötőút melletti, barna vizű kis tó mellett, mely nem lehetett annyira barna, hogy ne tükröződött volna benne, színesen, az ég, a fák sora. Mintha exkluzív-füstszín üvegen keresztül látná az ember az harsogúkék eget, az égen bodorodó, vajdtófényes szegélyű, lilaszürke-habos viharfelleget, a világos-fényeszöld nyárfasort, melynek susogása zúgássá mélyül, amint „jön az idő". Thakács drukkol, csak ne essen az eső, csak a parton lehessen maradni, megázás nélkül, nem minthogyha ilyenkor jobban ennének a halak, mint máskor, de Th. kíváncsi arra, mi lesz ebből. (Aztán persze hazaszalad, hidegen kopognak hátán a hirtelen jött zápor esőcsöppjei.) Most amikor néz, néz ki az exkluzív-füstszínű üvegen keresztül Thakács, ezt az emléket hívja elő benne az ablakon túli, tompított, nem, inkább a valósnál intenzívebb, az ég igazinál kékebb kékjét fölváltó, az igazinál mélylilább-szürkébb gomolyfelhőzet, s az egyenletes szürkeség, amivé nemsokára a mélylila-szürke válik. Akkor, igen, akkor kezdenek el enni a halak, amikor a környezet már nem oly pazar sokszínű, sehol az élénk levélzöld, azaz ott van, csak épp nem fényük, nem kever belé színfokozót a napragyogás, valamiképp kopottá válik, benne a készülő szomorúság. Igen, a halak akkor esznek, mikor a környezet már nem oly színpompás, mint lehetne; amikor az idő nem csodás, amikor hirtelen töhh fokot zuhant a hőmérséklet; mikor a hullámzás folytonosan parthoz sodorja, elfekteti az úszót (Th. kisgyerek még történetünk időpontjában, nem ismeri a technikát, amivel ez meggátolható); mikor tenyérnyi, kékeszöld, hólyagos algalepedékek szakadnak föl az aljzatról és sodródnak össze épp abban az ígéretes tósarokban, ahol horgászik Thakács.) Igen, akkor elkezdenek jönni az olajzöld hátú, félaranyszín ezüstkárászok, s egyszer csak, minden bejelentés nélkül, hirtelen érkezik egy sötét-füstszínű ponty is, nyurgaponty, Th.-nak alig hír csillapulni szíve a dobogástól, de visszaengedi, büszkén, mert méreten aluli, és irigységgel vegyes megvetéssel sújtja a túlparton horgászó valakit, aki nem szokta visszadobni a pontyokat; s jön továbbá, gyors-hirtelen kapás után, egy narancs szemgyűrűjű pirosszárnyú keszeg is, melynek háta kékeszöld, míg az e tóban, bár ritkán, de szintén előforduló bodorka háta barnásszöld (vagy fordítva ?; oly régen látott már pirosszárnyú keszeget is, bodorkát is Thakács, hogy... Hogy...) Ekkorra tehát seszín-fehérszürke az ég, az időpont: napok múlva; mikor Thakács. az előző horgászat színeitől-hangulatától eltelve, azt megismételni vágyva érkezik a partra, de olykedvetlenség-türelmetlenség fogja el a megváltozott körülmények láttán, hogy csak bedobja a készséget, mintegy önigazolásként, készen arra: gyorsan haza is igyekezzék. Ám kiderül: kapás van, elkezdenek érkezni a halak, és Th. - szinte kedvetlenül, szinte-türelmetlenül - marad. Kedvetlenül, mert most valahogy hangulattalan az egész, nem olyan barátságos-otthonos a tájék, mint egy hete, hanem... Thakács a hangulatok iránt is tud honvágyat érezni. Nem helyfüggő a honvágy, hanem nem is célteljesültség-függő, hanem meghatározott, vagy éppen meghatározatlan hangulati tényezők függvénye. Thakács a hangulatoknak is oly mértékben rabja tud lenni, hogy rájön, nem is a lényeg a lényeg, horgászat esetéhen a halfogás, hanem minden más, minden, ami mellékes. Nem a halak lényegesek a vízben, hanem a nyárfák, felhők, az égbolt a víztükörben. A DM-DV ügyelete Mai ügyeletes újságírónk Balázsi Irén. Kollégánk 12 és 17 óra között a 30-218-1 Illés telefonszámon fogadja a hívásokat. Munkatársunkkal közölhetik ötleteiket, véleményüket, javaslataikat. A lap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket az ingyenesen hívható 06/80-821-821-es számon vagy a 62/567-864-es telefonszámon jelezzék! ISTEN ÉLTESSE! TIVADAR Tivadar a görög Theodoroszból latin közvetítéssel érkezett hozzánk. felentése: Isten ajándéka. Theodorosz a görög Samos-szigetének ezermester művésze volt, aki társával, Rhoikosszal építette fel az itteni Héra-szentélyt. Nekik tulajdonítják a monumentális bronzszobrok készítési technikájának a feltalálását is. A hagyomány szerint Theodorosz készítette Polikrátesz híres gyűrűjét, amelynek smaragd vésett köve volt. Puskás Tivadar a telefonhírmondó, azaz a vezetékes rádió feltalálója volt 1881-ben. Egyéb névnap: Aladár, Aladdin, Dejte, Konrád, Marián, Odett, Töhötöm. További kilátások A következő napokban is száraz, meleg levegő alakítja időjárásunkat Erősödik a nappalt telmelegedes. ismét kora nyárias hóméisekletre számíthatunk. Eleinte napos idő válható, majd keddtől egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat Szombat 0 Max:ir MhcT Naoes Vasárnap •• ,. —Metró Kedd £2, £0 Max:22 Mn* Változó Max:2S Mn:8 Változó Max:2S° Mtn:ir Sok napsütés, erős szél Késztette IBI Ma is sok lesz a napsütés, csak időnként növekszik meg a felhőzet. Eső nem váltató A nyugati, északnyugati szél megeiősödik. néhol viharossá is fokozódhat. Szöged O 21* Mórahalom £0 20° Hódmezővásárhely 0 20* Mindszent 21* Szentes 21° Békéscsaba £0 20° Makó £0 21* Szolnok £0 21* Csongrád £0 21° Kecskemét 0 21* Kistelek 0 21* Orosháza 0 21* A Tisza Szegednél 167 cm (hőfoka 13,9 °C), Csongrádnál 42 cm, Mindszentnél 110 cm. A Maros Makónál 26 cin. A NAPOS OLDALRÓL. Göblyös Sára a szegedi Kelemen László Művészeti Iskolában színészetet tanul. Gyermekkora óta készül a pályára, már az általános iskolában is tudta: színésznő akar lenni, látszott már statisztaként a Tartuffe-ben és A trubadúrban, a szabadtéri színpadán pedig a Rudolfban. Pályáját tudatosan építgeti. Hamarosan Budapestre, Gór Nagy Mária stúdiójába felvételizik. Szabadidejében vezetni tanul. Nemrég kezdte el a tanfolyamot, a közeljövőben vizsgázik KRESZ-ből Fotó: Segesvári Csaba A NAP VICCE Biológiaórán a tanár kérdezi Pistikétől: - Mi ez itt az asztalon, kisfiam? - Egy csontváz, tanár úr. - Jó-jó, de milyen állaté? - Hát,... egy olyan állaté, ami már nem él. Hetes ikrek ALGÍR (MTI/DPA) Hetes ikrek szúlettek Algériában: a hat kislány jól van, fiútestvérük azonban már holtan jött világra. A hét kis iker császármetszéssel született Algírban, az észak-afrikai ország fővárosában. Az egyetlen fiú röviddel a szülés előtt meghalt, a lányok 700-1400 gramm közötti súllyal jöttek világra, és jól vannak. Vaklárma WELLINGTON (ÚJ-ZÉLAND) (MTI/AFP) Bombariadót rendeltek el egy új-zélandi postahivatalban és kiürítették az épületet, ám a nagy erővel kivonuló biztonsági erők végül csak egy vibrátort találtak a helyszínen. Az Auckland közelében lévő postán a csomag átvilágításakor gyanús elektromos vezetékekre figyeltek fel - jelentette csütörtöki számában a New Zealand Herald című lap. A küldeményt ekkor egy robbanásbiztos páncélszekrénybe helyezték, de a szakértőket csak másnap hívtak ki. A tűzszerészek elrendelték az épület kiürítését és óvatosan felnyitották a páncélszekrényt, ahol aztán meglelték és azonosították a galiba okát. PEUGEOT Legalább íT'lí U» értékben bármiiyen használt autót beszámítunk Peugeot 307 vásárlása esetén! A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben. PEUGEOt Könyvtár törölve Újabb bili borult ki vécéügyben T0KI0 (MTI/REUTERS) Újabb bili borult ki vécéügyben Japánban: kiderült, hogy a Toto mellett egy másik tekintélyes gyártónak is füstölt vagy kigyulladt hét toalettje, ám a cég szennyesét csak most tárta a világ elé. A luxustoaletteket gyártó Toto cég a hét elején fedte fel, hogy 26 illemhelye „kifüstölte" a benne ülőt, további három pedig egyenesen kigyulladt. Pár napra rá az INAX nevű vécégyár is bevallotta, hogy szintén akadtak „tüzes trónok" gyártmányai között, bár senki sem sérült meg miattuk. Mind a Toto, mind az INAX vécéi bidével kombináltak, és egyebek közt képesek automatikusan felmelengetni a vécéűlőkét, hogy ne hidegre csűcscsenjen használójuk, a bidcfunkció jx-'dtg mesterlövészi pontossággal permetezi a tisztítandó tájékot. A füstölgések ellenérc megbízható a két cég: az INAX-nak 15 év alatt összesen 7 vécéjével volt baj, igaz, 1985-ben 30 ezret utólagosan ellenőrzött. A Toto most 180 ezer, már egy ideje használatban lévő „trónját" vizsgálja meg. Hétfő óta egyébként vagy 100 ezer aggódó telefonhívást kaftott... A Toto közölte, hogy ez természetes, mivel 1980 óta terjeszti az altájmosás kultúráját, s 60 százalékos részt hasított ki magának a japán farpiacból. KERESIK DUDIK ATTILÁT A Szegedi Rendőrkapitányság keresi Dudik Attila szegedi lakost, aki 2004. január óta ismeretlen helyen tartózkodik. A 32 éves férfi kb. 182 cm magas, vékony testalkatú. Szeme és haja színe barna, fogazata hiányos, bajuszt visel. Aki Dudik Attila jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, értesítse a Szegedi Rendőrkapitányságot a 62/562-400-as telefonszám 18-26-os mellékén vagy hívja a rendőrség 107-es, 112-es hívószámát, illetve a Telefontanú 06-80-555-111 -es vonalát. f^) AUTÓ KONTÚR KFT. 6724 Szeged, Kálvária sgt. 83-85., Tel.: 62/554-554 6600 Szentes, Vásárhelyi út 112., Tel.: 63/560-200 www.auto-kontur.hu Ez nem politika Rejtvényünk vízszintes 1. és függőleges 42. számú sorában politikusoknak ajánlható figyelmeztetés olvasható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. Zárt betűk: F, B, E. 10. Kiemelkedő eredménye. 11. Hangláda. 12. Nem valódi. 13. Sietve szed össze. 15. Minta 12. számú sor. 16. Foggal őröl vajon? 18. Fél feleim! ^.Osztrák folyó. 20. Efféle módon. 21. Palindrom férfinév. 22. Azonos mássalhangzók. 23. Ráerőszakolom. 27. Emelőd. 28. Szigetlakó nép. 29. Angol minden. 30. Ugyancsak. 31. Vörösesbarna. 33. Érintetlen. 35. Kicsinyítő képző. 36. Becézett női név. 38. Egymást követő magánhangzók. 40. Vaslemez. 42. Testtartás. 43. Pénz idegen eredetű szóval. 45. Felteszi az ... a pontot. 46. Szláv utca. 48. Hirtelen mozdulattal elhúz. FÜGGŐLEGES: 1. Világszerte visszhangot kiváltó. 2. Eeeee! 3. Rövid férfikabát. 4. Korszak. 5. Hasadó. 6. Hegyfok. 7. Vízparti növény. 8. Juttat. 9. Élősködő növény. 10. Női név becézve. 14. Német nagyvárosból való. 17. Ipari létesítmény. 19. Vedelte. 21. Farengeteg. 22. Magad. 24. Közös valuta. 25. Vacak, pocsék. 26. Kölcsön venni. 27. Római ötszázegy. 32. Innivaló. 34. Egyforma betűk. 37. Belső szerv. 39. Iskolai tantárgy. 41. Mint a 9. számú sor. 42. A megfejtés második sora. Zárt betűk: L, T. 43. Karmol. 44. Kilök belül! 47. Fél réce! 49. Cégforma röviden. Előző rejtvényünk megfejtése: Csak egyszer akarok nősülni. Majd egyszer. Tagadja, hogy alkoholista LOS ANGELES (MTI/AP) Lindsay Lohan a húszéves hollywoodi szupersztár az Allűré magazinnak azt mondta, hogy bár rehabilitációs intézetben töltött egy hónapot, nem tekinti szenvedélybetegnek magát, de jót tett neki a kezelés. Pszichológusa tanácsára Lindsay Lohan ez év elején egy hónapot töltött a Wonderland Center (Csodaország Centrumi nevű exkluzív rehabilitációs intézet szenvedélybetegekkel foglalkozó osztályán.