Délmagyarország, 2007. április (97. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-20 / 92. szám

PÉNTEK, 2007. ÁPRILIS 20. SPORT 17 Hazai környezetben a Németh Toll és a HNKCis Kezdődik a rájátszás a megyei csapatoknak A Csongrád megyei NB l-es női kézilabdacsapatoknak is meg­kezdődik a rájátszás, a Németh Toll Makó szombaton a Bé­késcsabát, a HNKC SE vasárnap a Debrecent látja vendégül. I ;t NEMETHTOLL • [A* MAKÓ Haladjunk időrendben! A Né­meth Toll a 9-12. helyért, a bennmaradásért játszik. Az első ellenfél holnap 18 órakor a Bé­késcsaba lesz, az összecsapásra a makói városi sportcsarnokban (a jegyárak változtak, felnőtt 800, diák és nyugdíjas 500 forint) ke­rül sor. - Nem is lehet kérdéses, hogy számunkra milyen eredmény lenne a kedvező, milyen ered­ményt kell elérnünk - mondta György Ferenc, a Maros-parti klub elnök-edzője. - Győzni aka­runk! Az alapszakasz és a play off közti „szünetben" alaposan kielemeztük a rájátszásban részt vevő csapatokat, riválisainkat. Úgy gondolom sikerült, és ne­künk minden találkozón a két pontért kell pályára lépnünk, nem adhatjuk ki a kezünkből a sorsunkat. A felkészülési idő­szakban edzőmeccseket is ját­szottunk - elsősorban a Vásár­hellyel, amely ebben jó partner­nek bizonyult -, és igyekeztünk minden idegszálunkkal az előt­tünk álló feladatra, a bennmara­dás kiharcolására koncentrálni. Jó hír, hogy mindenki egészsé­ges. Az alapszakasz-helyezések alapján Békéscsaba 3, a Németh Toll Makó 2 „bónuszponttal" kezdi a rájátszást. HNKC A HNKC SE is hazai környe­zetben, a Hódtói Sportcsarnok­ban kezdi a rájátszást (az 5-8. helyért játszanak a kék-sárgák), és a nyitó meccsen vasárnap 17 órakor a Debrecen lesz az ellen­fél. - Nehéz mérkőzés vár ránk ­kezdte az esélylatolgatást Kiss Szi­lárd, a Hódmezővásárhely vezető­edzője. - Egyszer sikerült legyőz­nünk a Debrecent, de lehet, hogy azt a találkozót könnyedébben vet­te a Loki, amely nagyon jó erőkből áll. A hajdúságiaknál a nemzetkö­zi szereplés kiharcolása a cél, ez pedig jelen állás szerint csakis az 5. hellyel lehetséges, mi pedig szeret­nénk a tavalyi 8. helyezéshez ké­pest előrelépni, egy-két pozíciót ja­vítani. A rájátszásra először fiziká­lis felkészüléssel „hangoltunk", majd jöttek az edzőmeccsek, a já­tékba lendülés, a minél jobb forma elérése. Remélem ezzel vasárnap nem lesz gond. Viszont nehezítet­te a munkánkat Sipos és Bloj sérü­lése - a védekezés két alapemberé­ről van szó -, de előbbire elképzel­hető, hogy számíthatok a Debre­cen elleni találkozón. Az esélyek? Ötvenegy-negyvenkilenc százalék a javunkra. Az alapszakasz-helyezések alap­ján Debrecen 4, a HNKC SE 1 „bó­nuszponttal" kezdi a rájátszást. I.P. Még nem bajnok az Internazionale MUNKATÁRSUNKTÓL A címvédő Chelsea a West Ham United otthonában, a listavezető Manchester United pedig hazai pályán győzte le könnyedén a Sheffield Unitedet. Olaszország­ban bajnokavatásra készültek Milánóban. Ehhez annyi kellett volna „csak", hogy az Internazio­nale a San Siróban legyőzze a második helyezett AS Romát. Ebből nem lett semmi. A spanyol Király-kupa elődön­tőjének első meccsén a Barcelo­na tetemesnek mondható, há­romgólos előny szerzett a madri­di kiscsapat, a Getafe ellen. A ka­talánok argentin zsenije, Messi káprázatos két góllal járult hozzá a sikerhez. Eredmények, Anglia (korábbról elha­lasztott mérkőzések): Arsenal-Man­chester City 3-1, Manchester Uni­ted—Sheffield United 2-0, Black­burn-Watford 3-1, Liverpool—Middles­brough 2-0, West Ham United-Chelsea 1-4. Az élcsoport állása: 1. Manches­Gondoljon mór most és időben váltson E ter United 81 ponttal (33 mérkőzésből), 2. Chelsea 78 (33), 3. Liverpool 64 (34), 4. Arsenal 62 (34), 5. Everton 54 (34). Olaszország (a 22. fordulóból elma­radt meccseket pótoltak): Parma-Fio­rentina 2-0, Siena-Torino 1-0, Asco­li-AC Milán 2-5, Empoli-Atalanta 2-0, Internazionale—AS Roma 1-3, La­zio-Chievo 0-0, Livorno-Cagliari 2-1, Reggina-Messina 3-1, Udinese-Samp­doria 1-0.32 fordulót követően az él­csoport állása: 1. Internazionale 81 ponttal, 2. AS Roma 68,3. Lazio 57,4. AC Milán 53,5. Palermo 49 (46-39), 6. Empoli 49 (35-31). Spanyolország, Király-kupa, elődöntő, első mérkőzés: FC Barcelona-Getafe 5-2. A Deportivo La Coruna—Sevilla ta­lálkozó lapzártánk után fejeződött be. Németország, Német-kupa, elődöntő: Wolfsburg-VfB Stuttgart 0-1,1. FC N ü rnberg—Eintracht Frankfurt 4-0. A döntőt május 26-án Berlinben rendezik. Magyarország, Magyar-kupa, elődön­tő, első mérkőzés: Budapesti Hon­véd-Vasas 0-0, Diósgyőr-Debrecen 0-1. A visszavágókat egy hét múlva ren­dezik. wmxdá ÜSS A­Óriási siezormcKtó akciónk keretében a következe termékeket kínáljuk rendkívül alacsony áron: RAS-10GKP/GA-ES2! 98.000,-Ft + Á RAS-tQGKHP/GAfct-es2 102.200,-Ft+ AFA RAS-IOSKV/SAV-Í 153.500.-Ft + A RAS-IOSKVR /SAVR-E: 190.000.-Ft + ÁFA Níilő rár lrts áruk a késrteí íHtwéxj érvényesek) vásárofion moü. nogy mMI elSbb éterfKKse c TOSHBA ama előnyeit! Klíma vonal: 0AMO-82-B2OC www.tosliIbo.Hma.hu Egy órával korábban indul útjára a labda a Pick-Dunaferr összecsapáson Bendó: Háromból három A Pick Szeged a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapatának kéré­sét teljesítve, egy órával hama­rabb kezdődik a Dunaferr elleni elődöntő első összecsapása (16 óra). Bendó Csaba három mér­kőzéses továbbjutást jósol. - Szélsőként nem csupán a pon­tos támadásbefejezésre kell ügyelni, hanem a Dunaújváros hasonló poszton játszó kitűnő­ségére, Törő Szabolcsra is. Mennyire jelent ez nehézséget7. - kérdeztük Bendó Csabától, a Pick Szeged jobbszélsőjétől. - Törő kiváló játékos, amit számtalanszor bizonyított már. Azonban nem jelentheti azt, hogy ne lehetne megakadályoz­ni a gólszerzésben. Ha emlék­szik rá, akkor az alapszakasz szegedi mérkőzésén éppen azt a taktikát dolgozta ki Zorán Kur­tes edző, hogy hagyjuk a szélső­ket szabadon lőni, s inkább a belső négyesre ügyeljünk. Sze­rintem nem lesz gondunk a du­naújvárosi szélsők semlegesíté­sével. - Az alapszakaszzárón, a Veszprém elleni mérkőzésen megsérült a térde. Mennyire gyógyult meg? - Rendbe jött a sérülésem. Azonban nagyon éreztem a hosszú kihagyás hátrányát. Fi­zikálisan ugyanis visszaes­Bendó Csaba kemény őrizetre számíthat a Dunaferr ellen Fotó: Schmidt Andrea tem. Erőnléti gondjaim vol­tak. Azonban már teljes érté­kű munkát végzek, s remé­lem, hogy ez már a szombati mérkőzésen nem látszik. - Tavaly, Kovács Péter edzősé­ge alatt mind a szegedi, mind pedig az idegenbeli összecsapá­son Pick-győzelem született. Igaz, akkor két nyert mérkőzé­sig tartott az elődöntő, most pe­dig háromig. Érzése szerint ezt a bravúrt most is meg lehet csi­nálni : - Biztos vagyon benne, hogy mi három összecsapásból tel­jesítjük a döntőbe kerülést. Láttam a Magyar Kupa döntő­jét. Szerintem a Dunaferrnek nagyon kijött a lépés, míg a Veszprém eléggé gyenge for­mát mutatott. Szerintem itt Szegeden egészen biztosan nem tudnak Császárék olyan teljesítményt nyújtani, mint egy héttel korábban. - Mennyire fűti a csapatot az alapszakasz visszavágóján Du­naújvárosban elszenvedett tíz­gólos (32-22) vereség revánsa ? - Vissza kell vágnunk azért a kisiklásunkért. Ha kellően ko­molyan vesszük az ellenfelün­ket, akkor nem lehet különösebb gondunk a győzelem elérésében. Jó a csapategység, s mindenki csak a jó játékra koncentrál. Sze­geden egészen biztosan egy pilla­natig sem forog veszélybe a győ­zelmünk. Idegenben pedig az egygólos sikerrel is kiegyeznénk. SÜLI JÓZSEF Az elődöntőben a Domino-BHSE vár Szremkóékra A fináléért pólóznak A női vízilabda OB I elődön­tőjében a címvédő Domi­no-BHSE ellen holnap kezdi a két győztes mérkőzésig tartó párharcot a Hungerit-Ibp Cop Security-Szentesi VK. Még a legnagyobb jóindulattal sem lehet azt mondani, hogy a Hungerit csapata lenne az esé­lyese a Domino elleni bajnoki elődöntőnek. Ilyet - sok minden miatt - dőreség lenne állítani. A honvédosok a címvédők; a mel­bourne-i vb-n járt magyar válo­gatottba hat (Horváth Patrícia, Valkay Ágnes, Pelle Anikó, To­maskovics Eszter, Takács Orso­lya. Györe Anett) játékost ad­tak; a tizennégy meccsből álló alapszakaszt is megnyerték, mindössze egy vereséget elszen­vedve. A szentesiek szempontjából a „kapaszkodót" pont ez a vereség nyújtja, azt ugyanis ők mérték Györe Lajos együttesére még at­valy november 18-án a ligeti uszodában, amikor 10-8-ra győ­zött a Hungerit. - Sok veszíteni valónk nincs, nem a mi vállunkat nyomja a teher - jegyezte meg Kocsis Ist­ván, a Szentes trénere. - Azon leszünk, hogy a beteg, tüdő­gyulladással bajlódó Döme Nóri nélkül is nagy csatára késztessük a Dominót, amely bár kiváló csapat, azért néha képes meginogni. Az euroligás ellenfeleik mellett erről mi is tudnánk néhány dolgot mon­dani... SZ. L. menetrend A két győztes mérkőzésig tartó női bajnoki elődöntő első talál­kozóját holnap 13 órától játsz­sza a Kőér utcai uszodában a Domino-BHSE és a Hungerit-Top Cop Security-Szentesi VK. A második, a ligeti uszodában tartandó meccs időpontja: ápri­lis 28. (szombat), 16.30. Amennyiben szükség lesz a mindent eldöntő harmadik ösz­szecsapásra, azt május 5-én szintén a fővárosban rendezik. Vörösmartys sikerek A szegedi Vörösmarty Altalános Iskola kézilabdacsapatai a na­pokban nagyszerű sikereket értek el. Az Adidas Kézilabdakupa területi és országos elődöntőjén nagyszerű­en helytálltak a szegedi vörösmartysok. Miután megnyerték a megyei és a területi versenyt, az 1992-es születésű diákokból összeállított fiúcsapat az elődöntőben is diadalmaskodott. Először legyőzte a Tisza Volán SC-t, majd a Bp. Elektromost. Bár egy góllal kikapott a miskol­ci sportiskolától, csoportelsőként jutott a döntőbe. Az 1994-es születésű leányokból összeállított szegedi vörös­martysok a debreceni régiódöntőben valamennyi ellenfelüket ­Tiszavasvári, Orosháza, Debreceni SI, Ószőlő - legyőzve jutot­tak az elődöntőbe. Ezek az eredmények a Mandl testnevelő há­zaspár több éve tartó kitűnő szakmai munkáját dicséri. Látványos futamok MUNKATÁRSUNKTÓL Öt város százhatvan versenyzője vett részt Szeged vadonatúj gör­kocsolyapályáján, a Dóm-VSI­kupán. Az igazolt versenyzők mellett az amatörök is szerepet kaptak. A szeged versenyzők eredménye, iga­zolt versenyzők, lányok, junior F: 1. Ti­sóczki, 2. Herbacsek (mindkettő KDE). Junior E: 1. Sebők, 2. Gardi, 4. Kopilovic, 5. Deák (mindannyian Tornádó). Junior D: 1. Sántha (Tornádó). Junior C: 1. Tö­rök, 2. Sebők (mindkettő Tornádó), 4. Svltelj (KDE). Junior B: 4. Streitmann (Tornádó). Junior A: 2. Kéri (Tornádó), 3. Szalóky (SZKE), 4. Fekete (Tornádó). Fiúk, junior E: 2. Fekete (Tornádó), 5. Németh (SZKE). Junior D: 1. Hülber (Tor­nádó), 2. Hegedűs (SZKE), 4. Pásztor (Tornádó). Junior C: 3. Pásztor (Torná­dó). Junior B: 3. Dékány, 4. Árpádfalvi (Tornádó). Amatőrök, lányok, junior F: 3. Erdős. Ju­nior E: 2. Sóti. Junior D: 4. Székesi Junior A: 2. Spiegel. Fiúk, junior F: 1. Zombori D., 2. Szögi, 4. Zombori Cs. Junior E: 2. Szögi M„ 3. Ondrik, 4. Szögi T. Junior C: 1. Kovács (valamennyien Tornádó). „TART KAPUS LETESITMENYEK" PROGRAM 2007-BEN IS! A Szeged Városi Sportigazgatóság a „Tárt kapus létesítmények" program nyertes pályázata alapján egyes létesítményeinek haszná­latát - a tavalyi évhez hasonlóan - idén is térítésmentesen biztosítja a nagyközönség számára. A program keretein belül április 19-től július Tjéig csütörtökönként 14.00 órától 21.00 óráig, vasárnaponként 8.00 órától 14.00 óráig a Kisstadion műanyag teniszpályái ingyene­sen használhatók, így a pályák összesen 22 alkalommal biztosítanak ingyenes helyszínt szabadidős tenisz- és lábteniszmérkőzéseknek. A műanyagos teniszpályák előzetes bejelentkezés alapján foglalhatók le a 62/401-959-es telefonszámon, vagy személyesen a Kisstadion portáján (Szeged, Derkovits fasor 1-3.). A program további részeként a Városi Sportuszoda május 12-én 6.00 órától 14.00 óráig használha­tó térítésmentesen, míg a Városi Műjégpályán a következő szezon­ban lehet - egy később kijelölt időpontban - ingyenesen korcsolyáz­ni. Az ÖTM Sport Szakállamtitkársága által létrehívott program lehe­tőséget kínál a különféle korosztályok, családok számára, hogy rek­reációs célú sportolás keretén belül térítésmentesen használják a Szeged Városi Sportigazgatóság létesítményeit. (x) Ha sport és mozgás, akkor SZEGED [/ÁROSI SPORT IGAZGATÓSÁG

Next

/
Thumbnails
Contents