Délmagyarország, 2007. április (97. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-19 / 91. szám
CSÜTÖRTÖK, 2007. ÁPRILIS 19. •AKTUÁLIS" 5 A százhetven mórás diák közül tegnap csak hatan mentek iskolába. A szegedi Kolozsvári téri általános iskolában kedden történtek után a gyerekek és szüleik nyilvánvalóan féltek, a folytatástól tartottak. Kedden két roma tanuló verekedése után egy szülő bántalmazott gyereket, az intézmény előtt pedig 50 fős „rokonsága" is felsorakozott. Tegnap beszámoltunk róla, hogy kedden a Kolozsvár téri általános iskola hetedikes tanulója, Kovács Zsolt az egyik szünetben megütötte a nyolcadikos Kolompár Adriennt. A lány elesett, agyrázkódást szenvedett és felszakadt a szemöldöke. A fiút ezután a lány iskolába berontó apja hagyta helyben: a szemhéját kellett összevarrni. A két gyereket mentők vitték kórházba. Az iskola ügyeletes tanára szerint ez szokványos konfliktus volt. A 170 mórás közül mégis csak hatan mertek tegnap iskolába menni. (Kedden 160-an voltak.) Az összes érintett másképpen emlékszik a történtekre, csak néhány közös pont akad elRENDORSEGI ELJÁRÁS, SZÜLŐI FELJELENTES A Szegedi Rendőrkapitányság a lány szülei ellen garázdaság, valamint testi sértés bűncselekmény gyanúja miatt, hivatalból indított eljárást. Tegnap Kolompár Adrienn egyik szülője feljelentést tett a lányát bántalmazó személy ellen - tudtuk meg M. Toronykőy Márta rendőrségi szóvivőtől. beszéléseikben: a lány apját, Kolompár Zoltánt bilincsbe verve vitte el a rendőrség; hibáztak a tanárok. Kolompárék és Kovácsék egyaránt úgy tudják, az ügyeletes tanár közelről nézte végig az eseményeket és csak nevetett a verekedésen. A tanár - aki nevének közléséhez nem járult hozzá - azt mondta: legalább nyolc méterre állt a két fiataltól, és esélye sem volt közbelépni. Kolompár Adrienn szerint Zsolti ütött először, miután ő kérdőre vonta, miért lökte meg ötödikes unokahúgát. - Megrúgott és én a földre kerültem. Miután feltápászkodtam, ököllel az arcomba ütött - elevenítette fel a történteket Adri, aki ezután elindult hazafelé. - Megláttuk a lányunkat az utcán, ömlött a SPECIÁLIS KEPZETTSEG KELL Az önkormányzat felelőssége is, hogy létrejöhetett egy olyan iskola, ahova 80 százalékban roma tanulók járnak. Mivel ez az iskola megszűnik a tanév végével, a gyerekek iszonyú traumaként élhetik meg, hogy elvesztik társaikat, tanáraikat, iskolájukat, tízféle új helyre kerülnek. Ez pedig feszültségeket okozhat, olyasmihez vezethet, mint a kedden történtek. Az itt tanító pedagógusoknak sokkal többre van szükségük, mint a diplomájukra: képességekre, amelyekkel kezelni tudják nemcsak a tanulókat, hanem a családjaikat és az egész közösséget is. A mórásokat befogadó tíz intézmény tanárai a legjobb szándékuk mellett sincsenek felkészülve arra, hogyan bánjanak majd az innen jövőkkel - fogalmazott Farkasné Pocsai Blanka, az önkormányzati oktatási bizottság fideszes tagja. Révész Mihály, az oktatási bizottság szocialista elnöke ehhez annyit tett hozzá: éppen ez a helyzet is azt mutatja, hogy nem szabad tovább fenntartani ezt az iskolát. vér az arcából. Mondta, hogy megverték, ezért bementünk az iskolába. Hangos szóval vontuk kérdőre a tanárokat: miért nem védték meg? - mondta indulatosan Kolompár Zoltán. - Eközben néhány rokonunk is megérkezett az iskola elé. Az egyik rendőr megbilincselt és bevitt a rendőrségre - mesélte Kolompár, aki nem győzte hangsúlyozni: Zsolthoz egy ujjal sem ért! - Valóban meglöktem Adrienn unokahúgát, de bocsánatot kértem tőle. Erre Adrienn nekemszaladt, ettől elvesztettem a fejemet és megütöttem. A tanárok szétválasztottak minket, engem az öcsémmel technikaterembe vittek. Ide jöttek Adrienn szülei. Az apja rám tolta az egyik padot, elestem. Ordított: „Kinyírlak, apáddal együtt"! Szemen rúgott, többször megütött - mesélte Zsolti. Szülei elmondták, tegnap valószínűleg azért volt olyan kevés gyerek az iskolában, mert mindenki attól félt, hogy most ők jönnek: Kovácsék és a rokonság balhézik majd az iskola előtt, mint kedden Kolompárék 50 fős szimpatizáns csapata. - Elkezdtem intézni, hogy a fiaim magántanulóként fejezhessék be az iskolát. Ahol a tanárok nem tudják megvédeni a gyerekeket, oda nem akarom tovább járatni őket - mondta Zsolti édesanyja. K.G. G. Rokkantigazolvánnyal sokan jogosulatlanul parkolnak Milliárdos károkat okoznak Szegeden Egyre több egészséges sofőr csal a mozgáskorlátozottak parkolókártyájával, hogy ne kelljen fizetnie. A rendőrség és a parkolási társaság sziszifuszi küzdelmet folytat a visszaélések ellen. Tegnap két törvénysértőt kaptak el a belvárosban. Feltűnő, milyen sok mozgáskorlátozott közlekedik Szegeden, és közülük mennyien engedhetnek meg maguknak középkategóriás vagy még drágább autót. Vagy valakik jogosulatlanul használják a rokkantak ingyenes parkolásra jogosító kék kártyáit? Tegnap csatlakoztunk a Szegedi Rendőrkapitányság és a parkolási társaság őrjáratához. A Fekete Sas utcában minden nyolcadik-tizedik autó szélvédőjén ott virított a kék dokumentum. Többségük Renault, Seat, Toyota, Alfa Romeo, Mercedes, Opel, sőt elegáns sportos Audik és hatalmas terepjárók is vannak SZEMÉLYRE SZÓL, NEM AUTÓRA Az önkormányzat okmányirodája állítja ki öt évre a mozgáskorlátozottak parkolóigazolványait orvosi papírok alapján. A fényképes dokumentum nem gépkocsira, hanem személyre szól, a rászorulónak nem kell hozzá sem autóval, sem jogosítvánnyal rendelkeznie. Az okmányt a mozgáskorlátozottat szállító családtag, ismerős vagy akár taxis is használhatja az ország és az uniós tagállamok egész területén, ha a rászorulót szállítja. De csak ekkor! Az Audi gazdájának „ránézésre' közöttük. A mi csapatunk által lefülelt „legsúlyosabb" szabályszegő mindössze figyelmeztetést kapott: egy Seat-os egyetemista szabályos rokkantkártyával, tilosban parkolt. A többi ellenőr eredményesebben zárt: egy autós más nevére kiállított rokkantkártyát használt, egy másik pedig hamis kártyával bukott le. A szegedi rendőrök egy éve ellenőriznek közösen a parkolási cég munkatársaival. Nehezíti a dolgukat, hogy a szabályszerű használat bizonyításához igazoltatniuk kell a sofőrt. Ha viszont az nem megy az autójához, nem tudják megállapítani, hogy szabályosan vagy illetéktelenül tartja-e a kártyát az ablakban. - A legtöbb kártya szabályos; de ha a tulajdonos a rokona autójában felejti, az már jogszerűtlenül használja. Gyakran előfordul, hogy ellopják a kártyákat mondta Molnár lózsef, a városi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályán. Idén eddig nyolc gyorsított eljárás indult a bíróságon parkolókártyával való visszaélés miatt. - Rosszabb a helyzet, mint egy éve: akkor „csak" minden kilencedik igazolvánnyal követtek el visszaélést, az idén már minden hatodik szabálytalan mondta Forrni Gábor, a Szegedi Közlekedési Társaság parkolási üzletágvezetője. A mozgáskorlátozott szervezetek szerint durvább az arány: az igazolványok hetven százalékával törvénysértést követnek el. A megoldás? Még szigorúbb szabályozás, hogy ne juthasson illetéktelenek kezébe ilyen dokumentum. És következetesen szigorú ellenőrzés, ami az önkormányzat érdeke is, hiszen a parkolótársaságok zsebéből milliárdokat vesznek ki a viszrendben szaélők. van az igazolványa Fotó: Segesvári Csaba DOMBAI TÜNDE Teret neveznének el Rózsa Gáborról Szentesen A lokálpatrióták aláírásokat gyűjtenek A tavaly elhunyt szegedi származású Rózsa Gábor mérnök-muzeológusról teret szeretnének elnevezni Szentesen. A munkásságának tisztelői aláírásokat gyűjtenek, hogy az egyik műve, a Fridrich-fényirda melletti tér viselje a nevét. Rózsa Gábor volt élettársa, Vörös Gabriella egyetemi adjunktus, a szegedi Móra Ferenc Múzeum volt igazgatója meghatódott a kezdeményezésen. A szentesi üzemmérnök, a lokálpatrióta Rickert Benedek karolta fel azt a lakossági kezdeményezést, hogy közterületet nevezzenek el a tavaly 62 éves korában elhunyt Rózsa Gábor mérnök-muzeológusról. Aláírásgyűjtési akciót is hirdetnek azért, hogy méltó emléket állítsanak annak az embernek, aki „gyüttmentként" sokat tett az ősi hagyatékok megőrzéséért. Nem kevés fáradozásába telt, amíg sikerült a pusztulástól megmentenie a Péter Pál Polgárházat és az országban is ritkaságnak számító napfénytetős műtermet, a Fridrich-fényirdát. Ez utóbbi múzeumi kiállítóhely falán tervezik elhelyezni az emléktáblát, az épület mögötti teret pedig Rózsa Gáborról szeretnék elnevezni. November 23-án lesz tíz éve, hogy felavatták a Fridrich-fényirdát. Rózsa Gábor tisztelői erre az alkalomra tervezik a tér névadó ünnepségét. A lakossági kezdeményezésről a képviselő-testület dönt majd. Az ügyben megkérdeztük Rózsa Gábor volt élettársát, Vörös Gabriellát is. A szegedi egyetem régészeti tanszékének adjunktusa, a szegedi Móra Ferenc Múzeum volt igazgatója elmondta: Rickert Benedek nagyon kedves volt, már tájékoztatta őt a szándékukról. Vörös Gabriella beszélt Rózsa Gábor gyermekeivel, és vele együtt mindegyik meghatódott és örült annak, hogy teret akarnak elnevezni róla. Az viszont rosszulesett Vörös Gabriellának, hogy éppen azt a két kiállítóhelyet - a Péter Pál Polgárházat és a Fridrich-fényirdát zárták be, amelyeket Gáborral együtt hoztak létre. BALÁZSI IRÉN A170 Kolozsvári téri diák közül csak hatan mertek tegnap iskolába menni Félelem a verekedés után Üres maradt tegnap a Móra-iskola Fotó: Schmidt Andrea A Bolero a város legelegánsabb étterme lett HÍREK Szeged legelegánsabb éttermét, a Bolerót nyitották meg tegnap a régi Biueseum helyén. A tulajdonos, Csonka Gábor a gasztronómiában szeretné a tökéleteset megvalósítani, olyan virtuozitásra törekszik, mint amit Ravel ért el zeneművében, a Boleróban. A belsőépítészeti munka Kiss Edit enteriőr tervező munkáját dicséri, az ételek alkotója a világbajnok szakács, Szalai Tamás, a pohárnok Mizsik Attila, egyben az étterem vezetője, aki az országos pohárnokversenyen negyedik helyezést ért el. A Bolero nem szeretne szakítani a hely szellemével: az étterem alatti pince nem csupán pezsgőbárként, hanem rendszeres kulturális események helyszíneként is várja a vendégeket Fotó. Segesvári Csaba MADACH-SZIMPOZIUM A XV. Madách-szimpózium tavaszi ülésszakának pénteken az algyői faluház ad otthont. A Madách Irodalmi Társaság rendezvényén 11 előadás hangzik el. Zene és konyhaművészet „BÍRÓSÁG" A JOGI KARON Szimulációs termet adtak át tegnap az SZTE jogi karán: a hallgatók itt konkrét jogeseteket dolgoznak fel. Fölkészülés után al- és felperesi, ügyészi, ügyvédi, bírói szerepeket játszanak el, így értelmezik a jogszabályokat. Szabó Imre dékán az avatáson arról is beszélt, hogy uniós támogatással az országban egyedülálló gyakornoki program és gyakorlatorientált képzés indult: huszonkét hallgató három hónapos szakmai gyakorlaton vesz részt a megyei bíróságon, a közigazgatási hivatalban, ügyvédi irodákban és cégeknél. A végzés előtt álló diákokat teljes munkaidőben foglalkoztatják a gyakorlati helyeken, munkájukért a mindenkori minimálbérnek megfelelő jutatásban részesülnek.