Délmagyarország, 2007. április (97. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-13 / 86. szám
I 16 •SPORT" PÉNTEK, 2007. ÁPRILIS 13. Olimpiai ötpróba Vasárnap immár a második állomás következik az olimpiai ötpróbán. A mozogni vágyók kerékpártúrán vehetnek részt a Maty-éren. MUNKATÁRSUNKTÓL Az első próba remekül sikerült. A Szeged VSI szervezésében megrendezett olimpiai ötpróba gyalogtúráján közel négyszázan vettek részt. Vasárnap következik a második állomás, a kerékpározás. A helyszín a Maty-ér, a Nemzeti Kajak-kenu Olimpiai Központ lesz. Három táv közül választhatnak a mozogni vágyók. A mini (20 km, a szintidő: 90 perc], a kis (35 km, a szintidő: 3 óra] és a nagy (65 km, a szintidő: 5 óra) táv közül. A rajt délelőtt kilenctől egészen 10.30-ig lesz. Folyamatosan lehet elstartolni, hiszen az olimpiai ötpróba nem verseny, hanem pontgyűjtő rendezvény. A túrán részt vevőknek fejvédő használata ajánlott, így a szervezők azt szeretnék, ha mindenki hozna magával sisakot. Útvonal, nagy táv: a bajai és rúzsai úton Rúzsáig, és ugyanezen az útvonalon vissza. Kis táv: a bajai és rúzsai úton Zákányszékig, és ugyanezen az útvonalon vissza. Mini táv: a kajak-kenu-pályát övező, forgalomtól elzárt, aszfaltozott és földúton három kör. Tánckavalkád MUNKATÁRSUNKTÓL Harmadik alkalommal rendezi meg a szegedi X-Treme Hip-Hop Dance School az országos pontszerző vesrenyét. A viadalnak az SZTE JGYTF Testnevelési és Sporttudományi tanszékének sportcsarnoka ad otthont a szegedi Topolya soron. Az esemény főszervezője, Kárpáti Bettina két napig várja a sportág iránt érdeklődőket: előbb szombaton 18 órától a előselejtezőket, majd vasárnap 9 órától egészen kora estig az elődöntőket, 14 órától pedig a finálékat bonyolítják le. A viadalra az ország minden részéről közel hatszáz táncos érkezik. A szakágak: hip-hop, break, electric boogie; kategóriák: szóló, duó, csoport (3-7 fő), formáció (8-24 fő), korosztályok: gyermek, junior, felnőtt. Megyei rövidhírek A szegedi Hermán Ottó HE holnap 6.30-tól rendezi az évadnyitó horgászversenyét a Fehérpart nevű vizén. Jelentkezni az egyesület irodájában (Szeged, Szentháromság utca 63., telefon: 62/441-196) vagy a vízparton lehet. Ezen a napon a nevezett vízterületen 5 és 13 óra között csak a nevezett versenyzők horgászhatnak. A klub április 27-én 40 mázsa méretes pontyot helyez ki a Fehérpart, a Szilvás, a Gumis, a Tejes és a Keramit nevű állóvizeibe. A vizek a telepítés után nem lesznek lezárva, és az éjszakai horgászat is megengedett. A Holt-Maros, a Sándorfalvi-tó, az Algyői-főcsatorna és a Medencés kikötő nevű tavakon május 2-ától fajlagos tilalom lép életbe. • Vasárnap 9-től 13 óráig, majd 17 órától zárásig az újszegedi sportuszoda versenymedencéje rendezvények miatt nem használható. • A deszki Maros Ponty HE haltelepítés miatt április 15-én reggel 6 óráig horgászati tilalmat rendel el az egyesület I. és II. számú tavain. A klub április 14-én rendezi az évadnyitó horgászversenyét tagjai részére. • Május elsején negyvencsapatos kispályás (füves) labdarúgótornát szeretnének szervezni Újszentivánon. A nevezési díj csapatonként 15 ezer forint, amely egy ebédet is magában foglal. Jelentkezni lehet április 18-áig a 20/369-5475-ös telefonszámon. Bombaformában a Szeviép-Szeged hátvédje Fürész: „Mennyi? Harminc!" Fürész Emőke elévülhetetlen érdemeket szerzett a Szeviép-Szeged Magyar Kupa-ezüstérméből. A válogatott kosaras a soproni négyes döntő legponterősebb játékosa lett, emellett beválasztották a torna Ml Star-csapatába is. - Kipihente már a hétvége megpróbáltatásait ? - Egy-egy mozdulatnál még érzem a két mérkőzés során pályán töltött hetven perc nyomait mondta a kiváló hátvéd -, de lazításra nincs idő, hiszen nyakunkon a szombati Zala Volán elleni bajnoki negyeddöntő. - Közvetlenül egy elveszített kupadöntő után aligha boldog az ember. Az azóta eltelt két nap megszépítette az emlékeket I - Rutinos ezüsthalmozóként néhány csapattársammal ellentétben én a Sopron elleni döntő után sem szomorkodtam, próbáltam vigasztalni a többieket. Az sajnos már a mérkőzés első perceiben kiderült, hogy nyerni nem tudunk, mivel a Sopron éhes oroszlánként nekünk ugrott, mi pedig későn ébredtünk fel. A második félidőt viszont megnyertük, szorossá tettük a végjátékot, és ez az önbecsülésünk miatt nagyon fontos volt. Ne feledjük, nőből vagyunk, a bajnoki rájátszás előtt nem tett volna jót egy lelki összeomlás. - Mekkora értékkel bír a kupaezüst egy olyan kosaras számára, aki már tizenöt éves korában MK-t nyert a Tungsrammal, később pedig a Szolnokkal is elhódította a serleget 1 - Büszkék lehetünk erre a szereplésünkre, hiszen jelenleg a Sopron és a Pécs még külön kategóriát képvisel. Ami pedig a '92-es sikert illeti: a miskolci fináléban öt percet töltöttem a pályán, és úgy küzdöttem, mintha az életem múlt volna rajta. - Két évvel később pedig már a bajnoki arany is a vitrinben virított. Könnyen kezelte a korai sikereket ? - Azzal az idénnyel szoktam példálózni a fiataloknak. Tizenhat-tizenhét évesen végig kezdő voltam, és minden pillanatban meg akartam mutatni, hogy megérdemlem a bizalmat. A család a mai napig őrzi azt az újságcikket, amelynek az volt a címe, Fűrész Emőke lett a pontkirálynő Sopronban hogy „A Tungsram elfűrészelte a Diósgyőr álmait". - Az egykori csapatai közül a Tüngsram, az FTC, és a Soproni Postás is eltűnt a süllyesztőben, később pedig Szolnokon és Diósgyőrben is adódtak anyagi problémák. Megszokta már, hogy Szegeden rendezettek a viszonyok7 - Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy sokkal jobb szezont futok, mint az elmúlt években, és ez elsősorban a nyugodt háttérnek köszönhető. - A korábbi ígérgetéseket hogyan viselte / - Hisztis libaként. Csakhogy mindenhol olyan játékosokkal kosaraztam együtt, akik már-már családtagnak számítottak, így aztán a végsőkig kitartottunk. Englert Orsival például hat idényt játszottunk együtt, ahogyan mi fogalmaztunk, hatéves házasok voltunk. - A Diósgyőr felé törlesztett valamicskét a hét végén. A négyes döntővel kapcsolatban egyöntetű volt a vélemény: a Szeviép-Szeged aligha jutott volna a fináléba, ha Fürész Emőke a DKSK ellen nem nyújt extraklasszis teljesítményt. - Kosaras mondás, hogy „elfogyott a vécépapír", és belenyúltam abba a bizonyosba. A meccs után szinte mindenki ezzel fogadott. Megjegyzem, serdülő korom óta nem dobtam harminc pontot, öt triplával meg pláne nem. Köszönöm a társaimnak azt a sok kitűnő gólpasszt, amelyek nélkül semmire nem mentem volna. - Nem mindennapi eset, hogy egy ilyen erős karakter, mint ön, igazi csapatember legyen. - Ez pusztán személyiség kérdése. Számomra ugyanolyan boldogság, ha kevés dobott ponttal, de hasznos mezőnymunkával húzom a szekeret. A párom, Varga „Pepe" megszerettette velem az NFL-t, mindketten a New Englandnek szurkolunk. Jellemző, hogy egy-egy mérkőzés alatt a labdaszerzéseknek örülök a legFotó: Segesvári Csaba inkább. Azt, hogy „interception", nagyon hangosan tudom kiabálni. - Köztudott, hogy a hagyományos futballal is szoros a barátsága. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy a Manchester United a kedvenc csapata. - Minden fáradtságom elszáll, ha meglátok egy focilabdát. Amúgy ördöge van: Beckham távozása óta egyre jobban szimpatizálok a Manchesterrel. Nem is kíméltem a héten Russai Petrát, aki viszont nagy Roma- és Totti-rajongó. - Hasonló nagy verés vár szombaton a Zala Volánra is 7 - Tippelni nem szeretnék, de mindenképpen tovább kell jutnunk, különben az eddigi bravúrjaink semmit sem érnek. Én már csak ilyen vagyok. Minden bizonnyal felborítaná a belső ritmusomat, ha nem tartanék a soros mérkőzéstől. Remélem, nem okozunk csalódást. MÉHESGÁBOR AZ ÉGÁZ-DÉGÁZ ZRT. SZEGEDI MUNKAHELYRE SZEMÉLYÜGYI MUNKATÁRSAT KERES. Munkaköri (eladat: A munkakör betöltésének feltételei: • közgazdasági érettségi • szemtiyügyi és társadalombiztosítási ügyintéző szakvizsga • hasonló területen szerzett, min. 2 év gyakorlat • felhasználói szintű számítástechnikai ismeret • csoportmunkára való alkalmasság, precizitás • alkalmazás esetén erkölcsi bizonyítvány. Jelentkezését - fényképes önéletrajzát bizonyítványainak másolatával - 2007. április 20-ig várjuk az alábbi címre: Egáz-Dégáz Zrt. Emberi Erőforrás Igazgatóság 6724 Szeged, Pulz u. 44. vagy a hr@egaz-degaz.hu e-mail címre. VÉGREHAJTÁSI ÁRVERÉS SORÁN ELADÓ Szentestől 10 km-re, Derekegyházán, 2 külön helyrajzi számon (0457/1 és 0457/2) felvett, de összefüggő, összesen 62 431 nm területű ingatlan. Az egyik ingatlanrészen beköltözhető, 100%-os készültségi! panzió, a másikon major, betelepített halastó, lóistálló, libaólak, kútház található. Az ingatlanok becsértéke: 150-150 M Ft. Az árverés helye és időpontja: Szentes, 2007. április 25. További információ: Szénászki Tünde végrehajtó (6600 Szentes, Új u. 5. fszt. 2., 63/312-311), vagy dr. Prágai Gabriella ügyvéd (62/313-060). D DEICHMANN CIPÓ Európa legnagyobb cipőkereskedelmi lánca 2007 őszén Hódmezővásárhelyen nyíló üzletébe az alábbi pozícióba munkatársat keres BOLTVEZETŐ Amit elvárunk: - vezetői gyakorlat - rugalmasság - érettségi - kereskedelmi végzettség - német nyelvtudás előny. Amit kínálunk: - alapos és átfogó képzés - biztos munkahely egy nemzetközi cégnél. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük juttassa el fényképpel ellátott önéletrajzát 2007. 04. 27-ig „Hódmezővásárhely-boltvezető" jeligére az alábbi címre: DEICHMANN Cipőkereskedelmi Kft., 1106 Budapest, Örs Vezér tere 25./C/III. Vidám Attila részére. Rödl & Partner Unser Mandant isi eine International tatige Untemehmensgruppe weltweit Partner für Medizin und Wissenschaft mit Produktprofil für Verbrauchsmaterialien und Analysengeráte für medizinische Diagnose und Verbrauchsmaterialien sowie für medicale Patientenversorgung für Laborhllfsmittel und Laborgeráte für Industrie- und Forschungslabors. Für die ungarische Tochtergesellschaft suchen wir dringend • Vertriebs - AufJendienst Mitarbeiter/in: für die Region Ost- Ungarn: Debrecen und Szeged und einen weiteren Mitarbeiter für die Region Südwest-Ungarn: Pécs, Székesfehérvár und Győr Unser Mandant verfügt über die entsprechende Produktpalette, Sie sollten die entsprechende Verkaufsbereitschaft mitbringen. Falls Sie ein Universitátsstudium oder Hochschulstudium abgeschlossen habén und der Meinung sind, dass Sie über das erforderliche Selbstbewusstsein verfügen und erfolgsorientiert sind. dann ziehen Sie unser Angebot in Erwágung! Sie sollten die Personen sein, die die Vertriebsmöglichkeiten innerhalb des vorhandenen Kundenkreises erkennen und ausbauen, sowie nach neuen Vertriebsmöglichkeiten in der Region suchen. Verkaufserfahrungen, im Krankenhaus- oder Laborbereich (Medizin. Mikrobiotogie oder sonstigen) wáren von Vorteil, jedoch bietet sich für andere Bewerber auch die Möglichkeit an einem kompletten Verkaufstraining teilzunehmen. Die Bewerber sollten in Pécs wohnen, um ihre Dienstleistungen in der hervorgehobenen Region auszuführen zu können. Ein wettbewerbsfáhiges Honorar ist Bestandteil, des von uns angebotenen Pakets, dass sich aus einem Grundgehalt, einer reichlichen Provision und einem Firmenwagen zusammensetzt. Sollten Sie sich angesprochen fühlen, senden Sie uns ihre Bewerbungsuntedagen, Lebenslauf mit Foto (deutsch-ungarisch), frühsten Eintrittsdatum, Gehaltsvorstellung und Zeugnisse an die folgende Adresse: Rödl & Partner Kft. "Vertriebs-Auflendienst Mitarbeiter/in" Gyöngyi Salánki Andrassy u. 121 1062 Budapest gypenqyi.salankiiaireodl.hti