Délmagyarország, 2007. április (97. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-11 / 84. szám

SZOMBAT, 2007. ÁPRILIS 7. • SPORT" 15 Németh: Hypo MUNKATÁRSUNKTÓL Ami eddig szóbeszéd volt, tegnap valóság lett: Németh András, az FTC női kézilabdacsapatának edzője az osztrák Hypóhoz szer­ződik. Németh tizenöt év után elhagyja a Ferencváros női kézi­labdacsapatát, és a következő két évben a nyolcszoros BEK- (illetve BL) győztes osztrák Hypónál folytatja edzői pályafutását ­akárcsak az FTC jelenlegi két vá­logatott játékosa, Tóth Tímea és Kirsner Erika. Két bronz Európa legnagyobb serdülő úszóversenyén, Dunaújváros­ban két bronzérmet szereztek a Szegedi Úszó Egylet versenyzői. MUNKATÁRSUNKTÓL Huszonnyolcadik alkalommal rendezték Dunaújvárosban az Arany Üst elnevezésű serdülő úszóversenyt. Most hét ország harminchét klubja nevezte úszó­it a nagy seregszemlére, amelyen kitűnően helyt álltak a Szegedi Úszó Egylet versenyzői is. Bán Sándor vezetőedző úszói közül Olasz Anna 17:53.9 perccel 1500 m gyorson, valamint Amb­rus Diána 2:25.20 percet elérve 200 m pillangóban állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Mind­ketten jóval felülmúlták az eddi­gi legjobb eredményüket. Az előbbi 400 m gyorson negyedik­nek csapott célba, ideje: 4:37.80 perc. Míg 400 m vegyesen 5:15.43-as idővel ötödik lett. Ambrus 100 m pillangón elért 1:07.66 ideje szintén az ötödik helyre volt elegendő. Ugyancsak kitűnően szerepelt Nagyi Barba­ra, aki a 400 m vegyesen egyéni csúccsal került a döntőbe. - Nagyon elégedett vagyok a három leány teljesítményével, hiszen mindannyian túlszár­nyalták eddigi teljesítményüket - mondta Bán Sándor edző. Sok a Szegednek három napon belül két rangadó Ez nem a Beton meccse volt A férfi vízilabda OB I 15. fordulójában az alapszakasz harmadik helyének esetleges megszerzésére a Szeged elleni meccs volt az Egernek az utolsó esélye. Nem hagyta ki, megragadta. 10-5 (4-12-0,2-í, 2-3) OB l-es férfi vízilabda-mérkőzés. Eger, Bitskey-uszoda, 700 néző. Vezette: Ki­szelly, Székely B. Eger: JÁSZBERÉNYI - Baco, Hegedűs, DECKER Á. 1, KIS G. 2, MARCZ 3, Kiss Cs. 2. Csere: Gór-Nagy, Matajsz, Nyéki 1, Császár 1, Bálint, Mackeben. Edző: Ge­rendás György. Szeged: BAKSA - Mészáros, JUHÁSZ ZS. 3, Komlósi, Tóth L„ Varga R, Lehmann 1. Csere: Molnár R 1, Éles, Monostori, Plézer. Edző: Gyöngyösi András. Gól - emberelőnyből: 12/7, ill. 13/3. Ötméteresből:-, ill. 1/1. Három nap leforgása alatt má­sodik rangadó várt a Szeged Be­ton férfi vízilabdacsapatára. Mé­szárosék még ki sem élvezhet­ték a Vasas legyőzése okozta bol­dogságot, máris következett az örök vidéki vetélytárs, az Eger­rel szembeni csata. Lehmannék csúcsra járatva pólóztak az an­gyalföldiek ellen, a bravúrral be­gyűjtött két pont után a Heves megyei székhelyen sem számí­tottak esélytelennek. Persze a nagy kérdés az volt, mennyit vett ki belőlük az elmúlt szom­bati csata? Borítékolható volt, hogy sokat, ebből a szempont­ból a fizikálisan amúgy is rette­netesen erős Eger előnyt élve­zett, hiszen Kiss Csabáéknak Szentesen nem kellett megsza­kadniuk a győzelemért. A bajnoki kiírás szerint ezt a mérkőzést április 14-én játszot­ták volna a felek. Csakhogy azon a napon a Gerendás-legénység az orosz Sturm Csehov otthonában vív euroligás találkozót - emiatt kellett előrehozni a meccset. Az egriek nagyon fenték a fogukat a Gyöngyösi-alakulatra, nem felej­tették még el, hogy az ősszel az újszegedi sportuszodában 7-4-re alulmaradtak. Úszóverseny, nagy birkózás jellemezte az első perceket. A vendégek részéről ez természe­tesen be volt kalkulálva, az már viszont nem, hogy lefordulásból gólt dobjon az exszegedi Kiss Csaba. Ezt még kiegyenlítette a névnapját ünneplő Juhász Zs., de az első felvonás egyértelmű­en a hazaiaké volt. A betonosok védekezéséről mindent elmond, egy negyed alatt annyi gólt kap­tak, mint a Vasas ellen az egész mérkőzésen. Az életben mara­dásért harcoló egriek jobban ha­raptak, motiváltabbnak tűntek, na és persze frissebbnek. Ez így együtt már sok volt, leküzdhe­tetlen akadályt jelentett. A má­sodik nyolc perc elején amíg a látogatók egymás után hagyták ki az emberelőnyöket (három kísérletből egyszer sem találtak be), Decker A. és Császár nem volt ilyen jószívű, 6-1. Korán, nagyon korán eldőlt a találkozó, nem erre számítottak a vendé­gek, de valószínűleg a hazaiak sem. Van olyan mérkőzés, amikor minden sikerül, és van olyan, amikor semmi. A mondat eleje a Vasas, a vége erre a meccsre vo­natkozik. Az mindent elmond a szegediek játékáról, hogy az első és a második találatuk között ép­A fehér sapkás szegediek, Komlósi (8) és Varga P. (4) nem bírtak az Egerrel Fotó: Karnok Csaba pen tizennyolc perc telt el. A be­tonosok a jövő héten fogadják az Újpestet és mennek a Fradihoz, az Eger előbb utazik a Dominó­hoz, majd a Vasast látja vendé­gül. Megint fordulhat a kocka. Gyöngyösi András: - Hibáz­tunk, nem lett volna szabad bele­menni abba, hogy az előrehozott meccset még annál egy nappal ko­rábban lejátsszuk. Hetvenkét óra alatt két rangadó sok még nekünk. SZÉLPÁL LÁSZLÓ nem baksan mult Gyengén, fáradtan pólózott a Sze­ged Egerben. Baksa Lászlót megint lehet dicsérni, de három nappal ezelőtt ö is jobb teljesít­ményt nyújtott. Akárcsak a csapa­ta. Ma rövidre zárhatják Ma 11 órakor Egerben ugrik vízbe a Hungerit-Top Cop Secu­rity-Szentesi VK női pólócsapata. Amennyiben nyer, már az elő­döntőben érezheti magát. Nem lehet kérdéses, hogy a Hungerit női pólócsapata lényegesen nagyobb játékerőt képvisel, mint az Eger. Az elődöntőbe jutásért zajló két győztes meccsig tartó pár­harc első, szentesi összecsapásán is kiütközött a két gárda közöt­ti tudásbeli különbség (8-5), de azért félvállról sem lehet venni a hevesieket. Nem, hiszen a bajnoki alapszakasz záró fordulójá­ban a hazai medencében pólózó Eger nem kis meglepetést okoz­va 7-6-ra legyőzte Kocsis István tanítványait. Igaz, annak a talál­kozónak a szentesiek részéről már nem volt tétje, meg aztán Szremkó Krisztina, valamint az ukrán center, Anastasya Kotova is kihagyta azt a meccset. Most nem fogják. Még véletlenül sem akarnak túlórázni (amennyiben nyerne az Eger, abban az esetben szombaton Szentesen lenne az elődöntőbe kerülésről döntő ösz­szecsapás) Győri Eszterék, rövidre akarják zárni a négy közé ju­tás kérdését. Sikeres idényzárás MUNKATÁRSUNKTÓL Az idény utolsó versenyével lezárult a 2006/2007-es jeges szezon. A Pannónia-Danubia Open elnevezésű versenysorozat utolsó állomá­sát a budapesti jégcsarnokban rendezték, számos külföldi sportoló részvételével. Érkeztek Ausztriából, Szlovéniából, Bulgáriából, Cseh­országból, Szlovákiából, Romániából, Lengyelországból, Litvániából, Lettországból, Romániából, Horvátországból is. A sorozat utolsó állomásához méltóan rendkívül izgalmas futamok­ban dőltek el végeredmények. A Szegedi Korcsolyázó Egyesület sporto­lói közül összetettben (6 futam alapján) Lajtos Szandra 3. lett. A fiata­labbaknál Oláh Bence ezüstérmet szerzett. Kónya Zsófia korábbi sérü­lése miatt nem tudott annyi versenyen részt venni mint korcsoportja többi képviselője, így ő leszorult a dobogóról, a 4. helyen zárt. Gonda Lujza is nagy harcban volt a dobogóért, végül neki is meg kellett eléged­nie a 4. hellyel. Dobay Péter 800 m-en új korosztályos országos csúcsot értei. Most rövid pihenőt kapnak a sportolók és hamarosan megkezdődik a felkészülés a következő idényre. SZEGEDI EREDMÉNYEK Igí Pannoma-Danubia Kupa utolsó állomása, Budapest, junior F korcsoport, fiúk: 1. Németh Loránd, 2. Rácz Zoltán; lányok: 4. Pintér Sára, 6. Boruzs Lilla; junior E korcsoport, fiúk: 2. Rácz Sándor; junior C korcsoport: 1. Dobay Péter, 3. Oláh Bence, 13. láger Dávid; lányok: 5. Gonda Lujza; junior B korcsoport: 12. Fehér Zoltán, 20. Jáger Bence; lányok: 4. Kalapács Anett; felnőttek: 2. Lajtos Szandra. Stop a Debrecennek A férfi röplabda NB l-es ligabajnokság rájátszásában, a 9-12. helyért fontos győzelmet aratott a Starcopy-Szeged a Debrecen ellen. MUNKATÁRSUNKTÓL STARCOPY-SZEGED-DEBRECEN 3:1 (20, -25,20,22) NB l-es férfi röplabda ligabajnokság, rájátszás a 9-12. helyért. Újszegedi sportcsar­nok, 100 néző. Vezette: Bodrogi, Csizmarik. Starcopy-Szeged: STREZENSZKY, CSÍKOS, TORMA, Makhult, Csányi, Oltványi. Cserék: Bitó, Böjti. Edző: Nusser Elemér. A szegedi csapat a rájátszásban már harmadik sikerét könyvelhette el, és ha a hátralévő két hazai meccsét hozza a Csepel és a Veszprém ellen, akkor az utolsó fordulóban éppen a Debrecen otthonában har­colhatja ki a bajnoki 9. helyet. Nusser Elemér: - A Debrecen nagyon jól röplabdázott, mindent egy lapra feltéve küzdött a második játékrésztől. Nagyon értékes győ­zelmet arattunk egy színvonalas meccsen. Essien utolsó percben elért gólja a Chelsea továbbjutását jelentette Valenciában A Vörös Ördögök focigálája Gálával jutott tovább a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből az angol R()SS1 a 69 percben szépített, 6-1. dögök igazi álomfocival szórakoz­Manchester Un.ted, amely a Romát verte ki. A Chelsea idegenben Evm csereként beállva is megrúgta tatták közönségüket, és kerültek a az utolsó percben szerzett Essien-góllal került az elődöntőbe. Manchester United: van der Sar - 0'Shea (Evra), Brown, R. Ferdinánd, Heinze - C. Ronaldo, Carrick (Richardson), Fletcher, Giggs (Solksjaer) - Rooney, A. Smith. Menedzser: Alex Ferguson. Roma: Doni - Cassetti, Mexes, Chivu, Panucci - De Rossi (Faty), Pizarro, Wil­helmsson (Rosi) - Vucsinics, Mancini (Okaka Chuka) - Totti. Szakvezető: Luclano Spalletti. Gólszerzők: Carrick (11., 60.), Smith (17.), Rooney (19.), C. Ronaldo (44., 49.), Evra (82.), ill, De Rossi (69.). Összes lövés: 22, ill. 13. kapura tartó lövés: 12, ill. 7. Labdabirtoklás: 45, ill. 55%. Szabálytalanság: 20, ill. 17. Sárga lap: Smith (40.), Ferdinánd (42.1, ill. Cassetti (76.), Mexes (82.). Továbbjutott: a Manchester United összesítésben 8-3-mal. a magáét, 7-1. A hazai Vörös Ör- BL elődöntőjébe. CHELSEA Valencia: Canizares - Miguel, Ayala, Moretti, Del Homo - Joaquin, Albelda, Albi­ol (Hugó Viana), Silva - Villa, Morientes (Angulo). Szakvezető: Chelsea: R Cech - Diarra (J. Colé), Ricardo Carvalho, Terry, Ashley Colé - Essi­en, Mikel, Ballack, Lampard (Makelele) - Drogba, Sevcsenko (Kalou). Me­nedzser: Jose Mourinho. Gólszerzők: Morientes (32.), ill. Sevcsenko (52.), Essien (90.). Összes lövés: 5, III. 14, kapura tartó lövés: 3, III. 6. Labdabirtoklás: 42, III. 58%. Szabálytalanság: 23, ill. 12. Sárga lap: Del Homo (45.), Albelda (51.), Ayala (60.), Moretti (62.), ill. Essien (3.), Ballack (21.). Továbbjutott: 3-2-es összesítéssel a Chelsea. A továbbjutás gyakorlatilag már az első húsz percben eldőlt. Előbb Carrick csavart klasszisokat idéző mozdulattal a hálóba, aztán Smith talált a kapuba egyérintéses akció után, végül Rooney belső­zött öt méterről gólt. A szünet előtt C. Ronaldo szólója után kezdhettek közepet az olaszok, 4-0. C. Ronaldo növelte az előnyt a 49. percben, 5-0. Carrick pedig megint megmutatta, milyen kivá­ló a lövőtechnikája, és 21 méterről a bal felsőbe bombázott, 6-0. De Joaquin beadására a 32. percben Morientes érkezett, 1-0. Az 52. percben Sevcsenko egyenlített, l-l. A 90. percben Essien eldön­tötte a továbbjutást, 1-2. MÁDI JÓZSEF A MAI PROGRAM 20.45: Bayern München (német)- Milán (olasz), az első meccsen: 2-2 (közvetí­tés: ml élőben), Liverpool (angol)-Eindhoven (holland), az első meccsen 3-0 (közvetítés: Viasat3,22.45-től felvételről). Öt év után jutott ismét elsőség SZTE-versenyzőnek Két egyetemi bajnoki cím MUNKATÁRSUNKTÓL A Szegedi Tudományegyetem ki­magaslóan szerepelt a centenári­umi magyar egyetemi és főiskolai országos asztalitenisz-bajnoksá­gon. Az SZTE hallgatói a váloga­tott versenyzőket felvonultató mezőnyben összesen kilenc ér­met szereztek, két aranyat, négy ezüstöt és három bronzot. Öt év eltelte után ismét bajno­ki címet szerzett az SZTE: első helyen végzett ugyanis a Szabó Krisztián, dr. Lukács Levente al­kotta férfi csapat, valamint a Szabó Krisztián, Kókai Ágnes összetételű vegyes páros. eredmenyex A szegediek eredményei, férfi csapat: 1. SZTE I. (Szabó Krisztián, JGYTF, dr. Lukács Levente, ÁJTK), 3, SZTE II. (Erdélyi Szabolcs, JGYTF, Szollár Viktor, TTK). Női csapat: 2. SZTE (Kókai Ágnes, JGYTF, Szabó Brigitta, JGYTF). Férfi egyes-. 3. dr. Lukács Leven­te. Női egyes. 2. Kókai Ágnes. Férfi páros-. 3. Szabó Krisztián, dr. Lukács Levente. Női páros: 2. Kókai Ágnes. Szabó Brigitta. Vegyes páros-. 1. Szabó Krisztián, Kókai Ágnes, 2,dr. Lukács Levente, Szabó Brigitta. Csák-elsőség Székesfehérváron rendezték meg az országos úszó diákolim­piai döntőt. A 3. korcsoportosok (5-6. osztályosok) között a szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola tanulója, a Szentes Városi Úszó Club ver­senyzője, Csák Anikó 36.04 má­sodperces idővel aranyérmet nyert 50 m mellen. Kádár Ró­bert tanítványának - aki évek óta korosztályának legjobbjai közé tartozik - a mostani a leg­nagyobb sikere.

Next

/
Thumbnails
Contents