Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-05 / 54. szám
III. -A DÉL SPORTJA* HÉTFŐ, 2007. MÁRCIUS 5. Fél tucat Honvéd-gól a felújított Bozsik-stadionban MTK, Újpest: ez nulla! ITjokics, a váciak kapusa ennél szebb bemutatkozásról álmodott. A hat gól mellett még Hercegfalvi cipőjével is megismerkedett MTI-fotó A labdarúgó Borsodi Liga 19. fordulójára nem szívesen emlékeznek vissza a mezőny élén állók: az MTK és az Újpest hazai környezetben csak döntetlenre volt képes, míg a Zalaegerszeg idegenben kapott ki a Győrtől. Egy hete dicsértük az MTK-t, most viszont el kell marasztalni a fiatalokat. Lassan, körülményesen futballoztak, nem érdemeltek győzelmet a Pécs ellen. Nem is nyertek. Akárcsak az újpestiek. A lilák sem tudták megközelíteni a REAC ellen a Honvéddal szemben produkált hétfői remek teljesítményüket. A Zalaegerszegnek állt volna a Győr elleni, idegenbeli találkozó, csakhogy Sebők Vilmos a meccs elején elrontotta a büntetőt. Nagy árat fizettek érte a zalaiak, lógó orral távoztak a gyirmóti pályáról. Le a kalappal a Honvéd új tulajdonosa, George F. Hemingway előtt. Előbb a téli szünetben kicserélte majd az egész keretet, most pedig már azzal is büszkélkedhet, hogy felújítatta az ütött-kopott Bozsik-stadiont. Innentől kezdve már nem kell szemüket lesütni a kispesti szurkolóknak, amikor a létesítményükről esik a szó. Hercegfalviék ötezer(l) drukker előtt, ritkaság számba menő, 6-0-s sikerrel avatták fel a stadiont. A diósgyőri pályán is sokan jöttek össze, de ők nem mosolyogva, hanem szomorúan távoztak a hármas sípszót követően: az eredményesen kontrázó Sopron nem várt sikerrel javított pozícióján. Az ősszel lényegesen jobban ment a futball a Fehérvárnak. A tavaszi rajton alaposan beragadtak Dvériék, a nyitányon kikaptak 2-0-ra a Pécstől, most pedig örülhettek, hogy pontot sikerült otthon menteniük az újonc Paks ellen. A Vasasban góllal mutatkozott be a Kínából hazatért egykori válogatott csatár, Kenesei Krisztián. „Kenő" találata még kevés lett volna a három pont megszerzésére, csakhogy két csapattársa, Lázok és Kincses is betalált Tatabányán, így aztán teljes lehetett az öröme a 85. születésnapját a közelmúltban ünnepelt angyalföldi legendának, Illovszky Rudi bácsinak. Eredmények: MTK-PMFC 0-0 Budapest. Hidegkúti-stadion, 2000 néző. Vezette: Solymosi. GYÖR-ZTE 2-1 (2-0) Győr-Gyirmót, 2500 néző. Vezette: Vad. Gólszerzők: Brnovics (37.), Bajzát (44), ill. Sebők V. (77.). Kiállítva: Kovács Z. (76. - Győr), Tokody (87. - Győr). UJPEST-REAC 0-0 Budapest, Szusza-stadion, 3502 néző. Vezette: Arany. HONVÉD—VÁC 6-0 (1-0) Budapest, Bozsik-stadion, 5000 néző. Vezette: Pánczél. Gólszerzők: Femando (38. - öngól), Kovács P (66. - öngól), Dobos (74.), Hercegfalvi (75.), Bogdanovics (80.), Szabó T. (90.). DIÓSGYŐR-SOPRON 0-2 (0-0) Diósgyőr, 5000 néző. Vezette: Sápi. Gólszerzők: Feczesin (63), Cigan (89.). FEHÉRVÁR-PAKS l-l (0-1) Székesfehérvár, 700 néző. Vezette: Kassai. Gólszerzők: Kuttor (82.), ill. Kiss T. (11). Kiállítva: Farkas B. (89. - Fehérvár), Mohi (92. - Fehérvár). TATABÁNYA-VASAS 1-3 (l-l) Tatabánya, 1500 néző. Vezette: Mészáros. Gólszerzők: Szőke (28.), III. Kenesei K. (42.), Lázok (78.), Kincses (93.). A Debrecen-Kaposvár mérkőzést ma (18 óra, Sport2) játsszák. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA L MTK 19 14 3 2 37 12 45 2. Debrecen 18 12 3 3 34 13 39 3. Zalaegerszeg 19 11 3 5 32 24 36 4. Újpest 19 10 3 6 27 17 33 5. Fehérvar 19 9 2 8 2S 23 29 (. Diósgyér 19 9 2 8 26 26 29 7. Vasas •i 19 9 2 8 19 23 29 J. Pécs 19 6 7 6 21 25 25 9. Tatabánya 19 7 2 10 30 32 23 10. Paks 19 ( 5 1 17 19 23 1L Gyér 19 i 5 8 24 28 23 12. Sopron 19 7 2 10 17 32 23 13. Honvéd 19 6 4 9 31 29 22 14. REAC 19 S S 9 23 33 20 IS. Kaposvár 18 S 2 11 19 25 17 16. Vác 19 1 6 12 12 33 9 SZELPAL LASZLO NB II és NB III, jöhet a bajnokság Egy hét múlva a labdarúgó NB II-bcn és az NB III-ban már a bajnoki pontokért harcolnak a csapatok. Az elmúlt hét végén főpróbát tartottak a gárdák. MUNKATÁRSUNKTÓL A hagyományos sándorfalvi felkészülési tornát az esélyeknek megfelelően, kapott gól nélkül a Makó FC nyerte a Balástya előtt. A döntőbe jutásért: MAKÓ FC-CSONGRÁDI TISZAPART SE 8-0 (2-0) Makó: Czirbus - Podonyi, Varga F., Mórocz, Puskás - Kulacsik, Magyar, Nyúl, Bány - Varga R., Schreiber. Játszott még: Kovács K. (kapus), Szaveljev, Szamosszegi, Kis, Csamangó, Szűcs, Fülöp, Huszárik. Edző: Kolozsvári János. Csongrád: Palatinusz Cs. - Janiga, Forgó, Lovas - Korom, Bagi - Nemes, Lévai, Váradi - Bertók, Bárdosi. Játszott még: Szabó, Keller, Palatinusz, Kovács. Edző: Kurucz István. Gólszerzők: Kulacsik (3). Varga R. (2), Csamangó (2), Fülöp. SÁNDORFALVA-BALÁSTYA l-l (1-0), TIZENEGYESEKKEL: 4-5 Sándorfalva: Dobó - Szűcs K„ Szabó T., Radics - Körmendi, Kanász, Piacsek, Bozó, Kordás - Ottlik, Szűcs J. Játszott még: Lippai P, Lippai D., Leginszki, Szabó N., Kránicz, Bitó R. Edző: Czibere László. Balástya: Tombácz (Fodor) - Zámbori, Kovács, Koncz, Bálint (Bitó) Krajczár, Kiszner (Rau) - Tóth L., Brinszky, Gémes (Fejsze) - dr. Szőke. Játékos-edző: Tóth Ákos. Gólszerzők: Szűcs J„ ill. Tóth L. A 3. helyért: SÁNDORFALVA-CSONGRÁD 3-2 (l-l) Sándorfalva: Dobó - Szűcs K., Szabó T., Radics, Piacsek - Bozó, Kanász, Kránicz, Kordás - Ottlik, Szűcs J. Játszott még: Bitó, Lippai D., Leginszki, Szabó N Edző: Czibere László. Csongrád: Patptinusz Cs. - Forgó, Kozma, Lovas, Pálfi - Nemes, Korom, Szabó, Bagi - Kovács, Keller. Játszott még: Janiga, Keller. Edző: Kurucz István. Gólszerzők: Szűcs J., Kordás. Szabó N., III. Bagi, Pálfi. Az 1. helyért: MAKÓ FC-BALÁSTYA 3-0 (2-0) Makó: Kovács K. - Rakonczai, Magyar, Szamosszegi, Bakos Á. - Csamangó, Szűcs D., Kis, Fülöp - Huszárik - Csák. AII. félidőben: Czirbus - Podonyi, Mórocz, Varga F„ Puskás - Varga R„ Nyúl, Magyar, Bány - Kulacsik, Schreiber. Edző: Kolozsvári János. Balástya: Fodor (Tombácz) - Zámbori, Kovács, Koncz, Bálint (Bitó) - Kiszner, Krajczár (Rau) - Gémes, Tóth L„ dr. Szőke Tóth Á. (Fejsze). Játékos-edző: Tóth Ákos. Gólszerzők: Csák, Szűcs D., Bány. Előkészületi mérkőzéseken: ALGYŐ-BÉKÉSCSABA1-3 (0-2) Algyő: Ábrahám - Varga N. (Sümeghy), Kothencz, Sipos, Krucsó Vass I. (Radnai), Gyimesi (Pataki) - Retek, Balogh N., Daróczi (Szélpál A.) - Pálinkó. Edző: Lóczi István. Békéscsaba: Such - Valentényl, Czipó, Horváth, Juhász - Cseke, Buzási, Ursz, Szilágyi - Pozsár, Dani. Játszott még: Harmann (Kapus), Tóth-Kovács, Szenti, Lengyel, Kocsis, Dobi, Bogdán. Edző: Csató Sándor. Gólszerzők: Balogh, III. Pozsár, Dani, Lengyel. HFC-GYÁLARÉT 6-4 (5-1) HFC: Bíró - Szűcs R„ Dálnaki, Pécsek (Papp Z.), Huszár (Borbás Zs.) - Mészáros (Borbás P), Ruzsinszki (Rácz), Keller, Varga M. - Végh, Bernát. Edző: Rostás Károly. A vásárhelyiek gólszerzői: Bernát (4), Varga M„ Szűcs R. Lékónak nem megy MUNKATÁRSUNKTÓL Eddig nem igazán megy a játék a linaresi nemzetközi sakktornán Lékó Péternek. A szegedi nagymester csak fél pontot szerzett az elmúlt két fordulóban. Eredmények, 8. forduló: Lékó-lvancsuk (ukrán) döntetlen, Aronlan (örmény)—Szvidler (orosz) döntetlen, Anand (indiai)—Topalov (bolgár) döntetlen, Morozevics (orosz)—Carlsen (norvég) döntetlen. 9. forduló: Morozevics (orosz)—Lékó 1:0, Szvidler (orosz)-Anand (indiai) döntetlen, Topalov (bolgár)-lvancsuk (ukrán) döntetlen, Carlsen (norvég)—Aronian (örmény) döntetlen. Az állás: Carlsen, Anand 5,5-5,5 pont, Ivancsuk 5, Áronján, Szvidler 4,5-4,5, Topalov 4, Lékó, Morozevics 3,5-3,5. Vendégek Abonyból MUNKATÁRSUNKTÓL A futsal NB I-ben nem lazíthat a Legrand-MetalCom-Szentes. Kazánék az elmúlt héten három(!) bajnokit - egyet Siklóson, kettőt otthon a Gödöllő ellen - játszottak, ma 20 órától a Dr. Papp László-sportcsarnokban pedig jön a következő. Mégpedig az az Abony, amely utolsó előtti, kilencedik a tabellán. A két gárda már kétszer találkozott ebben a bajnokságban: Szentesen a hazaiak nyertek 2-1-re, míg Abonyban 3-3-as döntetlen lett. - A mai ellenfelünk a kötelező elnevezésű kategóriába tartozik, azaz: kötelező ellene nyerünk. Ha idegenbeli meccsről lenne szó, akkor is így volna, hazai pályán pedig mindez fokozottan igaz. Még akkor is, ha ebben a sorozatban mindkétszer megszenvedtünk ellenük, lerney sárgalapos eltiltás miatt nem játszhat, viszont egy új labdarúgó, a 21 éves Rontó Csaba bemutatkozik - mondta Koncz Zsolt, a Szentes játékos-edzője. Az Első Beton szintén ma 19.30-tól Berettyóújfaluban szerepel. Baj van Barcelonában Rossz előjelekkel készülhet a liverpooli BL-visszavágóra a spanyol Barcelona labdarúgócsapata, amely egygólos vezetés és emberelőny után is kikapott Sevillában. Az olaszoknál az Inter nyert, a németeknél pedig győzött a Bayern és a Brcmen. MUNKATÁRSUNKTÓL Eredmények, Anglia, 29. forduló: Liverpool—Man. United 0-1, Arsenal—Reading 2-1, Fulham-Aston Villa l-l, Man. City—Wigan 0-1, Newcastle-Middlesbrough 0-0, Portsmouth-Chelsea 0-2, Sheffield U.-Everton l-l, WatfordCharlton 2-2, Bolton-Blackburn 1-2, West Ham-Tottenham 3-4. Az élcsoport állása: 1 Man. United 72,2. Chelsea 63,3. Liverpool 53,4. Arsenal 52,5. Bolton 47 ponttal. Németország, 24. forduló: SchalkeHamburg 0-2, Hertha-Bayern 2-3, Bielefeld—Nürnberg 3-2, Leverkusen-Stuttgart 3-1, Wolfsburg-Mönchengladbach 1-0, Frankfurt-Hannover 2-0, BremenBochum 3-0, Dortmund-Cottbus 2-3, Aachen-Mainz 2-1. Az élcsoport állása: 1. Schalke 49,2. Bremen 46,3. Stuttgart 45,4. Bayern 43,5. Nürnberg 36 ponttal. Olaszország, 27. forduló: Ascoli-Roma 1-l, Livorno—Inter 1-2, Milán—Chievo 3-1, Cagl i a ri—Ata la nta 2-0, MessinaPalermo 2-0, Lazio-Sampdoria 1-0, Udinese-Empoli 0-1, Fiorentina-Torino 5-1, Parma-Reggina 2-2, Catania-Siena l-l. Az élcsoport állása: 1. Inter 70, 2. Roma 54,3. Palermo 45,4. Lazio 43 (41-19), 5. Milán 43 (39-23) ponttal. Spanyolország, 25. forduló: ValenciaCelta 1-0, Sevilla-Barcelona 2-1, A. Bilbao-Nasbc 0-2, Deportivo-Betis 0-1, Espanyol—Villarreal l-l, Mallorca—Levante 2-1, Santander-Osasuna l-0,ZaragozaReal Sociedad 3-2, Real Madrid-Getafe l-l. A Reacreativo-A. Madrid mérkőzés lapzártánk után ért véget. A bajnokság élcsoportjának állása: 1. Sevilla 50,2. Barcelona 49,3. Valencia 46,4. Real Madnd 44,5. Zaragoza 42 ponttal. Tíz DM-találat Aradon MUNKATÁRSUNKTÓL Egyszerű, mégis nagyszerű. Mészár Alexandru ötletéről van szó. A romániai Atletico Arad utánpótlás-nevelő klub menedzsere talált egy üres istállót, amelyet kitakarított, majd palánkkal és műfűvel látott el. És máris kész volt a Halle Atletico, a helyi fiatalok egyik téli edzőbázisa. Ide kapott meghívást a sfeegcdi kapcsolat, a DFA magyarországi instruktora, Cs. Tóth Zoltán révén a baráti társaságra épülő szegedi Old Boys, valamint a Délmagyarország néhány vendégjátékossal kiegészülő labdarúgócsapata egy sportos napra. Nem voltunk jó vendégek. Mert amíg a Brunczvik, Kemenes, Szécsényi, Gasztos, Semjényi, Szovics, Kiss L., Fodor L., Tanács A., , Cs. Tóth, Kopschitz összeállítású Old Boys ikszelt (5-5) az Atletico edzői teamjével, addig a DM (Kovács A., Süli R., Mádi, Horváth L, Süli A. - Rádió 88, Bittmann - Rádió Plusz, Kandó T. - Vásárhelyi VTY Michna, Tamás A.) alaposan megleckéztette a hatezer példányszámos, öt megyében megjelenő Nyugati Jelen napilap munkatársait (a vége: 10-4 ide). Mindeközben a Szeged Városi Sportigazgatóság és a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség is építette testvérvárosi kapcsolatait. A folytatásra készek vagyunk. GÓLOK ||j| Testvérvárosi eredmények: Atletico Arad Edzői Team-Old Boys (Szeged) 5-5 (2-4), a szegedi gólszerzők: Szécsényi (2), Cs. Tóth, Szovics, Fodor L. Nyugati JelenDelmagyarorszag 4-10 (1-6), lapunk gólszerzői: Mádi (6), Süli R. (2), Kovács A., Tamás Á. A szegedi Old Boys (sötét mezben, balról), állnak: Kiss L., Semjényi R., Cs. Tóth Z., Szécsényi G., Kemenes Z., Szovics Z., Fodor L. Guggolnak: Tanács A., Brunczvik D. [balról az ötödik), Kopschitz P., Gusztos G. DM/DV-fotó