Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-03 / 53. szám

15 SZOMBAT, 2007. MÁRCIUS 3. A "^irthírcmp Románok tesztelése A Pick Szeged tegnap délutáni és ma délelőtti edzésén két új arc tűnt fel, ugyanis tesztelésre két román játékos érkezett. Mind­ketten többszörös román válogatottak. A balátlövő, Petrea Adri­án negyedik bajnoki éve a francia első osztályban játszik. Az 1978-as születésű és 194 centiméteres játékos három évig a Cre­teilt erősítette, egy esztendeje pedig a Pontault Combault kézi­labdása. A 23 éves beállós, Iulian Stamate a Steaua Bucurestit erősíti. Szombaton délután mindketten visszautaznak csapatuk­hoz, amennyiben pozitív lesz Vladan Matics edző véleménye, ak­kor júliustól lehetnek a Pick Szeged játékosai. Bajusz Sándort két hétre meghívta a Kuvaitban dolgozó Hajdú lános csapata erősítésére, de egyelőre nem adott választ a Pick vezetése. Lele Ambrus ügyvezető elnök azonban tegnap lapunk­nak elmondta, biztos, hogy nem engedik el az átlövőt, hiszen a Komlón az utolsó másodpercben piros lappal kiállított Ilyés Fe­renc fegyelmi tárgyalása kedden lesz, valamint Bajusz már eddig is két játékengedéllyel rendelkezett, s a versenykiírás szerint már nem térhetne vissza a Szegedbe. S.J. Legyőzött hellének MUNKATÁRSUNKTÓL Az ausztráliai Melbourne-ben március 17-én rajtoló vízilabda világbaj­nokság előtt Volvo-kupa néven felkészülési tornát rendez a debreceni sportuszodában a magyar férfi válogatott. A mieink tegnap a görögökkel kezdtek, és három találattal győztek. Az első gólt a görögök szerezték, ám ekkor vezettek utoljára. A magyarok 3-1-re fordítottak, majd folya­matosan növelték az előnyüket. A találkozón a Szeged Beton VE fiatal kapusa, Boksa László nem került a keretbe. A magyarok ma 16 órától (tévé: m 1, élőben] a vb-csoportellenfél Románia ellen ugranak vízbe. A Végeredmény, Volvo-kupa, 1. forduló: Magyarország-Görögor­szág 9-6 (3-2, 2-1, 3-2, l-l). Női felkészülési eredmény (Madrid): Magyarország-Ausztrália 12-10. Gera az év edzője • KAPCSOLATOK" Vérbeli támadók nem kopogtattak a makói öltöző ajtaján Meggyógyult Csibu talpa A felépült Varga R. (kékben) és a Makó hazai pályán szeretne a Fradi ellen játszani Fotó:Miskolczi Róbert A Makó FC labdarúgócsapata egy hét múlva a Jászberényt fogadva kezdi meg az NB II keleti csoportjának tavaszi szezonját. Varga Róbert különösen várja a rajtot, ugyanis október 1. óta nem szerepelt bajnoki találkozón. MUNKATÁRSUNKTÓL Nagy megtiszteltetés érte Gera Tibort, a Szegedi Vasutas tájéko­zódási futó szakosztályának edzőjét. Az országos szövetség idei közgyűlésén adták át a 2006. év edzője díjat, melyet a Szegedi VSE szakmai irányítója vehetett át - 1997. és 2000. után immár harmadszor. Tanítványai tavaly 11 magyar bajnoki címet szereztek. Közü­MUNKATÁRSUNKTÓL Egymás után két elmaradt mecs­cset játszott a Szentes és a Gö­döllő a futsal NB I-ben. Másod­szorra sem sikerült a bravúr, ugyanis a 3-2-es vereség után ez­úttal 7-l-re nyert a tabella éllo­vasa. LEGRAND-METALCOM-SZENTES­GÖDÖLLŐ 1-7 (0-3) Szentes, 400 néző. Vezette: Solymosi, Guta. Szentes: Kovács K. - KEREPECZKY Gergely-búcsú Gergely Károly, a Vác élvonalbeli labdarúgócsapatának vezető­edzője pénteken délután bejelen­tette (szakmai okokra hivatkoz­va): azonnali hatállyal lemond, és a szombati, Budapest Honvéd elleni idegenbeli bajnokin sem ül le a kispadra. A váciak jelenleg a 16., vagyis az utolsó helyen áll­nak a bajnokságban. Tippjeink MUNKATÁRSUNKTÓL Lapunk 9. heti totótippjei a kö­vetkezők: 1. Bielefeld-Nürnberg X 2, 2. Bremen-Bochum 1, 3. Frankfurt-Hannover 2 X, 4. Hertha-Bayern X 1, 5. Leverku­sen-Stuttgart 2, 6. Wolfsburg­Mönchengladbach 1 X, 7. Aachen-Mainz X, 8. Dortmund­Cottbus 1, 9. Ascoli-Roma 2 X, 10. Fiorentina-Torino 1, 11. Udinese-Inter 2, 12. Messina­Palermo X 2, 13. Milan-Chievo 1,14. Lazio-Sampdoria X. lük nyolcan tagjai a válogatott keretnek. Tóth Réka és Bereczki Máté vezeti a két serdülőranglis­tát. Szerencsi Ildikó a felnőtt ranglistán a második helyet fog­lalja el. A 2006-os főiskolai világ­bajnokságon pedig tagja volt az 5. helyezett női váltottnak. Gera Tibor 1990 óta az SZVSE vezető edzője. Civil foglalkozása a sze­gedi Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépis­kola testnevelő tanára. KONCZ, KELLER, Erhardt. Csere: Szabó L., Szabó Á„ Labádi, Jerney, Kovács N., BÍRÓ (kapus). Játékos-edző: Koncz Zsolt. A szentesi gólszerző: Kerepeczky. Fáradtan, sérülésektől és eltiltá­soktól tizedelve a Szentes nem tudta megnehezíteni a bajnoki címvédő dolgát. Koncz Zsolt: - Sajnos az ellen­fél felőrölt minket, és ennek tud­ható be a nagy különbségű hazai vereség. MUNKATÁRSUNKTÓL Ma rendezi meg a Csakazért SE Ülőbikák ülőröplabda sportágban a Magyar Ku­pa-döntőt. Az eseménynek a Csonka-sportcsarnok (Szeged, Temesvári krt. 38.) ad otthont, és a következő együttesek szállnak harcba a serlegért: Pi­remon SE (Nyíregyháza), Moz­dulj SE (Vác), Sprint Lux-Tex SE (Szombathely), Halassy Oli­vér SC (Budapest), Humanitás SE (Tatabánya), Csakazért SE Ülőbikák (Szeged). A mostani házigazda, a Csak­azért SE tavaly az ötödik helyen végzett a Magyar Kupában, az idén azonban szeretnének elő­kelőbb helyezést „elcsípni". Ám mindez sorsolásfüggő. A hat együttes ugyanis két hármas csoportban kezdi meg a küzdel­meket, és onnan az első kettő jut be a legjobb négy közé. Most ez a célja az Ülőbikáknak. A meccsek Már a nyolcadik alapozásán van túl Varga Róbert, a Makó FC fá­radhatatlan középpályása. A fel­készülési mérkőzéseken biztató­an mozgott, pedig hosszan tartó, súlyos sérüléséből nem olyan rég épült csak fel. - Ősszel az első nyolc forduló­ban játszottam, aztán már csak a lelátóról szoríthattam a srá­coknak - emlékezett a Csibu be­cenévre hallgató 28 éves közép­pályás. - A talpcsonttörésem lassan gyógyult, kicsit még most is fáj, de ez már nem aka­dályoz a játékban. Alig várom, hogy elkezdődjön a tavaszi sze­zon. A Jászberény elleni hazai nyi­10 órától kb. 16 óráig tekinthe­tők meg, és a hazaiak számíta­nak a sportszeretők érdeklődésé­re, buzdítására - sokat segíthet­nek. UTÁNPÓTLÁSTORNA JH Ma és holnap Szeged-kupa né­ven utánpótlás röplabdatornát rendeznek Szegeden. Az ese­mény három helyszínen bonyoló­dik: a Radnóti-sportcsarnokban (ma 10, vasárnap 8 órától), az Etelka sori munkacsarnokban (ma: 8.30, vasárnap: 8 órától) és a lila iskola sportcsarnokában (ma: 9, holnap: 8.30-tól). A megmérettetésen hetvenöt csapat (fiú mini: tizenegy, lány mini: negyven, fiú gyermek: hat, lány gyermek: tizennyolc) vesz részt. A hazai színeket a Szegedi RSE, a Szegedi DRE és a Karolina képvi­seli a különböző korcsoportok­ban. tány rendkívül fontos, az ered­mény sok mindent befolyásol­hat. - Igaz, hogy sokat erősödtek a jászságiak, mégis kötelező nyer­nünk. Ha esetleg nem tudnánk megszerezni a három pontot, könnyen beragadhatunk, utána ugyanis megyünk Békéscsabára, aztán fogadjuk a Fradit. A me­zőny második fele nagyon sűrű, akár feljuthatunk a nyolcadik helyre is, de ha nem lesz szeren­csénk, csak a kiesés ellen küzd­hetünk majd. A télen sok játékost igazolt a Makó. Darabra megvannak a zöld-sárgák, de ez még automati­kusan nem jelenti azt, hogy in­A romániai Atletico Arad alapító­ja, Mészár Alexandru, valamint a DFA magyarországi koordináto­ra, a szegedi Cs. Tóth Zoltán kö­zös szervezésében testvérvárosi focinapot rendeznek ma Aradon. Az eseményen előbb helyi idő szerint 11 órától a két öregfiúk gárda játszik, szegedi részről pél­dául Széchenyi, Kemenes és Bar­na, kiegészülve a VSI-től Gusztos Gáborral és Szovics Zoltánnal. A VSI mellett a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség is hosszú távú kapcsolatok ápolása végett nentől kezdve szárnyal majd a gárda. - Tény, felduzzadt a keretünk, viccesen fogalmazva, alig férünk el az öltözőben. Tehetséges játé­kosok érkeztek, de még mint csa­pat, szerintem nem álltunk telje­sen össze. Azért örültem volna, ha egy vérbeli támadó is beko­pogtatott volna hozzánk, persze tudom, ilyet nem könnyű szerez­ni. Az őszi tíz gólunk miatt nem nagyon verdeshetjük a mellün­ket... A gárda régi-új edzője, Kolozs­vári János még nem" döntött ar­ról, a Makó egy, vagy két táma­dóval „rohamozza" majd az el­lenfelek kapuját. - Ami engem illet, én az utób­bira szavaznék, nekem a 1-3-5-2-es hadrend fekszik a legjobban. Csakhogy egyrészt ke­vés az olyan védő vagy középpá­lyás, aki a széleken rohamozna, másrészt gólerős csatárokban sem dúskálunk... SZÉLPÁL LÁSZLÓ VÁSÁRHELYI POSTÁS t^j A Makó FC amatör csapat, a játé­kosok a munka, vagy a tanulás mellett futballoznak. Csibu is mie­lőtt megjelenik a makói Erdei téri pályán, nyolc, de olyan is előfordul, hogy kilenc vagy tíz órát dolgozik kora reggeltől postásként Vásárhe­lyen. Mint belterületi kézbesítő te­keri a kerékpárt a városban. Becs­lése szerint 20-25 km-t minden­nap „teljesít". Csoda-e, hogy az edzéseken már nem annyira fitt? utazik Aradra. Helyi idő szerint 12 órakor a Nyugati felen című régiós újság a Délmagyarország csapatával játszik. Lapunk újság­írói (Kovács András, Süli Róbert, Horváth Levente, Mádi ]ózsef] mellett sérülések miatt segítsé­gül hívtuk és pályára lép még a Vásárhelyi VTV riportere, Kandó Tamás, a Rádió Plusz sportosa, Bittmann Emil, a szabadúszó Ta­más Ákos, valamint a Rádió 88-ból Süli András, illetve az el­nyűhetetlen kapus, Michna Csa­ba. REFLEKTOR CSLSZ-TAGGYŰLÉS A Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség évi rendes taggyűlését március 5-én 16 órától tartja az algyői Kastély étteremben, majd ezt követően kerül sor a megyei bajnokságok időpontegyeztető értekezletére. Ha a taggyűlés nem lesz határozatképes, azt március 15-én 16 órától megismétlik ugyanezen a helyszínen. LEGENDÁK FOCIZTAK Öt csapat részvételével Legenda-kupa néven kispályás labdarúgótornát rendeztek Röszkén. A végeredmény: 1. Komlósi Baktó, 2. Ópusztaszer, 3. T. T. Baktó-Épker, 4. Sándorfalva, 5. Mártély. Különdíjasok, a legjobb játékos: Kácsor Péter (Ópusztaszerj, a legjobb kapus: Hevesi-Tóth Imre (T. T. Baktó- Épker), gólkirály: Sebők Gábor (Sándorfalva). BOLGÁRÉK ÉLLOVASOK Az újszegedi teke- és bowlingcentrumban zajló Szeged városi teke csapatbajnokság állása: 1. Bolgár Díszfaiskola 24, 2. Kalmár Motor 22 (74-38), 3. Kinizsi 22 (76-44), 4. Amazonok 20(66-46), 5. Tápé TC 20 (72-48), 6. Dél-Akku 20 (71-49), 7. Privát TC 16, 8. Santé 14, 9. Démász 10, 10. Anro-Ker Bt. 8. 11. Phoenix 4, 12.Szefo2, 13. Volvo-Metcar 0 ponttal. HARCMŰVÉSZETI TOBORZÓ A hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo és Hapkido klub ­amely koreai harcművészetekkel foglalkozik - toborzót hirdet gyerekek és felnőttek részére. Az első beiratkozás időpontja: március 5. (hétfő), 17 óra, helye: Szeged, Petőfiái. isk. (Benczúru. 29.). HORGÁSZHÍREK A Szegedi Hermán Ottó Horgászegyesület március 11 -én (vasárnap -, és nem 10-én, mint korábban megjelent!) 8 órakor tartja tisztújító közgyűlését az Alsóvárosi Kultúrház nagytermében. A téma fontosságára való tekintettel a vezetőség kéri, hogy minél többen jelenjenek meg. A Hermán Ottó HE március 12-én (hétfő) hat tonna méretes pontyot telepít a Fehérpart­Szilvás, a Keramit, a Gumis, a Tejes, a Temető-tó, a algyői csatorna, a medencés kikötő, a sándorfalvi tó, és a Holt-Maros nevű vizekbe. A telepített vizeken 12-én reggel 6 órától 15-én reggel 5 óráig tilos a horgászat. Bővebb információ a 06-20/958-3657-es telefonszámon kapható. ASZTALITENISZ-VERSENY Március 4-én (vasárnap) 10 órától rendezi meg az ATSK Szeged a Csillag téri Trióda pingpongcentrumban a Sipos Informatikai Magániskola asztalitenisz-versenyét általános iskolások részére. Jelentkezni a helyszínen fél órával a kezdés előtt lehet, nevezési díj nincs. A versenyen igazolt sportolók nem indulhatnak. KISTÉRSÉGI SAKK Vasárnap 9 órától kistérségi sakkversenyt rendez Csongrád önkormányzata a Városi Galéria földszinti tárgyalótermében általános iskolásoknak, középiskolásoknak és felnőtteknek. Jelentkezni és nevezni a helyszínen lehet. További információ Petrity Rudolftól kérhető a 06-20/378­5570-es telefonszámon. VÁSÁRHELYIEK GYŐZELMEI Kiskunfélegyházán a helyi Honvéd SE ökölvívóversenyt rendezett. A Honvéd Bercsényi­Hódgép SE bokszolói közül Bába József (serdülő, 36 kg), döntetlent ért el, míg Kovács Pál (serdülő, 44 kg), Gaudi Bence (serdülő, 50 kg), Római József 8ifi, 69 kg), Dáni Gyula (ifi, 75 kg), Cenáj Pa triót (ifi, 81 kg) és Kovács Gábor (felnőtt, 69 kg) győzött. Fáradtan mozogtak Kordont kell emelni A makói drukkerek már nagyon várják március huszonötödikét. Akkor látogat az Erdei téri pályára az NB II listavezetője, a Fradi. Legalábbis a sorsolás szerint... - A pályánk jelenlegi állapotában nem felel meg a mérkőzést megkövetelő biz­tonsági előírásoknak - jelentette ki Ménesi Gábor, az MFC elnöke. - A Fradi elle­ni találkozó kapcsán pár hete a rendőrség pályabejárást tartott, mindent rendben talált a játékteret a lelátótól elválasztó kerítés kivételével. Nincs mese: legalább 400 méter hosszú, minimálisan 1.80 m magas kordont kell szereznünk, bérel­nünk. Olyat, mint amilyen a Parlament előtti Kossuth téren található. A föld alól is kerítünk kerítést! Tartozunk annyival szurkolóinknak, hogy otthon, hazai kör­nyezetben lássák a Ferencvárost. Könnyen lehet, hogy egyszeri, soha vissza nem térő alkalmat szalasztanánk el, ha nem Makón fogadnánk a zöld-fehéreket. Ha esetlég minden kötéi szakad, és mégsem sikerülne kordont állítanunk, akkor vi­szont nem tehetünk mást, felcseréljük a pályaválasztói jogot, és megint az Üllői úton futballozunk. Ülőröplabdások vetélkednek a Csonkában MK-döntő Szegeden Drogba Eto'o előtt ACCRA (MTI) Didier Drogbát, az angol Chelsea és az elefántcsontparti váloga­tott csatárát választották 2006 legjobb labdarúgójává Afrikában. A 28 éves klasszis támadó pályafutása során először érdemelte ki ezt az elismerést. A 2006-os kontinentális rangsorban a Barcelo­na kameruni játékosa, az előző három évben győztes Sámuel Eto'o lett a második, míg a harmadik hely a szintén a Chelsea-t erősítő ghánai Michael Essiennek jutott. Aradi focimeghívás

Next

/
Thumbnails
Contents