Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-28 / 73. szám

430 •MEGYEI TÜKÖR­SZOMBAT, 2007. MÁRCIUS 24 Ötös és hármas ikrek születtek a Szent István utcában Kecskeboom Vásárhelyen /g||MSEBE á. Bw % • A - ; | Nagyék és a szaporulat. Nem számítottak ennyi gidára Fotó: Tésik Attila Öt kisgida született egy hete a vásárhelyi Szent István utcában. A gazda eddig azért titkolta a dolgot, mert arra számított, hogy másik kecskéje is hasonló számú utódot hoz a világra, de Pircsi megállt három gidánál. Ötös ikrei születtek a vásárhelyi Szent István utcában élő Ircsinek. A kecske gazdája, Nagy Sándor és felesége közel egy hétig titokban tartotta a hírt. Tétték ezt azért, mert vemhes volt Pircsi is, Ircsi testvére, s arra számítot­tak, hogy neki is öt gidája születik. Pircsi azonban csak három kicsinek adott életet. - Gyanítottuk, hogy nagyszámú lesz a szapo­rulat, de ötre mi sem számítottunk. Már az is ritkaság, ha négy gida születik - mondta Nagy Sándor. A 72 éves férfi, aki 1990-ben ment CSONGRÁDI NEGYES Lapunkban beszámoltunk arról, hogy négy gidát ellett március elején Szöszi, a csong­rádi Bori István fehér kecskéje. Tíz év alatt most először lett ilyen nagy a szaporulat. A kiskecskéket a hónap végéig látogathatják a környékbeli gyerekek - utána új gazdá­hoz kerülnek a gidák. nyugdíjba a mérleggyárból, évtizedek óta tart állatokat, s kecskéi mellett most is van lova, mangalicája, két kutyája és több macskája is. Nagy meglepetésére azonban a gidák nem fe­hér színűek lettek, mint az anyjuk, hanem a papa fekete-szürke színét örökölték, pedig ko­rábban is ugyanaz a vendégbak működött köz­re, mint most, s akkor fehér gidák születtek. A kiskecskék, amelyeknek Nagyék még nem adtak nevet, tegnap vidáman ugrabug­ráltak, döfködték egymást és anyjukat. Alig lehetett őket egy helyre terelni, hogy ráférje­nek a fényképre. A gidák - mind a nyolc - napközben óvodá­ba járnak, azaz édesanyjuktól elkülönített ré­szen pajkoskodnak. És szeretnek együtt lenni Kacérral, a lóval, amely - mesélik - minden alkalommal egyesével számba veszi őket. A picikkel Nagyék külön is foglalkoznak, hi­szen pótolni kell számukra a tejet, így etetés­kor ölben töltik az időt. A gidáknak már akadt is gazdájuk, ahogy a korábbi években is az akkori szaporulatnak. KOROM ANDRÁS Mindentudás Egyeteme: Máté-Tóth András Mircea Eliade és a vallástudomány Miről szól Mircea Eliade A vallási eszmék története című műve? Mit tartott vallás­nak, vallástörténetnek ? E kérdésekre is válaszol a Mindentudás Egyeteme követ­kező előadásán dr. Máté-Tóth András, az MINDENTUDÁS SZTE BTK Vallástudomány Tanszék ve­zetője. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL A nagy tudós 100. születésnap­ja előtti tisztelgés kötelesség a vallástudományban, különösen a Szegedi Tüdományegyete­men, ahol az ország egyetlen vallástudományi tanszéke mű­ködik - szögezi le dr. Máté-Tóth András. Mircea Eliade fémjelzi Ma­gyarországon a vallások leíró vizsgálatának tudományát, a vallástudományt. Végigélte a XX. századot ez a román szár­mazású hatalmas szellem, aki tudományos munkásságát első­sorban Párizsban, majd Chica­góban fejtette ki. Több tucat könyvet írt, melyek közül a leg­jelentősebb a magyar nyelven is hozzáférhető A vallási eszmék története című három kötetes mű. Ebben a vallás kezdeteitől a kialakult nagy vallási hagyomá­nyokon át egészen ezek legújabb kori jelenlétéig egy bizonyos el­méletre felfűzve mutatja be, mit tartott vallásnak, vallástörté­netnek, a vallások kulturális je­lentőségének. A Mindentudás Egyeteme ­Szeged előadása szerdán 18 óra­kor kezdődik Szegeden az egyete­mi JATIK kongresszusi termében (Ady tér 10. ). Ez - felvételről ­pénteken és vasárnap este fél nyolctól látható a Városi Televí­zió Szeged műsorán. A Minden­tudás Egyeteme a Magyar Tudo­mányos Akadémia tudományos vezetésével és a Magyar Telekom társadalmi szerepvállalásával jött létre. Magyar Tudományos . leiekom Akadémia • • Kispál Szegeden és Szentesen A 20. születésnapját az év végén ünneplő Kispál és a Borz koncerttur­néra indult. Március 29-én Szabadkán, 30-án Szegeden az ifjúsági házban, 31 -én pedig Szentesen lépnek fel, szintén az ifjúsági házban. Mindhárom helyen az előzenekar a Csókolom lesz. A Kispál és a Borz dupla CD-je áprilisban jelenik meg. Az albumokon egyrészt egy best of válogatást, másrészt a tavaly év végi csöndes, ülős turné számait hallgathatják meg a rajongók. Bemutató a Kissxinházban 2006/2007-es évad Egy hirtelen kezű tévétulajdonos, egy önjelölt írófejedelem, egy holtrészeg nővér és egy halmozottan különös húg érdekfeszítően izgalmas története az Isten háta mögött. Vágyódások, látomások és pofonok végjátéka a festői Sipilovszkban. Játéknapok: március 29-, 30. |£egon AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. KÖZLEMENY Az AEGON Magyarország cégcsoport - mint a hazai életbiztosítási és nyugdíjpénztári piac egyik legnagyobb szereplője - kiemelten fontos feladatának tartja, hogy megvédje ügyfelei érdekeit, és megfeleljen a jogszabályi előírásoknak, illetve a felügyeleti elvárásoknak. A biztosító ennek érdekében számos intézkedést hozott március 26-ától: - Az AEGON Magyarország 100 OOO Ft összegben limitálja az ügyfelektől a szerződés megkötésekor készpénzben átvehető összeg nagyságát. - A társaság egyébként kizárólag postai csekken vagy banki átutaláson keresztül fogadja el a befizetéseket. - Az egyszeri díjas termékek, illetve eseti befizetések alkalmával be­fizetést kizárólag banki átutalással fogad a társaság. - Az AEGON Magyarország tanácsadói a pénzmosásról szóló törvény értelmében, a korábbiakhoz hasonlóan, ezután sem vehetnek át na­gyobb összeget az ügyfelektől. A társaság vezetése bízik abban, hogy mindezen tépések az átlátható üzletmenet érdekeit szolgálják, és tovább erősítik az ügyfelek bizalmát! AEGON Magyarország Zrt.

Next

/
Thumbnails
Contents