Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-27 / 72. szám
SZERDA, 2007. MÁRCIUS 28. •AKTUÁLIS* 3 MUNKATÁRSUNKTÓL Mobiltelefonokat és laptopokat lopott el több millió forint értékben a szegedi Media Marktból négy, eddig ismeretlen társával az a 38 éves román állampolgár, aki tegnap hajnalban tört be az áruházba. Az üzlet riasztója azonban megszólalt, amit meghallott két környéken lakó: azonnal bejelentést tettek a rendőrség ügyeletére. Az áruháztól nem messze posztoló járőrök gyorsan a helyszínre érkeztek és üldözőbe vettek egy éppen távozó járművet. A nagy sebességgel száguldó személyautó végül Újszegeden egy kanyarban kisodródott és a Csonka János szakközépiskola előkertjében állt meg. A szemtanúk elmondása szerint a kocsiból ekkor több személy is kiugrott, akik gyalogosan próbáltak továbbmenekülni. Egyiküket sikerült a járőröknek elfogni, akit a Szegedi Rendőrkapitányságra vittek. Kiderült, hogy a balesetet szenvedett magyar rendszámú Ford - lopott. A kocsi átvizsgálásakor az áruházból eltulajdonított műszaki eszközök előkerültek. Az elfogott 38 éves román férfit őrizetbe vették, és lopás gyanúja miatt eljárást indítottak ellene. A férfi társait még keresik, ezért a rendőrség várja azok jelentkezését, akik a Bérkert utca környékén tegnap, a hajnali órákban látták a piros Ford Escort balesetét, és a helyszínről elmenekülőkkel kapcsolatban információval rendelkeznek. Azok jelentkezését is kérik, akik látták vasárnap a régi típusú piros járművet Szegeden vagy környékén, a szokványostól eltérő módon vagy helyen parkolni. Bejelentéseiket személyesen vagy a 107-es, 112-es segélyhívókon tehetik meg. Állatvédőké a kassza Folytatás az 1. oldalról Már lassan egy éve annak, hogy az Orpheus működteti a régi szegedi „sintértelepet" is: ebből úgynevezett ebrendészeti telepet hoztak létre, a különbséget a korábbi állapotokhoz képest zongorázni lehet. Az elnök arról is tájékoztatott, hogy a bevételek meghatározó hányada az emberek adóforintjaiból származik, ezt az összeget egészítik ki a pályázatokon nyert források, és a tagdíjak. Az Orpheus az APEH százas, országos toplistáján az előkelő 33. helyet szerezte meg. Ezen a százas listán mellesleg nem találunk szegedi gyermek- vagy egészségvédő szervezetet. Szegeden közel 630, Vásárhelyen 61 egyesületnek, alapítványnak ajánlhatjuk fel személyi jövedelemadónk egy százalékát. A szegediek közül mintegy kétszáz A MÁSIK EGY SZAZALEK g Az önadózó magánszemélyek még május 21-éig gondolkodhatnak azon, kinek juttassák személyi jövedelemadójuk egy százalékát. Az adózók azonban további egy százalékról is rendelkezhetnek, mégpedig az egyházak javára. Tavaly a katolikus egyháznak például 2 milliárd 345 millió, a reformátusnak 765 millió, az evangélikus egyháznak 250 milliót utaltak magánszemélyek. kedvezményezett egyesületnek alig jut több egy-kétszázezer forintnál az adónkból. Csak érdekességképpen: még a Vesebetegek Regionális Egyesülete is mindössze 319 ezer forintot kapott 2006-ban, a Vaszy Viktor Közcélú Alapítvány pedig a sor végén kullog 48 ezer 787 forinttal. F.K. Itt egy pacsi! Kutyusok az Orpheus telepén Fotó: Segesvári Csaba Nagyüzem a sándorfalvi úti telepen. Itt ürítik a kukásautókat Fotó: Karnok Csaba Napi három fordulót tesznek meg műszakonként a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. kukásautói a város és környékének szemetesei, valamint a sándorfalvi úti központi hulladékudvar között. A legénység eközben 80-100 mázsát is megmozgathat. A Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. egyik kukásautójának háromfős legénységét kísértük el tegnap délelőtt egy darabon, hogy közelebbről is lássuk: milyen körülmények között és mennyi szemetet mozgatnak meg egy nap alatt. A Dékány Márton vezette járműhöz a Szamos utcában csatlakoztunk. A csapat másik két tagja - Karsai Tibor és Horesnyi Gábor - két konténer ürítése között az autó hátsó platóján utazott. A fiatal férfiak rutinszerűen dolgoztak: fél perc se telt el, és az 1100 literes lakótelepi konténerek tartalma máris a kukásautó gyomrában végezte. Az egyik konténerből, miközben a kocsi hátához görgették, használt gyerekpelenka esett a földre. Tibor gondolkodás nélkül lehajolt érte, és egy laza mozdulattal az autóba dobta a színes és szagos egyszer használatost. - Gyomor azért kell ehhez a munkához, ezért meló közben nemigen szoktunk falatozni - mondta. Gábor megjegyezte: a gyerekpelenka veszélyes hulladéknak minősül, amit be kellene csomagolni, de már megszokták, hogy ilyen pőrén kerül a konténerekbe. Mesélték, a guberálók is okoznak bosszúságot nekik: a szemetesből kihalászott és felszakított nejlonzacskók sokszor végzik a konténerek mellett, amiknek azért orrán-száján dől ki a szemét. A kukásautó a konténerek mellé letett pakkokat nem lenne köteles elszállítani, de ahogy a fiúk fogalmaztak: becsületből ezt mégis mindig megteszik. A kukások egyébként napi 80-100 mázsa szemetet mozgatnak meg kőrútjukon. Hogyan lehet kondiban maradni? Tibor azt mondta, nincs ennek különös titka, csak jó sok szalonnát kell otthon a bendőbe tömni. Gábor munkája előnyeként azt említette, hogy nem kell fitneszbérletre költeni. A kukásélet a fiúk szerint főleg nyáron emberpróbáló, amikor a szagok szinte elviselhetetlenek. A sofőr bosszúsága: az autós emberek nagyon agresszívak velük szemben. Dékány Mártonnak igaza volt. Ahogy próbált a Szamos utca egyik konténerétől a másikig eljutni, két kocsi is szabálytalanul jött vele szemben az egyirányú utcában. Nem csak az autósok tiszteletlenek velük: a Hüvelyk utca járdáján két idős nő mellett haladt el kukásautónk. Azok ahelyett, hogy nyugtázták volna, szemetüket most is időben elviszik, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal kiSZEMET - SZAMOK A flottát 1996 óta folyamatosan cserélik, a legidősebb járművek tízévesek. Egy kukásautóba összesen 16 köbméter tömörített szemét fér, ami 100 darab 1100 literes lakótelepi konténer tartalmának felel meg. A belváros kisebb, 110-120 literes kukáiból 7-800 darab tartalma telít meg egy járművet. A kocsik műszakonként háromszor fordulnak a kukák és a hulladékudvar között: egy-egy forduló nagyjából 2,5 óráig tart. A szemetesjárművek a belvárosában és a lakótelepeken ugyanazt a konténert hetente háromszor - hétfőn, szerdán és pénteken ürítik, függetlenül attól, hogy ezek a napok ünnepnapra esnek-e. Kedden, csütörtökön és szombaton a külterületeken - ilyen például Petőfitelep és Baktó - gyűjtik a szemetet. A szemétszállítási díj havonta minden lakosnak 2063 forintjába kerül. Évente 250-300 ezer tonna szemét kerül a sándorfalvi úti hulladéktemetőbe. áltottak a fiúk után, mondván, az utca porát a szemükbe csapták. Embereink azonban talán a szemeteskocsi hangos alapzaja miatt - nem hallották meg a szitkokat. KG. G. Kéthetente a Telinen: Délmagyarország MUNKATÁRSUNKTÓL Mától a Délmagyarország is bekapcsolódik abba a produkcióba, amelyet kéthetente kedd esténként fél nyolcas kezdéssel láthat* nak a szegedi Telin Tv nézői. A Közös dolgaink című közéleti magazin tízperces blokkjában a Délmagyarország újságírói beszélgetnek vendégeikkel a lapban már megírt fontos témákról. A mai adásban lapunk főszerkesztője, Szetey András a szegedi székhelyű Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület elnökével, Seres Zoltánnal ül asztalhoz, annak kapcsán, hogy a civil szervezet jegyezte a legtöbb bevételt Csongrád megyében a 2006-os évi adó egy százalékaiból. - A magazin díszletének egy konyhát választottunk. Ahogyan esténként a családok beszélgetnek a vacsora mellett, úgy szeretnénk mi is nézőinket egy asztal mellé invitálni: üljünk le és beszéljük meg a legfontosabb dolgainkat! - mondta el a Telin Tv ügyvezetője, Szabó Gabi. A mai adásban a Dégáz-számlázásról és a galambmentesítésről is szó lesz. A szennyvízberuházáshoz már nem lehet kedvezményesen csatlakozni Százhetvenezres csekkek Makón A Sorstalanság Nobel-díjas szerzője Szegeden Kertész Imre estje A Szegedi Túdományegyetem Bölcsészettudományi Kara és Móra Ferenc Kollégiuma szervezésében holnap 18 órai kezdettel Kertész Imre Nobel-díjas író estjét rendezik meg a BTK auditórium maximumában (Egyetem utca 2.). Az íróval Szörényi László irodalomtörténész beszélget. MUNKATÁRSUNKTÓL Sorstalanság című regényéért Kertész Imre 2002-ben a magyar írók közül elsőként - és máig egyetlenként - kapta meg a világ legrangosabb irodalmi ebsmerését. Szeged díszpolgára, Ilia Mihály irodalomtörténész, aki személyesen is jól ismeri és barátjának nevezheti, akkor így jellemezte lapunkban a Nobel-díjas írót: „A II. világháború idején megismert tragikus sorsokat személyes élményként örökíti meg műveiben, miközben saját, puritán magyar nyelvet talált ki ennek a különös élménynek a kifejezésére. Az, hogy Kertész műveit sok nyelvre lefordították, jelzi, hogy a magyar nyelv áttörte az irodalomban az ismeretlenség, az idegenség, a kuriozitás, a távoliság és a nem kedveltség határait. (...) Kertész Imre jó humorú, de rendkívül zárkózott, közszereplésre nem vágyó rokonszenves, művelt, világlátott ember, aki az írás, a míves munka elkötelezettje." Aki ismeri az író beszélgetőtársát, a humoráról, egyéni stílusáról, hatalmas tudásáról és hihetetlen memóriájáról híres Szörényi László professzort, az tudja: különlegesen izgalmas, élvezetes irodalmi est várható szerdán az auditórium maximumban. Mobiltelefonokat zsákmányoltak - Egyikük megvan Betörtek a szegedi Media Marktba A kukások 80-100 mázsát mozgatnak meg - „Kell hozzá gyomor" Hármat fordulnak naponta Százhetvenezer forintos csekket és fizetési felszólítást kapott vagy kap a napokban 1300 háztartás Makón és a környező öt faluban, így jártak, akik a megszabott határidőig, február 28-áig nem éltek azzal a lehetőséggel, hogy kedvezményesen, előtakarékossággal csatlakozzanak a térségi szennyvízberuházáshoz. Már nem lehet kedvezményesen csatlakozni a Makó térségi szennyvízberuházáshoz: a napokban egymás után kapják kézhez a fizetési felszólítást a lakossági hozzájárulás egy összegben történő befizetésére azok, akik nem léptek be február 28-áig. A szennyvízelvezetés és -tisztítás megoldására tavaly összefogott a város és öt közeb község: Kiszombor, Maroslele, Földeák, Apátfalva és Magyarcsanád annak reményében, hogy közösen nagyobb esélylyel jelentkezhetnek az elérhető uniós pályázatokra. A beruházás keretében a falvakban ki kell építeni a szennyvízcsatorna-hálózatot, és meg kell teremteni a vezetékes összeköttetést a községek és a város szennyvíztelepe között. Makón a szennyvízcsatorna-hálózat bővítésére lesz szükség - most a háztartások kevesebb, mint harminc százaléka van a rendszerhez csatlakoztatva - emellett természetesen a tisztítótelep kapacitását is növelni kell majd. Ez összesen közel tizenhét milliárdba kerül, amihez - sikeres pályázat esetén - öt-hét százaléknyi hazai önerőt kell biztosítani. Am mivel az unió csak utófinanszírozást biztosít, az önkormányzatoknak hitelből kell megvalósítaniuk a térség eddigi legnagyobb fejlesztését, ennek fedezetéül pedig a lakosság előzetes befizetései szolgálnak. Nagy Lajostól, a beruházást szervező víziközmű-társulat elnökétől megtudtuk: térségi szinten a csatornabekötéssel nem rendelkezők nagyjából hét százaléka nem élt valamilyen okból a kedvezményes lehetőséggel. Ez összesen ezerháromszáz embert jelent. Egy idős maroslelei asszony lánya, az algyői Pál fi Anita azért fordult lapunkhoz, mert édesanyja elmondása szerint - azért nem csatlakozott időben, mert egész egyszerűen nem tudott a lehetőségről, most pedig ki kellene fizetnie egyben százhetvenezer forintot. Mivel a néni nyugdíja harmincötezer forint, ezt még akkor is képtelen vállalni, ha féléves részletfizetési kedvezményt kap rá. A belépésről szóló hírekről azért nem tudott, mert a falu széNINCS PARDON "y Nagy Lajos lapunknak elmondta: a beruházásban érintetteket nem csupán a sajtó útján, de levélben is részletesen tájékoztatták. Az illető asszony két alkalommal, méghozzá tértivevényes ajánlott levélben kapott értesítést Ennek igazolószelvényei megvannak és bizonyífiák, hogy a címzett az ismertetőt átvette. - Elképzelhető, hogy ezt sem olvasta el, de ami rajtunk múlt azt mi a szervezés közel két éve alatt a figyelemfelhívás érdekében megtettük-szögezte le. lén lakik, ahová az önkormányzat ingyenes hírújságját sem viszik ki mindig.Reménykedik, helyzetére való tekintettel, méltányosságból utólag is kaphat kedvezményt mondta Pálfi Anita. SZ. I. M. Fizetni a tévé után A vendéglősök, szállodát üzemeltetők kötelesek az egységükben, valamint a nyilvános területen üzemeltetett televíziókészülék után április l-jétől üzemben tartási díjat fizetni az APEH-nek: 2901 forintot készülékenként. Miután azonban a költségvetési törvény alapján az állam az áprilistól decemberig terjedő időszakra a fizetendő díj készülékenkénti összegének 40 százalékát átvállalja, a fizetésre kötelezettnek csak 1741 forintot kell fizetnie az adott hónapra. A díjfizetési kötelezettség a tévé üzemeltetésének megkezdését követő hónap első napján kezdődik [legkorábban 2007. ápriüs l-jén) és az üzemeltetés megszűnése hónapjának utolsó napjáig áll fenn. A díj fizetésére kötelezett a televíziókészülék üzemeltetését, számát, a fizetendő díj mértékét a fizetési kötelezettsége megkezdésétől számított nyolc napon belül köteles az adóhatóságnak bejelenteni. A tévék darabszámában bekövetkezett változást, új készülék(ek) üzemeltetésének megkezdése során létrejött fizetési kötelezettséget, készülék üzemeltetés megszüntetését 8 napon belül kell bejelenteni az adóhatóság felé. A bejelentésre, változás-bejelentésre az állami adóhatóság a 07T1061. és 07T1062. számú adatlapokat rendszeresítette, melyek kereskedelmi forgalomban nem kaphatóak, kizárólag az APEH internetes honlapjáról (www.apeh.hu) tölthetők le. A nyomtatványok kizárólag papír alapon nyújthatók be az illetékes elsőfokú állami adóhatósághoz.