Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-20 / 66. szám
HÉTFŐ, 2007. MÁRCIUS 19. •KAPCSOLATOK* 11 MEGKERDEZTUK MAKÓI OLVASOINKAT Járt-e már vásárban ? NAGYNE BŐDRE EVA gondozónő: - Igen. Elsősorban mint érdeklődő látogatom a vásárokat, szeretek ott sétálni, nézelődni. Persze az is igaz, hogy ha ügyes az ember, itt beszerezheti olcsón mindazt, amire például a gyerekeknek szükségük van. Ez pedig a mai megélhetési problémák mellett nem elhanyagolható szempont. FULEKINE SZABÓ ANITA pedagógus: - Természetesen, Szegeden és Makón is voltam már többször. Elsősorban a kézművesfesztiválok vásárai érdekelnek - ezeket különösen hangulatosnak tartom. Ha valami, akár komolyabb dolog is megtetszik, szívesen megveszem, például szőtteseket, tűzzománcokat. E-MAIL ÜZENET Vasláb és az állam Mondják, hogy aki nagy lábon él - jól él. Zsigának, a hadirokkantnak legnagyobb volt a lába az utcában, csakhogy vasból volt. Jobb lábát elvitte a háború. Kapott helyette az államtól vaslábat. Tiszta úgy: az állam küldte a háborúba, jogos, hogy vaslábat kapott ugyancsak az államtól. Állami lábon élt azután. Járt a vaslábhoz kevéske rokkantsági pénz is. Az se sok. Asszonya elméleteket gyártott ebből: az állam csak arra törekszik, minél kevesebbet adjon az embernek. Zsiga ezért kapta a vaslábat is. Annál olcsóbbat nem leltek. De próbálna meg az állam vaslábon járni! Felvették valamikor egy állami üzembe, amikor minden állami volt nálunk, portásnak Zsigát. Egyenruhát is kapott. Portásit. Ez sem nyugtatta meg. Azt mondta: - A kétlábúak egy pár bakancsot kapnak. Én mire mennék egy párral? Féllábúra fél pár kéne. Amikor kiderült, hogy fél pár bakancs sehol se kapható, az üzemi raktáros javasolta: fizessék ki Zsigának egy fél pár bakancs árát. Kifizették. Akkor meg az volt a baj, hogy az a kis pénz hamar elmegy. Hát persze. A pénz nem féllábú. Gyorsan eltűnik. Később tán valami úgyvéd javaslatára, aki persze tréfált, azt kezdte követelni Gazsi, hogy mivel örökké fáj a lába, kivált félidőben, hát kapjon az államtól fájdalomdíjat. Ment ezzel is az SZTK-ba. Hová menne az ember, főleg télen. Az SZTK-ba legalább meleg van. De ott kinevették Zsigát. Azt mondták neki a vizsgálók, hogy téved: nem a lába fáj, csak a helye. Lábhelyért viszont az állam senkinek sem fizet fájdalomdíjat. - Már megint a sóher állam! fakadt ki Zsiga. - Ki a fene az állam? - Ez jogos kérdés - kapta a választ, ahol éppen kopogtatott csakhogy maga nem tudja bizonyítani, hogy a lába fáj, hiszen azt ellőtték. A vaslábbal pedig csak jól járt, hiszen az se nem fáj, se nem fázik. Ráadásul tartósabb, mint az eredeti. És még cipő se kell rá. Tiszta haszon egy vasláb! Erre jött rá Zsiga hosszú rokkant életében. Majd átpártolt a másvilágra azzal a reménnyel, hogy ott nincs állam. így köszönt el rokkant Zsiga. Fél lábon. KACZÚR ISTVÁN, SZEGED H0R0SZK0P Oí* KOS: Egy üzleti tárgyalás kedvezője len alakul, ha lassan és érthetően tejti ki az álláspontját. Ne feltételezze, hogy az emberek buták, csak mert nem tudják azt, amit ön. BIKA: Egy szakmai feladat már rég • Inem okoz önnek semmi örömöt, ezért nem ártana, ha a szívére hallgatva megtervezné a jövőt, mely sok mindenben eltér majd a jelentől. IKREK: Egyik barátja megígéri, ! hogy bemutatja egy befolyásos személynek, aki sokat segíthet önnek. Ön sokat tesz egy jótékonysági szervezetért, amelyért hálásak. SJ^Í RÁK: Szeretne a lehető legjobban ^^í kinézni, és mivel úgy látja, hogy a megoldást csakis egy új ruha kínálhatja, elnéz kedvenc üzleteibe, ahol rögtön új darabbal gazdagítja a ruhatárát. Qj OROSZLÁN: Ne csak a fülével, a szívével is hallgassa, mit mondanak a környezetében lévők, és akkor érezni fogja, mennyi szeretet sugárzik személye felé. Valaki meglepő titkot árul el önnek. a^L SZŰZ: Bontakoztassa ki múvészl ^^f tehetségét. Ha a munkájához nem kell túl sok fantázia, találjon magának valami hobbit, amiben kiélheti művészi hajlamait. Egyik barátja elrángatja moziba vagy egy koncertre. /t?\ MÉRLEG: Egyik barátja, aki érdewwlkes vállalkozásba kezdett, önnek is szerepet szánna az ügyben. Győzze le a kísértést, amikor csupán érzelmi okok miatt akar enni. Annyit egyen csak, amennyire táplálékra a szervezetének szüksége van. SKORPIÓ: Nem ellenkezne, ha üz1 leti útra küldenék, és ha lesz valami az útból, megpróbálja majd a hasznosat a kellemessel összekötni. Egyik kollégája hatalmas szívességre kéri. Jk j. NYILAS: A számítógép szórakozásid I ra is jó. Barangol az egész világot átfogó hálózatokon, és úgy érzi, hogy látóköre egyre tágabb. Úgy gondolta, hiba volt egy üzleti döntést meghozni. áX BAK: Egy fontosnak tartott barátTZZ I sága ideiglenesen veszélybe kerülhet, mert mindketten túl gyorsan változnak. Útkeresésük után majd kiderül, mennyire van közük még egymáshoz. VÍZÖNTŐ: Egyik barátja apró ajánIdákkal lepi meg. Jeles nap a mai saját vagy rokona gyermekének életében, és minderről eszébe jut a fiatalsága. Kedvenc üzletéből kincset érő holmikkal tér haza. I HALAK: Régóta fáradozik egy cél elérésén, és mivel attól már csak egy lépés választja el. a győzelem érzése tölti el. Érzi, hogy a következő célját már könnyebben tudja majd megvalósítani. VASS LASZLO autószerelő, az AFIT volt vezetője: - Egy időben nagyon sokat jártam vásárba, manapság viszont már kevesebbet. Unikumokat, régiségeket kerestem, például míves konyhai eszközöket a feleségemnek. A régi vásárokban sok ilyen volt, manapság sajnos ritkán lehet ilyesmire bukkanni. OLAH NORA művésztanár: - Nagy vásárlátogató vagyok, szeretek ott nézelődni. Elsősorban a régiségeket keresem, például a dorozsmai piacon, de a kézművesvásárokat is mindig kíváncsian várom. Szinte mindig találok valami kedvemre valót. Előfordult már, hogy itt ihletet is kaptam az alkotáshoz. Mára kérdeztük: Járt-e már vásárban? Következő kérdésünk: Hajózott-e a Tiszán? IGEN NEM Küldje el válaszát a kérdés napján 17 óráig, SMS-ben! (IGEN vagy NEM) ! Az SMS számlázása normál tarifa szerint történik. 06-30/30-30-921 Vagy szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu • POSTABONTAS Politikailag moderált szereptévesztés Magyarországon Megdöbbentő, hogy diplomával, komoly egzisztenciával rendelkező emberek is azonos eseményeket mennyire különböző módon tudnak értelmezni. Ennek eklatáns példája a szeptember-októberi zavargásokat vizsgáló két testület homlokegyenest eltérő következtetése. Míg a Gönczöl-bizottság szerint a teljes politikai elit felelős, és a rendőrségnek, a közszolgálati médiának, a társadalomtudományokkal foglalkozó értelmiségnek is juttatott a felelősségből, addig a Morvai-bizottság jelentése csak a kormányt és a kormánypártiakat, a rendőrséget, nemzetvesztő politikát folytató Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Demszky Gábor főpolgármestert állítja pellengérre, a letartóztatottaknak amnesztiát javasolva. A rendbontókat piedesztára emeli, ezúttal sem hibásak. Morvái üzent Gyurcsánynak is: „Nem lehet Magyarország miniszterelnöke olyan személy, akinek vér tapad a kezéhez." Ez az üzenet mintegy folytatása a korábbi, vizsgálóbizottság megalakulása előtt leírt véleményének, amelyben „minden idők legkártékonyabb miniszterelnökének" nevezte Gyurcsány Ferencet. Az általa vezetett bizottság a Gönczöl-féle jelentésnek is nekirohant. Szerintük a jelentés elfogult, nem mást mint a személyi felelősség elkenése. Mindehhez három volt alkotmánybíró is rögvest csatlakozott. Levélben fordultak az Európai Bizottság alelnökéhez, melyben egyebek között azt írták, hogy az őszi eseményekről készült Gönczöl-jelentés megtévesztő és az igazi felelősök felmentését szolgálja. A jelentés a jogállam értékrendjével szemben a pártállam diktatúrájának mindmáig szívósan továbbélő szemléletét tükrözi. Az pedig hab a tortán, hogy az értelmiség egy csoportja 2007. február 23-i nyilatkozata többek között megállapította, hogy Budapesten 2006. szeptember 17. és október 23. között a diktatúra sötét napjait idéző események zajlottak, melyekre Magyarországon nem volt példa az 1956-os forradalom vérbefojtása óta. A hatóság el akarta venni a polgárok kedvét a politikai véleménynyilvánítástól. Fel kell lépni a rendőrök különös kegyetlenségei és az alkotmányos útról letért kormányzat ellen, a köztársaság törvényes rendjét helyre kell álk'tani. Elszomorító ez a magyaros rémképfestés, amely azt akarja bizonyítani, hogy Magyarország rendőrállam, a kormány - bizonyos médiumok asszisztálásával - diktatúra kiépítésén munkálkodik. Ez már nemcsak ijesztő, hanem tragikomikus is. Egyszerű állampolgárként megkockáztatom, hogy ez politikailag motivált szereptévesztés. Része a kiszámíthatatlan, anarchikus kalandorpolitikának. Meggyőződésem, hogy fejlett demokráciákban a törvénysértőknek, zavarkeltőknek, akik lábbal tiporják az együttélés normáit, erkölcsi és anyagi károkat elkövetnek - bármennyire is igyekeznek a véleménynyilvánítási és a gyülekezési szabadság jogaival takarózni -, létjogosultságuk nincs, más, békében élni óhajtó, dolgozni akaró, biztonságot igénylő állampolgárokkal szemben és kárára. Különösen, ha még nemzeti ünnepeinket sem tisztelik. "'—" --•" ' - ' " ' PARÁZS BÉLA, SZEGED CSOROG A TELEFON Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat N. Rácz Judit újságíróval, a Kapcsolatok oldal szerkesztőjével oszthatják meg, aki - hétfőtől péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 30/218-111 l-es mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzeneteikct is fogadjuk. E-mailt a kapcsolatok@delmagyar.hu címre küldhetnek. HULLADÉK A tegnapi Csörögben - a Nyitra utcából - jelezte egy szegedi olvasónk, hogy Rókuson szelektív hulladékgyűjtőket kellene elhelyezni. Ménesi Imre, szegedi önkormányzati képviselő reagált a panaszra. Elmondta: a városban az idén negyven szelektív hulladékgyűjtő szigetet alakítanak ki, amelyek közül hat kerül Rókusra, és ebből egy éppen a Nyitra utcába. EGÉSZSÉGÜGY A 30/479-0758-ról szegedi olvasónk - többek nevében - felháborodásának adott hangot amiatt, hogy az egészségügyi kormányzat még abba is bele akar szólni, helyileg hogyan osztják fel Szegeden a kórház és a klinikák kapacitását. Itt már van egy bevált gyakorlat, logikátlan azt szétrombolni, és ezzel is sokkolni az egyébként is feszült lakosságot. AUTÓ A 30/273-5146-ról a szegedi telefonáló elkeserítőnek tartja, beigy van olyan autós, aki belemegy más kocsijába a parkolóban és nem hagy még telefonszámot sem. Velük is ez történt szombaton a Roosevelt téren a játszótér oldalában, ahol a fekete Xsara Picassójukba hajtottak bele. FACSONKOK Szegeden, a Novotellel szemben, a villamosmegállónál kivágtak három fát, de azok csonkjai túl magasak és - különösen sötétedés után - balesetveszélyesek, könnyen felbukhatnak benne a villamosról leszállók, figyelmeztet mindenkit olvasónk a 30/269-8348-ról. MEGJÖTTÜNK SZEGED LOCZI VIRÁG Március 17., 16 óra 10 perc, 3100 g. Sz.: Ágoston Boglárka és Lóczi Tibor (Szeged). SZABÓ OLIVÉR Március 17., 18 óra 15 perc, 3530 g. Sz.: Szoboszlai Noémi és Szabó András (Szeged). TÚRI NAPSUGÁR IVETT Március 18., 3 óra 13 perc, 3480 g. Sz.: Wolcz Éva és Túri Lajos (Szeged). GÁSPÁR-DUCZA MÁRTON Március 14., 20 óra 2 perc, 3400 g. Sz.: dr. Ducza Eszter és dr. Gáspár Róbert (Szeged). SZABÓ MÁRK Március 18., 14 óra 44 perc, 3300 g. Sz.: Farkas Györgyi Éva és Szabó Gábor (Szeged). JÓZSAANNA Március 18., 15 óra 29 perc, 3050 g. Sz.: Pataki Andrea Éva és Józsa István (Szeged). KÖRÖSI VIVIEN Március 18., 16 óra 43 perc, 3530 g. Sz.: dr. Papp Szilvia és Körösi László (Szeged). MUZSLAY PATRÍCIA ILONA Március 17., 12 óra 50 perc, 3680 g. Sz.: Buza Henrietta és Muzslay Gábor (Kübekháza). ZSEMBERI ISTVÁN Március 17., 19 óra 8 perc, 2540 g. Sz.: Herédi Katalin és Zsemberi István (Zákányszék). DÉTÁRI VILMOS Március 18., 10 óra 40 perc, 3610 g. Sz.: Sándor Darinka és Détári Vilmos (Szeged). SIPOS TAMÁS Március 18., 17 óra 35 perc, 3820 g. Sz.: Terhes Henriett és Sipos Tamás (Algyő). MAKÓ VELEG MARTÍN KRISZTIÁN Március 10., 8 óra 6 perc, 3450 g. Sz.: Szikszai Krisztina és Veleg István (Csanádpalota). GYENES IAZMIN Március 15., 11 óra 15 perc, 2750 g. Sz.: Gál Anikó és Gyenes Gábor (Makó). KOCZKA LEVENTE ZSOLT Március 15., 13 óra 40 perc, 3350 g. Sz.: Ferenczi Katalin és Koczka Zsolt (Maroslele). VARGA NATASA Március 18., 1 óra 40 perc, 2700 g. Sz.: Varga Réka és Vadaszán Aurél (Kiszombor). SZENTES KOVÁCS IZABELLA VANDA Március 13., 10 óra 30 perc, 3970 g. Sz.: Törőcsik Izabella és Kovács Zoltán Antal (Szentes). BÓDIJENIFER Március 15., 5 óra 57 perc, 3330 g. Sz.: Varga Brigitta és Bódi Dezső (Kunszentmárton). BERTUS BOGLÁRKA Március 15., 21 óra 26 perc, 3330 g Sz.: Lakatos Katalin és Bertus Sándor (Csongrád). VÖRÖS LILI Március 16., 12 óra, 3920 g. Sz.: Lantos Erika Ibolya és Vörös Péter (Csongrád). PAPP ZSANETT Március 17., 8 óra 55 perc, 3120 g. Sz.: Balogh Erika Andrea és Papp Attila (Tiszaföldvár). KISS TÍMEA Március 18., 3 óra 35 perc, 2840 g Sz.: Bódi Ágnes és Kiss Endre János (Kunszentmárton). KALMÁR ÁRMIN MÁTYÁS Március 18., 4 óra 30 perc, 3650 g. Sz.: Gál Andrea és Kalmár Mátyás (Szentes). BOZÓ ANNA KRISZTINA Március 18., 9 óra 10 perc, 3550 g. Sz.: Vida Krisztina és Bozó Antal (Szentes). LANGER ZSUZSANNA RÓZSA Mácius 19., 0 óra 10 perc, 2780 g. Sz.: Karsai Zsuzsanna és Langer István Zsolt (Kunszentmárton). Gratulálunk! ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!) felvételi ügyeletet a sebészeti klinika. Pécsi u. 4., urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart, valamint a sürgősségi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.) mindennap 0-24 óráig fogadja a sürgős ellátást igénylő, felnőtt betegeket. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig; szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszáma: 62/474-374 vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszám: 62/474-374 vagy 104. SZEMÉSZETI ÜGYELET A szemészeti klinikán kizárólag sürgős esetben, Pécsi u. 4. s.o. s. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 62/548-294. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16 órától 02 óráig: 62/249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16 órától 02 óráig 62/212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó gyógyszertár. Szeged, Klauzál tér 3., este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! Tel.: 62/547-174