Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-12 / 60. szám
10 A PÉNZ BESZÉL 2007. március 12., hétfő CSIKAI MIKLÓS: A MADÁRINFLUENZÁS HISZTÉRIA IS SÚJTOTTA A PULYKATARTÓKAT Nem zárja be telepeit az Árpád A pulykatartással foglalkozó nagyüzemek és kistermelők egyaránt nehéz helyzetbe kerültek a takarmányárak növekedése és az értékesítésből származó bevételek csökkenése miatt. A szentesi Arpád-Agrár Zrt. elnök-vezérigazgatója, Csikai Miklós szerint a madárinfluenzával kapcsolatos hisztériakeltés is jelentős károkat okozott az ágazatnak. Csikai cáfolta, hogy felszámolják a pulykatelepeiket. A szentesi Árpád-Agrár Zrt. pulykatelepeit évtizedek óta az élen jegyzik az országban részint az állomány nagysága, részint pedig a minősége alapján. Csikai Miklós elnök-vezérigazgató, egyben a Magyar Agrárkamara elnöke nem titkolja, hogy nehézségekkel küzd az ágazat. Azt viszont határozottan cáfolta lapunknak, hogy felszámolják a pulykatelepeiket. Annál is inkább, mivel több mint ötven család megélhetése is függ ettől. A kistermelőknek ugyanis ők adják az előnevelt, hathetes madarakat, és segítik a piacra jutásukat is a szarvasi székhelyű élelmiszer-feldolgozó cégnél, a Gallicoopnál. Az elmúlt évben ötmillió kilogramm terméket állítottak elő a kistermelőkkel együtt, ebből a mennyiségből kétmillió kilót az Árpád pulykatelepein. Az állatokat a beszerző és értékesítő szövetkezeten keresztül adják el a szarvasi feldolgozó társaságnak. A fogyasztás visszaesését Csikai Miklós azzal is összefüggésbe hozta, hogy már a 2005-ös madárinfluenza-járvány „tálalása a média által rombolta a piacokat". A pulykatartásra kedvezőtlenül hatott továbbá az egész Európára jellemző takarmányhiányból adódó árAz Árpád megtartja az uniós normáknak mindenben megfelelő pulykaállományt FOTÓ: TÉSIK ATTILA emelkedés, másrészt pedig a felvásárlási árak jelentős csökkenése. Ezeknek pedig az lett a következménye, hogy a pulykatenyésztés jövedelmezősége megszűnt. Csikai szerint nagy dolognak számít, ha valaki nullára tudja kihozni a tevékenységet. Az Árpád mindenesetre meg akarja tartani az uniós normáknak mindenben megfelelő állományt, hogy megakadályozza, hogy bizonytalan eredetű külföldi élelmiszerek kerüljenek a hazai üzletekbe. Minden lehetséges magyar és EU-fórumon küzdenek, hogy a pulykatartás jövedelmezőségéből a termelőknek is jusson. A szentesi székhelyű Tisza menti Pulyka Kft. 2004-ben alakult, ennek az ügyvezetője Árok Pálné. Ez a társaság veszi meg az Árpád Zrt.-tői és a kistermelőktől a nagy súlyú madarakat, amelyeket a Gallicoopnál értékesít. A kft. az előző esztendőkben évente 500 ezer jószágot juttatott piacra, ám ez- mostanra több mint tíz százalékkal csökkent. Az ügyvezető elmondta, hogy a takarmány- és az átvételi ár közötti nagy eltérés miatt már több kistermelő jelezte náluk, hogy felhagy a pulykatartással. Hozzátette: a madárinfluenza elleni védekezés is jelentős kiadásokkal járt a termelőknek. BALÁZSI IRÉN Őstermelő e-bevallása A biztosítottnak minősülő őstermelők a fizetendő járulékokról január l-jétől negyedévente, a negyedévet követő hónap 12. napjáig kötelesek az e célra rendszeresített 07085 számú bevallást elektronikus úton megküldeni az állami adóhatóságnak. A munkáltatónak, kifizetőnek minősülő mezőgazdasági őstermelő havonként, a tárgyhót követő hó 12-éig elektronikus úton bevallást tesz az adóés/vagy társadalombiztosítási kötelezettséget eredményező, magánszemélyeknek teljesített kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő valamennyi adóról, járulékról a 0708-as számú bevallásban. A foglalkoztatónak nem minősülő biztosított mezőgazdasági őstermelő nem kötelezett az előzőekben ismertetett bevallás és adatszolgáltatás benyújtására, ha a tárgyévet megelőző évben bevétele nem volt A bevallások elektronikus továbbításának biztosítása érdekében az adózói feladatok a következők: az elektronikus bevallásra kötelezett őstermelőnek el kell döntenie, hogy saját maga kívánja a bevallásait elektronikusan teljesíteni, vagy meghatalmazott útján tesz eleget a bevallási kötelezettségének. Amennyiben meghatalmazott nyújtja be a bevallást az őstermelő nevében, úgy az őstermelőnek nem kell ügyfélkaput létesítenie. Ügyfélkapu regisztrációval a meghatalmazottnak (könyvelőnek) kell rendelkeznie. Amennyiben az őstermelő önmaga kívánja bevallásait elektronikus úton benyújtani, úgy az őstermelőnek ügyfélkaput kell létesítenie. Fel keli keresnie személyesen az okmányirodát az ügyfélkapu létesítése érdekében. Az okmányirodába el kell vinnie magával személyi igazolványát, lakcímkártyáját és egy létező (lehetőleg saját) e-mail címet. A regisztráció után az okmányiroda a közölt regisztrációs e-mail címre kiküldi az induló ügyfélkapu kódot. Az induló kódot a www.magyamrszag.hu kormányzati portálon aktiválni kell. Az aktiválás nem jelent mást, mint az induló kód lecserélését egy, a kizárólag az őstermelő által ismert kódra a megadott feltételek figyelembevételével. Ezt követően az őstermelő nyomtatványon tesz bejelentést az adóhatóságnak regisztrációjáról. Kevesen költöznének a jobb munkahelyért Magyarországon a munkavállalók csupán 26 százaléka lenne hajlandó belföldön más településre költözni, hogy másik munkahelyet, vagy munkát találjon. Az IBM Magyarország és a GKIeNET reprezentatív kutatásából kiderül az is, a válaszadók legnagyobb része ezt a lakóhelyéhez való érzelmi kötődéssel magyarázza. Külföldi D(lHACr«IOIttAt PRESZTÍZS DÍJ 2006. DÉLMAGYARORSZÁG PRESZTÍZS DÍJ DÍJAZOTIJAI munkavégzésre 20 százalékuk vállalkozna, ugyanakkor közülük 40 százalék nem beszél idegen nyelvet. A kutatás szerint a munkaerő rugalmatlansága nehézségeket okoz a nemzetgazdaságban, állások tízezrei betöltetíenek: a megfelelő szakképzetségűek megtalálhatók, csak éppen lakóhelyüket nem kívánják megváltoztatni. Az év kisvállalkozása díj Qualitas Kft. Az év vállalkozása díj Szeviép Zrt. Az év üzletembere díj Rácz József, a Mórakert Termelői Értékesítő Szövetkezet ügyvezető igazgatója Üzleti innovációs díj Dél-alföldi Leolvasó Szolgáltató Kft. Az év környezetvédelmi díja Csomiép Kft Márciusi „ARESO" a szegedi Kazinczy Ferenc Könyvesboltban! Márciusban minden kedden 25% kedvezményt biztosítunk a könyveink, 15% kedvezményt a lexikonok és szótárak árából! Állandó kínálatunk: kedvező' árak, széles választék, folyamatos akciók! AZ üzlet címe: SZEGED, JÓSIKA U. 34/A Tel.: 62/559-559 Nyitva: HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG, 10-18 ÓRÁIG SAME, MTZ, PRONAR traktorok teljes választéka 33-265 LE-ig. Munkagépek széles körű kínálata. GARANTÁLTAN A LEGJOBB ÁR! INTER- Hódmezővásárhely, M A SÍT I/SS Szántó Kovács J. u. 129. PLÁNT Kft. 30/239-2676. 62/636-846 A Szegedi Hőszolgáltató Kft. S Z t G t D HŐSZOLGÁLTATÓ tCF T. ezúton tájékoztatja T. Ügyteleit, hogy m 2007. MÁRCIUS 10. és MÁRCIUS 16. napja között az ügyfélfogadás rendje az alábbiak szerint módosul: • március 10. • március 11. • március 12. • március 13. • március 14. • március 15. • március 16. (szombat) (vasárnap) (hétfő) (kedd) (szerda) (csütörtök) (péntek) SZÜNNAP SZÜNNAP 7.45-16.45 7.45-15.15 7.45-16.45 SZÜNNAP SZÜNNAP EJj 153 Március 8-án, 9 órakor megnyitotta kapuit a RUHA-CIPŐ RAKTÁRÁRUHÁZ (Vásárhelyi P. u. 3-5.) a Dégáz-székházzal szemben A TÉRSÉG LEGKEDVEZŐBB ÁRAIVAL VÁRJUK KEDVES VEVŐINKET! r% KAMARAI HÍREK FUTURALLIA 2007 — Bemutatkozó rendezvény Bemutatkozik a Futurallia 2007, a kiállítás bemutatkozó rendezvényére március 27-én, 11 órakor kerül sor a CSMKIK és a kamara Euró Info Központja szervezésében a kamarai székházban. Bővebb információ: Körmöczi Eszter, telefon: 62^86-987/194, e-mail: kormoczi.eszter@csmkik.hu REGIONÁLIS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK! „Dél-alföldi Operatív Program" — Pályázati információs nap A CSMKIK, a kamara Euró Info Központja és a Central F.uropean Consulting Kft. pályázati információs napot szervez 2007. március 29-én, 9-16 óráig. A rendezvény célja: megismertetni a dél-alföldi régióban működő profit és nonprofit szervezeteket a számukra 2007-2013 között elérhető pályázati lehetőségekkel. Kiknek ajánljuk a rendezvényt? A dél-alföldi régióban működő vállalkozások, civil szervezetek, önkormányzatok képviselői részére. A tájékoztató gyakorlatcentrikus. A résztvevők átfogó képet kapnak az elérhető források lehívásának feltételeiről, a projekttervezéshez és a pályázati anyag összeállításához szükséges információkról. Az információs nap keretében mintaprojektek bemutatására is sor kerül! A résztvevők oktatási segédanyagot kapnak! Helyszín: kamarai székház Részvétel díja a CSMKIK tagjai számára 8800 Ft/fő + áfa, nem kamarai tag vállalkozások számára 16 800 Ft/fő + áfa, civil szervezetek és önkormányzatok számára 12 000 Ft/fő + áfa. A részvételi díj tartalmazza a déli büfé (szendvics, üdítő, kávé) költségeit is. Jelentkezni legkésőbb 2007. március 14-ig lehet Csobán Anett kamarai munkatársunknál a 62-486-987/152-es számon, vagy a csoban.anett@csmkik.hu e-mail címen. TÁJÉKOZTATÓ a rendezett munkaügyi kapcsolatok ellenőrzéséről a Széchenyi-kártya igénylése során Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Széchenyi-kártyához biztasílott állami kamat- és garanciadíj-támogatás igényhevételének feltétele, hogy a hiteligénylő megfeleljen a rendezett munkaügyi kapcsolatok jogszabályban (1992. évi XXXVIII. törvény az államháztartásról 15. J) előírt követelményeknek. A törvény kamaránkban megtekinthető. Bővebb felvilágosításért forduljon kamaránkhoz! SZÍCUINYt KÁRTYA 25 MILLIÓ FÓtttMT tiutá mmumji «mm*tt CSONGRÁD MEGYEI KERESKEDELMI FS g IPARKAMARA 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12. Tel.: 62/426-343, 486-987 • Fax: 62/426-149 E-mail: info@csmkik.hu • Web: www.csmkik.hu