Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-01 / 51. szám

12 AZ ÜGYVÉD VÁLASZOL ^fcjM 0r Juhász György Krl Örökbefogadás Tisztelt ügyvéd úr! Idós emberek vagyunk. A fiunk két éve meghalt. Másik gyerekünk sajnos nincs. A menyünkkel és két unokánkkal élünk együtt. A menyünk állami gondozásban nőtt fel, nem is ismerte a szüleit. Mi úgy tekintünk rá és ö is miránk, mintha a saját gyerekünk lenne. Anyukának és apukának szólít minket. Fiunk elvesztése óta talán még szorosabb lett a viszony. Feleségemmel úgy döntöttünk, örökbe fogadjuk. Tltdjuk, hogy ez csak jelképes dolog, de nekünk fontos lenne. Mik a feltételei, hol kell megindítani, körülbelül mennyi ideig tart és menynyibe kerül egy ilyen eljárás ? Tisztelt Olvasók! A házasságról, családról és gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (Csjt.) 46. § szerint az örökbefogadás célja az, hogy az örökbefogadó, valamint annak rokonai és az örökbefogadott között családi kapcsolatot létesítsen, és elsősorban az olyan kiskorúak családi nevelését biztosítsa, akiknek szülei nem élnek, vagy akiket szüleik megfelelően nevelni nem képesek. Örökbefogadó csak teljesen cselekvőképes nagykorú személy lehet, örökbe fogadni pedig kizárólag csak kiskorú személyt lehet. Miután menyük, az örökbe fogadni kívánt személy nagykorú, így az örökbefogadás a hatályos jogszabályok értelmében kizárt. Levelükből kiderül, hogy szándékukat az érzelmi indíttatáson túl bizonyos anyagi jellegű szándék is motiválja. Önök után - végrendelet hiányában unokáik örökölnének. Nagykorúságukig édesanyjuk mint törvényes képviselőjük járna el nevükben. Lehetőségük van arra, hogy - az unokák kötelesrészét nem sértve - „fogadott lányuk" javára végrendelkezzenek. Gyermekük házastársát törvényen alapuló tartási kötelezettség nem terheli önök felé. Ha ennek ellenére anyagilag vagy természetben rendszeresen segíti, támogatja önöket, akkor akár tartási szerződést is köthetnek, amiben rögzítik, hogy menyük milyen jellegű, mértékű tartást nyújt, és ennek fejében önök milyen vagyontárgyat ruháznak rá. Összességében azt kell mondjam, örülhetnek, hogy egy ilyen családi szituációban nem azért fordulnak jogi tanácsért, hogy valamilyen problémára megoldást találjanak, hanem, hogy egy működő, jó viszonyt megerősítsenek. Ritkán adok ilyen tanácsot, de esetükben úgy gondolom, nem nagyon van olyan kérdés, amit jogi eszközökkel kellene rendezni. Az egyetlen elméleti probléma talán az lehet, ha a kiskorú unokák örökölnének nagyobb értéket, mondjuk az ingatlanjukat, ekkor ugyanis édesanyjuk csak a gyámhivatal jóváhagyásával rendelkezhetne felette, ami nagymértékben korlátozná mozgásterét. Ha az unokák már nagykornak, akkor ez az eshetőség sem merül fel. Ülő tehéntől a kordonbontásig Mintegy húsz-harminc esztendővel ezelőtt egy ország népe hetekig azon a kérdésen tanakodott, hogy a Lánchídon lévő kőoroszlánnak van-e nyelve. Azt megelőzően az okoskodás alapja az volt, hogy a tehén tud-e ülni, vagy nem (a fiatalabbak erre nem emlékezhetnek). Ez is hosszú ideig foglalkoztatta az ország népét. Jól elszórakoztunk rajta. Napjaink valóságtartalma már ennél sokkal komolyabb eseményeket vet fel. A téma a demokratikus jogok gyakorlásának jogi és annak végrehajthatóságának problémakörét veti fel. Azt, hogy valaki él a demokrácia adta lehetőségekkel, el kell fogadni; kimegy az utcára tüntetni, autós felvonulást tart valami ellen vagy valami mellett, szidja a kormányt, a rendőrséget, béremelést követel, tiltakozik kórházbezárás ellen, és meg lehetne sorolni, hiszen még az egészséget veszélyeztető éhségsztrájk is megjelenik a palettán. A rendőrség - úgy tűnik tanulva az elmúlt hónapok történéseiből - mint nyugodt rendfenntartó szervezet igyekszik a tüntetőket kezelni (lekezelni). Ami viszont napjaink felső politikai cselekvését illeti, döbbenetesen hatott a jóérzésű és békességet akaró emberekre. Nem vagyok politikailag elkötelezett, mégis azt mondom, hogy a szimpatikus - már kissé öregedő - fideszes fiúk Országház előtti téri kordonbontó akciója nem tetszett, és kissé talán túllőttek a célon. Nem vesznek részt az országgyűlés munkájában, amikor a miniszterelnök szólásra emelkedik, az ország és az emberek sorsát érintő egyeztető megbeszélésekre el sem mennek. Lelkük rajta. Most meg a frakció az elnök vezényszavára kivonult a térre, fizikai munkásként nekiálltak, és szétbontották a kordonokat - végrehajtották a parancsba kapottakat. Bátorítják azokat a szélsőjobboldaliakat, akik Árpád-sávos zászlóval gyülekezve próbálnak - a törvényt is áthágva - randalírozni. Ez már nem nevezhető elfogadott tiltakozásnak (nemzetiszínű zászló már alig látható). A törvény és a jog sárba tiprása érezhető, alkotmányos utat kellett volna választani. A békességet így nem lehet megteremteni. Az írásom elejére utalok vissza azzal, hogy a jelenlegi helyzettel is jó néhány hónapig el lehet vitatkozni, csürni-csavarni, hogy törvényes volt-e a cselekedet: a kordon felállítása és a tér műveleti területté nyilvánítása, majd az ellenzéki képviselőcsoport kordont bontó „műveleti" cselekedete. Ez már nem az ülő tehén derűs története. Sok mindennel egyetértek, de van, ami nem példaértékű. Talán az Országház és környékének rendjét fenn kellene tartani, hiszen külföld felé is mutatva, ez az épület az ország politikai központja, ahová államfők, külföldi delegációk, tudósok, turisták járnak, és viszik hírünket a világba. Most megint a rossz hírünket. Tanulni azért mégis lehetett a kordonbontásból. Például szolgálhat. Ha lesz haragosom, elhatároztam, hogy felszedem előttük a járdát, vagy kivágom a közterületen ültetett rózsafáit, rá fogok szokni a dohányzásra, és a csikket minden esetben a háza előtt fogom eldobni, vagy a kerítéséből, ha arra járok alkalmanként kitörök egy darabot. Mindezt vállalni fogom a nyilvánosság előtt, bízva abban, hogy nem jelent fel semmilyen jogcímen, és rendőrségi, bírósági eljárás sem lesz ellenem lefolytatva. Azért ezt mégsem javaslom senkinek. Ahogy azt korábban írtam: legyen békesség köztünk mindenkor, a keresztényi hitvallás szerint. HERCZEG IMRE, MINDSZENT Csodálkozó arccal a vasút felé Bár már hónapokkal ezelőtt bevezette a MÁV az ütemes menetrendet, a sajtót böngészve eddig még nem nagyon olvastam elismerő sorokat a menetrendi újításokról. Gyanítom, annyira megszokta már mindenki: a vasutat csak szidni lehet, hogy az egyértelmű fejlődés sem nagyon tűnik fel. Pedig az a változás, ami nemrégiben a vasút menetrendjében, egyáltalán rendszerében bekövetkezett, az akkora fejlődés, hogy a lepusztított viszonyokhoz szokott utazó szinte el sem hiszi. Egyszerűen egyik napról a másikra tíz évet lépett előre a vasúti közlekedés - és ez akkor is igaz, ha teljes elégedettségünkhöz még sok mindennek kell történnie. Nem csak arról van szó, hogy a Szeged-Budapest viszonylatban kora reggeltől késő estig minden óra azonos percében indulhatunk oda, s utazhatunk vissza, bár már ez is nagy lépés. Mintegy tíz éve utazom rendszeresen - Cegléden keresztül Nyíregyházára. Volt szerencsém' megtapasztalni rosszabb és még rosszabb menetrendeket, rettenetes kapcsolódásokat a ceglédi pályaudvaron. Most azonban - egészen meglepő örömhírként - a keleti végekre is óránként lehet utazni, s pár perc után lehet Cegléden vonatot cserélni. Mi több, megáll a szegedi és a nyíregyházi intercity is, 3 óra 40 percre rövidítve az utazási időt, ami egész egyszerűen - nagyszerű (most tekintsünk el attól a - különben egyáltalán nem jelentéktelen ténytől, hogy a két intercity pótjegy alaposan megdrágítja az utat. Méltányos lenne ilyen esetben csak 1 pótjegyet fizettetni...). Térjünk ki picit a jegy árára is, mert az azért árnyoldala a vasúti Egyik napról a másikra sokat fejlődött a vonatközlekedés Illusztráció: Frank Yvette közlekedésnek. Egész egyszerűen fogalmazva: drága a jegy. Ezzel együtt az összehasonlításokkal azért óvatosan kell bánni. Akik az autós költségekhez viszonyítják a vasúti jegy árát, általában csak az autó üzemanyagával számolnak. Olyan értelemben indokolt ez a számolási mód - hogy az emberek nagy része is így számol. Indokolatlan azonban azért, mert jól tudjuk, hogy az üzemanyag költség csak egy része (durván fele) az autózás költségének. Van azonban egy óriási előnye a vonatozásnak az autózással és a buszozással szemben, amiről az elemzések egyáltalán nem szoktak szólni. Mindösszesen arról van szó, hogy a vonaton lehet olvasni (tanulni, jegyzetelAz illegalitás fegyvere Havránek Ferenc képviselő úr a szokott formáját hozza. Bár egyetért a vásárhelyi néppel, amikor kórházuk bezárása ellen 15 ezren tüntettek, ugyanakkor (haladéktalanul) politikai manipulációt sejtve, igyekszik megbélyegezni azt. Az egészségükért, életükért joggal aggódó vásárhelyiek, ahelyett, hogy lehajtott fejjel várták volna sorsuk rosszabbra fordulását, méltóságteljes tüntetéssel példát adtak becsületből, helytállásból, összefogásból! És ez mintha egyeseknek ijesztő lenne. A kormánypárti riadalom oldására, az országos média fullajtár többsége kapta a megbízást: „fasiszta csőcseléknek" akarnak láttatni közel húszezer, okkal felháborodott magyar polgárt, a helyi eszmetárs pedig az emberek joggal érzett büszkeségét kívánja letörni, amelyet minden vásárhelyi (és környékbeli) érezhet, hiszen ebben a közömbös világban végre valahol, valakik össze tudtak fogni egy igazán nemes ügy érdekében. Kedves Havránek Ferenc elvtárs! Szeretnénk önnek jelenteni, a zavarkeltés ideje lejárt! Szó sincs jobboldali tüntetésről, meg Lázár János polgármester politikai játszmáiról! A kérdés igen egyszerű: egy eleve elrontott egészségügyi rendszer-átalakítás országosan is legnagyobb vesztese a vásárhelyi Erzsébet-kórház. Megbüntetése becstelenség; minden jó érzésű vásárhelyi, mindszenti, kutasi, mártélyi és békéssámsoni(!) (=a józan többség) tiltakozásának eredménye, hogy országos figyelmet kapott ez a gyalázat, és egyáltalán reményünk maradt kórházunk megmentésére. Most ismét a tárgyalások ideje van, de akár napok múltán újra szükség lehet a megtapasztalt összefogásra. Ugye eljönnek? Havránek Ferenccel vagy nélküle, talán mindegy... DR. HAVASI KATALIN HÁZI GYERMEKORVOS, DR. GREZSA ISTVÁN FELNŐTT HÁZIORVOS Ketyegő gázóra Azt hiszem, joggal lehetek felháborodva azon, ami velünk történt. 2006 augusztusában házat vásároltunk. Mire az adásvétel lezajlott, november lett. Bementem a Dégáz makói kihelyezett ügyfélszolgálatára, ahol a kígyózó sort látva, jobbnak véltem kikérni a megfelelő nyomtatványt. Otthon kitöltöttem, majd a megfelelő dokumentumokkal november 17-én ajánlva feladtam a tulajdonosváltással kapcsolatos névátírási kérelmet. A csekkek folyamatosan érkeztek az előző tulajdonos nevére. Karácsony után betelefonáltam a Dégázhoz, hiszen addig eltelt majdnem másfél hónap. Azt mondták, folyamatban van az átírás, de a csekkeket ne fizessem be, hiszen nem az én nevemre vannak kiállítva. Január 31-én viszont ajánlott levél érkezett az (elhunyt) előző tulajdonos nevére a Dégáztól. A levelet viszszaküldtem. Február l-jén bementem az ügyfélszolgálatra, ahol egész napos várakozás után tudtam meg, hogy még hozzá sem kezdtek a levelem feldolgozásához, a levél pedig utolsó fizetési felszólítás volt. Hogy fogom tudni bebizonyítani, hogy mennyi gázt használtunk el december 31-éig, hiszen lehetőségem sem volt bediktálni az óraállást. Január másodika óta már gáz helyett fával fűtünk, csak főzésre használjuk a gázt, de mivel olvasni sem voltak, ezt sem tudom bebizonyítani. Aztán meg majd kiküldik egy öszszegben a gázszámlát, és fizessem ki, ha tudom. KÁDÁR RÓBERTNÉ, MAKÓ ni - ez már részletkérdés)! Ez akkora különbség - például a buszozással szemben -, amiről egész egyszerűen nem szabadna megfeledkezni. Az előbbi tétel azonban sajnos ezzel együtt igaz: drága a vonatozás. A költséges jegyárban biztosan benne van némi reklámköltség is - ezt a hányadot azért jobban is felhasználhatná a MÁV. Az új menetrendet népszerűsíteni szándékozó reklámok annyira bárgyúak, ötlettelenek, hogy szinte veszélyeztetik a különben - nem győzöm újra és újra hangoztatni - korszakalkotó új intézkedések sikerét. Maradjunk azonban a pozitívumoknál: ezek a változások mintha azt sejtetnék - valóban beigazolódnak bizonyos ígéretek a vasút fejlődését, fejlesztését illetően. S ha most még csodálkozva fordulhatunk „arccal a vasút felé" (ahogy az a régi szlogenben volt), tagadhatatlan: mindez egy nagy lépés az európai(bb) vasút vonalán. Azért a korábbi években „elszenvedett" menetrendeknek volt egy nagyon kellemetlen, szinte kőműves kelemeni állandója: amit rendbe hoztak egyik évben, biztos elrontották a következőben. Ha valamit javult a menetrend, egy évre rá biztosan romlott... Könyörgöm, kedves MAV-irányítók: ha most léptek előre tíz évet, jövőre ne lépjenek vissza! Egyet se... MAGYARI ELŐD, SZEGED Mobilnyavalya Ne értsük félre: maga a mobiltelefon aligha kártékony. Kivéve, ha valakinek a fejéhez vágják. így hittem eddig. Most viszont, midőn az angol tudósok rádöbbentek a zsebtelefon káros hatására, eszerint kell gondolkodnom. Tény ugyanis, hogy az ánglius tudósok bejelentették: rákos megbetegedést okozhat a mobiltelefon. Olyan sugárzást bocsát ki, ami ártalmas. Mégpedig azért, mert testközelben használják. A telefonhasználat lényegéből adódóan. Ez tény. A másik jól ismert tény, hogy a legtöbb mobiltelefont Kínában gyártják-használják. Ráadásul állítólag ott a legolcsóbb is ez a kapcsolatteremtő herkentyű. Igaz, hazánkban is úgy szaporodik a száma, mintha ingyen adnák. Egészen olcsón is kapható a kínai-lengyel piacon Szegeden is. Egy mobilhoz értő lakótársam szerint az olcsó mobil azért olcsó, mert lopják. Mást is hallottam: beszélik, hogy Kínában gyógyítják a legeredményesebben a rákbetegségeket. Oda jár már a fél világ gazdagja. A szegény rákos ezt úgysem tudná megfizetni. Am ez mindenképpen jó az emberiségnek: ha Kínában van a legtöbb mobiltelefon, s ha ott gyógyítják legeredményesebben a rákbetegeket, ez összefügghet: ők tudhatnak valamit! A mobilról is, meg a rákról is. Ötezer év gyógyászati tapasztalatairól vannak írásos dokumentumaik! Tudom, akkor ugyan még mobil nem volt. A minap az jutott eszembe, hogy van egy igen eredményes védekezési mód a mobiltelefon káros hatása ellen: ha ellopják. Ami nincs, az nem káros. Sőt! Lehet, hogy a mobiltolvajlást nem is kéne szigorúan büntetni, hiszen káros holmitól szabadítja meg az embert. Mostantól érdeklődve figyelem embertársaimat, megfogadják-e az ángliusok figyelmeztetetését. Egészségesebb, ha visszatérnénk a régi idők egyszerűbb információtovábbításához: jókat lehet üvöltözni ablakon keresztül a gyerekkel, szomszéddal... káros sugárzás nélkül. Vagy egyszerűen csak hagyjuk ellopni a mobilunkat. KACZÚR ISTVÁN, SZEGED Egy bódé sem marad Hosszú ideje folyik a vita a Mars tér átalakítása körül. Érveket pró és kontra felhoz mindkét tábor, csak éppen minket, szegedieket nem kérdez meg senki arról, mi a véleményünk a dologról. Magam részéről évek óta csak elborzadni tudtam, ha megláttam a Mars tér régi formáját, mivel nem láttam még egy városban sem, amely tartja magát valamire, olyan ronda és undorító bódéerdőt, mint amilyen a szegedi piactéren volt. Ezzel összefüggésben jegyzem meg, hogy számomra bármilyen megoldás csak szebb lehet az eredetinél. Bizonyára lehet jobb és szebb megoldásokat találni és főleg drágábbakat is a jelenleginél, de részemről teljes mértékben egyetértek a bódérengeteg felszámolásával, sőt ha rajtam múlna, egyet sem hagynék meg. Nem vitatom a jog esetleges megsértését az átalakítások során, de meg vagyok győződve arról is, hogy a végletekig akadékoskodókat nem a jobbítás szándéka vezeti, hanem valami más, hogy mi, azt ők bizonyára jobban tudják. RÓNA MÁRIA, SZEGED