Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-07 / 56. szám

SZERDA, 2007. MÁRCIUS 7. • MEGYEI TÜKÖR* 9 Vagyonadónak is nevezhetjük az autó- és a motortulajdonosokra kivetett új fizetési kötelezettséget, ami a jármű teljesítményére alapoz. A kedvezményben részesíthetők köre szűkült - mondjuk a mozgáskorlátozottak körében. De a településen maradó bevétel nő - például Szegeden a múlt évi 759 millióról várhatóan 900 millióra. - Nem biztos, hogy többet kell fizetni, ugyanis az öregebb jár­gányok adója a korábbihoz ké­pest kevesebb is lehet - oszlat el egy tévhitet a gépjárműadó­ról Zombory Pál. A szegedi adóiroda vezetőjének és mun­katársainak munkaideje mos­tanában nagyrészt azzal telik, hogy minden, hozzájuk forduló ügyfélnek elmagyarázzák, hogy megváltozott a gépjárműadó fi­lozófiája: a korábbi súly helyett a jármű gyártási éve és teljesít­ménye számít. A szakember el­ismeri: e formájában ez a fize­tési kötelezettség valójában va­gyonadó, hiszen az új és lóerők­től duzzadó járgányok tulajdo­nosainak mélyebben a zsebük­be kell nyúlniuk. Ugyanakkor már nemcsak az autó, hanem minden, rendszámmal rendel­kező, vagyis 50 köbcentisnél nagyobb motor után is adót kell fizetni. - Tíz százalékkal is nőhet a gépjárműadóból származó bevé­tel - például Szegeden a tavalyi 759 millió helyett várhatóan 900 millió forintra - számol a szak­ember. A növekedés nemcsak ab­ból származik, hogy az adófize­tők közé több motoros lép be, ha­nem abból is, hogy csökken a kedvezményben részesíthetők köre. Például a mozgáskorláto­zott személy gyakori orvoshoz szállítására hivatkozva a múlt évben 4096 autós kapott adófize­tési mentességet, s így Szeged el­esett 44 millió forint bevételtől. E kiskaput az új törvény bezárja, ugyanis csak az a mozgáskorláto­zott kérheti méltányosságra hi­vatkozva az adófizetési kötele­zettség alóli mentesítését, aki­nek a tulajdonában van egy 100 kilowatt teljesítményűnél kisebb kocsi. - A szegedieknek már kézbe­sítette a postás azt a nagyjából 65 ezer határozatot, amelyből kiderül, az új törvény alapján mennyi gépjárműadót kell fi­zetniük az érintetteknek - je­lenti ki Zombory Pál. Ugyan­akkor elismeri: adatállomá­nyuk nem hibátlan és nem is teljes. Egyelőre 1900 jármű, il­letve 200 személy adatait kell még ellenőrizniük. Ennek oka a visszatérő probléma, hogy a jár­műtulajdonosok egy része a NÉHÁNY PÉLDA A GÉPJÁRMŰADÓ ÖSSZEGÉRE Típus Évjárat Teljesítmény/kW 2006. évi adó/Ft 2007. évi adó/Ft Lada Samara 1989. 48 2 000 5 760 Suzuki 2002. 56 9600 14 560 VW Golf 2004. 77 10 920 23100 BMV 2002. 200 16800 52 000 Suzuki motor 2002. 29 2 400 8 700 Kawasaki motor 2000. 72 3 600 18 720 Motorkerékpár 1989. 9 0 1080 Motorkerékpár 1970. 12 4 800 1 440 Forrás: DM-gyűjtés DM-grafika LŐERŐBŐL KILOWATT JU A gépjárműadó 2006-ban a jár­gány minden megkezdett 100 kilo­grammja után 1200 forint volt, amiből a környezetvédelmi osz­tályba sorolás alapján kedvez­mény járhatott. Most a jármű élet­kora és teljesítménye számít. A tu­laj maga is megbecsülheti kocsi­ja-motorja új adójának összegét. Ha a forgalmiban csak lóerős szá­mot lát, akkor ezt 1,36-tal el kell osztania, hogy kilowattban kapja meg a teljesítményt. E számot pe­dig meg kell szoroznia: a gyártás és az azt követő 3 évben 300, a 4-7. naptári évben 260 forinttal és így tovább a 16. naptári évig, ami­kortól a szorzó 120 forint. Az 1998 előtt forgalomba állított autók for­galmi engedélyében nem szerepel a teljesítményadat. Ennek utóla­gos pótlása, a dokumentum cseré­je körülbelül 12 ezer forint költsé­get ró a tulajdonosra. költözést, illetve az adásvételt nem jelenti be az okmányiro­dán. Mivel az adóiroda érdeke is, hogy teljes és pontos legyen adatbázisuk, ügyfeleiket Szege­den azzal a mondattal várják a hét minden munkanapján, hogy „Miben segíthetünk?". ú.i. BÉRES MÁRTONNÉ Hódmezővásárhely, Kisfaludy u. 46. CSIKESZ JUDIT Szeged, Csongrádi sgt. 110. CSIZMADIA EDIT Szeged, Gelei u. 7. FARAGÓ ZOLTÁN Szeged, Zárda u. 6/A IVÁNYI LÁSZLÓNÉ Szeged, Palánkai u. 3. KOCSOR RÓBERT Szeged, Szent-Györgyi A. u. 49. KÓPIÁS FERENCNÉ Makó, Korona u. 5. PAP JÁNOSNÉ Kistelek, Rózsa u. 16. PILISI ÉVA Hmv.-hely, Kert u. 8. PINTÉR ISTVÁN Szeged, Csejtei u. 4. Medvebőrt fogtak Nagylakon Két darab európai barna medve kikészített bőrét foglalták le a a vámosok. Nagylakon vontak el­lenőrzés alá egy olasz honossá­gú személygépkocsit, amelyben három román állampolgár uta­zott. A pénzügyőr kérdésére el­mondták, hogy egy-egy karton cigarettát hoztak magukkal, mást nem jelentettek be. A pénzügyörök azonban a cso­magtartó hátsó részében két da­rab kikészített medvebőrt talál­tak elrejtve, amelyre természet­védelmi hatósági engedélyt a jármű utasai nem tudtak bemu­tatni. A pénzügyőrök az értékes med­vebőröket lefoglalták, és termé­szetkárosítás miatt feljelentést tettek a Makói Rendőrkapitány­ságon. A nyugdíj­számítás változatlan •‍ TÉMA az olvasótól Hibásan jelent meg a tévéhír­adásokban, hogy korhatárra te­kintet nélkül elmehet nyugdíjba az, akinek megvan a negyven év szolgálati ideje. Ugyanazok a szabályok vonatkoznak idén is az előrehozott nyugdíjakra, mint korábban - tisztázta Farkas Gusztáv, a regionális nyugdíjbiz­tosítási igazgatóság főosztályve­zetője. Ez azt jelenti, hogy a férfi­ak változatlanul a 60. életévük betöltésétől mehetnek csökken­tés nélkül előrehozott öregségi nyugdíjba, a nők pedig az 57. évüktől, amennyiben legalább 38 év szolgálati idővel rendelkez­nek. Nincsen változás a kedvez­ményeknél sem. Maradt a gye­rekszülésenként számított egy-egy év plusz szolgálati idő a nőknél, ami ezután is csak a jo­gosultsághoz számítható be, nem adnak rá százalékot. Nem változik idén a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereset számításának módja sem ­hangsúlyozta a főosztályvezető. Az autók és a motorok utáni adó az önkormányzatot gazdagítja A súly helyett a teljesítmény számít Autó autó hátán. Az adószámítás új módszerével szinte minden járműtulajdonos többet fizet, mint korábban Fotó: Schmidt Andrea aftST SnMUmif Minden nyertes 2 db jegyet kap ajándékba! A jegyek átvehetők ma a legközelebbi ügyfélszolgálatunkon! (Szeged, Kölcsey u. 5., Hmv.-hely, Szegfű u. 1-3., Makó, Szegedi u. 9-13.) A koncert időpontja: 2007. március 8., 19.00 ^ Helyszín: BELVÁROSI MOZI Szeged, Vaszy Viktor tér 3. ^ 'JgZ A Móra Ferenc Múzeum Csongrád Megyei Önkormányzat Megyei Múzeuma pályázatot hirdet az épület látogatóbarát átalakítását követően kialakítandó büfé és múzeumi bolt közös üzemeltetésére. A helyszín munkaidő alatt (8-17 óráig) megtekinthető, a bérleti üzemeltetési feltételeket tartalmazó ismertető a titkárságon átvehető. A pályázatokat 2007. március 12-ig lehet benyújtani a múzeum titkárságán. Álláskereső www.delmagyar.hu ÁLLÁSKERESŐ A DÉLMAGYARORSZÁG ONLINE-ON IS www.allas.delmagyar.hu Kormos János Szeged, Egressy B. u. 12. Lencsés Gyula Szeged, Batthyány u. 31. Maczelka Noémi Szeged, Vadász u. 4. Masa Sándor Mórahalom, Juhász Gy. u. 1/A Mátéka Józsefné Szeged, Teve u. 13. Meskó Árpádné Hmvhely, Farkas u. 8. Miklós Tiborné Szeged, Rába u. 33. Molnár József Makó, Hosszú u. 4 Papp György Szeged, Baross L. u. 4/F Balog László Mórahalom, István király út 29. Blumenschein Gábor Szeged, Csaba u. 23/A Börcsök László Szeged, Szentháromság u 22. Dr. Bernáth Gábor Szeged, Mérey u. 8. Dr. Velcsov Márta Szeged, Mátyás tér 13. Gábor Antal Zsombó, Felszabadulás u. 123. Gál Zsuzsanna Szeged, Nyíl utca 33. Katona Lászlóné Mórahalom, Honvéd u. 18/A Patkós Gábor Szeged, Gém u. 6. Rózsa Lajosné Szeged, Batthyány u. 32. Sáringer Erika Sándorfalva, Őz u. 4. Sólya István Bordány, Teréz u. 24. Szúnyog Imre Zsombó, Petőfi u. 31. Szűcs Sándorné Hmv.-hely, Tulipán u. 1. Takács Istvánné Szeged, Kemes u. 18/A Tiszai Tímea Szeged, Déva u. 22. • könnyű keresés * Csongrád megyei ajánlatok • naponta frissített adatbázis Helyes megfejtés: 50 • Minden nyertes 2 db jegyet kap ajándékba! A jegyek átvehetők mától a legközelebbi ügyfélszolgálatunkon! (Szeged. Kölcsey u. 5., Hmv.-hely, Szegfű u. 1-3., Makó, Szegedi u. 9—13.) A koncert időpontja: 2007. március 8., 19.30 Helyszín: SZTE Tanulmányi és Információs Központ

Next

/
Thumbnails
Contents