Délmagyarország, 2007. február (97. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-03 / 29. szám

8 "MEGYEI TÜKÖR" SZOMBAT, 2007. FEBRUÁR 3. „A humor a mai világban menedék" - vallja az idei Páger-díjas Kern András színházról, filmről és sznobizmusról Ahogy Téni bácsinak volt, úgy a Páger-díj eddigi valamennyi kitüntetettjének van humora. Ez az idei díjazott, Kern András szerint nagyon fontos jellemvonás - még akkor is, ha ezen a pályán veszélyben van az, akinek van humora. A húszas-harmincas évek filmjei között egészen kiválóak éppúgy vannak, mint felejthetöek, ám amelyikben Páger Antal is szerepel, az mindenképpen emlékezetes. Ezért nem felejtették el őt az elmúlt sok-sok évtized alatt sem - mondta a Páger-díj idei kitüntetettje, Kern András az emlékgyűrű névadójáról a Hagymaházban rendezett ünnepségen. A gyűrű átvétele előtt egyébként soha nem járt Makón, a városról viszont - éppen Téni bácsitól - sokat hallott, hiszen a Vígszínházban köztudomású volt róla, hogy honnan érkezett, és ez olykor beszédtéma is volt a büfében. A színészként, rendezőként és énekesként is ismert kiváló és érdemes művész Réz András' filmesztétával beszélgetett a közönség előtt, miután Búzás Péter polgármestertől a gyűrűt átvette, majd - immár ujján Téni bácsi kedves pecsétgyűrűjének másával - készségesen nyilatkozott, állt a fényképezőgépek leneséje elé az előcsarnokban, ahol emlékkiállítás tisztelgett Páger Antal nagysága előtt. - Az ő nevét sosem felejtik el azok, akiknek jelent valamit a film és a színház. Bár úgy gondolom, a film helye, szerepe a technika változásaival együtt állandóan módosul, a mozi egyszer talán végleg ki is megy a divatból, a színház sosem. Azért, mert ez egyfajta személyes élményt kínál; alkalmat arra, hogy az ember megnézze magát - szerintem ennek a ráismerésnek a kedvéért ülnek be a nézőtérre, és az az az élmény, amit másként katarzisnak hívunk, amitől az ember jobban érzi magát egy-egy előadás megtekintése után - mondta Kern. Ó maga a kezdetektől hűséges a Vígszínházhoz, ugyanakkor nem érzi magát ezzel bezárva, hiszen ez egy nyitott teátrum, nagyon sok rendező fordul meg itt. Ami pedig a filmet, ezen belül is magyar filmet illeti: 6 tíz-tizenkét éve kezdett el rendezni, és már akkor azt mondta, hogy a műfaj változás előtt áll. Ami azóta történt, az igazolta ezt a jóslatot. Kern András ugyanakkor úgy látja, a szakma még mindig tele van sznobizmussal - azt, ami sikeres, amin nevetni lehet, azt Kern András: Páger filmjeit nem felejtik el Fotó: Karnok Csaba továbbra is hajlamos azonnal értéktelennek nyilvánítani a hivatalos kritika. Éppen ezért ezen a pályán veszélyben vannak azok, akiknek van humoruk - mondta. Különben a Páger-díj eddigi kitüntetettjei között felfedezhető egy közös vonás: ahogyan Téni bácsinak szédületes humora volt, nekik is van - ugyanakkor jellemző, hogy Páger Antal a Pacsirtában nyújtott alakításáért kapott nagydíjat Cannes-ban. A humor, mint köztudott, eredetileg nedvességet jelent, s ez bizonyos értelemben találó. Kern András sem szereti a száraz embereket. A humor a mai világban menedék - vallja a legújabb Páger-díjas színművész. SZABÓ IMRE A MAKÓI PAGER-TARSULAT Azt, hogy a makói önkormányzat által alapított Páger-díj kié legyen, évről évre rangos összetételű kuratórium dönti el - tagja Hegedűs D. Géza és Tordy Géza színművész, Réz András filmesztéta, valamint a várost képviselő, makói születésű színművész, Szalma Tamás, továbbá Gyarmati Antal, az egyetlen fiú Páger-unoka. A díjat Kern András előtt öten kapták meg: először, 2002-ben, Téni bácsi születésének 103. évfordulóján Halász Judit. Egy évvel később Garas Dezső, aztán Király Levente. majd Venczel Vera, tavaly pedig Csákányi Eszter. Elmenni valahová Porba ragadt vidéken nem illik azt se mondani, hogy idegenvezető voltam, mert megsértődhetnek a hivatásosak. Kísérőié lehettem csak olyan két embernek, aki a VIDÉKRŐL akart tudósítani. Igaz, egyikük világjáró-világlátta volt, éveket töltött például Dél-Afrikában, és hirtelen azt is nehéz lenne megmondani, hány nyelvet beszél, a másikat viszont „csak" a székesfővárosból szalajtották. Le kell szögeznem, mindegyikből csöppentett tisztesség látszott, csak egy kicsit furcsán néztek arra, amit láttak. A „tanyasi" ember érdekelte őket akkor éppen. Mindjárt mondtam, ezen a tájon még mindig lenézésnek érzik a tanyasit, mondjanak inkább tanyait. Nem illik lenézniük, akiknek a fölemelésén fáradoznak. Meg is fogadták, be is tartották, de az írásukban sorra a tanyasi jött elő. Gondolom, az volt a baj, hogy a szerkesztőnek is erre áll rá a szája. A fényképezőnek viszont a gépe szája be nem állt. Tyúkot látott: jé, ez a tanya ' Itt tyúk is van ? Disznót látott, jó három mázsán fölülit ? Terelgesse egy kicsit a gazda, mert <5 csak rántott hús formájában, tányérról ismeri. Kutya, macska, mind nagyon érdekes volt. A ceruzás ember is kismagnóval dolgozott, minek irkált volna akárcsak vezérszavakat is. A legfontosabb kérdése, úgy tűnt, az volt, hová lehet innen elmenni ? Presszóba, moziba, színházba, diszkóba 1 Azon a vidéken korábban is tíócorogtam, beszéltem valakivel, aki olyan külföldi gyerekeket vállalt föl. akiknek otthon már erősen kitelt a böcsületük. Drogok hálójába keveredtek. Elmondta, jött az első „szállítmány ", és Kényeske fitymálva kérdezte: hol lehet itt internetezni'Van egyáltalán villany ? Bemész, kislányom, a szobába, és ott az internet. Tátva maradt a szája, bement, és értesítette bandatársait: egészen jó fej a gazda. Négyen voltak egy kupacban, és a családba való kettő révén úgy meghonosodtak, mind ígérte, amikor kitelt az idő, ide még vissza-visszajárnak. Hellyel-közzel magam is megfordultam már itt-ott, és idegenekkel is forgolódtam kisded hazánkban. Cseremalac is voltam. Most is eszembe jut, alig érkeztek meg a messziről jöttek, máris eléjük tálaltuk, hová menjenek el a két hét alatt. Hogy netán az is nyereség lenne nekik, ha Szegeddel ismerkednének meg töviről hegyire ? Meg se nagyon fordult a fejünkben. (Legalább annyira titokzatos pedig, mint folyója, a Tisza. Aki még mindig naponta fürdik benne, az se tudja, mi van benne.) És odakint ? Tüneményszép vidékeket mutattak ók is, csak arról a városról tudhattam meg legkevesebbet, ahová a beutalóm szólt. Legtöbbször itthon bogarászhattam elő útikönyvekből, mit láthattam volna, ha láttam volna. A minap klinikai folyosón találkoztam az egyik tápai emberrel. Én csak futóvendég voltam, ő beöltözött beteg. Ő megismert, én alig. Nevemet is tudta. Kiforogta a szó, egyik rokona pántnak írta a kaszának azt a tartozékát, aminek pedig kaszaörv a neve, és az ék szorította benne a nyélhez a kaszát. Mondtam, én ugyan nem vagyok paraszti származék, de kaszálni is tudok, és a Dunántúlon is kaszaörvet használtak. Amikor kiderült, honnan indultam, fölvidult. Ő meg Pápán katonáskodott, és mintha könyvhői olvasná, úgy sorolta a környékén lévő falvakat. A zsombói ember viszont arra kért évekkel ezelőtt, szerezzek neki olyan térképet, amelyiken Dég is rajta van. Ott lett vége számára a második világháborúnak, és szeretne eljutni még egyszer oda. A tápai is szívesen visszamenne az én szülőföldemre, ahogy a német kölkök is visszavágynak Királyhalomra. És magam is visszamennék mindenhová, ahol eddig megfordulhattam. Még Dubrovrúkba is, Ljubáékhoz. Száz szónak is egy a vége, mindent elkövettük kölcsönösen, hogy elmenjünk valahová idegenből jött vendégeinkkel, de az az igazi, ha ők visszamenni akarnak. Erről ennyit, egyelőre nem többet. H.D. Busa Tamás, Frankó Tünde, Kovács Zsolt és Müller Júlia jelenlegi társulatában is a legsikeresebbek közé tartozik A szegedi közönség kedvenc művészei voltak Busa Támás, Franko Tünde, Kovács Zsolt és Müller Júlia - közös bennük, hogy egykor mindnyájan a szegedi közönség kedvencei voltak. Hogy nem véletlenül, azt az is bizonyítja, hogy új színházukban is a legsikeresebb művészek közé tartoznak - és szívesen emlékeznek a szegedi évekre. - Sokat dolgozom, az Operaházban hamarosan készülünk az évad egyetlen bemutatójára: Giordano Andrea Chénier című operáját Selmeczi György rendezésében állítjuk színpadra. Gerard szerepét játszottam annak idején a Galgóczy-féle szegedi előadásban, így könnyebb dolgom van, mint a többieknek - mondja nemzeti dalszínházunk baritonistája, Busa Tamás, akit a Művészetek Palotájában találtunk meg telefonon. Épp a ma esti szcenirozott Don Carlos-elüadásra próbált, amiben Posa márki szerepét énekli. - A magyar operajátszás szomorú helyzetben van, mindenhol kevés az előadás. Pécsett lépek fel még mostanában, a TTaviatában az öreg Germont szerepét énekelem. Szegeden legutóbb 2001-ben játszottam a Simon Boccanegrában. A megyétől nem szakadtam el, a családommal Csongrádon élek. Nagy szerencsém, hogy Szegeden kezdhettem a pályámat. Pesten nincs elég idő a szerepek beéneklésére, és arra sem, hogy alaposan felkészítsék a pályakezdőket. - Nagyon szerettem Szegeden élni és játszani. A legnagyobb sikeremnek azt tekintem, hogy ott született a kislányom, aki egy igazi szegedi boszorkány - mondja a Kaposvári Csiky Gergely Színház vezető színésze, Kovács Zsolt, aki 1982-ben szerződött a szegedi teátrumhoz, és egy évtizeden át volt a társulat egyik meghatározó tagja. - Fiatal kollégáimmal, Galkó Bencével, Bodolay Gézával határokat feszegető produkciókat is létrehozhattunk. Jóízű botrányaink voltak, boldogan vettem részt ezekben. Szívesen emlékszem Schwajda Himnuszára. Komoly személyes sikerem volt benne. A szegedi közönségtől és a szakmától is csak elismerést, szeretetet kaptam, háromszor ítélték nekem a Makó Lajos-díjat. Izgalmas volt a Ruszt József nevéhez köthető időszak is. Imre Zoltán felkérésére még tanítottam is az akkoriban létrejött balettegyüttesben. Amióta elszerződtem, nem volt időm nosztalgiázni, a régi barátokkal találkozni. Kaposvárott az elmúlt tizenkét évben nagyszerű rendezőkkel, kollégákkal csodálatos produkciókban játszhattam. Most Ascher Tamással a Vesztegzár a Grand Hotelben íelújításán dolgozunk. Pillangókisasszony, Mimi, Micaela, Liu és Fiorlidigi vagyok az Operaházban, a bécsi Volksoperben pedig Marica grófnő és Liu szerepét énekelem. A kislányom, Sára már tíz éves, épp az iskolai farsangon vagyunk, én csináltam neki a hópihe-jelmezét - mesélte tegnap Frankó Tünde operaénekes. - Szeged családias, összetartó, baráti hangulata máig nagyon hiányzik, ezt a miliőt bármerre énekelek is, sehol sem találom. A szegedi évek alatt olyan alapokat kaptam, amire bátran építhettem a pályám. Szerencsés csillagzat alatt születtem, Berdál Valika, Sinkó György és a többiek maximális igényességre szoktattak. A testvéremék Szegeden élnek, időnként meglátogatom őket. Ha hívnának, örömmel mennék újra vendégszerepelni a színházba vagy a szabadtérire is. - A szerb Radoslav Milenkovic rendezésében Ranyevszkaját játszom a Cseresznyéskertben, túl vagyunk a Portugál századik előadásán, és most próbáljuk a Hyppolit, a lakájt - sorolja feladatait Müller Júlia, aki egy-két évad alatt a miskolci társulat elismert színésznője lett. Nagyon jól érzem itt magam, úgy érzem, hamar elfogadtak, megszerettek, már három díjat is kaptam. Ugyanakkor számomra egyetlen színház sem tud soha olyan kedves lenni, mint a szegedi. A színészi gyermek- és kamaszkoromat ott töltöttem, különösen az utolsó három év volt csodálatos. Azért jöttem el, mert úgy láttam, az a színvonal nem folytatható. Azóta kevésszer jártam Szegeden, de a barátaimmal folyamatosan tartom a kapcsolatot. Szorítok a Hamletre készülő Borovics Tamásnak, akit nagyon szeretek. Megpróbálok eljutni a jövő heti premierjére. H. ZS. Müller Júlia Ranyevszluja szerepében a Miskolci Csehov-produkciójában, a Cseresznyéskertben Nemzeti Színház Fotó: Horváth Péter