Délmagyarország, 2007. február (97. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-17 / 41. szám
SZOMBAT, 2007. FEBRUÁR 17., 97/41. ALAPÍTVA 1910-BEN ÁRA: 94 FT (ELŐFIZETVE: 63 FT) Kikapott a Pick Dunaújvárosban a fiatal hazai gárda sima meccsen tízet vert a Pick Szeged együttesére. 23. OLDAL LAZAR FÉLBESZAKÍTOTTA AZ ULEST Félbeszakította a honvédelmi és a nemzetbiztonsági bizottság együttes ülését Lázár János (Fidesz), miután úgy ítélte meg, a kormánypárti képviselők megzavarták a testület munkáját. 2. OLDAL Menedzserek sportja Az üzleti szféra sikeres képviselői szívesen hódolnak az extrém sportoknak- földön, vízen, levegőben. 7. OLDAL Elhúzódó tetőzés a jövő hét közepétől Holnaptól lezárhatják a rakpartot Igazgatónak nem kellett, viszont tanácsot adhat az utódjának. Nagy László, az ópusztaszeri emlékpark leváltott vezetője szerint ez kétségkívül furcsa helyzet, de erről nem neki kell elgondolkodnia. A két hete leváltott igazgató megtörte a csendet, lapunknak nyilatkozott a leváltásáról. Többen is hívták azzal, levelet írnak az érdekében Orbán Viktornak, aláírásgyűjtést indítanak. O mindenkit lebeszélt erről. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Kht. korábbi igazgatója, Nagy László már tavaly novemberben hallotta, hogy le fogják váltani. Később találkozóra hívta egy megyei politikus - a nevét nem árulja el -, aki értésére adta, várhatóan meg kell válnia a posztjától. A szakmai, a gazdasági mellett a politikai szempont is szóba került. Nagy azt mondta, ő hitelesnek érzi magát, bár ötvennyolc év hordaléka van rajta: megkeresztelték, volt elsőáldozó, úttörő, középiskolás osztály KISZ-titkár, párttag. De nem volt III/III-as, és tizennyolc éve semmi köze a politikához. Azt a választ kapta, hogy ez jó felelet, de mégsem vezetheti tovább a parkot. Hivatalosan azonban csak február 2-án távozott a vezetői posztról, közös megegyezéssel, erről a közhasznú társaság tulajdonosi közgyűlése határozott. Ekkor már megkönnyebbült: nem kívánja az elmúlt hónapokat senkinek. Kinevezték utódjává Horváth Gábort, ugyanakkor az év végéig szerződéssel a parkban marad, heti húsz órában tanácsadóként segíti utódját. Azóta nem nyilatkozott a sajtónak — most lapunknak elárulta, miért hallgatott. - Úgy gondoltam, egy férfiember érzései nem tartoznak a nyilvánosságra, mások is elveszítik az állásukat, ami velem történt, mindennapi dolog - sorolta Nagy. - Az élmény természetesen megrázó volt, katartikus, és azért is, mert számomra a park az együvé tartozás, az összefogás, a megbékélés jelképe. Ezt a filozófiát három és fél millió embernek - többségében magyarnak - fürdettem, és most kizártak ebből a közösségi élményből. Ám ami történt, az jogszerű volt, egy cég vezetőjét bármikor indoklás nélkül le lehet váltani. A többségi tulajdonos megyei önkormányzat ügyvédje a bizalom hiányára hivatkozott, azt mondta, a bizalom nem jogi, nem érzelmi kategória, viszont fontos dolog. Ennyi volt az indok. Folytatás és jegyzet a 3. oldalon Szeged peremén, ahol élnek: felvégtől alvégig Tompasziget a határ Fényesebbek a csillagok! Hallani a csöndet. De nem csak ezért szeretik az Ásványhát, vagy Tbmpasziget felé forduló házsorban élők a városszélt. Szeged két szélső pontján jártunk azt vizsgálva, hogy- József Attila verssorával szólva - milyen „A város peremén, ahol élek..." Az első szegedi utcának számító Beregi soron Maris nénitől kérte kölcsön a diótörőt szomszédasszonya, Marika. Beszédbe elegyedtek. Hamarosan megjelent Manci néni is. Folytatódott a letyepetye. Mi is bekapcsolódtunk. Folyt a szó, kikerekedett a történet: hogyan él, miért boldog és mi miatt bosszankodik a város szélén élő, az Ásványhát felé fordulva messzire látó „három Mária". A felvégről a Tisza folyását követve, 11 kilométer leküzdve juthatunk az alvégre. Ide, gyerekkora színhelyére szívesen tért vissza, s hagyta a panelnegyedben mozgalmas zenészéletét Fodor László. Az erdőcske szegélyezte Varsa utcában élő, vendégfogadásra készülődő családfő kocsonya főzés közben is úgy érezte, neki kell magyarázkodnia azért, amin megválasztása után egyik képviselője se változtat. Például azért, hogy milyen kár: a Tisza itteni holtágának örökké tolakodó bűze elnyomja a Tompa szigeti látvány, a határ határtalan szépségét. Riportunk: a Sziesztában Emelkedik a Tísza, és az előrejelzés szerint elképzelhető, hogy a szegedi alsó rakpartot vasárnaptól le kell zárni. A tetőzés a jövő hét közepétől várható, s több napig is elhúzódhat. Folyamatosan árad a Tisza, szerencsére lassuló ütemben. A tetőzés a Tisza és a mellékfolyók felső szakaszán már megvolt, a víz mindenütt apad, s számottevő utánpótlás a következő napokban sem várható - tudtuk meg Tápolszky Imrétől, az Atikövizig központi védelemvezető-helyettesétől. A Hármas-Körös Szarvasnál bár megközehtheti az árvízvédelmi fokozati szintet - a hatszáz centit -, de nem éri el; tetőzés holnaptól, vasárnaptól várható. A Maros Makónál tegnap este tetőzésközelben volt, 295 centi körüh vízállással. Folytatás a 4. oldalon www.delmagyar.hu Két hét után megszólal az emlékpark leváltott igazgatója Nagy csak tanácsokat ad Nagy László a megyeháza előtt. Azt mondták neki, a bizalom nem jogi és nem érzelmi kategória, viszont fontos dolog Fotó: Frank Yvette Elfogadták Szeged költségvetését Közel kétórás vita után elfogadta tegnap a szegedi közgyűlés a város idei költségvetését. A kormánypártok szerint 2007 az erőgyűjtés, az ellenzék szerint viszont a leépülés éve lesz. Éles vita folyt tegnap a város idei költségvetéséről a szegedi közgyűlés tegnapi ülésén. A szocialista városvezetés fegyelmezett, szigorú gazdálkodást tervezett. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester elmondta: a tavalyinál karcsúbb, ugyanakkor tartalmában gazdagabb az Póda Jenő és Ványai Éva Fotó: Frank Yvette idei, 51 milliárdos büdzsé, melyből 16 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre. Póda Jenő, a Fidesz vezérszónoka ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a városvezetés „a fejlesztések dinamikus hajhászása közben ne felejtse el az embert." Botka László polgármester fogadást ajánlott Oláh Jánosnak, de a fideszes politikus ezt elutasította. Részletek az 5. oldalon Már csak három lépcső van ki a vízből a szegedi rakparton Fotó: Gyenes Kálmán FordFusion ** ABS. 2 siZ.**rvoK.ormAr»v. kozpontf 3É&I . M 2.599. OOO Ft-tól Kiváló hitei és biztosítási feltételekkel é varjuk ntárkakoreskectósűrikDenl Szeged, Algyői út 39. 62/556-300 w w w. f o rdhovany.hu