Délmagyarország, 2007. február (97. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-02 / 28. szám

PÉNTEK, 2007. FEBRUÁR 2. •AKTUÁLIS" 5 Az elmaradt bérfejlesztés miatt leállhat a munka Sztrájkra készülnek a közszférában Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a pedagógusok február végén, ha a kormány addig nem ajánl béremelést az idei évre. A kezdeményezéshez a közszférá­ban dolgozók minden szakszer­vezete csatlakozik, így általános közszolgálati sztrájk lehet. Novemberben alakult meg a köz­szférában dolgozók szakszerve­zeti tömörüléseiből az egységes, országos közszolgálati sztrájkbi­zottság. E testület béremelések­ről, illetve a munkavállalókat sújtó jogszabályváltozások hatá­sainak mérsékléséről december óta tárgyalt a kormánnyal. Eddig nem tudtak megállapodni, a kor­mány semmiféle garantált bér­emelést nem ajánlott az idei évre - tudtuk meg Pap Jánosnétól, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) szegedi és körzeti titkárá­tól. Ez az országos sztrájkbizottság számára elfogadhatatlan. Ezért a testület tegnap sztrájkfelhívással fordult a közszféra dolgozóihoz. Ebben az áll: február 21-ére két­órás figyelmeztető sztrájkot szer­vez a szakszervezeti konföderá­ció minden tagszervezete. A munkabeszüntetés csak akkor marad el, ha a kormány február 20-án délig számukra elfogadha­tó ajánlatot tesz. Megállapodás hiányában a sztrájkból nemcsak a tanárok, de az egészségügyi, közigazgatási, szociális és kultu­rális intézményekben dolgozó HÁROMNEGYED MILLIÓAN |H Tegnap délelőtt Budapesten is­mertette Szabó Endre, a Szak­szervezetek Együttműködési Fóru­mának elnöke sztrájfelhívásukat, amely 750-800 ezer embert érint. Az elnök abban bízik, minél töb­ben - szakszervezeti tagságtól függetlenül - vesznek részt a fi­gyelmeztető munkabeszüntetés­ben. A versenyszférában dolgozó­kat emellett szolidaritásra kérték. A kezdeményezéssel egyetért a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgo­zók Érdekvédelmi Szövetsége is, de mivel a törvény számukra tiltja a sztrájkot, arról a jövő héten dön­tenek, miként csatlakozak a de­monstrációhoz. munkavállalók is kivennék a ré­szüket. - A humánszféra szétverése el­len csakis közös fellépéssel lehet eredményeket elérni. Ezért nyúl­tunk az általános sztrájk eszkö­zéhez - fogalmazott Pap Jánosné. A szakszervezeti konföderáció közös állásfoglalása után valószí­nűleg a Pedagógusok Demokrati­kus Szakszervezete (PDSZ), illet­ve az általuk képviselt munka­vállalók is csatlakoznak a február végi demonstrációhoz. Guba Já­nos, a PDSZ szegedi képviselője elmondta: a PSZ nyilatkozatára vártak, ettől tették függővé, hogy decemberi akciójuk után újra sztrájkba lépnek-e. T.R. Évszázados tölgyeket lopnak Szőregen Száz év körüli tölgyeket vágtak ki a napokban ismeretlenek Szőreg és Újszentiván között, tűzifának. Az esetet a tiszaszigeti cigány önkormányzat elnöke fedezte fel, és rögtön szólt is az ille­tékeseknek. Azóta a területet sokan ellenőrzik. A rendkívül értékes tölgyekből származó faanyagot a tolvajok vélhetőleg tűzifaként hasznosí­tanák. A tölgyfasor, melyből né­hányat kivágtak, annak a régi, már fölszámolt vasútnak a nyomvonala mellett helyezkedik el, mely valaha Londonból Isz­tambulba vezetett. A fatolvajlást Kozák János, a Tiszaszigeti Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke vette ész­re. A kisebbségi önkormányzat már korábban engedélyt kapott a területen található „dzsumbuj", a gyorsan szaporodó, értéktelen, de tüzelésre alkalmas fák kiter­melésére a MAV-tól, ezt a rászo­rulók igénybe is veszik, de csak olyan fát vágnak ki, melyre vo­natkozik az engedély. - Éppen kinn voltam a terüle­ten, amikor láttam: vágják valakik a nagy tölgyfákat. Rájuk szóltam, mindegyik futott, amerre látott ­mondta a kisebbségi önkormány­zati elnök. Rögtön értesített egy környékben élőt, aki pedig szólt a határőröknek, rendőröknek, vad­őrnek, azóta tehát alaposan ellen­őrzött a terület. Kozák Jánosék is figyelik, fölbukkannak-e a környé­ken a tolvajok. Akik, úgy tűnik, apránként próbálják elszállítani a kivágott fákat: nem - mondjuk ­egy kamion megy a helyszínre, és nem száz mázsát visz el, hanem kisteherautón mennek, néhány mázsáért. így, ha le is buknak, nem nagy értékű szállítmánnyal buknak le. A barbár módon kiirtott, s az Alföldön egyébként is ritkaság­nak számító tölgyek még igazá­ból nem is tekinthetők idősnek, további évszázadokig élhettek volna. F. CS. Másfélmillióra büntettek egy házaspárt Pert vesztettek az autósok Egy szegedi házaspár viszi a prí­met, a parkolási perekben rájuk rótták ki a legnagyobb összeget: másfél millió forint megfizeté­sére kötelezte őket a bíróság. A törvény módosítása miatt ez­után egy éven belül le kell zon­gorázni a hasonló ügyeket, a díj­és pótdíjfizetési kötelezettség is 12 hónap alatt évül el - a ko­rábbi öt esztendő helyett. Mivel legalább ötvenszer állt meg autójával parkolási zóná­ban, parkolószelvény nélkül egy szegedi házaspár, a férfit és a nőt másfél millió forintos bír­ság megfizetésére kötelezték. Nem sokkal maradt le mögöt­tük egy szegedi székhelyű gaz­dasági társaság, valamint két másik férfi. A hatalmas összegű bírság több év alatt dagadt ekkorára. A köz­úti közlekedésről szóló törvény tavalyi, december 22-i módosítá­sa előtt ugyanis a díj- és pótdíjfi­zetési kötelezettség hosszú idő, öt esztendő alatt évült csak el, vagyis évek álltak a hatóság ren­delkezésére ahhoz, hogy a felszó­lítást kiküldje, és az igényét érvé­nyesíthesse. A módosítással viszont egy esztendő alatt le kell zongorázni az eljárást, a közlekedési cég már a 60 napos jogvesztő határidőn belül köteles postára adni a pót­díjfizetési felszólítást. A határidő elmulasztása esetén nem érvé­nyesítheti követelését. A jogsza­bályváltozásnak nincs visszame­nőleges hatálya, a korábbi idő­szakban elkövetett szabálytalan­ságokra még a régi szabályozás érvényes. Bálint János ügyvéd, aki a Szegedi Közlekedési Kft.-t képviseli a parkolási perekben, elmondta: eddig háromszáz pert indítottak az autósok ellen, és A parkolószelvény nélkül vagy érvénytelen jeggyel megálló autósokat idén már hamarabb szólítják fel a büntetés rendezésére Fotó: Segesvári Csaba mindegyiket meg is nyerték. A videofelvételek ugyanis perdöntő bizonyítékul szolgáltak. A perek során több autós kifo­gásolta, hogy miért évekkel a bliccelés után indult eljárás elle­nük. Mint kiderült, ennek az volt az oka, hogy a Szegedi Közle­kedési Kft. csak 2003. április 19. óta jogosult arra, hogy a rend­szám alapján adatokat szerezzen az autósokról. F.K. FIZETETT A KASZIN0TULAJD0N0S Lezárult a per az ismert kaszinótulajdonos, Dobó László ügyében, a bíró­ság ötszázezer forintos bírság megfizetésére kötelezte. Mint ahogy arról lapunkban fél évvel ezelőtt beszámoltunk, a férfi Porsche Cayenne típu­sú kocsijának szélvédőjén és autójának utasterében hamis, más nevére szóló, ingyenes parkolásra jogosító rokkantigazolványokat találtak. Első fokon kilencszázezer forintra büntették, ezt a másodfok enyhítette. A mozgáskorlátozottaknak kiadott parkolási igazolvány jogosulatlan hasz­nálata, meghamisítása egyébként három évig terjedő szabadságvesztés­sel is büntethető. Két napig is beszökhet a szél az ablakunkon Célkeresztben a szegedi üvegesek Legalább egy éjszakát kell hideg szélben eltöltenie annak, akinek szobájában va­lamilyen oknál fogva betörik az ablaküveg. Van, ahol előzetes felmérést is tartanak, máshol elég telefonon bediktálni a para­métereket. Kocsival fél óra, ennek hiá­nyában két nap alatt lehetünk túl az üveg­cserén. MUNKATÁRSUNKTÓL A száz kilométeres sebességet is meghaladó hétfői széllökések miatt sok szegedi lakás ab­laka tört be. Legalábbis ezzel magyarázta a hosszú várakozási időt az üvegezéssel foglal­kozó egyik nagyobb szegedi cég diszpécsere, amikor kétségbeesve hívtuk kora délután: a szél a mi szobánk ablakát sem kímélte. Kértük, mihamarabb jöjjenek mestereik a helyszínre, a 0 fok körüli éjszakát nem szívesen vészelnénk át törött ablaküveg mellett. Hát, hát, hát - ismételgette hosz­szasan a bizonytalanságot kifejező szócs­kát, de időpontot nem tudott mondani. Ki­látásba helyezte, ha minden jól megy, talán még a mai napon ellátogatnak hozzánk. Azt mondta, új ablakra a látogatásuk elle­nére ne számítsunk, csak felmérik a tere­pet és jó esetben estére, rosszabb esetben holnap reggelre kaphatunk egy árajánlatot. Az új ablak csak egy nappal később, a dél­utáni órákban lenne „üzemkész" állapot­ban. Az üvegezés maga még fél órát sem vesz igénybe. Ezt már egy másik, a város legna­gyobb hírű üveges cégének diszpécserszolgá­latán mondták el nekünk. Ennek megörül­tünk, de jókedvünk hamar tovatűnt. A fél óra csak akkor áll, ha mi szedjük ki a keretet az ablakból, és bevisszük a cég telephelyére. Megtudtuk, ha ezt megfelelő segítség hiányá­ban nem tudjuk vállalni, két napot kell vár­nunk, amíg felénk tudnak nézni mestereik. Árajánlattal nem tudtak szolgálni, annyit azonban sikerült kiderítenünk, ha mégis a keret becipelése mellett döntünk, legalább a kiszállási díjat - majdnem kétezer forint ­megspórolhatjuk. Hogy szobánk végre újfent szélmentes öve­zetté váljon, arra egy kisvállalkozónál talál­tuk a legjobb megoldást: igaz, új üveget az­napra már ő sem ígért, de legalább a keretbe­cipelésről és az előzetes felmérés utáni árkal­kulációtól megmentett minket. Javasolta, te­lefonon keresztül adjuk meg a betört üveg fajtáját, hosszát és szélességét. Azt mondta, pár centivel ennél nagyobb üveget készít majd el, és a helyszínen illeszti bele az ablak­keretbe. A csere lebonyolítását már másnap reggelre ígérte. Szeméthegyek nőnek a Kaszás utcában Móraváros számos pontján kell évente többször nagytakarítást végeznie a Szegedi Környezet­gazdálkodási Kht.-nak. A mun­ka hiábavalónak tűnik. Az il­legális szemétlerakók felszámo­lása után mindig újabb szemét­hegyek keletkeznek. Évente több tucat konténer ille­gálisan lerakott szemetet hord el a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. Móraváros egyes területei­ről. Az itt élők ugyanis - mintegy népszokásszerűen - nagy meny­nyiségű lomot hordanak a Móra­városi körútra, a Kolozsvári térre és a Kaszás utcába. Utóbbi he­lyen mi is jártunk, és elképesztő állapotokat tapasztaltunk. Az amúgy barátságos, csendes Kaszás utca Cserepes sor felőli végén mintegy száz méteren át húzódik a szeméthalom. Az ut­ca egyik oldalán, a betonkerítés Hiába viszik el a szemetet a Kaszás utcából, néhány nap múlva újabb hulladékhegyek nőnek Fotó: Segesvári Csaba lábánál szemeteszsákok. Néme­lyik még bekötött szájjal, jó né­hányból viszont már kirángat­ták a hulladék egy részét. A ku­pac a Cserepes sornál a legna­gyobb. Van itt minden: törött csempe, szakadt ágybetét, ki­szolgált kanapé, törött kád, rossz gyerekjáték és elnyűtt ka­bát. Szanaszét hevernek a mű­anyag üdítőspalackok. A hulla­dékhegyek környékén orrfacsa­ró bűz terjeng. A lakók azt mondják: a helyzet évek óta változatlan. Többen tudni vélik, hogy a Cserepes sor­ról hordják ide a lomokat. A mostani állapot még jónak mondható, hiszen hevert itt már napokon át oszladozó lótetem és elgázolt macska is. A környezetgazdálkodási kht. tud a problémáról, rend­szeresen takarítanak itt, ám ennek szinte semmi látszatja nincsen - hallottuk a társaság közterület-fenntartási igazga­tóhelyettesétől. - Ha elszállít­juk a hulladékot, néhány nap múlva újabb szeméthegy kelet­kezik a Kaszás utca végén-- ér­zékeltette munkájuk sziszifu­szi jellegét Kovács János. Mint mindenütt a városban, a Cse­repes soron és környékén is ürítik a lakossági hulladék­gyűjtő edényeket, és itt is van­nak lomtalanítási akciók. Kon­ténereket azért nem raknak a területre, mert az csak odavon­zaná a hulladékot. Ezért is ért­hetetlen, hogy az emberek mi­ért az utcát tekintik szemét­gyűjtőnek. NYEMCSOKÉVA HÍREK GYENES KALMAN KIÁLLÍTÁSA Tóth Attila művészeti író nyitja meg ma 17 órakor a Dusha Fotógalériában (Szeged, Horváth Mihály u. 8.) lapunk fotóriporterének, Gyenes Kálmánnak a fotókiállítását. NEM FÉKEZETT A BUSZ Szerdai lapunkban számoltunk be a Bordánynál történt halálos balesetről, amelyben ketten vesztették életüket. A Volán-buszt szabálytalanul előző Opel utasai estek áldozatul, amikor a szemből érkező személyautóval ütköztek. Az autóbusz sofőrje ­a tudósításunkban leírtakkal ellentétben - elmondta, ő nem fékezett, csupán jobbra húzódott, így próbálta segíteni az előzésbe kezdett autót, hogy visszahúzódhasson mögé.

Next

/
Thumbnails
Contents