Délmagyarország, 2007. február (97. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-10 / 35. szám
Lakodalmas fesztiválunk döntőjén szerepel az énekes Mulassunk együtt, és Bódi Gusztival! Igaz, az április 20-i döntő még távol van, ám a közönség és a zenekarok már hangolhatnak, hiszen március 2-án megkezdődnek a Délmagyarország és a Délvilág által meghirdetett lakodalmas fesztivál, verseny elődöntői. Először Szegeden mutathatják meg az együttesek, hogyan tudják feldobni a hangulatot muzsikájukkal, de lesz selejtező Szentesen, Vásárhelyen és Makón is. Minden helyszínről két zenekar kerül majd tovább a közönség és a zsűri jóvoltából. Apropó, zsűri. A színpadképet, az előadást kísérő mozgást Pálinkó Lujza táncművész és Székhelyi József színművész, színidirektor értékeli. A hangzásról, a műsor felépítéséről Kiszin Miklós zenetanár, zenész és lapunk főszerkesztő-helyettese mond majd véleményt, aki szintén látott már hangszert. A zsűrit Szegeden Szurdi Zsolt, Szentesen Kruzslicz Pál, Vásárhelyen Vágó János, Makón pedig Csikota József erősíti. Az újszegedi sportcsarnokban lesz a döntő, amelyen a zsűri elnöke Bódi Guszti, aki nem először jár Szegeden. Énekelt már a Csillag börtönben is. A fesztiválunkon nem csak véleményt mond, hanem dalra is fakad a színpadon. Az énekessel készült interjút lapunk 12. oldalán olvashatják. Itt található a fesztivál versenykiírása és a jelentkezési lap is. Ha kedves olvasónk ismer olyan együttest, amelyik valóban jól húzza a talpalávalót, biztassa, nevezzen be. Mulassunk együtt! Bővebben a Sziesztában 'Minden felszereltségre 10 százalók/50 ezer forint önrész mellett, THM a%46< ó- ^ FordFiesta | Feel the difference HOU/INy Ford Hovány T - Szeged, Algyői út 39. • 62/556-300 www.fordhovany.hu Vegyes átlagfogyasztás: 4.4-7.0 1/100 km, C02-kibocsátás: 106-182 g/km. EGY SZÍNES ÉLMÉNY A SZÜRKE HÉTKÖZNAPOKRA Kedvező hitellehetőségek és Magyarország legkedvezőbb casco-biztosítási ajánlata: 3990 Ft/hó* csak nálunk! s 1 r 5 Új FordFiesta már kezdőbefizetéssel * akár 19 £ induló havi törlesztőrészlettel raktárkészletünkről azonnal elvihető! A középkori szegedi vár első hiteles maradványára bukkantak a régészek Szenzációs lelet a pincében SZOMBAT, 2007. FEBRUÁR 10., 97/35. A város erődítményének alapja a volt Juhász Gyula művelődési ház alagsorában Fotó: Frank Yvette Szenzációs leletre bukkantak a szegedi Móra Ferenc Múzeum régészei. A volt Juhász Gyula művelődési ház pincéjének felújításakor megtalálták a középkori vár tornyának alapját. Az egyedülálló romfal kijelöli a város erődítményének elhelyezkedését. Az épület felújítása nem áll le, a fellebbviteli főügyészség decemberben költözik be. - Várostörténeti szenzációra bukkantak a munkatársaink szegedi Vörösmarty utcában, a volt Juhász Gyula művelődési ház pincéjében. Ez a nagy árvíz után, 1881 -ben földig lerombolt szegedi vár első, hitelesen előkerült középkori saroktornya - jelentette be tegnap Horváth Ferenc régész, a Móra-múzeum megbízott igazgatója. Szegeden ritkaság számba megy bármilyen középkori emlék, a várból pedig szinte alig látható valami. A város árvíz utáni újjáépítésekor elkövették azt a hibát, hogy teljesen lerombolták a középkori falakat. A pincében talált felbecsülhetetlen értékű kincs, a toronyrom az 1200-as évekből származhat. Mást, például középkori csontokat, használati tárgyakat még nem találtak a szakemberek. A most előkerült falmaradványok alapján a régészek szerint végre pontosan kiszerkeszthetik, hogy a mai belvárosban hogyan helyezkedett el a középkori erődítmény. Arra számítanak, hogy az épület udvarán folytatódik a fal a föld alatt, illetve a Bartók művelődési ház pincéje irányában. Folytatás a 4. oldalon Iványiéknál A vásárhelyi Iványi családban minden gyermek kiváló sportoló. István rövidtávfutó, ifjúsági világbajnokságra készül. László sportlövő, az Eb-re edz, és szeretne eljutni az olimpiára. Bővebben a Sziesztában www.delmagyar.hu Történelmi esemény a szegedi szerb templomban Felszentelték a harangot Kilencven év után ismét van harangja a szegedi szerb templomnak. A másfél millió forintba kerülő, 115 kilós, bronzból és ezüstből készült harangot tegnap Pantelics Lukiján budai szerb ortodox püspök szentelte fel. Részletek a 3. oldalon Fotó: Frank Yvette ALAPÍTVA 1910-BEN Ötös- és hatoslottó: túl az egymilliárdon Lottóláz Szegeden Az ötös- és a hatoslottón is egymilliárd forint felett van a főnyeremény. Az ötösön kettő, a hatoslottón pedig már négy hónapja nem volt telitalálat. A szegedi lottózókban tegnap egymás kezébe adták a kilincset az emberek. Kispéter István már ötven éve azokkal a számokkal játszik, amelyeket 1957-ben az első ötöslottóhúzáson kihúztak. Most is a 16-os, a 6l-es, a 7l-es, a 77-es és a 89-es számot ikszelte be. A szerencsés nyertes a főnyeremény kamataiból akár havonta vásárolhat magának egy középkategóriás gépkocsit. Cikkünk az 5. oldalon