Délmagyarország, 2007. február (97. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-07 / 32. szám
14 •SPORT* SZERDA, 2007. FEBRUÁR 7. Egy percig sem volt kétséges a Szeviép-Szeged sikere Győr és a betegség is legyőzve Magabiztos, tizenhárom pontos győzelmet aratott a Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapata Győrben. Peresztegi Nagy Ákos csapata továbbra is harmadik a bajnokságban. 57-70 (10-19,12-18, 18-18,17-15) NB IA csoportos női kosárlabda-mérkőzés, Győr, 300 néző. Vezette: Németh, Tóth. Győr: B0R0VICSK0VA16/12, Koncz 12/6, Farkas 6, Antolovics 2, Somogyi 6. Cserék: Orsó 2, SZALAI12, Ürmös. Edző: Gálos László. Szeviép-Szeged: Török 11/3, IZSÁK 17/3, FÜRÉSZ 13/3, T0M0VA 10. KAJDACSI13. Cserék: Mészáros 2, Russai 4, Bozóki, Tóth Edző: Peresztegi Nagy Ákos, Nem számított könnyű mérkőzésre a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata Győrben, hiszen a hazai együttes a tabella első felében foglal helyet. A mérkőzés előtt egy nappal még az is felmerült Domokos Mihály ügyvezetőben, hogy a bajnoki elhalasztását kéri. A szegediek közül öten betegedtek meg, és emiatt nem tudtak edzeni. Szlimák, Török, Mészáros és a junior csapat két meghatározó játékosa, lhtngor és Aranyics dőlt ágynak. A lányok azonban felelősségtudatuknak és dr. Lóczi Gerda közös munkájának révén vállalni tudták a játékot. Az S. O. S. 24 orvosi vezetője különleges injekciókürájának köszönhetően a három meghatározó kosaras ott melegített a többiekkel. Aranyics nem utazott el, míg Pungor nem vállalta a játékot. Szerencsére olyan produkcióval rukkoltak elő a szeviépesek, hogy a betegeknek nem nagyon kellett játszaniuk. Okos és magabiztos védekezéssel már az első negyedben tetemes előnyre tettek szert a vendégek. Főként Fürész Emőke volt elemében, a válogatott bedobó volt a legeredményesebb. Ekkor érdekes módon centerposztról nem is szerzett pontot a Szeged. A második tíz pereben még fegyelmezettebb védekezéssel rukkoltak elő Tomováék, így nőtt a különbség. A folytatásban sem változott a játék képe, szerencsére Kajdacsi is elkapta a fonalat, nem igazán tudták tartani a győriek. A 35. percben 65-45 volt a Szeviépnek, így az edző bátran pályára küldhette a fiatalokat, pihentethette a meghatározó játékosokat. Ez a tizenhárom pontos győzelem azt jelenti, hogy a papírformát tekintve a Szeviép-Szeged a harmadik helyen végez az alapszakasz befejezése után. Peresztegi Nagy Ákos: - Ebben a helyzetben különösen nagy öröm ez a győzelem. Úgy érzem, egy percig nem fért kétség ahhoz, hogy ki lesz a győztes. SÜLI RÓBERT Russai (fehérben) most kevesebbet játszott Fotó: Segesvári Csaba Izsák Judit: 23 IBM-pont Eddig igazán jutott főszerep Izsák Juditnak. Most, amikor a betegségek miatt nagy szükség volt rá, remek teljesítményt nyújtott. Harminckét perc alatt szerzett 17 pontot, elcsent három labdát, kiharcolt öt szabálytalanságot, és összekapkodott négy lepattanót is. Ez 23 IBM-pontra volt elég. Ma 18.30-tól a Magyar Kupában: Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli-Nyíregyháza Dávid Brooks játékengedélyére várnak A férfi kosárlabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjénck első meccsén ma 18.30-kor a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli a Nyíregyházát fogadja. MUNKATÁRSUNKTÓL Megvolt az új amerikai légiós, Dávid Brooks bemutatkozó edzése a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuliban. A csapat trénere, Czuprák László elégedett volt a látottakkal. - Hozzá hasonló típusú kosarasra volt szükségünk, és bár nem tudom, meglesz-e a játékengedélye a szerdai meccsre, de remélem, igen, mert feltétlen erősítést jelentene, ráadásul a Nyíregyháza elleni kettős kupameccsen is reális elvárás lehet a továbbjutás. Nem beszélve arról, hogy két mérkőzésen a beilleszkedése is megtörténhet. Az biztos, hogy kondiedzésre nem kell járnia, hiszen a fizikai állapota kiváló. Jó a kezdőseLiessége, lát a pályán, és nem mindenáron a pontszerzésre törekszik. Közönségvonzó játékos lehet, élmény nézni, mert képzett - vélte a tréner. Czuprák elmondta, szerencsére senki sem beteg vagy sérült, így bizakodva várja a kettős találkozót. Február 1-28-ig! °/c -10% -20% 30% f héten belül érvényesíttesse! NAGY KEDVEZMÉNYEK A KÉSZLET EREJÉIG! Már Ciprus is jobb MUNKATÁRSUNKTÓL Bátrabban kezdett a ciprusi csapat, és ennek meg is lett az eredménye: a magyar védők pepecseltek a 18. percben, a görög PAOK légiósa, Yiasoumis 14 m-ről Végh kapujába lőtt, 1-0. Ezután egy Balogh kapufa jelezte, hogy felébredtek a mieink. Szemre tetszetősen játszottak a magyarok, azonban igazi gólhelyzetet nem tudtak kidolgozni. A játékvezető - természtesen ciprusi volt - idegesítette fel a mieinket, rendesen szétfütyülte a meccset, több érdekes ítélete volt. És jött a feketeleves, egy kontra után Okkas pöckölt a magyar kapuba, 2-0. A hajrában még rúgtunk egy kapufát, majd Priskin révén egy gólt. Ma a bronzmérkőzésen Lettország 2-0-ra kaptak ki a bolgároktól! lesz a magyar együttes ellenfele. CIPRUS-MAGYARORSZÁG 2-1 (1-0) Ciprus, 400 néző. Vezette: Panajotisz Geraszimu (ciprusi)* Magyarország: Végh - Csizmadia, Juhász, Balogh, Vanczák - Tóth, Vass, Huszti (Tisza) - Sándor (Kanta) - Gera, Hrepka (Priskin). Szövetségi kapitány: Várhidi Péter. Gólszerzők: Yiasoumis (18.), Okkas (73.), ill. Priskin (89. percben). A szentesi Szarvas súlyos arcsérülést szenvedett Előnyben a szünetben Két meccs, egyetlen pont - és ezzel akár a rájátszás is veszélybe kerülhet mindkét Csongrád megyei csapat számára a futsal NB I*ben. LEGRAND-METALCOM-SZENTESKANÁRIK 4 4 (3-2) Szentes, 400 néző. Szentes: BÍRÓ-K0NCZ, KEREPECZKY, KELLER, Szarvas. Csere: Kazán, JERNEY, Szabó Á„ Szabó L„ Kovács N„ Kovács K. (kapus) Játékos-edző: Koncz Zsolt. A szentesi gólszerzők: Kerepeczky, Szarvas, Jerney, Koncz. Kiállítva: Hamar, Gódor. Két és fél perccel a szünet előtt még 2-O-ra vezetett a Szentes, ám a Kanárik csapata gyorsan egyenlített. A pihenő előtt, majd közvetlen utána szerzett hazai gól megnyugtató előnyt jelentett, de két kiállítást is megúszott a vendéggárda - az egyiknél Hamar könyöklése után Szarvas súlyos arcsérülést szenvedett, és információink szerint ma meg is műtik -, sőt a hajrában sikerült egyenlítenie. Koncz Zsolt: - Óriási lehetőséget szalasztottunk el, így a szegedi győzelmünk egy kicsit átértékelődik. CSÖMÖR-ELSŐ BETON 5-3 (1-2) Csömör, 100 néző. Vezette: Berta, Solymosi. Első Beton: Tihanyi - Rácz A., Vastag, CSÚRI, JUHÁSZ. Csere: BULLÁS, Németh L„ Kovács R, K. Tóth. Edző: Szabó Zsolt. A szegedi gólszerzők: Csűri, Juhász, Rácz A. A hazai gárda vezetése után a félidő hajrájában fél perc alatt fordított a Beton, sőt luhász buktatásáért elmaradt a jogos hatméteres. A szokásos vendég rövidzárlatot két perc alatt kihasználta a Csömör. A 33. percben összejött a szegedi egyenlítés, de a 39. és a 40. percben szerzett hazai találatok eldöntötték a meccset. Szabó Zsolt: - Csak ez a felfogás, hozzáállás és játék lehet a jövőben sikeres. Úgy érzem, ezen a meccsen nem érdemeltünk vereséget, egy pontra feltétlenül jól voltunk. További eredmények: Gödöllő-Aramis 3-3, Berettyóújfalu-Siklós 17-3, AbonyCső-Montage 2-5. ABAJNOKSAGALLASA 1. Gödöllő 1512 1 2109- 5137 2. Cső-Montage 17 10 1 6 105 - 68 31 3. Berettyóújfalu 18 9 3 4 79- 52 30 4. Csömör 16 7 5 4 76- 61 26 5. Legrand-M.-Szentes 15 7 5 3 62- 49 26 6. Első Beton Szeged 17 7 4 6 77- 70 25 7. kanárik 17 6 4 7 71- 73 22 8. Aramis 17 5 1 11 56- 75 16 9. Abony 17 3 2 12 51- 92 11 10. Siklós 17 2 2 13 61-156 7 M. J. KONCZ ES JUHASZ A szentesieknél a játékos-edző, Koncz Zsolt gólja mellett két gólpasszt is adott társainak. A szegedi csapatból Juhász Imre teljes mértékben megfogadta edzője tanácsát, gólt szerzett, fegyelmezetten védekezett, és mindig megjátszható volt. tmomfferíi» kepét! tmiybaiWM Irhttt fll^ asvanyviz S*,*4"" SZEUIÉP © IKESZ Autó w"4"" A megbízható megoldás KJfíífkte? Étt«f«w tafcOKlBlmafc, ibafet^ofk;. íesBOtvákM. cv&as, csstáfi spottnojpnk. MWOO tóig l«mdeatvári|«k a SZVSB OO fftjg pálya tcsnflfesén NÓ fátrit•tl >#-fc(#Hi ll: ÍHtlÖWitSe M; <98 JXt O!S X uvtti Mwm.Mfetf'í faífou