Délmagyarország, 2007. január (97. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-30 / 25. szám
Kedd, 2007. január 30. GYÓGY-ÍR 9 Lencsedivat A kisméretű, könnyű szemüveglencsék a divatosak, legalábbis az utcai és olvasáshoz használatos okulárék között. A napszemüvegek esetében pont az ellenkező, a nagyméretű lencse a divatos - mondta az MTI-nek Georges Byl, az egyik magyarországi szemüveglencse-gyártó cég vezetője. MTI Míg régen szemüvegesnek lenni „ciki" volt, addig ma divattá vált a pápaszemviselés. A korábbi hatalmas lencséket, amelyek szinte senkinek sem álltak jól, felváltották a kisméretű, könnyű, változatos színű, ezáltal különböző célokra használatos, vékony keretes okulárék. Vannak, akiknek nem is lenne szükségük látáskorrekcióra, de jól áll arcformájukhoz egy keret, ezért viselnek szemüveget. Persze a gyártók igyekeznek kiszolgálni a legkülönfélébb igényeket. Georges Byl elmondta: ók például készítenek sárga színű lencsét, amely a vezetést teszi könynyebbé. De van a golfozáshoz, síeléshez, horgászáshoz kifejlesztett lencséjük is, amelyek funkciójuk szerint alkalmazkodnak a különféle környezeti hatásokhoz, ezáltal könnyebbé teszik a látást. A legújabb fejlesztésű lencse, az úgynevezett integrált dupla progresszív felületkialakítású lencse, amelyet japánban hoztak létre, és tavaly óta a magyar boltokban is kapható. Ez a típusú felület minden távolságra és irányba éles látást biztosít, függetlenül attól, hogy milyen erősségű korrekcióra van szükség. Igaz, a termék ára még elég borsos, 60 ezer forintba kerül darabja, de állítólag van rá igény. Az emberek egyre fontosabbnak tartják, hogy szemüvegük jó minőségű, kényelmes viselet legyen. BEINDÍTJA AZ AGY JUTALMAZÓ RENDSZERET A nevetés gyógyszer A nevetés fokozza az immunrendszer működését A nevetés olyan,.esszenciális életolajozó", amely megkönnyíti a szervezet egészének működését. Legfőbb kiváltója, a humor hatására az agy úgynevezett jutalmazó rendszere fokozott aktivitást kezd mutatni. De humor nélkül is lehet nevetni - a nevetés bizonyos mértékig elhatározás és akarat kérdése is. Szegeden korábban hahotaldub is működött; nevetni otthon is lehet. -A nevetés nemcsak pszichés betegségek, depresszió és társai, illetve bármilyen függőség, hanem például mozgás- és emésztőszervi tünetek kezelésére egyaránt alkalmas - mondja dr. Fazakas Éva orvos-természetgyógyász, aki korábban hahotaklubot is tartott Szegeden. A nevetés fokozza az immunrendszer működését, s daganatterápiában is hasznos lehet, kiegészítő kezelésként. Megmozgatja az egész izomzatot, főleg a rekeszizmokat, és serkenti - a nyugalomért felelős - paraszimpatikus vegetatív idegrendszer működését. Olyan, úgynevezett biogén aminők (szerotonin, dopamin és társai) s más ingerület-átviILLUSZTRÁCIÓ: MTI vő anyagok szabadulnak föl a nevetés során, melyek a szervezetre pozitív hatást gyakorolnak. Az ember pompásan érzi magát - nemcsak a nevetés időtartama alatt, de utána nagyon-nagyon sok idő teltével is! Humor nélkül is lehet Nevetni humor nélkül is lehet, dr. Madan Kataria indiai orvos legalábbis kimutatta: elegendő - minden késztetés nélkül - a „humorról lecsupaszított nevetés" is. Ha az ember elkezd nevetni ügy, hogy semmi oka nincs rá, ebből is valódi nevetés lehet, és beindulnak a kedvező élettani változások. „Mesterségeserí'is elkezdhetünk nevetni, ebből is létrejön az igazi nevetés - annak minden jótékony sajátságával. A nevetés ragályos, a két ember közül az egyik nevet, a másikra pusztán ennek látványa és „hallványa" is átragasztja a kacagást. Magával ragadja a kacagás - Ezt fölismerve Magyarországon készült egy „nevető-CD", melyen kizárólag különféle Alkoholmentesen Az alkoholproblémával küzdők kevésbé értik a viccet, mint az absztinensek - jöttek rá német kutatók. A kutatási eredmények arra utalnak: az alkoholizmus következtében az agy homloklebenyében elváltozás következik be; az alkoholgondokkal küzdőknek a viccfeldolgozás érzelmi és szellemi része egyaránt problémát okoz. nevetések hallgatók. A hallgatónak már az első nevetés hallatán fülig ér a szája, s legkésőbb pár percen belül ellenállhatatlanul magával ragadja a kacagás - mondja Bergerné Wilk Halina szegedi gyógyító. Saját tapasztaltként mondja: gyermekét hosszú éveken át estéről estére megcsiklandozta-megdögönyözte, és a kicsi ilyenkor óriásikat nevetett. És míg ez tartott, addig elkerülték a megbetegedések, holott társai az óvodában-iskolában tele voltak a különböző, szokásos gyermekbetegségekkel. Visszaadta az egészségét Mit mond a nevetésről a humorista? - Akik végigülik egy-egy estemet, egy egész hétre magukkal viszik a jókedvet - tapasztalta a szegedi kötődésű Nagy Bandó András. Megtörtént, ő mozdított ki mélységes szomorúságából valakit, és visszaadta egészségét. - Egy hölgy, akinek már két év eltelt férje halála óta, és senki sem látta nevetni, még csak halványan mosolyogni sem, egyszer meghallgatta egy műsoromat. Először csak kuncogott, aztán nevetett, majd még jobban nevetett, magáról megfeledkezve kacagott, és onnantól kezdve visszaállt a természetes életkedve - meséli a humorista. Egyébként - teszi hozzá - a nevetést gyakran csak vékony, bizonytalan határvonal választja el a sírástól, és a legkomolyabb művek okozta katarzistól. Voltaképpen a humor is katarzist okoz: lelki „megtisztulást" eredményez. F. CS. FDR. GYULAI ZSOLTI szülész-nőgyógyász főorvos Szakorvosi magánrendelés, rákszűrés Rendelés: | Szeged, Novotel Hotel Wellness Centrum Szerda: 16.30-18.30-ig 1 Bejelentkezés: L 30/524-8778 J DR. KRIZSA JUDIT bőrgyógyász és kozmetológus szakorvos SZENT ISTVÁN TÉRI LÉZERCENTRUM BŐRGYÓGYÁSZATI lézerkezelések SZŐRTELENÍTÉS fibrómák, szemölcsök, j anyajegyek eltávolítása Btjtlentktzés, időpont egyeztetése: Tel.: S2142$-054 (8 -12,14 • 18 h) Rendelő: Szeged. Szent István tér 1213. PRAXIS Kozmetológiai Intézet Kht, Bőrgyógyászati és Ailergolégiai Klinika Szakorvosai Tartós szőrtelenités, ránctalanítás és arcbőr-fiatalítás, értágulatok, tüzfoltok, seprüvénák kezelése. Esztétikai sebészeti beavatkozások. VEGYE IGÉNYBE ORVOSAINK SZAKTUDÁSÁT! BejEtENTKE2ES: 62/54-52-52 CÍM: Szeged, Korányi fasor 6. www.kozmetologia.net Megbízhatóság, szaktudás a szépség jegyében GYOGYNOVENYÉS REFORMHÁZ C-vitamin komplex 30 db/30 nap (C-vitamin, cink, rutin és flavonoidok) 59 Ft Propur csepp 50 ml (immunrendszer-erősítő, felső légúti megbetegedéseknél javasolt) .. 9 Ft Búzacsira caps. 100 db/50 nap (a természetes E-vitamin ) :19 Ft Blend A Dent protézisrögzítő krém 40 ml (3 ízben) 899 Ft Lő gél 500 ml (ízületi, reumatikus fájdalmak kezelésére) 699 Ft Claire Fischer aroma tusfürdő 250 mi (mandarinillattal) Clinians alumínium- és alkoholmentes dezodorok S499 Ft Papír zsebkendő 3 rétegű, fehér (100-as) 89 Ft gyógynövény és rb=ormház üzleteink Szegeden, a Patika mellett (62/424-993), a COR Áruházban és | ODM EZÓ VÁSÁRHELYEN, az Andrássy út 1. alatt találhatók! GONDOK VANNAK A HALLASAVAL? ÚJ HALLÁS, ÚJ ÉLET! Hallásvizsgálat díjmentes betegszállítással Vidékiek útiköltségét megtérítjük! A legkorszerűbb hallásjavitó készülékek, fül mögöttitöl mély hallójáratiig több gyártótól. Elemek, jelzőrendszerek, mobiltelefonhoz I Induktív hurok, egyéni uszodai fülllleszték, zajvédő. Tempó. MÁV. Vitamin Egészségpénztár elfogadóhely. DR. MADANI SHAHRAM Időpont-egyeztetés: 20/255-3893 Park Medical Center, Mega Kft., Szeged. Stefánia 9. Keressen betűiünket bizalommal! Amennyiben Ön vagy családtagja pikkelysömörben szenved, érdeklődik új, innovatív terápiás lehetőségek iránt, és szívesen részt venne klinikai kutatási vizsgálatban, további felvilágosításért kérjük hívja a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikáját a számon munkanapokon 13-15 óra között, illetve bővebb információért látogasson el a www.dermall.hu honlapra. ül A IH§§*tSlltT< ItáZSái A KiTKfSftKKKtl KAKSoUTBAKt OLVASSA EL DR. LENKEI GÁBOR CENZÚRÁZOTT EGÉSZSÉG C. KÖNYVÉT! ORVOS ILYÉN ŐSZINTÉN TALÁN MÉG SOSEM BESZÉLT. * Hogyan ét miért akadályozza meg a gyógyszeripar, hogy Ön egétztéget legyen? jj * Hogyan hoznak léire mesterségesen betegségeket? ; Olvassa el a könyvet ét tudja meg, hogy milyen egyszerű lenne egész- 2 légetnek maradni! Ha egyetéH a kényvben olvasottakkal, akkor JOjjOn é* vagyán a könyvben ajánlott oxzaU tate termésteta* alap- ét kátepet napi vttamttKSomagoketl Ble atoá vara gél kapható 4320 ft-értt Nyitva: h.-p. 9.30-17.30-ig Jó Közérzet Központ 6725 Szeged. Szövetkezeti út 26. Telefon: +3662 444-679 e-mail: jnfcraerzrtkozpont@inYtteLhu VEGYE MEG - A KÖNYVET! 2700 Ft <* a Postakőltjég "'Árivét outién) ^ www angolteszt.delmagyar.hu "^^nnnnnnmnnmnnnbnnnnnmnbnnmnnnn^ -tPróbálja kí, milyen eredménytérne el egy angol nyelvízsgánl Az ILS Szeged Nyetrákota angol nyelvi sdntfe+mérő tesztje* a Délmagyarország OnGne-ori