Délmagyarország, 2007. január (97. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-29 / 24. szám
HÉTFŐ, 2007. JANUÁR 29. > H I R D E T É S » 19 Gyászközlemények SZEGE GYÁSZHÍR „Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa, gyermek, vó, KISPÉTER SÁNDOR tüzépvezetó életének 50. évében, súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása a szatymazi templomban február l-jén, 14 órakor. Kérjük, hogy 1 szál virággal búcsúzzanak tőle. Gyászolják: felesége, Csabika és Vivike, apósa, anyósa, édesanyja MEGEMLEKEZES „Egy éve már annak, hogy örökre elmentél, életedben pedig hűséggel szerettél. Szerető szíved nem dobban már többet, vigasztaló szót nem kapok már tőled." Fájó Szívvel emlékezünk VARGA LÁSZLÓRA halálának első évfordulóján. Szerető felesége: Zsó, nevelt lányai: Ági, Ildikó, veje Zoli és a kis unoka Ádám 61614996 „Könnyes szemmel fekszem, úgy is ébredek, temetőben nyugszik drága gyermekem. Sírjára borulok, halkan susog a szél, azt hiszem, szavamra gyermekem beszél." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk drága gyermekeink, DR. KRIVÁN GYULA és menyasszonya, BUDAHÁZI ZSUZSA tragikus halálának 1. évfordulójára. Órökké szeretnek, soha el nem felednek: gyászoló szüleik, Szeged és Sárospatak „Nem hal meg, akit eltemetnek, csak az, kit elfelednek." Emlékezünk elhunyt szerettünkre, VŐNEKI ISTVÁNRA halálának 4. évfordulóján. 61716924 Felesége és családjaik Ma két éve távozott szerettei köréből SZEKERES ISTVÁN, az Algyői Hagyományőrző Kör alapító tagja. Legyen nyugalma békés. 61716896 Húga Ica, Irénke, Csabi MAKÓ GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, SZAKÁCS FERENC (Kaptár), makói lakos váratlan hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása január 30-án, 10 órakor lesz a Makói római katolikus temetőben. 6i7i6964 Gyászoló családja I Tisztelt Hirdetőink! Gyészközleményeket o megjelenés előtti munkanapon 9 érőig tudunk elfogadni. Gyászközlemény megrendelésekor kérjük a személyi igazolvány bemutatását! Köszönjük! HÓDMEZŐVÁSÁRHELY GYÁSZHÍR „Annyira akartam élni, betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de eröm nem engedett. így búcsú nélkül szívetekben élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága édesapa, nagyapa, dédapa, após és rokon, GÁL FERENC, Hódmezővásárhely, Borz utca 90. szám alatti lakos életének 96. évében csendesen elhunyt. Temetése január 31 -én, 11 órakor lesz a Kincses temetőben. Gyászoló család ie r? = j c ; S d c te r te te Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett jó édesanya, nagymama, dédmama, anyós és rokon, ÖZV ÁGOSTON JÁNOSNÉ OLASZ JOLÁN, Hódmezővásárhely, Kisfaludy u. 75. szám alatti lakos 2007. január 4-én, életének 84. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2007. február l-jén, 11 órakor lesz a hódmezővásárhelyi Kincses temetőben. Gyászoló család 61716570 Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy szerettünk, CSŰRI IMRÉNÉ HÓDI ANTÓNIA (a Béke Utcai Általános Iskola tanítónője) életének 68. évében csendben eltávozott. Hamvait február 2án, 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a Belvárosi temetőben. 6i7i69i2 Gyászoló családja Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VARGA BÉLA testnevelő, a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola, valamint a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem volt tanára 2007. január 17-én, életének 66. évében váratlanul elhunyt. Végső búcsút 2007. február l-jén, likőr veszünk tőle a Belvárosi temetőben. 6i7i666i Gyászoló család Megrendülten tüdatjük, hogy BERTA JÓZSEF (Szentmihálytelek, Fehérparti u. 77. sz. alatti lakos) életének 32. évében, 2007. január 4-én váratlanul elhunyt. Búcsúztatása - a sírtól - 2007. február 2-án, 11 órakor lesz az Alsóvárosi temetőben. 61716736 Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, BODA JÓZSEF életének 58. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2007. február Tjén, i 1 órakor lesz a Dugonics temetőben. 6171692, Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak és jó ismerősöknek, akik szeretett halottunk, BORSI BÉLA temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 6,7,7078 Gyászoló család „Nem hal meg, kit eltemetnek, csak kit elfelednek." Fájdalommal búcsúzunk ALMÁSI LAJOS, makói lakostól. Utolsó útjára január 30-án, 15 órakor kísérjük a Belvárosi református ótemetőben. 61716985 Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS „Hull a könnyünk érted, nehéz lesz nélküled, de szívünkben élni fogsz, míg élünk, szüntelen." Hálás szívvel mondunk köszönetet a közeli és távoli rokonoknak, ismerősöknek, kedves barátoknak, jó szomszédoknak és családjaiknak, akik drága szerettünk, HALMÁGYI IMRE temetésén részvétüket nyilvánították. 61716986 Gyászoló család, Makó KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik ÁCS JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, vagy küldtek. Külön köszönet a Hungerit panír-2 üzem dolgozóinak. Gyászoló család A?KÓrM>EfÉ5E /l=>£j|alarjílí NfiT . OM-CIM* MIXERTANFOLYAM indul Szegeden a Bols Mixer Akadémián! 5 , 8 Erdekei a koktélok világa? Szeretnél exkluzív környezetben bártenderként dolgozni? Gyere hozzánk, mi megtanítjuk neked a profi koktélkeverést, nemzetközi diplomát szerezhetsz. Tel.: 30/973-5981, 20/585-6940 www.delmagyar.hu • www.mixertanfolyam.hu / A Maszer Zrt. kertészudvari kisegítőt keres, reggeli munkakezdéssel, bizalmas munkakörbe. Érdeklődni lehet a 06 (30) 529-9477-es \ telefonszámon Újra meglátogattuk Balogh Larissza alternatív gyógyászati rendelőjét, hogy elbeszélgethessünk az ott várakozó páciensekkel. Szerencsénk volt, mert találkoztunk egy beteggel, aki már nem először jár Larisszánál, és aki szívesen szóba elegyedett velünk. A szimpatikus, idős bácsi olyan humorosan adta elő történetét, hogy meg is nevettetett bennünket. - Tavaly olvastam egy cikket Larisszáról - kezdte. Amit abban írtak, nagyon hasonló volt az én esetemhez, ezért eljöttem segítA VISSZATÉRŐ BETEG séget kérni. Csípőműtét előtt álltam, a fájdalomtól sem ülni, sem állni nem tudtam, járás közben is csak húztam a lábam. Depreszsziós lettem a gondolattól, hogy mindkét csípőmet meg kell műteni, és nem tudtam, sikerül-e egyáltalán az operáció. A szomszédomat nemrégen műtötték, de továbbra is fájdalmai vannak. Mindennap panaszkodott, már meg is bánta, hogy belement az operációba. Napokon át beszélgettünk arról, hogy mennyire rizikós a beavatkozás. Sokat dilemmáztam, de végül úgy döntöttem, megpróbálkozom Larissza módszerével, a műtét úgyis megvár. Már a negyedik kezelésnél javulást éreztem. A tájdalmaim csillapodtak, a kötőszövet és az izmok meglazultak. Az ízületi lerakódások lassan eltűntek, és a mozgásképességem is helyrejött. Könnyebben tudtam járni, és nagy meglepetésemre a lépcsők sem okoztak gondot. Kezdtem elhinni, hogy megúszhatom műtét nélkül. A kezelés végére a fájdalmaim teljesen megszűntek, a csípőm és a járásom is megjavult. Érdekes, hogy Lariszszától nem kértem más miatt segítséget, pedig a kezeimmel is volt probléma. Az ujjaim valahogy kifelé fordultak, soha nem tudtam rendesen megmutatni az egyenes irányt. Még a kalapácsot sem tudtam rendesen megfogni, emiatt mindig nevettek rajtam és maceráltak. Larissza kezelései alatt az ujjaim is kiegyenesedtek. A barátaim kérdezték, mikor műttettem meg a kezem, és már nem is nevetnek. Most azért jöttem újra Larisszához, mert a hideg szél tönkretette a hallásomat. Már a szomszédom is készül jönni a csípője miatt, reméli, hogy nem kell újra megműteni. No, megyek is, mert én következem. Az esetemet pedig írják csak le az újságban, hagy olvassák az emberek. Jó egészséget kívánok mindenkinek! ZA. Balogh Larissza három magyar állami vizsgával rendelkező természetgyógyász és bioenergetikus rendelése: 6724 Szeged, Makkoserdti sor 24. Telefonos bejelentkezés: 06-30/9-675-651 Anthony Minghella, a Hideghegy és Az angol beteg rendezőjének új filmje. Jude LAW Juliette BINOCHE Robin WRIGHT PENN BŰNÖS VISZONYOK Január 25-től a mozikban! Tizenhat éven aluiiak számára nem ajánlott ttmhni l?««9bsr "mm mmmmirnimmm'ta'.m «ss wmu -mm mm MM HM* MMM MMM AI«N«ÍII« MWWSÉÜS M pssnwi