Délmagyarország, 2007. január (97. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-04 / 3. szám

12 • KAPCSOLATOK" CSÜTÖRTÖK, 2007. JANUÁR 4. AZ ÜGYVÉD VÁLASZOL Dr. Juhász György A generálkivitelező tartozása és az alvállalkozó jogi lehetőségei Tisztelt ügyvéd úr! Egyéni vállalkozó vagyok. Asztalosmunkákat végeztem egy építkezésen alvállalkozóként. A generálkivitelezővel kötöttem szerződést. Az anyagköltséget előre kifizették, de körülbelül 80 ezer forint munkadíjjal még mindig tartoznak. Azt mondják, ők sem kapták meg a megrendelőtől a pénzüket, több milbó forintos veszteségük van. Beperelték a megrendelőt, és ha tőle megkapják a díjukat, akkor tudnak engem is kifizetni. A per állásáról viszont nem hajlandóak tájékoztatást adni. Még az ügyvédjüket is megkerestem, de 6 sem mondott semmit. Bementem a bíróságra is, de ott sem nézhettem meg az iratokat, pedig az én pénzemről is szó van. Az egyik ismerősömet, aki ugyancsak dolgozott az építkezésen, tanúként fogják meghallgatni. Tőle tudom, hogy februárban lesz a következő tárgyalás. Addig szeretném megtenni a szükséges lépéseket. Már ha van mit. Milyen jogaim, lehetőségeim vannak 1 Tisztelt olvasó! A perben eljáró kolléga természetesen az ügyvédi titoktartási kötelezettsége miatt semmiféle felvilágosítást nem adhatott önnek. A bírósági peres iratokba sem tekinthetnek bele kívülállók. A bírósági tárgyalások viszont nyilvánosak. Ha érdekli, hallgatóságként üljön be a következő tárgyalásra. Persze nem biztos, hogy itt a per állásáról kellóen részletes képet fog kapni, de ha ítélet születik, akkor azt megtudhatja. Ezenfelül a polgári eljárásjog ismeri a beavatkozás intézményét. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 54. § (11 bekezdése szerint: akinek jogi érdeke fűződik ahhoz, hogy a más személyek között folyamatban levó per miként dőljön el, a perbe - az első fokú ítélet hozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig - az azonos érdekű fél pernyertességének előmozdítása végett beavatkozhat. A beavatkozást a tárgyaláson szóban is bejelentheti, de szerintem célszerűbb lenne ezt a lehető leghamarabb írásban megtenni. A bíróságnak ugyanis el kell döntenie, hogy megengedi-e a beavatkozást. Innentől beavatkozóként részt vesz a perben, az iratokat is áttanulmányozhatja. Kérelmében jelölje meg, hogy melyik fél - jelen esetben a felperes - pernyertessége érdekében kíván beavatkozni. A hozzám írt leveléhez hasonlóan írja le a tényeket, ezzel jogi érdekét igazolni tudja. Jó lenne, ha a vállalkozási szerződését is mellékelve csatolni tudná. Sajnos az ön követelését ebben a perben nem tudják elbírálni, de ha a fővállalkozó jogerősen megnyeri és meg is kapja a megítélt összeget, akkor remélhetőleg ön felé is teljesíteni fog. Lehetősége van persze arra is, hogy mindettől függetlenül egy másik eljárásban érvényesítse követelését a generálkivitelezővel szemben, mivel csak vele áll jogviszonyban. Az ó fizetési kötelezettsége elvileg független attól, hogy megkapta-e a pénzét vagy sem. Ismerve az építőiparban uralkodó viszonyokat, ez persze csak elméletileg van így. Gyakran megesik, hogy járni jár, csak nem jut. Gondolom, ezt nálam sokkal jobban tudja. Mindenesetre sok sikert kívánok! Cél: tetten érni a jogsértőket! A Délmagyarország és a Délvilág Csörög rovatában 2007. január 2-án „Dorozsma" címmel olvasói észrevétel jelent meg, miszerint a városrészben, de főleg a Czékus utcában motorosok - néha autósok is gyorsulási versenyt rendeznek a késő éjszakai órákban, mely elviselhetetlenül zavarja a környék lakóinak nyugalmát. Ezzel kapcsolatban mintegy fél éve érkezett a rendőrségre hasonló tartalmú bejelentés ezen utcára vonatkozóan, mely alapján a Szegedi Rendőrkapitányság járórei egy hónapon át rendszeresen ellenőrizték az adott utcát és környékét, de sem sebességtúllépést nem tapasztaltak, sem pedig nagyszámú motorost nem észleltek. Kollégáim ettől függetlenül azóta is visszatérően ellenőrzik a környéket. Arra kérjük a bejelentőt - illetőleg a környék azon lakóját, aki ilyet tapasztal -, hogy a rendőrség 107-es vagy 112-es segélyhívóján tegyen mindjárt bejelentést, hogy az esetleges jogsértést munkatársaim tetten érve meg tudják akadályozni, és az ilyen cselekményt elkövetőkkel szemben hatékonyan fel tudjanak lépni. DR. TUCZAKOV SZILVÁNA R. ŐRNAGY, SAJTÓREFERENS, SZEGED Átcímkézés: gondolatok egy magyar konyhából Az utóbbi időben mérhetetlen mennyiségű moslékot zúdítottak a nyakunkba és a gyomrunkba, de ez már nem hír. Gondoltam, leellenőrzöm a kis élelmiszerüzletünket, és eközben visszagondoltam arra az időre, amikor még nem voltak ezek a szigorú uniós élelmiszerszabványok és -törvények, és nem volt még HACCP sem, ami ma-' gyárul Veszély Elemzés Kritikus Szabályozási Pontot jelent, vagyis a hazardírozás kontroliban tartása volna a célja. Volt viszont Szalma Fecó bácsi, aki az ÁKF, vagyis az Állami Kereskedelmi Felügyelőség ellenőre volt, akitől akkoriban rettegtek a kereskedők, boltosok és vendéglősök, mert akkor még így hívták őket, nem pedig vállalkozóknak. Fecó bácsi volt az, aki jött, látott és büntetett. A rossz nyelvek szerint ó nem úgy köszönt be, hogy „jó napot kívánok", hanem úgy, hogy „pénzért jöttünk"! Ő értette a dolgát, megállapította a húsról, hogy az aznapi szállítás volt, s követelte a számlát. A büntetés értékébe nem lehetett belerokkanni, de meg kellett fontolni az „átcímkézést", mert jön Fecó bácsi, és akkor aztán juj-juj, lesz nemulass! Persze sumákolás akkor is volt, de ilyen mértéket nem öltött. Szalma Fecó bácsi most már a túloldalon ellenőriz, és biztosan nem is kerül büdös hús meg romlott konzerv Szent Péterék asztalára. Fecó bácsit vissza kellene hozni, ha lehetne, Törökbálintra, és ő biztosan pillanatok alatt rendet csinálna! MÁTRAI LÁSZLÓ, SZEGED Nem lázadok, csak kérek A Kertész utcaiak járható utat, élhető környezetet szeretnének Fotó: Frank Yvette A Délmagyarország december 7-i számában „Föllázadt a Kertész utca" címmel megjelentekből kiderült: az utca lakói tiltakoznak utcájuk kiszélesítése ellen. A lakópark, illetve a bevásárlóközpont tervezett építését is a forgalom várható növekedése miatt ellenzik, szeretnék ugyanis megőrizni a környék kertvárosi jellegét. A cikkel kapcsolatban az alábbi gondolataim születtek: Előrebocsátom: én nem lázadok, csak kérni szeretnék. Kérni szeretném Nagy Sándor alpolgármestert, hogy jöjjön el a mi utcánkba, az immáron hírőssé vált Kertész utcába, és nézzen itt körül. Ha eljönne, nemcsak azt látná, hogy valójában milyen széles ez az utca, hanem azt is, hogy a Tisza felől indulva a másik vége is töltésbe torkollik. Ugyan elmehetünk két irányba, de azok az utak, amikre ráfordulhatunk, legalább olyan keskenykék, mint a Kertész utca, s nem is tudnak szélesebbek lenni, mert egyik oldalukon a vasúti töltés emelkedik, a másik oldalukhoz pedig takaros kis és újdonsült nagy házak simulnak szorosan. Mi értelme hát annak, hogy az odavezető út illetlen szélességével beleerőszakolja magát ebbe a hangulatosan kanyarodó utcácskába, a Vadrózsa sorba? Ha eljönne, azt is látná, hogy itt nem mindenáron ellenkezni akaró polgárok laknak, hanem emberek élnek, akik egyszerűen csak ragaszkodnak ahhoz, ami jó, amit megszerettek. Megszerettük az évek óta ápolt előkertjeinket, így nekünk a szélesítés kedvelt növényeink kiirtását jelenti, és előre fáj a kitépkedett bokrok, kivágott vagy lecsonkolt, a házunkat eddig a perzselő nap tüzétől és a kíváncsiskodó tekintetektől óvó fák kivágása. És szeretjük az utcánk egyik oldalát ékesítő füvészkertet (ami egyébként az egész város büszkesége), s hogy szemben szintén kis erdős rész próbál vetekedni vele. Télen, amikor a belvárosban már rég csak sáros hókupacok sejtetik a tél immáron letűnt szépségét, itt a havas ágak erdei ösvényre emlékeztetően hajolnak össze, s az ember munkából hazatérve felüdül a szép látványtól. El tudja képzelni, hogy a tervezett húsz méter szélességben letarolt fák után maradt kopasz út hogyan fosztja majd meg az erre járót ettől az élménytől? S ha eljönne, talán velünk aggódna a csillagvizsgálóért, ami ugyan csak egy ember álma volt, de sok munkával, erőfeszítéssel valósággá vált, s jó ideje már minden szegedi lakos örömére szolgál, hogy van egy hely, ahová ráérős nyári éjszakán elviheti gyermekeit csillaglesre. Mi lesz vele, ha majd az új pláza éjszakai fénye végképp elvakítja távcsövét? S ha itt lenne, gondolom, értené, miért siratjuk az UTC-pályát, ahová - ha épp nem meccs vagy edzés volt - beengedtek minket egy-egy családi focira is. S ugyan az Újszegedi Torna Club megmarad máshol (a hosszas kiszorító politika végül eredménnyel járt), de ezzel a névvel mit keres Újszentivánon? S ha eljönne, és beszélgetne velünk, mint okos felnőttek egymás közt, lehet, megértené, hogy csak csendre és nyugalomra vágyunk, ezért építettük ide életünket, és hogy jogosan tartunk attól, hogy a több kilométer hosszú egyenes utcánkat húsz méter szélesre tágítva, az vadul motorozok paradicsomává válik. Gondolom, ön is féltené a gyermekét. Mert egyébként egyetértek az alpolgármester úrral abban, hogy a pláza környékétől eltekintve nemigen nő majd meg a forgalom, hisz a fent említett körülmények miatt csak jobbára mi, az utca lakói közlekedünk majd itt továbbra is. De kérdem én, ha a jövőben is csak mi használjuk ezt az utcát, miért nem lehet olyan széles, amilyennek mi szeretnénk?! Ha egyszer tényleg eljönne, alpolgármester úr, és meghallgatna minket, érezné, hogy nem lehetnek annyira rosszak azok, akik olyan jó dolgokat képviselnek, mint természet, kultúra, sport, nyugalom. S esetleg belegondolna abba, hogy a helyünkben ön is inkább ezeket az értékeket szeretné átadni gyermekeinek, mint plázacicának nevelni őket. Persze fejlődnie kell egy városnak, de nem biztos, hogy a már meglévő kincsei rovására. S ha igazán itt lenne velünk, még az is megeshetne, hogy nem kellemetlenkedő adatok lennénk csak az aktában az ön számára, hanem emberek a Kertész utcából. DÉRNÉ BOZÓKI ÉVA, EGY KERTÉSZ UTCAI LAKOS, SZEGED Utazás, némi zökkenővel Szegeden Sokan nem is sejtik, még Szegeden sem, hogy milyen nagy áldás az utazóközönség egy részének a 8-as trolipotló busz, amely a peremkerületekből a város szívébe szállítja az oda igyekvőket, és persze vice versa. Az már csak hab a tortán, hogy az ezen az útvonalon közlekedő buszok némelyikét nyáron hűtik, télen fűtik. Bizony ám! De mint tudjuk, nincsen rózsa tövis nélkül. Jelen esetben ez a „tövis" a következő. A nemrég felújított Szent István tér egyik oldalán, valamint a Vidra utcában az úttestből jókora dudorok állnak ki, gondolom, a közlekedésbiztonság céljából. A buszvezetőnek itt úgy kell kormányoznia járművét, hogy a kerekek közé kerüljenek ezek a dudorok. Ez a manőver azonban nem mindig sikerül neki, ilyenkor akkorákat zökken a busz, hogy csak na. (aj azoknak az utasoknak, akiknek a nyelvük ekkor a fogaik közt van a társalgás miatt! Az állva utazó nők és férfiak szabadon lengő testrészeit ért váratlan, nem kívánt mozgásokról nem is beszélve. Nem csodálkoznék azon, ha kiderülne, hogy a „Tiki-taki" feltalálóját is valami hasonló kellemetlen élmény ihlette ennek az egykor oly népszerű játékszernek a megalkotására. MÉHES JÁNOS, SZEGED A hadijog és a megszállók szabadsága hazánkban Havránek Ferenc „Tények és gondolatok" címen megjelent írása (Délvilág, 2006. december 28.) kapcsán fontosnak tartom felhívni a figyelmét néhány tényre. Az 1940. december 12-én köttetett magyar-jugoszláv „örök barátsági" szerződésről hamar kiderült, hogy betartásának nincs külpolitikai realitása, ugyanis ellentétes Hitler expanziós terveivel. A Jugoszlávia elleni hadjárat megindulásakor a magyar katonai és politikai vezetés előtt nyilvánvaló volt, hogy amennyiben csapataink nem csatlakoznak a Harmadik Birodalom erőihez, akkor Magyarország náci megszállás alá kerül. A magyar honvédség csak az önálló Horvátország kikiáltása után, 1941. április 11-én lépte át a magyar határt. Tehát a szerződő államalakulat - Jugoszlávia - ekkor már nem létezett. Az 1942. januári „újvidéki razzia" néven ismertté vált kivégzések kiváltó oka elsősorban a szerb partizánok tevékenysége volt. Mint arra Stark Tamás történész rámutatott, a Grassy József vezérőrnagy közvetlen irányítása alatt végrehajtott akció során négyezer partizángyanús személyt végeztek ki. Ezt a számot az ügy 1943. évi honvédségi kivizsgálása során állapították meg. A hazai és a nemzetközi szakirodalom elfogadja az adat hitelességét. Az áldozatok közül mintegy ezren zsidók voltak, akiket származásuk miatt sújtott az ellenséggel azonos elbánás. Megdöbbentő azonban, hogy a magyar felelősség vizsgálatát követően Havránek Ferenc nem tartja fontosnak, hogy legalább csak említést tegyen a szerb partizánok brutális válaszáról, és megemlékezzen az 1944 végén kíméletlenül, részben középkori módszerekkel kivégzett, és tömegsírokba lőtt 40 ezer bácskai magyarról. Ha valaki ismeri a Vörös Hadsereg katonáinak magyarországi kegyetlenkedését, akkor eléggé nehezen hivatkozhat nyugati értelemben vett hadijogra - úgy, ahogy azt Havránek Ferenc teszi. A magyar határt 1944. augusztus 27-én átlépő szovjet hadsereg civilekkel szemben alkalmazott ázsiai módszerei közismertek. A téma avatott kutatója, Für Lajos szerint több százezerre tehető a Magyarországon szovjet katonák által megerőszakolt aszszonyok és lányok száma. A felszabadító és egyben megszálló szovjet hadsereg katonái találomra szedték össze a városokban és a földeken a munkaképesnek ítélt férfiak és nők ezreit. Döntő többségük még nem töltötte be a huszadik életévét sem. A foglyok a gyűjtőtáborok után, ha túlélték, szovjet munkatáborokba kerültek. Ók nem élvezhették a „felszabadulás" örömét. A Szovjetunióba „málenkíj robot"-ra deportált 700 ezer magyar nagy része polgári személy volt, a harci tevékenység közben fogságba esett katonák és leventék mellett. Véleményem szerint a fentiek már nem tartoznak a szerző által hangoztatott hadijogok körébe. Gondolom Havránek Ferenccel egyetértünk abban, hogy ezek egy embertelen, totális diktatúra módszerei. Az 1944 késő nyarán frontvonalba került Magyarország súlyos anyagi veszteségei sajnos nem merültek ki a cikk szerzője által részletesen taglalt hidak felrobbantásában. Az ország anyagi pusztulásának ábrázolásakor elmulasztja megemlíteni azt, hogy a szovjetek egész gyárakat szereltek szét és szállítottak a Szovjetunióba. A szovjetek a magyar állatállomány eltulajdonításában versenyre keltek a nácikkal is, nem beszélve a vasúti gördülőanyagok megszerzéséről. Tehát a „davaj csaszi" és a magyar nemzeti vagyon prédálása egyidejűleg zajlott. Ennek ellenére Magyarországot 300 millió USA dollár jóvátételre kötelezték a párizsi békeszerződésben, melyből 200 milliót a Szovjetuniónak fizetett az ország. (A magyar jóvátétel csak 60 millióval maradt el Olaszországétól!) Véleményem szerint nagy eredmény lenne, ha a két diktatórikus rendszer összevetésekor végre elhagynánk a kettős mérce alkalmazását, és egyaránt elítélnénk mindkettőt. Még a látszatát is elkerülve annak, hogy egyiket vagy másikat mentegetni próbáljuk. MADÁCSY TAMÁS TÖRTÉNÉSZ