Délmagyarország, 2007. január (97. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-25 / 21. szám

CSÜTÖRTÖK, 2007. JANUÁR 25. SPORT" 17 Vadkerti Attilát nem az ellenfelek nyírják A németországi férfi kézilabda-világbajnokságon eddig remekül szerepel a magyar válogatott. A helyszínen tartózkodik a Sport tele­vízió szegedi származású munkatársa, Méhes Gábor, aki a érdekes­ségekkel, aktualitásokkal jelentkezik ezeken a hasábokon. TUDÓSÍTÓNK HELYSZÍNI JELENTESE Vadkerti Attila délcegen guggolt a ladenburgi fodrászszalon bejára­ta előtt elhelyezett plakátfiú mel­lett, és békésen tűrte, hogy Ilyés Ferenc aprólékos mozdulatokkal a frizuráját igazgassa. A szegedi szélső hajkoronája mostanság egyébként is központi téma a magyar válogatott tagjai köré­ben. Két napja például az édesap­ja után csak Bérinek becézett Katzirz Dávid esett neki a nagy­ollóval, szigorúan a „tulajdonos" kívánságára. Csupán egészen halkan jegyzem meg: a nyári fut­ball-világbajnokságon a napok­ban a Milánhoz szerződött, ám akkor meg a Laziót erősítő Mas­simo Oddo nyírta a társai séróját, és emlékezhetünk rá, hogy az olaszok mire vitték. A magyar kézilabda-válogatott esetében persze földtől elrugasz­kodott idea lenne világbajnoki cí­met remélni, noha alig egy hete még csak tündérmesének hittük azt is, hogy Skaliczki László együttese két ponttal vág neki a középdöntőnek. Aztán tessék. A szerdai ellenfél-boncolgató videó­zás előtt Klembucz gyúró tűnt fel bakaruhában a vásznon egy röp­ke kolbászreklám erejéig, ennek hatására néhányan sírva fakad­tak a röhögéstől - elnézést kérek, de a „nevetés" szó ebben az eset­ben nem megfelelő kifejezés. A csehek feltérképezése után sétával múlatta az időt az egyre népesebb magyar delegáció. Ko­vács Zsolt vezetésével szerencsé­sen megérkezett a Mannheimtől alig néhány kilométerre fekvő Ladenburgba a szegedi-újkígyósi különítmény is; amelynek fel­bukkanása nem csupán felebará­ti szempontból, de a kulináris él­Mai műsor A mai porgram, I. csoport, második forduló: Tunézia­Németország 16.30 (Dort­mund), Lengyelország-Iz­land 18.30 (Halle), Francia­ország-Szlovénia 20.30 (Halle). II. csoport, második fordu­ló: Csehország-Oroszország 16.15, Horvátország-Ma­gyarország 18.15, Dánia­Spanyolország 20.15. Bajnokverés Tegnap két bajnoki mérkőzést rendeztek a női kézilabda NB I-ben. A meglepetést a Corne­xi-Alcoa együttese szállította, amely legyőzte a bajnoki címvé­dő Győrt. A Ferencváros a Kis­kunhalas otthonában tudott nyerni. Eredmények: Kiskunhalas-Bu­dapest Bank-FTC 30-33, Corne­xi-Alcoa-HSB Holding-Győri Audi ETOKC 24-23. Szombaton a HNKC SE a Kis­kunhalast, a Németh Toll Makó a Békéscsabát fogadja 18 órakor. Fogyiverseny MUNKATÁRSUNKTÓL Immár hatodik alkalommal ren­dezik meg Szegeden, a VSI szer­vezésében a fogyókúraversenyt. Eddig nagy népszerűségnek ör­vendett a főként a mozgásra épü­lő viadal. A szervezők holnap várják azok jelentkezését, akik szeretnének részt venni a meg­mérettetésen. A nevezéseket az újszegedi sportcsarnokban fo­gadják el pénteken délelőtt 10-től 12-ig és délután 17-től es­te 20 óráig. Eredmények Férfi kézilabda-világbaj­nokság, Németország: kö­zépdöntő, 1. forduló, l-es csoport: Szlovénia-Né­metország 29-35, Tuné­zia-Izland 30-36, a Fran­ciaország-Lengyelország összecsapás lapzártánk után fejeződött be. Il-es csoport: Csehország-Ma­gyarország 25-28, Spa­nyolország-Oroszország 33-29, a Dánia-Horvátor­szág mérkőzés lapzártánk után fejezdődött be. vezetek miatt is nagy boldogsá­got jelentett a már több mint egyhetes távollét nehézségeivel birkózó játékosoknak, edzőknek és újságíróknak egyaránt. Amikor e sorok papírra kerül­tek, még csak remélni lehetett, hogy a magyarok étvágya a cse­hek elleni mérkőzés után sem hagyott alább. Természetesen senki nem bánkódott amiatt, hogy a második csoportkört nem a címvédő spanyolokkal vagy az olimpiai bajnok horvátokkal kel­lett kezdeni, ám a Bundesliga-já­tékosok egész sorát felvonultató cseh nemzeti csapat éppen attól volt veszélyes, hogy a következő négy rivális közül papíron a leg­gyengébbnek tűnt. A Napnál is világosabb: ők ugyanezt gondol­ták rólunk. A sport azonban már csak ilyen. Igaza csupán az egyik félnek lehet. MÉHES GÁBOR BOJKOTTAL FENYEGETTEK Kijavított pályán játszhatott tegnap délután a magyar válogatott Mann­heimben a veben, miután dán és horvát fenyegetésre felújították a játékteret. A két gárda a kedd esti edzés után hivatalosan tiltakozott a nemzetközi szövetségnél (IHF), sőt bojkottal fenyegetőzött. Ezt azzal indokolták, hogy a talaj minősége olyan rossz, hogy azon nem lehet reális körülmények között mérkő­zést rendezni. A borítás alatti leve­gőbuborékok miatt össze-vissza pattogott a labda. A házigazdák ­nem tehettek mást - éjjel három órán át javítgatták a burkolatot, amelyet korábban a stuttgarti csar­nokból szállítottak át Mannheimbe. Három góllal, ám végig vezetve nyert a magyar válogatott a csehek ellen A végeredmény csalóka Nagy László [zöld mezben) összeszorított fogakkal küzdött a mie­ink sikeréért MTl-fotó A Pick két játékosa, Krivokapics (balra) és Szente eredményesen szurkolt a szegedi Casanovában Fotó: Segesvári Csaba ^ A™ cüüTT^CSEHORSZÁG f1 28-25 fHaakwa MAGYARORSZAG (17-10) Győzelemmel kezdte a közép­döntőt a németországi férfi ké­zilabda-világbajnokságon a ma­gyar válogatott, amely Csehor­szágot múlta felül. Férfi kézilabda-világbajnokság, Németor­szág, Mannheim, 9000 néző. Vezette: Bord, Buy (franciák). Magyarország: PULJEZEVICS - Iváncsik T. 3/1, Nagy L. 3, Diaz 1, Gál 2, ILYÉS 2, IVÁNCSIK G. 7/2. Csere: FAZEKAS (ka­pus), Katzirz, Császár 4, Herbert, Tombor I, Mocsai 3. Szövetségi kapitány: Ska­liczki László. Csehország: Galia - Filip 3/2, Hruby 2, Kubes, Vitek, HazI, Nocar 2. Csere: JIC­HA 9, Bruna 3, Horak, JURICSEK 4, Szymanski, Sobol 2. Szövetségi kapi­tány: Pavel Pauza. Kiállítások: 6, ill. 10 perc. Gól - hétméteresből: 4/3, ill. 3/2. Csodálatosan indult, szenvedő­sen végződött, ám a lényeg: a ma­gyar férfi kézilabda-válogatott to­vábbra is veretlen a németországi világbajnokságon. A középdöntő II. csoportjában Csehország ellen nyitott a magyar csapat, és a sze­gedi Puljezevics bravúrjainak, va­lamint az Iváncsik G. által befeje­zett gyors indításoknak köszön­hetően már 16-6-ra is elhúztak a mieink. Mindez úgy, hogy a cse­hek a 11. percben lőtték első gól­jukat. A szünetre hét megmaradt az előnyből, amely a második fél­idő közepére négyre olvadt. A cse­hek legközelebb 26-23-nál jártak hozzánk, ekkor csapata ember­hátránya alatt Jicha kétszer volt eredményes. A nyugodtan, fegyel­mezetten kézilabdázó magyar vá­logatott - amelynek kapujában az idegbecsípődéssel játszó Puljeze­vicset váltó Fazekasnak voltak ki­sebb bakijai, de többször is fontos pillanatban védett bravúrosan - a viszonylag szoros eredmény elle­nére is végig kézben tartotta a ta­lálkozót, és újabb lépést tett a cso­portban a négy közé kerülésért. M. J. A MAGYAROK CSAPATSTATISZTIKAJA Lövések gól védés elhibázott kapufa blokk összes százalék 6 m-ről 3 2 0 1 0 6 50 szélről 3 1 • 2 1 0 7 43 9 m-ről 12 5 1 1 3 22 55 7 m-esből 3 1 0 0 -4 75 gyors indításból 6 1 0 .1 0 0 7 86 betörésből 1 0 0 0 0 1 100 Összesen 28 10 3 3 3 47 66 Támadások száma: 55, lövési hatékonyság: 51 százalék Forrás: DM-gyüjtés DM-grafika A Hungerit győzött, a Legrand vereséget szenvedett Közte huszonegy - tényleg nyerőszám A tegnap Szentesen rendezett OB l-es vízilabda-mérkőzéseken minden a papírformának megfelelően alakult. A Hungerit-Tbp Cop Security-Szentesi VK fölényes sikert aratott a sereghajtó Győr ellen, míg a Legrand-Szentesi VK nem bírt, nem bírhatott a világ egyik legjobb gárdájával, a Domino-BHSE-vel. HUNGERIT­SZENTES 0B l-es női vízilabda-mérkőzés. Szentes, ligeti uszoda, 150 néző. Vezette: Székely. Hungerit-Top Cop Security-Szentesi VK: DÖME - GYŐRI 5, Dalmády Sz. MOLNÁR A. 5, Pengő B„ TÓTH I. A. 6, BÓDI1. Csere: Hevesi 1, SZABÓ X. 2, Dalmády R 1, Pengő N., Gémes 1, Hegedűs 2. Edző: Kocsis István. Gyön Papp - Gazdag 1, Vukadinov 1, Magyar, Horváth, Tóth V., Rozgonyi 1. Csere: Gangl (kapus), Ackermann. Edző: Kárpáti Gábor. Gól - emberelőnyből: 5/4, ill. 2/1. Ötméteresből: 2/1, ill, -. tett volna - semmilyen taktikai variációt nem tudott gyakorol­tatni tanítványaival. A fölényes győzelmet arató Hungerit-Szentes legközelebb szombaton 16 órakor az utolsó előtti Eger vendégeként száll víz­be. Ez sem ígérkezik „izzadsá­vlsi LEGRAND­SZENTES T gos" partinak a Kurca-partiak számára. Kocsis István: - Könnyű győ­zelmet arattunk a tartalékoson felálló Győr ellen. Örömteb, hogy mindenkinek adhattam játékle­hetőséget ezen a sima mérkőzé­sen. DOMINO­BHSE A találkozó a várakozásnak megfelelően alakult, a házigaz­dák - amint az sejthető volt ­nem érezték meg klasszisuk, Szremkó Krisztina hiányát. A két pont sorsa már az első ne­gyedben eldőlt (9-1), a hungeri­tesek általában labdaszerzéseket követően lefordulásokból sze­rezték góljaikat. Futószalagon alakították ki a helyzeteket, és a lövések többnyire a hálóban lan­doltak. A Vért és Makrát nélkü­löző vendégek alig jutottak lövé­si lehetőséghez, a Szentes jól vé­dekezett, a Győr pedig csak sta­tisztált. Két fiatal játékos is bi­zonyíthatta tehetségét: Pengő Nikolett passzát Gémes Ivett váltotta gólra a negyedik etap­ban. Nem bántva az ellenfelet, de ez a találkozó még edzőmér­kőzésnek is gyenge volt, Kocsis István edző ugyanis - bár szere­OB l-es férfi vízilabda-mérkőzés. Szentes, ligeti uszoda, 300 néző. Vezette: Madarasi, Székely. Legrand-Szentesi VK: HORVÁTH T. - Józsa, T0RDAY1, Németh D. 1, Acsimov, VÍGH 2, Papp 1 Csere: Gábor, Araczky, Döbrőssy, Jaksa, Herczeg, Szabó T. Edző: Berki And­rás. Domino-BHSE: GERGELY - Kovács 1, SZÍVÓS M. 4, DR. KISS G. 3, BENEDEK 4, dr. Molnár 1, Hárai 1. Csere: Cseh, Hoppál, BÁRÁNY 2, Vári 1, Paján, Biros 1, Györké (ka­pus). Edző: Kovács István. Gól - emberelőnyből: 5/3, ill. 6/5. Ötméteresből: 1/1, ill. 2/1. A találkozó esélyes nem a Leg­rand-Szentes volt - ezzel nem ál­lapítottunk meg nagy igazságot. A házigazdák az olimpia bajno­kokat felvonultató pesti együttes ellen csakis a tisztes helytállást tűzhették ki célul, nem lehettek - és nem is voltak - illúzióik. Az első negyedben jól tartotta magát a hazai együttes, ekkor még bírta a tempót a világklasz­szisokkal. A három Domino-gól­ra eggyel válaszoltak. A követke­ző játékrészben a kihagyott Leg­rand-helyzeteket rendre góllal büntették a fővárosiak, és meg is léptek a Szentestől, 1-7. A har­madik negyedre elfáradtak a Ber­ki-fiúk, ez az eredményben is tükröződött. Molnárék szinte tetszés szsrint érték el góljaikat, és így újabb ötöt pakoltak közé a dominósok. A záró szakaszra is­mét összekapták egy kicsit ma­gukat a hazaiak, akiknél a sok „hálózörgetés" dacára Horváth jól védett - Benedekék rengeteg lövést zúdítottak a kapujára. A Legrand-Szentesi VK legközelebb egy hét múlva a Vasas vendége­ként szerepel bajnokin. Berki András: - Ha kicsit jobb lett volna a helyzetkihasználá­sunk, hízelgőbb eredmény szü­lethetett volna. IMRE PÉTER T0TH ESVIGH A betegségéből felépülő Tóth I. Andrea igazi vezéregyénisége volt csapatának. Energikusan, lendü­letesen pólózott, akciógólokat szerzett. A Legrand legjobbjának Vígh Róbert bizonyult, aki a lehe­tőségekhez képest jói szervezte a játékot, és két gólt is szerzett.

Next

/
Thumbnails
Contents