Délmagyarország, 2007. január (97. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-24 / 20. szám
SZERDA, 2007. JANUÁR 24. • SPORT" 15 Lajtosék negyedikek MUNKATÁRSUNKTÓL Az ami tavaly sikerült, az idén nem. Vagyis a lengyelországi rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon dobogóra - annak is harmadik fokára - állhatott a szegedi Lajtos Szandrát is a soraiban magyar váltó, ez most Shefheldben nem jött össze. A döntőbe bejutott a Heidum Bernadett, Lajtos, Huszár Erika, Keszler Andrea összetételű staféta, de ott kizárták, így végül a negyedik helyen végzett. Az aranyat Németország nyerte megelőzve az olaszokat és a hollandokat. A magyar válogatott két ezüst- (Knoch Viktor és a férfiváltó) és egy bronzérmet (Galambos Gábor) szerzett a kontinensviadalon. Ma 18 órakor: Szeviép-Szeged-Zala Volán Tizenharmadik siker? MUNKATÁRSUNKTÓL Ma 18 órakor az újszegedi sportcsarnokban újabb bajnoki mérkőzést játszik „ a Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapata. Jelenleg a harmadik helyen álló Tisza-partiak a Zala Volánnal csatáznak. Törökék eddig tizenkét meccset megnyertek, és csak kettőt veszítettek el. Most a tizenharmadik sikerre hajtanak. Szerencsére teljes kerettel, minden játékos egészséges, így a legerősebb csapattal szerepelhetnek Peresztegi Nagy Ákos tanítványai. Sir Alex Ferguson Budapesten oktatott Alex Ferguson szerint a jó edző mindig képes új dolgokat tanulni, ezért is fogadta el jó barátja, Temesvári Miklós, valamint a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) invitálását és tartott előadást a honi szakembereknek. - Örömmel és büszkeséggel töltött el, hogy egy ilyen nagyszerű edzői garnitúrának tarthattam előadást. Hosszú évek óta edzősködöm, de én sem tudhatok mindent, ezért úgy gondolom, mindenki tanulhat a másiktól. Remélem, tapasztalataim megosztásával hozzájárulhattam ahhoz, hogy a magyar labdarúgás fejlődjön mondta a Manchester United élő legendája a budapesti sajtótájékoztatón. A 64 éves tréner ezt követően nagyszerűen állta a rá zúduló újságírói kérdéseket: a jelenlévők megtudhatták, hogy számára csakis a Manchester United létezik, hogy nem gondol a skót válogatott szövetségi kapitányi posztjára, valamint azt is, hogy a futball alapjait Csanádi Árpád könyvéből sajátította el. Hibátlanok maradtak Hibátlanul zártak a megyei NB l-es futsalcsapatok a hétfői, szegedi megyei rangadó előtt: a Szentes az Aramist, az Első Beton az Abonyt verte. ABONY-ELSO BETON 0-8 (0-3) Abony, 50 nézd. Vezette: Nagy R„ Pápai. Első Beton: Tihanyi - NÉMETH L„ Szentágotai, RÁCZ, TÓTH A Csere: KOVÁCS R, K.TÓTH, Juhász, Balog, SzabóZ. Edző: Szabó Zsolt. A szegedi gólszerzők: Kovács R (2), Németh L. (2), Tóth A. (2), K. Tóth (2). Az előző mérkőzésekhez képest fegyelmezettebb és biztonságosabb játékkal kezdett a Beton. A vendégek a tizedik percben szerezték az első gólt, amelytől megnyugodtak, és a második félidőben már a jövő szempontjából is kiváló produkcióval növelték előnyüket. Az Első Beton csütörtökön 19.45-től az újszegedi sportcsarnokban edzőmeccset játszik a romániai Temesvárral. Szabó Zsolt: - Ilyen különbséggel is jogos a sikerünk, amely remélhetőleg kellő önbizalmat adhat a megyei rangadó előtt. LEGRAND-METALCOM-SZENTESARAMIS 2-1 (2-1) Szentes, 350 néző. Vezette: Török, Nagy Vince. Szentes: Bíró - KELLER, KEREPECZKY, Erhardt, SZARVAS. Csere: KONCZ, Kazán, JERNEY, Szabó L., Szabó Á„ Kovács K. (kapus). Játékos-edző: Koncz Zsolt. A szentesi gólszerzők: Kazán, Szarvas. A hazai gárda a félidő közepén Szarvas találatával vezetést szerzett, de az Aramis elkerülhető góllal egyenlített. Kazán azonban ismét a Legrandot juttatta előnyhöz, amelynek játékosai a második húsz percben több ziccer is kihagytak. A vendégek mindössze egyetlen lehetőséget alakítottak ki még úgy is, hogy levitték kapusukat. Koncz Zsolt: - Számunkra nagyon fontos három pontot tartottunk itthon. Tbvábbi eredmények: Beretytyóújfalu-Cső-Montage 5-3, Csömör-Gödöllő 1-5, SiklósKanárik 6-13. A BAJNOKSAG ALUSA 1. Gödöllő 2. Berettyóújfalu 3. Cso-Monlage 4. Szeged 5. Szentes 6. Csömör 7. Kanárik 8. Aramis 9. Abony 10. Siklós 1210 14 8 0 10 2 10 211 92- 41 30 59- 44 27 74- 56 25 70- 57 25 50- 41 22 65 - 54 20 61- 6818 49- 66 15 48- 81 11 57-117 7 M. J. RACZ ES SZARVAS ^ Az Első Beton csapatából Rácz Attila gólt ugyan nem szerzett, de hasznosan játszott, sok labdát szerzett, és azokat rendre jó helyre passzolta. A szentesi gárdából Szarvas Zsolt végre fegyelmezett játékot nyújtott védekezésben, emellett gólt is szerzett, bár ha kicsit jobban figyel, még jobban kiemelkedhetett volna. Két mászóarany MUNKATÁRSUNKTÓL A közelmúltban bonyolították le a sportmászó diákolimpia országos döntőjét. A szegedi mászócsapat remekelt, a versenyzők két elsőséget gyűjtöttek be. A szegedi versenyzők eredményei, lányok, 1. kategória: 3. Táborosi Boglárka. 3. kategória: 1. Táborosi Ajnácska. 4. kategória: 1. Sikter Barbara. 5. kategória: 4. Széli Boróka; Fiúk, 1. kategória: 1. Kovács-Deák Dániel. 2. kategória: 4. Hegedűs Balázs. 3. kategória: 5. Masa Attila. 5. kategória: 2. Széli Csaba, 4. Széli Dömötör. 6. kategória: 2. Sikter Farkas. A szívére hallgatott, amikor ismét igent mondott Kolozsvári Lima visszatért Január 15-én a régi-új edző, Kolozsvári János vezetésével kezdte el az NB II keleti csoportjában az őszt a 11. helyen zárt Makó FC a felkészülést. A tanári diplomával rendelkező szakember szerint a nyolc közé jutáshoz bravúrosan kell szerepelni a tavaszi folytatásban. Két évvel ezelőtt meglepődtek a Makó FC drukkerei. Mégpedig azért, mert edzőcserére került sor az akkor még NB I/B-s gárda kispadján: Kolozsvári Jánost 16 esztendő után menesztették. A visszatérése a napokban játszódott le. - Minek is tagadjam, megviselt az akkori váltás - ismerte be a mindenki által csak „Limaként" becézett szakember. - Az edzők többsége különböző okok miatt 2-3 évente vált csapatot, én nem ebbe a kategóriába tartozok. Annyira összenőttem a makói futballal, hogy szinte már nem is tudtam elképzelni az életem nélküle. Aztán mégis eljött a váltás, és az bizony rosszul érintett. Maradt bennem tüske, épp ezért vacilláltam, hogy most megint elvállaljam-e az edzői tisztséget. Néhány dolgot mérlegeltem, majd miután a szívemre hallgattam, úgy döntöttem, ismét belevágok. Az ősszel jó néhány esetben feltűnt vasárnaponként az Erdei-sporttelepen. - Amikor csak tudtam, megKolozsvári János munkába állt Fotó: Frank Yvette Igazolások Ha nem is cserélődött ki teljesen a Makó FC játékosállománya, azért akadnak benne változások. A tehetséges támadó, Faragó Bence az élvonalbeli Sopron FC-be igazolt, míg Árva Tamás úgy döntött, a tanulmányait helyezi előtérbe, emiatt visszakérte magát az U19-es együttes keretébe. Ami már biztos, a zöld-sárgáknál folytatja pályafutását Puskás Csaba, aki korábban szerepelt az FC Szegedben, majd legutóbb az Bső Beton NB l-es tutsalcsapatában játszott, méghozzá remekül, hiszen a válogatottban is bemutatkozott A 25 éves ballábas játékos egyelőre az évad végéig kötelezte el magát A zöld-sárgák edzéseit látogatja két másik védő is, a 24 éves Szamoszszegi Gábor, aki legutóbb a Kecskemét csapatában futballozott, valamint a 20 esztendős Varga Ferenc (Algyő). A Makó FC vezetői mindenképpen szeretnének csatárt is igazolni, ugyanis könnyen elképzelhető, hogy Schreiber Lászlóra sérülés miatt hosszabb kihagyás vár. néztem a csapat bajnoki mérkőzéseit. Megmondom őszintén, nem nagyon látszott a tudatosság, nem jött ki kristálytisztán, mit is akar a Makó játszani, és a küzdeni tudással sem voltam kibékülve. A tavaszi folytatásban olyan csapatot szeretnék a pályán látni, amely sokat birtokolja a labdát, veszélyes támadásokat vezet az ellenfél kapujára. A tíz szerzett gól nagyon kevés, azok is többnyire bedobásokból, szabadrúgásokból, tizenegyesekből születtek. A vezetőség a nyolc közé várja a gárdát. Véleményem szerint megvalósítható a cél, de csak bravúrral. A szakember elmondta, nem éppen ideábs feltételek mellett folyik a munka. A centerpályát nem használhatják, a hátsóval meg az a gond, hogy éppen felújítják. - Munkahelyi elfoglaltságok miatt délután fél öt előtt nem tudunk edzést kezdeni, akkor viszont már sötét van. A női és a férfi kézisek miatt a sportcsarnokba is csak ritkán kerülhetünk be, úgyhogy jobb híján a szegedi műfüves pályán kell gyakorolnunk. Mindezen problémák ellenére tele van tettel, és ami nagyon fontos, a játékosállomány zömét mint a tenyerét ismeri. - A keretből csak Szaveljev, Mórocz, Nyúl és Kulacsik nem volt korábban a játékosom. A többiek tudják, mit követelek, de én is tudom, mit várhatok el tólük. Szeretnék néhány ügyes helyi srácot beépíteni a csapatba, hiszen Makón mindig is voltak tehetségek. Öröm látni, hogy Tóth Imre az MTK-ban bontogatja szárnyait, Gyömbér Gábor az FTC-n keresztül most Brazíliában, a Recifében rúgja a labdát, Faragó Bence pedig a Sopron gárdájába igazolt. SZÉLPÁL LÁSZLÓ EREBMENYLISTA A most 50 éves Kolozsvári János 1989-ben lett a Makó trénere. Első évadjában harmadik lett a csapat a megyeegyben, majd rögtön utána első, így indulhatott az NB lll-ban. Ott egyszer voltak hatodikok, kétszer harmadikok, végül 2000-ben azt is megnyerték. Az NB ll-ben is remekeltek, 2002-ben bronzérmet szereztek, majd miután 2004-ben a mezőny élén végeztek, jöhetett az akkori másodosztály, az NB l/B. A nyitányon 2-1-re legyőzték a Szegedet, voltak negyedikek is, de a szezon hajráját elrontották. Ennek következménye volt 2005 januárjában az edzőváltás. A Tisza Volán SC alapítványa a kézilabdáért és a labdarúgásért Az utánpótlás-nevelést támogatják Tavaly volt tíz éve hogy a Tisza Volán SC elnöksége a szegedi labdarúgás utánpótlásának támogatására alapítványt hozott létre. Majd három évvel később a kézilabda még szélesebb körű művelésére hasonló alapítvány született. A sok támogató között van a Lapcom Kft. Délmagyarország Kiadó is. A Tisza Volán SC elnöksége nem csupán szóban hirdeti, hogy mennyire tartja szívügyének az utánpótlás-nevelést, hanem számtalan példáját adta már ennek a gyakorlatban is. Tizenegy évvel ezelőtt, 1966-ban, amikor először került bajba a szegedi labdarúgás, elhatározta az akkori vezérkar, Szeri István és Kővári Árpád, hogy alapítványt hoznak létre, s annak segítségével olyan széles utánpótlásbázist támogatnak, amely megoldja a saját nevelésű játékosok képzését és versenyeztetését. — Megalakulásunk óta évente 6-8 millió forint támogatást nyújtunk a Tisza Volán Focisulinak. Ez, tudjuk, nem eget verő összeg, de ez is biztosítja, hogy minél több tehetséges szegedi gyerek sajátítsa el a labdarúgás fortélyait - mondta Réti István, az alapítvány elnöke. - Tavaly a kiemelt támogatók, a Lapcom Kft. Délmagyarország Kiadó, a Déléptek Házépítők Boltja Kft., a Budapest Lizing Zrt., a MetalCom Kft., a TBG-Szeged Betongyártó Kft., a Zoll-Platz Vámügynökség Kft. és a Magyar Hipermarket Kft, valamint a támogatók, mint a Magyarországi Volsbank Kft., a Lombard Lizing Zrt., a Csomiber Kft., a Komlósi Lúd Kft. és a Generáli Providencia Zrt két és fél milbó forintot adott. A magánszemélyek által nyújtott támogatás pedig majdnem hatmilliót tett ki. Ezen kívül pályázati úton 300 ezer forintot nyertünk, s közel kétszázezer forint jött be az szja egyszázalékos felajánlásából - összegezte az alapítvány pénzügyi helyzetét Dobó Károly, a felügyelőbizottság elnöke. A szegedi kézilabda segítésére létrehozott alapítvány - bár csak iiáaíat hét évre tekint vissza - ugyanolyan eredményes tevékenységet folytat. - Mi átlagban évente 5-6 millió forint támogatást nyújtunk a Tisza Volán SC kézilabdásainak, akik az eredményeikkel hálálják még ezt. Ismert, hogy a különböző korosztályos csapataikat az ország legjobbjai között tartják számon. A Lapcom Kft. Délmagyarország Kiadó, az E-press Nyomda Kft., a Budapest Bank. a Pick Szeged Zrt., az FHB Földhitel- és Jelzálogban Rt. és a Nóvum Kft mintegy hárommillió forint támogatást nyújt. A magánszemélyek által befizetett összeg pedig két és fél milliót tesz ki. A sportági szakszövetség eredményesben tartja az alapítvány működését, amit bizonyítanak az eredményeink is - mondta Giricz Sándor, az alapítvány elnöke. Szerencsésen pályáztunk az elmúlt esztendőben, aminek következtében közel félmillió forintot nyertünk - egészítette ki a tájékoztatást Frankó fános, a felügyclőbizottság elnöke. SÜLI JÓZSEF REFLEKTOR TORNÁT NYERT A VOLÁN Soltvadkerten rendezték meg az 1996-ban született korosztály részére a hagyományos Sörös Lajos teremlabdarúgó-emléktomát. A viadalon kiválóan szerepelt a szegedi Tisza Volán SC (edző: Hűvös Gábor), amelynek A (Szabó Gergő, Fodor Dániel, Szőllősi Dániel, Szélpál Norbert, Zsótér Donát, Kántor Máté, Berkó Viktor, Dimovics András) csapata első, a B (Czakó Balázs, Juhász Roland, Mendebaba Szásá, Vastag Sámuel, Borbás Béla, Lévai Norbert, Sipos Ákos, Molnár Csaba) harmadik lett. Eredmények, A: -Kalocsa 6-0,-Kiskunhalas 9-0, -Soltvadkert 1-0, elődöntő: -Tisza Volán SCB 2-1, döntő: Soltvadkert 5-0. B: -Kecskemét 0-5, -Akasztó 5-1, elődöntő: -Tisza Volán SCB 1-2, a 3. helyért:-Kecskemét 1-0. EDZŐMECCSEK A labdarúgó megyei I. osztály őszi bajnoka, a Tisza Volán SC-Szeviép a héten három felkészülési mérkőzéssel készül a tavaszi folytatásra. A Vágó-legénység ma 18 órakor az NB III-as HFC-t, szombaton 11 -kor a Kiskunfélegyházát, vasárnap 11 órakor pedig a Kiskunmajsát látja vendégül. Mindhárom találkozót a Felső Tisza-parti műfüves pályán játsszák. BIRKÓZÓTOBORZÓ A Szegedi VSE birkózószakosztálya felvételt hirdet a sportág iránt érdeklődő, kedvet érző 6-12 éves fiúk és lányok részére. A gyerekeket a klub edzői szeretettel várják hétfőn, szerdán és pénteken 16.30-tól 18 óráig az SZVSE Kossuth Lajos sgt. 74/c alatti sportcsarnokában. KENGURU-KUPA Szegeden, a Ságvári gimnázium tornacsarnokában rendezték a Kenguru-kupa leány kosárlabdatorna negyedik fordulóját. A vásárhelyi csapat eredményei: Hódszika-Vörösök 50-15, Zákányszéki Picurkák-Hódszika 31-51. TOP12 EREDMÉNYEK Az ATSK Szeged a közelmúltban rendezte meg a városi és a megyei asztalitenisz csapatbajnokság tizenkét legeredményesebb játékosának részvételével a Top 12 bajnokságot. Végeredmények, városi Topl2:1. ifj. Szemendri Sándor, 2. Szügyi Károly, 3. Szalma Ernő, 4. Paulik József; megyei Top 12:1. Kerekes Róbert, 2. Molnár András, 3. Kelemen András, 4. Szuperák Attila. PULZUSFUTÁS A Pulzus Életmód Klub ugyan szilveszterkor nem tartotta meg hagyományos évbúcsúztató összejövetelét, de január 27-én 10 órára ismét várja régi tagjait és az újakat (jelentkezni Gilicze Máriánál lehet) az újszegedi ligetbe a szokásos kocogásra és évértékelésre. VÁSÁRHELYI KOSÁRESŐ NB Il-es férfi kosárlabda-mérkőzésen: Bodrogi Bau-Vásárhelyi Kosársuli II.-Békés 98-57. Kosársuli: Elek 4, BODROGI 12, BÖSZÖRMÉNYI 16, KUKLA 19, JAROSEVITS 24/3. Csere: KOMÁROMI 11, Csorba 8, Grezsa 4/3. NB IA csoportos juniorbajnokság: Bodrogi Bau-Vásárhelyi Kosársuli-Atomerőmű SE 98-57, legjobb hazai dobók: Bodrogi 31/15, Komáromi 26/12, Karácsonyi 16/6. Országos serdülőbajnokság: Vásárhelyi Kosársuli-Atomerőmű SE 85-48, legjobb hazai dobók: Czuprák M. 25, Rostás 1.23, Gábor Z., Mucsi Á. 12-12. Vásárhelyi Kosársuli-Kaposvári SI96-73, legjobb hazai dobók: Czuprák M. 36, Rostás 1.26, Mucsi Á. 14.