Délmagyarország, 2007. január (97. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-22 / 18. szám

A férfi vízilabda OR I alapsza­kaszában az első kör befejező mérkőzésén csapott össze a két Csongrád megyei rivális. A ven­dég szegediek már az első ne­gyedben tettek arról, hogy a há­zigazda szentesiek ne remény­kedjenek a bravúrban. Fergeteges hangulat várta Szente­sen a csapatokat. Errefelé ez nem új keletű, a jó öreg ligeti uszoda különleges atmoszférával rendel­kezik. És ebbe beletartoznak a Legrand szurkolói is. Ha nem is megy ügy a kedvenceknek, ahogy azt ők szeretnék, akkor sem adják föl egy pillanatra sem, végig űzik, hajtják Németh Dánieléket. A megyei riválisnak, a Szeged­nek nincs ilyen megszállott szur­kolóserege, viszont a csapatuk jó­val erősebb, nagyobb tudású. Nem a véletlen műve a legutóbbi két re­mek bajnoki helyezés: a bronz­érem, majd a negyedik hely. Varga Péterék most megint dobogón akarnak végezni, ehhez pedig kel­lenek a pontok - kettesével. A Szentessel szemben is ennyit ter­veztek. Ez annak tudatában sem tűnt túlzott bátorságnak, hogy a szomszédvárak legutóbbi két, Kur­ca-parti bajnokiját jókora megle­petésre a legrandosok nyerték. Az első szegedi támadás azon­$ LEGRAND­SZENTES SZEGED BETON 1 5-10 (0-4,2-1,2-3, 1-2) OB l-es férfi vízilabda-mérkőzés. Szentes, ligeti uszoda, 400 néző. Vezette: Kiszelly, Petik. Szentes: HORVÁTH T. - Torday 1, Papp G., VÍGH 2, Acsimov, Németh D„ Szabó T. 1. Csere: Gábor 1, Józsa, Döbrőssy, Jaksa. Edző: Berki András. Szeged: BAKSA - Mészáros, JUHÁSZ ZS. 2, Komlósi, Tóth L. 1, Varga R1, LEHMANN 5. Csere: Szamardzsics, Molnár R, Monostori, Éles 1, Török B. Edző: Gyöngyösi András. Gól - emberelőnyből: 7/3, ill. 8/5. Ötméteresből: -. ill. 1/1. nal góllal zárult: a páratlan sport­pályafutását Szentesen kezdő Tóth László előnyből vette be Horváth Tamás kapuját. Ezzel együtt mindkét csapat jól véde­kezett, más megközelítésből vi­szont a támadójáték színvonala ekkor még nem verdeste az eget. A szurkolók minden kivédeke­zett szegedi akciót tapssal jutal­maztak, egészen a hatodik per­cig, utána ugyanis előbb Varga P., aztán fuhász Zs., végül pedig Lehmann remek találata ideje­korán döntött a pontok sorsáról. Azt ugyanis még a legelvakul­tabb Legrand-drukkerek sem gondolhatták komolyan, hogy a Berki-legénység képes lesz négy­gólos hátrányból fordítani. Az el­ső hazai találatra több mint tíz percet kellett várni, igaz, az na­gyon szép volt: Gábor a jobb szél­ről a bal felső sarokba pattintotta a labdát. A magabiztos vezetés kissé kényelmessé tette a vendé­geket, ennek pedig az lett az eredménye, hogy Vígh bombagól­jával belátható távolságba ért a Szentes. A Betonból ez legjobban az elmúlt nyáron épp a Legrand­ból igazolt Juhász Zsoltot fruszt­rálta, hát fogta magát, és rögvest gólra váltott egy előnyt, 2-5. A rendkívül lelkesen, önmagá­hoz képest jól játszó szentesieket vitte előre a szívük, nem ismer­tek elveszett labdát, és mivel a Beton nem pólózott csúcsformá­ban, szinte vérszemet kaptak. Szabó Tamás megint kétgólnyira hozta fel a Legrandot, és ha ekkor Németh D. kihasználja a fórt, el­szabadult volna a pokol a ligeti uszodában. Baksa azonban bra­vúrral védett, Lehmann pedig büntetett, mégpedig egy előny precíz végrehajtásával, majd bün­tetőből is betalált, és bár Vígh másodszor is gólt szerzett, Éles találatával maradt a megnyugta­tó szegedi előny, 4-8. A záró nyolc perc elején Lehmann cso­dálatos góljával örvendeztette meg nemcsak a szegedi, hanem a szentesi publikumot, de talán még ezt is überelte fantasztikus ejtésével, az ötödik góljával. A va­sárnap este elsősorban róla szólt. Berki András: - Nem borult a papírforma, gratulálok a Szeged­nek. Gyöngyösi András: - Két vere­ség után harmadszorra végre si­került nyernünk Szentesen. A biztonsági játékot helyeztük elő­térbe, mely elsősorban a védeke­zésen alapult. Ez most elég volt. Tbvábbi eredmények: Eger­Pécs 11-5, Domino-Szolnok 21-9, Neptun-Vasas 6-21, FTC­BVSC 16-5, OSC-UTE 9-11. SZÉLPÁL LÁSZLÓ LEHMANN, A GÓLZSÁK A megyei csata kétségtelenül leg­jobbja a fantasztikus napot kifogó Lehmann István volt. Szinte min­den bejött neki, képtelen volt hi­bázni. Az öt gólja önmagáért be­szél, a mezőny fölé nőtt: - Végre hoztuk a szentesi meccset, amióta Szegeden vagyok ez először sike­rült Remélem, a folytatás is úgy alakul, ahogy azt elképzeltük. Tartalékosai! is könnyű győzelem A női vízilabda OB I első idei fordulójában Szremkó és Kotova nélkül is magabiztosan nyert a Hungerit-Ibp Cop Security-Szen­tesi VK fővárosi riválisa otthonában. HUNGERIT­SZENTES ASI-ELTE OB l-es női vízilabda-mérkőzés. Budapest, Hajós Alfréd uszoda, 50 néző. Vezette: Molnár R ASI-ELTE: Varga K. - Virág 1, Bogár 1, Németh E„ ÁBEL, Kovács 0., GÁL 2. Csere: Ti­vai 1, Molnár T. 1, Zádor, Hegedűs L. Edző: Kovács Imre. Szentes: DÖME - GYŐRI 3, Dalmády Sz., MOLNÁR A. 2, Pengő, Tóth A. 1, Bódi. Csere: He­vesi 1, Szabó X. 1, Dalmády R 2, Kövér-Kis, Kertes, HEGEDŰS R. 3 Edző: Kocsis István. Gól - emberelőnyből: 9/1, ill 7/2. Ötméteresből: 1/1, ill. 1/1. A szentesiek annak ellenére sem bajlódó Szremkó Krisztina, de a tartottak különösebben a meccs­től, hogy az állandó kezdők közül orvosi tanácsra kihagyta a találko­zót a vállsérüléssel már régebb óta szakvezetés a centerposzton be­vethető másik játékosára, Anas­tasya Kotovára sem számíthatott. A válogatott-kerettag, Montreal világbajnoka, Tóth Andrea ugyan tudta vállalni a játékot, de messze nem volt tökéletes állapotban, a hét eleji lázzal járó megfázás hatá­sa nem múlt el nála nyomtalanul. Némi meglepetésre az első két negyedben még nem mutatko­zott meg a két gárda közötti valós tudásbeli különbség. Bár a „kine­vezett" center, Pengő nagyon igyekezett, ötméterest, kiállítást harcolt ki, de a gólok nem akar­tak futószalagon érkezni. A for­dulást követően Kocsis edző jobb híján bátran nyúlt a fiatalokhoz, akik ezúttal éltek a lehetőséggel. Kocsis István: - Tartalékos csapatom játéka az elején ugyan döcögött, de a térfélcsere után ki­jött a valós, reális különbség a két csapat között. Tbvábbi eredmények: Domi­no-BHSE-Újpcst-OSC 13-7, Dunaújvárosi Főiskola-Eger 19-5, Győr-BVSC 8-19. SZ. L. GYORL POMPÁS JATEK A szentesiek legjobbja Győri Esz­ter volt. Ha kellett, irányított cen­terezett, szélsőt játszott, bekkelt, és ezeken felül még arra is maradt energiája, hogy szerezzen három gólt. Amerikai tanulmányait befe­jezve a LEN-kupában már bemu­tatkozott, most a bajnoki debütá­láson esett túl - kiválóan. HÍREK, ESEMÉNYEK, EREDMÉNYEK MINDEN HÉTFŐN NAPI MELLÉKLETEK Kedd GYÓGY-ÍR Szerda LÉGYOTT Csütörtök BIZALMASAN Péntek DÉLMADÁR Szombat SZIESZTA WWW.DHLMAGYAR.HU Haller világcsúcsa MUNKATÁRSUNKTÓL Harmadszor indult a hagyomá­nyos amszterdami ergométeres versenyen a Démász-Szegedi VE kétszeres világbajnoka, Haller Ákos. Az evezős 2003 és 2005 után jutott el a világ legjobbjai­nak küzdelmére, és ismét mara­dandót alkotott. A hatezer méte­res viadalon ugyanis megdöntöt­te saját világrekordját: a korábbi csúcs 18:49 perc volt, amely mostantól 18:44 perc. Haller te­hát jó formában várja a szabadté­ri feladatokat. MASODIKAK Budapest adott otthont a Magyar Ka­jak-kenu Szövetség második ergomé­teres bajnokságanak. A KSI-sportte­lepen a Démász-Szegedi VE verseny­zői közül a férfiaknál 200 méteren a kajakos Varga Norbert (ideje: 37.45 mp). míg 1000 m-en a nőknél Keresz­tesi Alexandra (4:38.38 perc) a máso­dik helyen végzett Dakar: franciák sikere A motorosok és az autósok versenyében is francia siker született az idei Dakar-ralin: előbbiben Cyril Dcspres, utóbbiban Stéphane Peterhansel győzött. DAKAR (MTI/REUTERS/AFP) Cyril Despres, aki ezt megelőző­en 2005-ben bizonyult a legjobb­nak, pénteken vette át a vezetést a kétkerekűeknél, amikor a spa­nyol Marc Coma kiesett. Sté­phane Peterhansel hétfőn került az élre, az addig éllovas dél-afri­kai Giniel De Villiersnek ugyanis kigyulladt a kocsija. A győztes pi­lóta kilencedik összetettbeli si­kerét aratta, hatszor motorral, háromszor autóval diadalmasko­dott. A viadal hivatalos honlapja szerint a magyarok közül a mo­toros Kátai Péter a 20., az autós Palik László, Darázsi Gábor duó a 27., a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős pedig a 35. helyen fejezte be a január 6-án kezdő­dött versengést. Valujev címvédése BÁZEL (MTI/REUTERS/AFP/AP) Az orosz Nyikolaj Valujev meg­védte címét az amerikai lameel McCline ellenében a Boksz Vi­lágszövetség (WBA) nehézsúlyú övéért rendezett mérkőzésen, Bázelben. Az amerikai a harmadik menet végén a térdére esett, majd sérü­lése miatt feladni kényszerült az összecsapást. - Nagyon csalódott vagyok, hogy így fejeződött be a mérkőzés. Tisztában vagyok azzal, hogy va­lamennyi néző hosszabb ütközet­re számított. Nemsokára elkez­dem az újabb felkészülést, hogy gyorsan ismét megvédhessem a címemet - mondta a 33 éves, 213 centiméteres Valujev, aki az eddi­gi 46 profi mérkőzését megnyerte, s ezen alkalmak közül 33-szor ki­ütéssel diadalmaskodott. - Komoly esélyem volt ma, megverhettem volna. Ehhez ké­pest valószínű, hogy be kell fejez­nem pályafutásomat - fogalma­zott a 36 esztendős McCline, akit hordágyon szállítottak el a ringből. Az amerikai öklöző a mostanival együtt 48 találkozót vívott meg, ezek közül 38-at zárt sikerrel. DÉL SPORTJA MsNI SZERKESZTI: SÜLI RÓBERT • 2007. JANUÁR 22. GYŐZTESEK ÉS MAGYAROK Autósok, az utolsó szakasz: 1. Giniel De Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Volkswagen) 7:42 perc, 47. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) 3:08 ph„ 94. Palik László, Darázsi Gábor (Nissan) 5:13 ph. Összetett: 1. Peterhansel, Cottret 45:53:37 ó. 27. Palik, Darázsi 14:39:15 óh., 35. Szalay. Bunkoczi 18:05:03 éh. Motorosok, az utolsó szakasz: 1. Janis Vinters (lett, KTM) 8:42 perc, 62. Kátai Pé­ter (KTM) 2:31 ph. Összetett: 1. Despres 51:36:53 óra, 20. Kátai Péter 9:00:30 óh. Kamionok, összetett: 1. Hans Stacey, Charly Gotlib, Bemard der Kinderen (hol­land, belga, holland, MAN) 54:03:05 ő, 17. Darázsi Zsolt, Tagai Róbert, Szalai Norbert (MAN) 17:31:51 óh., 19. Szobi Balázs, Éder Attila, Jobbágy Ákos (MAN) 20:33:51 óh.. 27. Szaller Zoltán. Pécsik László, Pavel Fasko (MAN) 23:44:20 óh. Peterhansel (jobbra) kilencedik összetett sikerét aratta MTI-fotó A Beton Szentesen is érvényesítette a papírformát A megyében a Szeged az úr A vízből és a mezőnyből is kiemelkedett a szentesi Jaksa (8) előtt tornyosuló szegedi Lehmann (szemben) Fotó: Vidovics Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents