Délmagyarország, 2007. január (97. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-20 / 17. szám

10 SZIESZTA A DZSUNGEL KÖNYVE GYEREKSZEREPLŐI ADÓBEVALLÁST IS KÉSZÍTENEK Iskola helyett színházba mennek Öt csibész, öt teljesen más habitusú kisfiú. Az azonosság mindössze annyi bennük, hogy mindannyian A dzsungel könyve zenés darabban lépnek színpadra nap nap után a Szegedi Nemzeti Színházban. Kö­zülük négyen a színi pályát is el tudnák képzelni jövőképnek. Rendező viszont senki nem akar lenni az öt gyerekszínészből. De csak azért, mert a rendező nem lép ki a kulisszák mögül. A Szegedi Nemzeti Színház színfa­lai mögül kukucskálunk ki: ezen a délelőttön is megtelt a nézőtér, a széksorok közül izgatott zsivaj hal­latszik. Nemsokára kezdődik A dzsungel könyve című zenés darab. A kulisszák mögött félhomály, a táncosok bemelegítenek, a színé­szek a szövegüket mormolják ma­guk elé. A felnőtt Mauglit játszó Gömöri Krisztián nagyokat szök­ken, emelgeti a lábát, belebokszol a levegőbe, hogy bemelegítse iz­mait. Egy fejkendős kisfiú a Balut alakító Jakab Tamás hátára mászik, aztán elszalad, visszajön, ugrál. Egy pillanatra sem áll meg. C) az előadás gyermekszereplői közül a legfiatalabb: Domsa Valentin. A többi kisfiú is jön-megy, néhány tánclépés, egy-két szökkenés, időn­ként egy-egy dalrészletet dúdol­nak. A gyermek Mauglit játszó Enyedi Gellért, s a többi farkaskö­lyök: Balogh Andris, Máté Levente Attila, Langane Dominik készül színpadra lépni. Aztán felgördül a függöny, kihuny­nak a fények, a dzsungelt hangos madárcsicsergés idézi. Ekkor már Bal Józsefrendező is beül a színfalak mögé, oldalról nézi a darabot. Időn­ként mosolyog, néha bólogat. Mor­cosnak nem láttuk. Az öt gyerekszereplőnek az első felvonás elején van jelenése. Amikor letelik a „munkaidejük", szaladnak az öltözőbe. Attila anyukája, Wolfárt Antalné gardírozza őket. Öt csibész az öltözőben A legtöbbet a hétéves, szószátyár Valentin beszél. Látszik: imádja a színházat. Ezt a szeretetet otthonról hozta, ugyanis az édesanyja táncos. Jelmezben, kisminkelve, színpadra készen A dzsungel könyve gyerekszereplői Válogatás A gyerek Maugli: főszerep. A Szegedi Nemzeti Színházban évente 1-2 gyermekdarabot tűznek műsorra. Ha a rendező gyerekszereplőket keres, újsághirdetésben teszik közzé a válogatás időpontját. FOTÓ: FRANK YVETTE FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Megtudjuk, hogy őt már az egész osztály látta a színházban, és az anyukája légtornász akart lenni, az­tán mégis táncos lett. A kisfiú el­mondta azt is: azt szereti a legjobban a darabban, amikor Akela felemeli, ettől ugyanis helyre ugrik a dereka. Persze, az is lehet gyerekszereplő, aki nem mozog színházi berkekben. - Az újságban olvastuk, hogy vá­logatást tartanak, A dzsungel köny­vébe keresnek gyerekszereplőket ­mondta Andris. - Eljöttünk a vá­logatóra, meg kellett mutatni, ho­gyan üvöltenek a farkasok, hogy mo­rognak. Végül a rendező bácsi min­ket választott. A Tigris éjszakája Társának, Márta Levente Attilának nem ismeretlen a színjátszás: négy éve jár a Juhász Gyula Általános Iskola színjátszó körébe. Anyukája meséli: azért íratták be annak idején, hogy fej­lődjön a beszéde, s kicsit megnyíljon, mert nagyon zárkózott volt. Persze ak­kor még nem tudták, hogy az iskolai darabok mellett a kisfiú a világot je­lentő deszkákra léphet, még ha far­kaskölyök szerepben is. - Az egész darabot tudjuk kívülről, és a koreográfiát is - mondja a ságvá­ris Langane Dominik. A kedvenc da­luk egyébként a Tigris éjszakája - eb­Bal József a gyerekszínészekről A dzsungel könyve rendezője, Bal József úgy véli: nehéz a gyerekekkel dolgozni, ennek ellenére szereti a közös munkát. Úgy látja, hogy a próbán adott instrukciók nem ugyanazt jelentik a gyereknek, mint a felnőtt színészeknek. A gyerekek ugyanis más koordinátarendszerben mozognak. A kis színészekkel jól megtalálja a hangot, játszik velük a próbákon. „Nekem is van egy kilencéves fiam, úgyhogy kondiban vagyok" - mondta a rendező. bői énekelnek is egy részletet, termé­szetesen táncolnak is hozzá. Van a fiúk között egy, a korához képest már nagy színházi múlttal rendelkező is, méghozzá Enyedi Gel­lért. Ő korábban már a Hókirály­nőben is játszott. A Rókusi Általános Iskola diákját már az osztálytársai is megnézték a színházban. A 11 éves kisfiú szereti a színpadot. Adóbevallás gyerekeknek - Nagyon jó érzés a közönség előtt fellépni és a felnőttekkel is jó együtt dolgozni. A kedvencem a tánckarból Fekete Mercédesz, szeretem, és neki is én vagyok a kedvence - mondja a legbeszédesebb gyerek. Gellért közgazdász szeretne lenni, a többi kisfiú színésznek készül. A rendezői munka nem vonzza egyi­küket sem. - A rendező bácsinak rossz, mert soha nem megy fel a színpadra ­állapítják meg. A premiert hosszú próbaidőszak előzte meg, először a táncterem­ben, aztán a színpadon. A gyere­kek naponta kétszer játszanak a Szegedi Nemzeti Színházban. Eze­ken a napokon nem mennek isko­lába, ám az elmaradást igyekeznek pótolni. Ehhez osztálytársaiktól is sok segítséget kapnak. Munkáju­kért fizetség is jár, a főpróbáért bruttó 15 ezer forint, az előadáso­kért bruttó 30 ezer. S mivel van jö­vedelmük, adóbevallást is kell ké­szíteniük. Ezt a pénzt persze ők já­tékosan keresik meg, arról azon­ban nagyon komoly elképzelésük van, hogy mit kell tenni a kereset­tel: kamatoztatják. Andris moso­lyogva megjegyzi: furcsállja, hogy 9 évesen nyugdíjjárulékot is von­nak tőle... NYEMCSOK ÉVA Tisztelt olvasók, hölgyeim, és uraim, ez a tárca, kisszínes, jegyzet, nevezzék, aminek csak akarják, sztrájkol. Számtalan okot előadhatok arra nézvést, hogy miért teszi. Arcpirítóan kevés a honorárium, duplájára hízott az adó, nőtt a vonatjegyek ára, drágább a fűtés, a kenyér, illetve az egekbe szökött még egy egyszerű meta-randevú költsége is. Igen, próbáljanak meg csak titkos légyottot abszolválni a tavalyi árakon. Kinevetik, megalázzák önöket. Az arcukba nyomják a libazsíros kenyeret. Az emberek is elégedetlenebbek, mint korábban, mondhatnám, elégedetlenebbül élünk, mint tavaly, s mint azt önök jól tudják, rosszkedvű, bajokkal nyűglődő, fáradt és keserű, az orgazmus virágoskertjét már hírből sem ismerő polgártársáról inkább regényt, drámát, rémnovellát lehet írni, tárcát aligha. Mivel a tárcaírók alkotókörülményei ilyen végzetesen lehetetlen állapotba kerültek, nem láttam más lehetőséget, minthogy megmutassam, milyen egy sztrájkoló tárca. Előrebocsátom, nem szívesen teszem. Hiszen egy varázsos ujjú korboncnok se szívesen sztrájkol, többnyire mind­annyian szeretjük a munkánkat. Számot vetettem azzal, hogy lapomat megfosztom bizonyos hír­lapírói értékektől. Az a lehetőség, hogy egyszerűen nem írom meg a határidővel kötelezett tárcámat, szóba se jöhet. Esetleg megírom, de nem adom oda sem rovatvezetőnek, sem a kommandósokkal fenyegetőző főszerkesztőnek, miközben az elbarikádozott íróasztal mögül vihogva lobogtatom a kéziratot, ugyancsak nem járható út. Ha egy férfi olvasónak eltörik a lába, mert belerúgott a barátnője, az orvos nem hozhat kifogást, gipszelnie és vigasztalnia kell, erre esküdött. Egy sztrájkoló orvos legfeljebb lassabban kötöz, kö­rülményesebben húz fogat, cseréli ki a szívet. Egy tanár is sztrájkolhat, nem íratja meg a prímszámok lényegéről szóló dolgozatot, még örülnek is neki. Sztrájkolhat a taxis, a gazda, a vámos, a labdarúgó, a diktátor, de még a jó Isten is sztrájkolhat. A tárcaíró azonban mit A sztrájkoló tárca tehet. Nos, azért vannak lehetőségei bőven, s az alábbi dol­gozatomban egy ilyen megoldást mutatok be önöknek. Előre is bocsánatot kérek azoktól az előfizetőinktől, akiknek csalódást okozok. Ők kitartanak mellettünk, várják a híreket, az információkat, s nem csak a bűnügyi, a temetési rovattól vagy a városházi jelentésektől, de nyilván a tárcáktól is. A szívem szakad meg, de ez most másképp lesz. Nos, így. A mondat utáni zárójelben arról írtam volna, megítélésem szerint, ragyogó bekezdést, hogy miként számolható fel az ország ka­tasztrofális megosztottsága, amely megosztottságot máskülönben a magyarok történetileg roppant mód kedvelik. így aztán marad minden a régiben. Igazán sajnálom. (...) A következő bekezdésben olyan szerelmi jelenet lett volna áb­rázolva, mely éppúgy megremegtette volna a hentesmódszereket kedvelő olvasók hasfalát, mint azokét, aki az éteri megoldásokat kultiválják. Szex durván, de finoman. Ráadásul tárcában nem szokás, nem szabad, úgymond, élesben szerelmeskedni, de itt és most megtettük volna. Sajnos a sztrájk miatt most ez elmarad. (...) Itt az olvasóról írtam volna. Az olvasó magára ismert volna, látta volna az életét és az álmait tükröződni, úgy érezte volna, meg van szólítva, mint egy gyönyörű festményen. Nos, ez is elmaradt. (...) A következő zárójelben volt és vegzáló miniszterelnökökről ejtettem volna mondatokat. Hiába tudom, mi lesz velük, mi lesz egy-két esztendőn beül a sorsuk, mert mindez látható, kikövetkeztethető, egyszerűen nem árulhatom el. Úgyhogy lehet tovább izgulni, már akit még ez a téma izgalommal tölt el, mert olyanok is lehetnek számosan, akiknek kómatikus állapotba zuhan a vérnyomása a téma hallatán. (...) Ezután a globális felmelegedésnek a férfira, illetve a nőre tett hatásáról értekeztem volna. Hiszen ki ne tapasztalná szeretett társán a változásokat. De nem mindenki tudja, hogyan viszonyuljon például egy olyan jelenséghez, hogy a nő, éjjel kettőkor, Ukrajnába akar utazni, és azonnal. Vagy mit tegyünk azzal a férfival, aki 2007. január hatodikától csakis zokniban hajlandó aludni, egyébként elégette az összes pizsamáját, még az orrszarvúsat is. Mit tegyünk, ha az anyós kacsingatva jön velünk a fürdőszobába, vagy ha az após, hülye férjünk kiváló apja, kézen fog bennünket, s a másik kezében demizson törkölyt himbálva jelenti be, hogy most pedig elmegyünk a Poszt­modern traktorista című új magyar film vetítésére a faluházba. Az ilyesfajta alapvetően modern, bár kétségbeejtő helyzetekre is vannak megoldások, éppen csak ők is a zárójel üres territóriumában maradnak. Végtelenül sajnálom. (...) Itt tértem volna rá arra az okfejtésre, hogy miért nincs szükség Ferencvárosra, hogy miért arcpirító az egész nyomorult jajgatás a pénzről s egyéb alkalmi nyomorúságokról, mikor sérül meg leg­közelebb Gera, és hogy az évezred melyik esztendőjében nyeri meg Szeged a megye hármat. Állításomat érvekkel, borzongató logikai * futamokkal bizonyítottam volna, s egy könnyed mellékmondatban a magyar labdarúgás felvirágoztatásának gyógymódjára is tettem volna megfontolandó javallatot. Elmaradt ez is. (...) Végezetül pedig a jól végzett munka örömével itt, most fejeztem volna be ezt a tárcát. Mármost önökre, olvasókra marad a kérdés megválaszolása, lehetséges-e lezárni egy dolgozatot, ha üres és néma zárójel trónol a végén?! (...) SZÍV ERNŐ

Next

/
Thumbnails
Contents