Délmagyarország, 2007. január (97. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-12 / 10. szám

4 •AKTUÁLIS* PÉNTEK, 2007. JANUÁR 12. korkép BALASTYA. Társastánetanfolyamot indítanak január 16-án este fél 8-tól a művelődési házban. A 20 órás tanfolyamon a részt vevők elsajátíthatják a klasszikus táncok alapjait. - A fiatalok minden héten hétfőn, kedden és pénteken délután 2 és 4 óra között vehetik igénybe a művelődési ház játékszobáját, ahol csocsózni és biliárdozni lehet. DESZK. A szerb szilveszteri bált holnap rendezik meg a Szép Ilonka csárdában. A rendezvényről Briczán Krisztofortól lehet érdeklődni a 30-851-78-68-as telefonszámon. FORRÁSKÚT. Ma délután 5 órától újévi koncertet adnak a művelődési házban az általános és alapfokú művészeti iskola növendékei. A hangversenyen fellépnek a zenei tanszakok tanulói és tanáraik. - Ma este 8 órától a FIKUSZ Egyesület várja tagjait és minden érdeklődő fiatalt klubestjére a művelődési házba. KÜBEKHÁZA. A Gyermekétkeztetési Alapítvány által kiírt XII. karácsonyi élelmiszercsomag-küldő akció pályázatán a nyertesek közé került Kúbekháza önkormányzata. A pályázat célja a rászoruló gyerekek karácsonyi étkeztetésének segítése volt. A község 20 db egyenként 20 kg-os csomagot kapott, melyet a Gyermekétkeztetési Alapítvány a számára felajánlott személyi jövedelemadók 1%-ából finanszírozott. A csomagokat dr. Molnár Róbert polgármester és Kucsera Istvánné alpolgármester ünnepség keretében adta át a rászoruló gyermekek szüleinek. MÓRAHALOM. A város önkormányzata pályázatot nyújtott be a gondozási központ akadálymentesítésére. Az intézmény akadálymentes megközelítése jelenleg nem megoldott, ezért az önkormányzat elkészíttette az átalakításához szükséges terveket. Az épületbe való bejutás megkönnyítése érdekében egy 1,4 méter széles, csúszásmentes felületű, korláttal ellátott rámpa épül. Az átalakítás során akadálymentes illemhelyet is kialakítanak. ÖTTÖMÖS. A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása mintegy 8 millió forint támogatást nyert a Belügyminisztérium által kiírt települési sportpálya-felújításokat célzó pályázatán. A támogatásból Öttömös és még további hat település újíthatja fel közösségi sportlétesítményeit. Az öttömösi sportpályán labdafogó hálókat helyeznek el, a pálya körül kerítést építenek és cserepadokat vásárolnak a támogatásból. Eddig a pályázati pénzből kiépítették és lefestették a sportpálya körüHévő korlátokat, valamint a meglévő kapukat és az öltözőt. Az összegből füvesítésre, fásításra és akadálymentesítésre is költöttek. ÜLLÉS. A Remény Nagycsaládos Egyesület értesíti tagjait, hogy évzáró taggyűlését január 27-én 5 órától tartja. A vacsora ára fejenként 1500 forint. Jelentkezni Hajdú Lászlónál lehet a 30/37-66-802-es mobil vagy a 62/282-763-as vezetékes telefonszámon. SZEGED. Az Alsóvárosi Kultúrházban ma délután 5 órakor kiállítás nyílik Miskolczi lános grafikáiból és festményeiből. Akiállítást Kovács Szilvia művészeti előadó nyitja meg. Az alkotások január 19-éig tekinthetők meg hétköznaponként 10-18 óráig. Exkluzív ruhához keleti smink dukál Elkezdődött az idei báli szezon A vízkereszttől nagyböjtig tartó időszak a bálok, táncmulatság­ok szezonja - ehhez kapcso­lódóan bőséges is a program­ajánlat. Vannak, akik Budapes­ten vásárolnak ruhát, és van­nak, akik varratnak. Trendi a keleties és a cicás, füstös smink. A báli ruhához, a legtöbben kontyot kérnek a fodrásznál. Sok feladat vár a bálra készülő­dőkre, hiszen ezeken a rendezvé­nyeken az egyik legfontosabb: hogyan, miben jelenjünk meg. Hajdúné Liliom Tímea már egy hónappal a Rotary bál előtt elkezdte a készülődést. - Szere­tek sok időt szánni az előkészü­letekre, hogy az összhatás töké­letes legyen. A ruhámat idén Budapesten vásároltam. Bár Szegeden is vannak exkluzív boltok, különleges választék­kal, szerettem volna elkerülni, hogy másnak is ugyanolyan ru­hája legyen mint nekem. Pes­ten egy fekete színű, viszonylag egyszerű, hátul derékig kivá­gott estélyit választottam, a hozzáillő kiegészítőket már Szegeden vettem meg. Pénte­ken kozmetikushoz, szomba­ton, a bál napján fodrászhoz megyek: magammal szoktam vinni az estélyi ruhámat is, hogy stílusban hozzá illő frizu­rát kérhessek Zsiga Renáta mesterfodrász szerint is fontos, hogy a ruha, a smink és a haj harmonikus össz­képet nyújtson. - A bálokra leg­többen feltűzött frizurát kérnek. Még mindig nagyon közkedvelt a konty, melyből a fiataloknak leg­inkább loknis tincsekből álló, já­tékosabb fazont készítünk, az idősebbek a klasszikus, letisztult formájút kedvelik. Idén a na­gyobb volumenű, a hatvanas évek frizuráit idéző kontyok a legdivatosabbak. A Hajnóczy utcai ruhaszalon­ban sokan varratják báli ruháju­kat. Két típusú megrendelő van: akinek az elképzelései függetle­nek az aktuális trendtől, saját el­képzelését varratja meg, a másik pedig a most divatos fazonok kö­zül választ - meséli Wagner And­rea varrónő. Az idei bálszezon befutója a taft, melynek hímzett és szalaggal díszített változata is igen közkedvelt a hölgyek köré­ben. Újra hódítanak a térdig, vádliig érő bő szoknyák, melyek­nek tüll alsószoknya ad szép tar­tást. Olyan ruhát is sokan var­ratnak, amelynek felsőrésze nyakba akasztós megoldással ké­szül. A szép ruha és frizura még Szabó Zsuzsanna és Kertész Renáta a Szegedi Tudományegyetem gólyabálján Fotó: Frank Yvette IZELITO A SZEGEDI BALOKBOL Tisza Szálló: január 19. jogászbál; január 27. Rotary-bál; február 3. ipa­rosbál; február 16. konzervatív bál; február 23. bölcsészbál; február 24. gyógyszerészbál; március 10. környezetgazdálkodási bál. Forrás Hotel: ja­nuár 13. Rotary-bál; február 3. IMG-bál; február 10. közgazdászbál; febru­ár 17. mérnökbál; február 24. rendőrbál; március 3. wellnessbál. Tanulmá­nyi és információs központ: február 10. az egyetem és a Lions klub közös bálja; február 17. orvosbál. Kereskedelmi és iparkamara székháza: márci­us 3. vállalkozók bálja. IDEÁLIS HELYSZÍN: A VÁSÁRHELYI FEKETE SAS || Vásárhelyen a Fekete Sasban ren­dezik a legtöbb bált. A polgári mi­liőt árasztó szálló hatalmas eme­leti terme minden szempontból al­kalmas bálokra, tükrös terme ide­ális a táncos, zenés mulatságok vagy az iskolai szalagavatók ren­dezésére. Szombaton gazdász-ál­latorvosbált rendeznek a Fekete Sasban. Egy héttel később pedig a Németh László Gimnázium és Ál­talános Iskola elsőbálozó végző­seiben gyönyörködhet a nagykö­zönség. A menetrend szerint janu­ár 27-én a Kossuth Zsuzsa Szak­középiskola és Gimnázium diákjai vigadnak majd a falak között. Feb­ruár 10-én a Gregus, 17-én pedig a Kalmár Zsigmond szakközépis­kola bálját rendezik meg a Fekete Sasban. nem elég, nagyon fontos a karak­ternek megfelelő smink is. Mint általában mindig, az idei bálsze­zonban is felbukkannak a fiitte­rek, csillámok, ezeken kívül minden divatos, ami esztétikus, ami szép. - Nagyon sokszínű az idei trend: a keletitől kezdve, a cicás füstösön át a szende vissza­fogott sminkig mindent kérnek ­mondja Görög Gabriella kozme­tikus. Részben személyiségfüg­gő, hogy ki milyen stílusú smin­ket választ: vannak akik a bál al­kalmával egészen provokálót szeretnének, a kevésbé merészek a lágy színeknél maradnak. Míg korábban a fekete volt a favorit, idén nagyon sokan barna ruhá­hoz illő sminket kértek: a lila-, a barna-, a kapucsínó szín árnyala­tait. BOBKÓANNA Előrehozta tavaszi munkáit az építőipar Nem fagy oda a kezük a lapáthoz Rövid ujjú pólóban dolgoznak a kőművesek és a festők a szegedi építkezéseken. Ala­pozzák azokat a házakat, amelyekhez csak márciusban akartak hozzáfogni. Az épít­tetők százezreket spórolhat­nak a januári tavaszi időjá­ráson. Egy hete Hattyason családi há­zat alapoz Köles Zoltán kőmű­ves vállalkozó. Legkorábban februárban kezdtek volna ne­ki, de a januári tavasz eldön­tötte a kérdést. Mivel a tulaj­donossal már az ősszel aláír­ták a szerződést, semmi aka­dálya sem volt annak, hogy hozzáfogjanak a munkához. A mester ilyen hosszan tartó januári melegre nem emlék­szik a praxisából. Az év első hónapjában rendre csak belső munkákat vállaltak eddig, de nagyon gyakran még azokat is félbe kellett hagyni. Épületen belül - mondta a vállalkozó ­fagypont alatt nem is lehet va­kolni, de még a plusz öt fok alatti hőmérsékleten is elgon­dolkodnak, befolyásolja-e a munka minőségét. Ilyenkor viszik magukkal a hőlégbefú­vót, a dobkályhát, az energia­költséget - amely több tízezer forint lehet - azonban a tulaj­nak kell állnia. S hogy odakint meddig lehet bírni a szabad­ban? Amíg oda nem fagy a ke­zünk a lapáthoz - hangzott a definíció. Betonozni amúgy még mínusz öt fokban is lehet­ne, ilyenkor kötésgyorsítót ke­vernek az anyagba, valamint letakargatják az elkészült ala­pot. Most gyerekjáték az alapok kiásása. Ez a művelet is általá­ban januárban történik, de csak ha maximum öt centi mélységben fagyott át a talaj. Most ilyen probléma nincs: a városban pólóban dolgoznak a kőművesek, festők. Több la­kásban nyílászárókat cserél­nek, Újszegeden festik a kerí­téseket. Akárcsak tavasszal. Januárban a kisebb építő­anyag-kereskedők ki sem nyit­nak, annyira kicsi a forgalom, hogy nem éri meg nekik. Most sehol sincs lakat a kapukon, igaz, a legtöbb helyen csak fél napig fogadják az ügyfeleket. Boldogh Miklós elmondta, jó­val több anyag fogy, mint más­kor, látszik, hogy a mesterek olyan munkákba kezdtek bele, amelyeket nem is terveztek. Szerinte azért a kutya még nem ette meg a telet, és idén a február lesz a január. Addigra viszont bőven megköt az a be­ton, amit ezekben a napokban raknak le. „Mindig van előnyünk az időjárással szemben, mert in­kább távolabbi határidővel vál­laljuk el az építkezést" - ma­gyarázta a Pallér Kft. ügyveze­tője, Csányi Vilmos, miért nem ijednek meg a fagyoktól. Most természetesen teljes ka­pacitással dolgoznak, abban a tudatban, hogy ennek a jó idő­nek valószínűleg meg lesz még a böjtje. Februárra belső mun­kákat tartalékoltak maguk­nak. F.K. A munkások örülnek a januári tavasznak, mert könnyebb betonozni Fotó: Segesvári Csaba Kormányváltó nagygyűlés lehet Szegeden Február végéig szerdánként újra tüntet­nek Szegeden a kormány leváltásáért. Március 15-én az MSZP-székház előtt már biztosan demonstrál a Tbroczkay László által frissen alapított Mi Magunk Mozgalom, de akár nagygyűlés is lehet a városban. MUNKATÁRSUNKTÓL Tavaly szeptember közepétől több mint két hónapon át demonstráltak Szegeden a kor­mány távozását követelő tüntetők. Ezen a héten szerda este újrakezdődtek a városhá­za előtti demonstrációk, majd a mintegy negyvenfős csoport - az őszi forgatókönyv­höz hasonlóan - a Móra-múzeumhoz vo­nult, ahol beszédek hangzottak el. Információink szerint a tüntetést szerve­ző szegedi fójárt Tamás február végéig min­den szerda estére bejelentett demonstráci­ót a megyei rendőr-főkapitányságon. Eközben a szegedi származású Torocz­kay László, a Gyurcsány-kormány leváltá­sát szorgalmazó Hatvannégy Vármegye If­júsági Mozgalom (HVIM] tiszteletbeli el­nöke új szervezetet hozott létre Mi Ma­gunk Mozgalom néven. Az alapító a na­pokban jelentette be: március 15-én Ma­gyarország valamennyi megyeszékhe­lyének MSZP és SZDSZ székháza elé de­monstrációt szerveznek. Emellett a jelen­tősebb vidéki településeken bejelentett nagygyűléseket is tartanak. Toroczkay tegnap lapunknak elmondta: Szegeden biztosan szerveznek demonstrá­ciót március 15-ére, hiszen a város „nagyon fontos szerepet töltött be 1848-ban és ősz óta egyébként is szinte folyamatosan tün­tetnek Szegeden". Egyelőre annyi biztos, hogy a szegedi szocialisták Belvedere-ben lévő székháza előtt lesz tüntetés, de a szer­vező azt sem zárta ki, hogy az SZDSZ sze­gedi székházánál is megjelennek, sőt nagy­gyűlést is tartanak a városban. Toroczkay elárulta: bejelentésük óta sokan jelezték csatlakozási szándékukat, a HVIM és a Job­bik Magyarországért Mozgalom már bizto­san részt vesz a demonstrációkban, de a szakszervezetek felé is „tapogatóznak".

Next

/
Thumbnails
Contents