Délmagyarország, 2007. január (97. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-09 / 7. szám

6 •MEGYEI TÜKÖR" SZOMBAT, 2007. JANUÁR 6. Kezdőktől a profikig 180-an jelentkeztek A Vörös Pimpernel meghallgatására „Tégy egy próbát, és ne félj!" Brunncr Márta férjével, Ács Bálinttal énekelt duettet A kínosan csctlő-botló önjelöl­tektől a döbbenetesen tehetsé­ges fiatalokon át a közismert profikig sokféle jelentkező éne­kelt tegnap a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol Frank Wild­horn musicalje, A Vörös Pim­pernel hazai bemutatójához ke­restek szereplőket. Mintha futószalagon szállítanák őket, úgy váltották egymást teg­nap a szegedi nagyszínház szín­padán azok a jelentkezők, akik az őszi mcgaprodukcióban, A Vörös Pimpernelbcn szerettek volna szerepet kapni. A dzsungel könyve díszletében léptek a vilá­got jelentő deszkákra - többen életükben előszúr. Sokat próbált profik is akadtak, például Kiss Zoltánt operettekből a szegedi publikum is jól ismeri. A TV 2 Mindent vagy semmit vetélkedő­jének egykori háziasszonya, a Playboy-címlap színésznő, Brun­ner Márta férjével, a Shy Guys énekeséből lett színésszel, Acs Bálinttal együtt jött el Szegedre. - Bálint fedezte fel a meghall­gatást az interneten. Amikor meghallottam, elfogott a nosz­talgia: itt kezdtem a zeneiskolát, édesanyám, Vajda Márta évekig ebben a színházban játszott, mi­előtt abba kellett hagynia a pá­lyát. Tizenkét éve a székesfehér­vári társulat tagja vagyok, nem szoktam meghallgatásokra járni, de most szívesen dolgoznék ven­dégként az ország egyik legszebb színházában. Furcsa érzés volt, hogy ismerős kollégák hallgattak a nézőtérről. Nem izgultam, hi­szen nem ezen múlik a pályám ­mondta Márta miután férjével elénekelte az Elisabeth egyik du­ettjét. Azt is elárulta: az utolsó pillanatban estek be, mert Sze­ged határában gyorshajtásért le­kapcsolták őket a rendőrök. - Ilyenkor nem az a legfonto­sabb, ki milyen ügyes, mennyire felkészült, inkább az, hogy a ka­raktere, hangszíne mennyire fe­lel meg a rendező elképzelései­nek. Sokszor álltam már színpa­don, de bevallom: most iszonya­tosan izgultam. Már kívülről megéreztem azt az igazi, régi színházszagot, amit ma már csak nagyon kevés teátrumban érezni - tette hozzá Bálint, aki a jövő heti veszprémi Egressy-ős­bemutatója előtt lógott el Sze­gedre. „Tégy egy próbát, és ne félj!" ­biztatta magát is a Rudolf betét­dalával Kojsza Linda. Róla töb­ben is azt hitték, profi musical­színész, pedig csak egy 17 éves, érettségire készülő gimnazista. ­Záhonyban lakom, Nyíregyhá­zán járok gimnáziumba, hetedik éve tanulok énekelni. Az inter­neten bukkantam rá a felhívásra. Gondoltam, szerencsét próbálok - mesélte Linda. Színésznő sze­retne lenni, de ha nem sikerülne, akkor valamilyen „polgári diplo­mát" akar szerezni. A Hang-Szín Tanoda tagjaként több musical­produkcióban közreműködött már. Amikor a „zsűri" vezetője, Molnár László megkérdezte tőle, el tudna-e jönni, ha kiválaszta­nák, rögtön rávágta: „Akkor igen!", - Sajnos nagyon pocsékul fes­tek - felelt a nagy mesterrel való rokonságát firtató kérdésre Mun­kácsy Anita, a másik nyíregyházi gimnazista. A színművészetire vagy a kaposvári teátrumba ké­szül, és olyan pazarul énekelt, hogy tőle is megkérdezték: jön­ne-e Szegedre, ha mellette dönte­nének. Persze kínosan gyenge önjelöltek is akadtak - a zsűri ta­pintatosan megköszönte a pro­dukciójukat. - Az ilyen meghallgatásokon mindig akad példa mindkét vég­letre: jól ismert profikkal éppúgy találkozhatunk, mint „első bálo­zókkal". A kifogástalan, torok­hangos, profi éneklés az alapkri­térium. Aki ennek nem felel meg, azzal szóba sem tudunk áll­ni. Ma már bárki meghallgathat­ja ezeket a musicaleket eredeti­ben DVD-n, van összehasonlítá­si alap, ezért senkit sem enged­hetünk színpadra perfekt ének­tudás nélkül - hangsúlyozta Rácz Márton, a produkció vezető karmestere, akit az elmúlt évek­ben a Hegedűs a háztetőn diri­genseként ismerhettek meg a szegediek. - A jelentkezők negyedét sem hallgattuk még meg, de máris ér­tek meglepetések, két-három fantasztikus hangot is hallot­tam. A szerda estig tartó első for­dulóban elsősorban a hangra és a fizimiskára figyelünk. Nekünk jobban remeg a lábunk ilyen szi­tuációban, mint ezeknek a fiata­loknak, akik már beleszülettek ebbe a világba, ahol már meg­hallgatásokra kell járni, és állan­dóan bizonyítani kell, ha mun­kát akarnak kapni - összegezte az első nap tanulságait a musi­calt rendező Molnár László, aki szerint a színházi meghallgatás semmiben sem hasonlítható a tévés tehetségkutató versenyek­hez. - Itt azért küzdenek, hogy a pályán maradhassanak, munkát kapjanak. Ez nagyobb tét. . HOLLÓSI ZSOLT A MENETREND A meghallgatások második fordu­lóját február végén tartják, arra már A Vörös Pimpernel slágereit kell megtanulni. A most kiválasz­tottakon kívül arra már meghívják a szegedi társulat néhány kisze­melt tagját és más színházak mu­sicalsztárjait is. A produkció pró­báit augusztus 21-én kezdik, a magyarországi bemutatót pedig október 19-én tartják a Szegedi Nemzeti Színházban. A döntéshozó alkotógárda: jobbról elöl Molnár László, a produk­ció rendezője, mellette Túrcsán András zenei vezető, mögötte Bal József társrendező, balról Rácz Márton karmester Fotó: Frank Yvette A Harvardon végzett, most dzsessz-szaxofonost alakít Filmszerepben a makói matematikus Egy kocka a Penlatonból, Péli Péterrel Forgatókönyvet írt, filmszere­pet vállalt, közben a Tibet Központban tart előadásokat a buddhizmusról a Makón szü­letett, jelenleg Budapesten élő Péli Péter. A fiatalember ma­gyar verseskötetének megjele­nésére is vár, angol nyelvű kö­tete már van. A Harvardon diplomázott - meglepő módon matematikából. A most harmincöt esztendős Péli Péter úgy került a világhírű ame­rikai egyetemre, hogy makói gimnazistaként megnyerte az or­szágos tanulmányi versenyt ma­tematikából. Ennek köszönhető­en kapott ösztöndíjat egy nagy-britanniai középiskolában, s minthogy ott is a legkiválóbbak között volt, onnan már egyenes út vezetett az óceán túloldalára. A Harvardon megszerzett mate­matikusdiploma mellett egyéb­kent van egy másik is, a chicagói egyetemen kapta, művészettör­ténetből. Azt vallja, ez a kettős­ség - a reál és a humán érdeklő­dés - jól megfér bemie. Persze sokkal inkább igaz rá a sokszínű­ség, mint a kettősség. Diplomái­val a zsebében nagyon sok mun­kát kipróbált már: volt kertész, szállodai recepciós, tolmács, dol­gozott építkezésen. Amerikán kí­vül hosszabb időt töltött Auszt­ráliában is, megfordult Thaiföl­dön, Indiában és Egyiptomban, illetve Európa több országában. Most, miközben a Buddhista Fő­iskolán a buddhizmus nyugati kultúrára gyakorolt hatásáról tart előadásokat, szerepet vállalt egy rövidfilmben is, melynek ő jegyzi a forgatókönyvét. A Pentaton című, huszonnégy perces, angol nyelvű alkotás egy New fersey-i dzsesszdobos egyfel­vonásos drámája alapján készült, amit a neten talált. Úgy gondolta, könnyen megfilmesíthető, hu­morban és filozófiában bővelkedő írás. Három muzsikus: a legna­gyobb jazz tenorszaxofonos, John Coltrane, Sid Vicious, a Sex Pis­tols basszusgitárosa és Charles Mingus nagybőgős beszélget ben­ne egy tibeti kávéházban zenéről, művészetről, életről - és a társal­gásba egy idő után Buddha is be­kapcsolódik. A film rendezője különben a felesége, Zupkó Ág­nes, aki régóta filmezik, video­installációkat készít. Az angol nyelvű, de magyar felirattal is el­látott, az átlag nézőnek talán kis­sé túl szókimondó filmben Péter Coltrane szerepét alakítja, a töb­99 A reál és a humán érdeklődés jól megfér bennem. Péli Péter bit ugyancsak amatőr színészek, az ő barátai. A szerénynél is sze­rényebb költségvetésű alkotás munkálatai három hónapot vet­tek igénybe - ebből a forgatás két napig tartott egy kávéházban, előtte azonban hosszas előkészü­letekre volt szükség, és a vágás és a feliratozás sem volt egyszerű utána. A Pentatont a közönség csütörtöktől láthatja Budapesten, a Sambhala Tibet Központban, Péter azonban reméli, televízió­ban is látható lesz. Az internetre biztosan felteszik, és attól kezdve az alkotás önálló életre kelhet. Miközben kéziratban már meglévő első magyar nyelvű kö­tetének megjelenésére vár, Péter már a következő film ötletén gondolkodik: van egy színdarab­ja, ami eddig felerészt készült el ­igyekszik befejezni, és ha min­den jól megy, februárban indul­hat az újabb forgatás. SZABÓ IMRE Hóra és hidegre vágynak a szegedi utazási irodák A szegedi utazási irodák nagy része a legutóbbi síszezonhoz képest jóval ke­vesebb utat értékesít. Igaz, a legtöbben kivárnak, csak februárban indulnak síelni. Akik egyedül vagy a családjukkal kelnek útra, azok kevesebb napra, de akár többször is mennek. A legutóbbi szezonhoz képest jelentós visszaesést tapasztalnak a szegedi utazási irodák a síutak foglalásában. A legtöbben Ausztria, Szlovákia és Franciaország felé veszik az irányt, de akadnak olyanok is, akik Szerbiába indulnak. A többség: kocsi­val. Kevesebb éjszakára, de a szezonban akár több alkalommal is. Néhány szegedi iskolában síszünetet is tartanak, és cso­portos utakat szerveznek a diákoknak. A Montana Tburs palettája a legszíne­sebb. Az iroda saját katalógusból, telepí­tett síoktatókkal szervez utazásokat több osztrák és olasz szállodába is. Olasz Imo­la ügyvezető maga is kísér csoportokat mint síoktató. - Mi nem érzékelünk visszaesést a tavalyi idényhez képest. A nyitó táborunkban háromszázhatvan vendégünk volt - mondta el a tulajdo­nos. A villachi sportrégióba háromcsilla­gos hotelt, félpanzióval, öt éjszakára, egyéni utazással 29 ezer 900 forintért ki­Olasz Imola (balról) is kísér csoportokat Fotó: Segesvári Csaba nálnak, egy nyolcnapos tiroli pályaszál­lás hasonló szállodában 69 ezer 900 fo­rintba kerül a Montanánál, ahol decem­bertől március végéig közel kétezer, téli sportokért rajongó ügyfél is megfordul. A Neckermann-nál már korán sem ennyire rózsás a helyzet. Vizinné Stephán Zsuzsa irodavezető is tapasztalta a vissza­esést, bár elmondása szerint a szlovákiai és az osztrák síparadicsomok azért még manapság is keresettek: - Zell am See-be, egy háromcsillagos, félpanziós hotelt 13 ezer 400 forintért kínálunk éjszakánként, de az elő- és utószezont kivéve csak hét­napos turnusokat szervezünk. Az Alföld Toursnál is kevesebb síutat foglaltak le az idén. Roczkov Gyógy tulaj­donos szerint sokan csak februárban mennek síelni. - Ausztriába és Szlovákiá­ba is kevesebben mennek, összességében harminc-negyven százalékkal is csökkent a síforgalmunk a tavalyihoz képest. Nem­csak a hóhiány, de az illegálisan szervezett sítáborok miatt is - panaszkodott a tulaj­donos. Az Alföld Toursnál szegedi autó­busz-indulással is eljuthatunk Villachba. Öt éjszaka egy háromcsillagos, félpanziós hotelben 39 ezer 900 forintot kóstál, de ehhez hozzá kell még számítani az ötna­pos síbérletet 117 euróért, valamint az üdülőhelyi díjat. - Aki hóbiztos területet keres, annak Franciaországot ajánlom. Itt 170 kilométer összefüggő síterúlet talál­ható - tette hozzá Roczkov Gyógy. Az Adria Tours irodavezetője, Uzon Ág­nes szerint a tavalyihoz képest legalább a felére esett vissza a kereslet a sítúrák iránt. - Mi Szerbiába, Kopaonikba indí­tunk saját szervezésű utakat. Ez a sípara­dicsom csak ötszáz kilométerre van Sze­gedtől és most is 60-70 centis hótakaró fedi. Az idei szezonban 30-40 család síelt velünk. Egy egyhetes túrát háromcsilla­gos, félpanziós hotelben 63 ezer forintért kínálunk. Ehhez hozzájön még a 80 eu­rós síbérlet és az üdülőhelyi díj. HORVÁTH LEVENTE A HODESZKAT IS KERESIK A sífelszereléseket kínáló kölcsönzőkben a Carving lécek mellett a hódeszkák a leg­népszerűbbek: a Csongrádi sugárúton ta­lálható Robson Sportnál mindkettő hétezer forintba kerül egy hétre. A tulajdonos, Ma­joros Róbert szerint ugyan karácsonykor érezhető volt a visszaesés, de januárban ismét beindult az üzlet, mert ha csak gyár­tott havon is, de majdnem minden nagyobb külföldi pályán lehet síelni.

Next

/
Thumbnails
Contents