Délmagyarország, 2007. január (97. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-09 / 7. szám

4 "AKTUÁLIS* HÉTFŐ, 2007. JANUÁR 8. A Tömörkény gimnázium humán tagozatosai szerint már a szalagavató bálra való készülődés is jó buli Fotó: Frank Yvette Szeged húsznál is több közép­iskolája közül tizennégy a De­ák Ferenc gimnázium épületé­ben rendezi meg szalagavató bálját. A deákbeli diákbáb sze­zont január 13-án a Gábor Dé­nes végzősei nyitják, március 2-án a dérisek zárják. A Deák épülete - a vendégek, így a ki­nyitott termek számától függő­en - 100-500 ezer forintért bé­relhető. - A szalagavató bál költségei közül az egyik legnagyobb tétel a bérleti díj - véli Kovács Jó­zsefné. A Tömörkény gimnázi­um igazgatóhelyettese szerint a Deákban az aula a karzatról is jól belátható, ezért közked­velt az első bálozok nyitó tán­cát figyelők körében. A báli műsor gerincét jelentő osztály­táncokat betanító tánctanárok­nak 70-100 ezer forintot fizet­nek egy-egy koreográfiáért. A közös költségeket tartalmazza a belépő, aminek kifizetéséért Forrás: DM-gyűjtés cserébe a diákok 2-20 személyt hívhatnak vendégnek. - Sokan családi ünnepnek te­kintik a szalagavatót, s kisgyere­kekkel jönnének - osztja meg ve­lünk tapasztalatát a Deák egyik osztályfőnöke, Erigi Katalin. Ugyanakkor saját hagyományai­kat is bemutatják és ápolják az iskolák: például a Tömörkény­ben a szalagtűzést a szalagavató előtti napon tartják; a deákosok bálján tanárok és diákok lejtik a záró táncot. - Az előkészületek fontos tartozéka a báli ruha, mert a hátrányos helyzetű diákok kö­zül sokan először és utoljára a szalagavatójukon táncolnak igazi bálban - magyarázza Ba­ráth Lajosné. A szegedi Krúdy szakközépiskola igazgatója sze­rint lényeges, hogy az osztály­főnöki órákon megismerjék a bálozás hagyományait, szoká­sait. A középiskolát záró tanév kiugró kiadásai ellen úgy védik diákjaikat, hogy a tanulóktól a diákönkormányzat évi 700 fo­rintos hozzájárulást kér, ami­DM-grafika bői - más rendezvények mel­lett - a szalagavatós nyitó tánc, illetve a ballagótarisznya árát is fedezik. A fiúk ballagóöltönye mini­mum 20 ezer forintba kerül, de az báb öltözék is lehet. Ennek többszöröse a lányok alkalmi fri­zurájának, sminkjének, ruhaköl­teményének, s a hozzá illő cipő­jének, harisnyájának ára: 40-től indul, de a 140 ezer forint se szo­katlan. - Elsős korunk óta készülünk a szalagavatóra, ezért szeret­nénk, ha jól sikerülne - jelenti ki Kovács Ilona, a Tömörkény gimnázium 12. B osztályából. Ezt úgy is érti, hogy lelkesen dolgoznak az osztálytánc be­mutatóján, miközben a kiadá­sokat azzal is igyekszik csök­HAGYOMÁNY Állítólag egy Selmecbányái mérnökiskola végzős hall­gatóit jelölték meg szalag­gal. E hagyomány a 20. században általánosan el­terjedt szokássá vált. A szalag még az iskolához tartozást, de a felnőttkor kezdetét is jelöli. kenteni, hogy báb ruháját ma­ga varrja. Osztálytársnőivel - a Pavane együttesben is táncoló Pálfi Edinával és Bite Alexand­rával - úgy véli: az érettségi évében rájuk váró kiadások harmadát a szalagavató viszi. Ú. L SZALAGAVATÓK KÖLTSÉGE SZEGEDEN Kiadás Deák gimnázium Krúdy szakközépiskola Tömörkény gimnázium Belépő (Ft/fő) 650 850 1200 Terembérlet (összesen, Ft) ­145-150 ezer 300-500 ezer Ruha, smink, fodrász (lányoknak, Ft/fő) 20-100 ezer 5-70 ezer 10-120 ezer Vacsora (Ft/fő) 2300 2000 2000-2400 KÖRKÉP ALGYÓ. Az algyői könyvtár cs teleház keddenként 13 és 18, szombatonként 9 és 12 óra között várja a munkanélkülieket. Az álláskereső szolgáltatás ingyenes. ÁSOTTHALOM. A Homokháti Mangalica Szövetkezet a Mangary Kft. felkérésének eleget téve 1500 kilogramm mangalicazsírt ad át holnap délután fél 4-kor a Fenyő Panzióban működő Mangalica Gasztronómiai Központban a homokháti önkormányzatokhoz tartozó általános iskolák, a megyei önkormányzathoz tartozó középfokú iskolák, a kistérségi társulás szociális intézményei, a nagycsaládosok egyesületei, a szegedi egyetem orvoskarának koleszterinkutatási programja és a Kiszombori Általános Iskola részérc. Minden kedvezményezett 30 kilogramm mangalicazsírt kap. A gesztussal szeretnek felhívni a figyelmet az egészséges táplálkozásra is. BORDÁNY. A Berkenye népdalkör és Citera együttes a téli szünet utáni első próbáját ma délután 5 órától tartja az Ádám Jenő Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában! A próbára minden régi és új énekesét szeretettel várja Peténé Füzesi Márta művészeti vezető. DOMASZÉK. Holnap délután 4 órakor nyílik meg a Domaszéki Művészkör kiállítása Szegeden, a Százszorszép Gyermekházban. A kiállítás február 2-áig tekinthető meg. MÓRAHALOM. A város önkormányzata felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy az év végi zárási és számadási munkák, valamint az évkezdési feladatok zavartalan lebonyolítása érdekében ügyfélmentes napokat tart. A polgármesteri hivatal a keddi napokon - így ma is -, a megszokott rend szerint továbbra is zárva tart, emellett január 24. és 29. között az ügyfélfogadás szünetel, (anuár 31-étől az ügyfélfogadás ismét a megszokott rendben zajlik. RÖSZKE. Agrárfórumot rendeznek holnap délután 4 órakor a művelődési házban. Az érdeklődők tájékoztatót hallhatnak az őstermelői tevékenységgel kapcsolatos adózási és járulékfizetési kötelezettségek változásairól, az aktuális teendőkről. Előadó Ábrahám Pálné, a Csongrád Megyei Adóhivatal munkatársa. RIJZSA. A művelődési házban ma 9 és 11 óra között bálaruhavásárt tartanak. A baba-mama klub foglalkozása délelőtt fél 10-kor kezdődik. A kűbcltévédíjat holnap fél 4 és fél 6 között lehet befizetni. ÜLLÉS. A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása támogatást nyert a Belügyminisztérium által kiírt települési sportpálya-felújításokat célzó pályázaton. A támogatásból Üllés és további hat település újítja fel közösségi sportlétesítményeit. A beruházásokra az önerövel együtt összesen több mint 11 m millió forint áll rendelkezésre. Üllésen a talajvíz miatt megrongálódott sportpálya belvízelvezetését oldották meg, felújították a salakos pályát, továbbá kézilabdakapukat és -hálókat, street-ball szettet, röplabda- és tollaslabdahálót, távolugróteknőt és -dobbantót vásároltak. Január 13-án kezdődik, március 2-án zárul a báli szezon a szegedi Deákban Szalagtűzés, nyitó tánc és vacsora r Már készült a 47-es mementója, amikor kiderült: 2008-ra befejeződik a négysávosítás HÍREK MEGHOSSZABBÍTOTT ÜGYFÉLFOGADÁS ASZEPARKNÁL A Szepark parkolási ágazatának irodája meghosszabbított nyitvatartási idővel várja ügyfeleit az idei parkolóbérletek megvásárlása miatt. A Mérey utca 6/b alatt található ügyfélszolgálati iroda és a pénztár január 1-31. között hétfőtől péntekig 8-tól 17 óráig tart nyitva. Január 13-án, szombaton 8-12 óra között várják az ügyfeleket. Február 1 -jétől az ügyfélfogadási idő módosul, hétfőtől csütörtökig az iroda 8-tól 17 óráig, pénteken 8 és 16 óra között várják az ügyfeleket. A pénztár hétfőtől csütörtökig 8-tól 17 óráig lesz nyitva, pénteken pedig 8-tól 14 óráig. A 2006-os parkolóbérletek január 15-éig érvényesek. MEGSZENTELT STÚDIÓK Ahogy minden évben, idén is megszentelték vízkereszt idején a Duna Televízió stúdióit. A szertartást Tempfli József nagyváradi megyés püspök és Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar médiafelelőse tegnap délután végezte. A két egyházi vezető az eseményt követően a műholdas közszolgálati csatorna vezetőivel találkozott. POKRÓC ALATT GUBBASZTOTT Röszkénél jelentkezett belépésre személyautójával egy szerb állampolgár a hét végén. Az okmányok vizsgálata során az útlevélkezelőnek egy utastérben levő pokróc szúrt szemet, ami alól egy szerb férfi került elő. A sofőr ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás, a rejtőzködő határsértőt a szerb hatóságoknak adták át. Minden szegedi középiskola rendez a végzősei számára szalag­tűzést, majd szalagavató bált. A felnőttkor küszöbéhez érkező, érettségire készülő szegedi diákok zöme a Deák gimnázium épü­letében válik első bálozóvá. E „beavatási szertartás" költsége egy-egy család számára minimum néhány ezer forint, de akár százezernél is több lehet. Márciusban avatják az emlékművet A tervek szerint márciusban avatják fel a 47-es út mellett, a vásárhelyi kisállomás közelében a főút áldozatainak emlékét őrző műalkotást. Az arany- és ezüstszínű kereszt felállítására nem találtak korábban meg­felelő időpontot. Az avatást nem befolyá­solja, hogy az út befejezését közben 2008-ra hozta előre a kormány. Már október óta készen áll a vásárhelyi kisál­lomás és a 47-es út közti részen egy műalko­tás bazalt-samott alapja. Ezt a főúton bekö­vetkezett közlekedési balesetek áldozatainak emlékére emeli a vásárhelyi önkormányzat. Az emlékműállításról a közgyűlés Tóthné Kecskeméti Katalin javaslatára már tavaly év elején döntött. A képviselő asszonyt több vá­sárhelyi kereste fel azzal, állítsanak keresztet a 47-es mellé. A műalkotás, melynek elkészítését Pan­nonhalmi Zsuzsa keramikusművész vállalta, a tervezők szándéka szerint arra is felhívja a figyelmet, hogy az út négy és fél kilométeres, a mai napig kétsávos szakasza az ország má­sodik legveszélyesebb közútja. Leggyakrab­ban a két- és a négysávos rész találkozásánál történt halálos baleset. Az út leszűkülése kö­rüli néhány száz méteren a rendőrség adatai szerint az utóbbi öt esztendőben négy halálos baleset történt. Huszonötén súlyosan, hu­szonhármán könnyebben sérültek meg, és több mint száz olyan baleset is történt, mely­ben csak anyagi kár keletkezett. Az emlékkereszt állítását a vásárhelyiek még az előző évre várták. Miután ez elmaradt, so­kan úgy gondolták, hogy a műalkotásra is az a sors vár, mint a hódtói csatáéra. Mások úgy vélték, hogy a város tüzszünetet kötött a kor­mánnyal, miután az az új Nemzeti fejlesztési tervbe már bevette, s 2008-ban - a tervek sze­rint - be is fejezi a 47-es négysávúsítását. Bár Káka János gazdasági és közlekedési miniszter ezt korábban csak a 2010 utáni időszakra ter­vezte, az út befejezésének időpontját Lázár ]á­nos polgármester, országgyűlési képviselő lob­bizása nyomán sorolták korábbra. Az emlékkeresztet - mely hivatalosan a Lelkek Emlékére címet kapta - idén felállít­ják, mégpedig várhatóan március elején. Mint Pannohalmi Zsuzsa keramikusmű­vésztől megtudtuk, a már ma is látható alap­zatra egy három méter magas arany-, ezüst­színű, samottból készült keresztet állítanak. A műalkotásnak ez a része is elkészült, és összeszerelésre vár a műteremben. - Több elképzelésem is volt, hogyan való­sítsam meg, ezt tartottam a legjobbnak ­mondta a művész, aki maga is úgy vélte, hogy a kereszt felállítása nem illett volna sem a halottak napja, sem az év végi ünne­pek hangulatához. B. K.A. Fotó: Tésik Attila A talapzat már jó ideje áll a kisállomás közelében

Next

/
Thumbnails
Contents