Délmagyarország, 2006. december (96. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-04 / 283. szám
10 A PÉNZ BESZÉL 2006. december 4„ hétfő művelhető területek, amelyek csak rendkívül magas ráfordítással lennének javíthatók, és amelyek elsősorban külterjes állattartásra alkalmasak. Másrészt az átlagosnál lényegesen alacsonyabb mezőgazdasági teljesítményűek, harmadrészt pedig túlnyomórészt mezőgazdasági tevékenységből él a lakosság, és ráadásul egyre többen vándorolnak el ebből a térségből. A KAT 20-asba pedig azok a területek sorolhatók, amelyek különleges hátrányokat szenvedő térségek. így például ide sorolják a fokozottan savanyú talajokat, amelyek esetén ennek mérőszáma meghaladja a 4,5-ös PH-értéket, s ennek következtében a talaj termőképessége korlátozottá válik. Szintén megakadályozza sok növény termesztését, ha a talaj az átlagosnál nagyobb mértékben szikes. Ez akkor válik kritikussá, ha 0,15 százalék fölé emelkedik a nátriumsók aránya: az ilyen adottságokkal rendelkező birtokokon kizárólag a nagy sótűrő képességű növények tudnak megmaradni. Ám ezek esetében is számottevő terméscsökkenéssel kell szembenézniük a gazdáknak. Éppígy megnehezíti a gazdálkodást egy adott területen az, ha kirívóak a vízgazdálkodási körülmények, ami a talaj gyenge vízáteresztő és erős vízvisszatartó tulajdonságában mutatkozik meg. A kedvezőtlen adottságú területek közé tartoznak a fentieken kívül még a sűrű agyag- és a könnyű homoktalajok is. KÉT CSOPORT Az Európai Unió két külön csoportba sorolja.a támogatandó területeket, s amíg az ügynevezett KAT 19-esben hektáronként évi 85,9 eurót kap támogatásként a gazda (azaz az idei esztendőre a megállapított 252 forintos euróval kalkulálva 21 ezer 491 forintot), addig a KAT 20-asba soroltak évi 10,94 eurót (azaz szintén ugyanilyen árfolyammal számítva 2737 forintot) kapnak kézhez minden egységnyi földterületre vonatkozóan. NEMZETI A Napfényes Csongrád - Fejlődő vidék című öszszeállítás a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési MiVIDEKFEJLESZTESI nisztérium, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési HiTERV vatal támogatásával készült. AZ UNI0 KICSINEK TARTJA A JELENLEGI TERMELŐI CSOPORTOT RUGALMAS A KEDVEZŐTLEN TERÜLETEK TAM0GATASA Duplázhatnak a legelőbirtokosok Változások előtt a magyar cukoripar w ím KAMARAI HÍREK | JNFO CENTRE Befejeződött a cukorrépa betakarítása országszerte, a termelők már az alapanyagot szállítják a cukorgyárakba közölte Kelemen István, a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének (CTOSZ) főtitkára az MTI-vel. A hazai cukorrépa-feldolgozás és a cukorgyártás válaszút előtt áll. MTI Az idén 48 ezer hektáron átlagosan 49-50 tonna körüli termést szedtek fel a földből a gazdálkodók. így országosan mintegy 2,5 millió tonna cukorrépa termett. A répa cukortartalma rendkívül magas, 17 százalékos. Kelemen István elmondta: várhatóan a jövő év elején döntenek a termelők, a feldolgozók és a szaktárca megbízottai arról, hogy a továbbiakban milyen mennyiségű cukorrépa-termesztés és cukor-előállítás legyen Magyarországon. A szakember szerint a cukorrépa-feldolgozás és a cukorgyártás Magyarországon A cukorrépát évről évre kevesebbért lehet eladni FOTÓ: TÉSIK ATTILA válaszút elé került. A kabai cukorgyár felszámolását követően ugyanis azt kell az érintetteknek eldönteniük, hogy a gyárbezárás miatt visszaadott mintegy 108 ezer tonna cukorkvótát tovább csökkenti-e Magyarország vagy sem. Amennyiben az érdekeltek úgy döntenek, hogy a megmaradt mintegy 300 ezer tonnás cukor-előállítási kontingenst kihasználják, úgy a cukorrépa-termelők az elkövetkező időkben jelentős nehézségek elé néznek - vélekedett a szakember. Az unió cukorreformja értelmében ugyanis a cukorrépa átvételi minimumára évről évre csökken a következő években. A jelenlegi 32,86 eurós azaz 8100 forintos - tonnánkénti ár a következő évben 29 euróra - azaz 7500 forintra csökken. Ezt követő két évben pedig 27,6 illetve 25,5 euróra mérséklődik tonnánként. A főtitkár szerint gazdaságosan csak 29 eurós, azaz mintegy 7500 forintos tonnánkénti átvételi ár mellett lehet cukorrépát termeszteni. Ezt a minimumszintet pedig már jövőre eléri az árcsökkentés mértéke. Amennyiben az ágazat szereplői úgy döntenek, hogy további mintegy 100 ezer tonna cukor-előállítási kvótáról lemondanak, úgy a répatermesztők az uniótól a következő 5 évben tonnánként 5-6,5 eurós közvetlen támogatást kapnának. így - a szakember szerint - már megéri számukra cukorrépát termeszteni. ADÓVÁLTOZÁSOK 2007 Ezúton értesítjük az érdeklődőket, hogy a 2006. december 6-án 9.00 órára meghirdetett ADÓVÁLTOZÁSOK 2007 című rendezvény időpontja az előadó halaszthatatlan egyéb elfoglaltsága miatt 2006. december 13-án 9 órára módosul. Előadó: dr. Nagy Péter, APEH Csongrád Megyei Igazgatósága. Helyszín: a CSMKIK II. emeleti konferenciaterme. Jelentkezés: levélben, faxon vagy e-mailen december 12-ig. ELEKTRONIKUS ADÓBEVALLÁS GYAKORLATI OKTATÁS A kamara DmG Kht.-ja számítógépes oktatókabinetjének felhasználásával az elektronikus bevallás gyakorlati bemutatásával előadást szervez kezdőknek 4 órában „Az elektronikus adóbevallás beküldése az A REVprogram segítségével, az ezzel kapcsolatos szakmai és technikai problémák" címmel Szegeden december 8-án és haladóknak 2 órában december 7-én az .Aktuális tudnivalók az elektronikus bevallásról. Az elektronikus bevallások javitásának lehetőségei"címmel. Jelentkezési lap és további felvilágosítás a 486-987/131 -es melléken kérhető. DIVAT ÉS SZÉPSÉG KLUB A CSMKIK Divat és Szépség Klubja szervezésében konzultációs jellegű beszélgetést tartunk Kovalikné Vámos Magdával, Eötvös-díjas ruhatervező művésszel, a Magyar Divat Szövetség elnökével. Időpont: 2006. december 7. (szerda), 16.30 óra. Helyszín: CSMKIK Juhász Géza Terem. Témáink: A Magyar Divat Szövetség működése; Helyzetkép a magyar divatról. MOST IGÉNYELJEN NÁLUNK SZÉCHENYI-KÁRTYÁT! Felhívjuk tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy 2006. november 13-tól december 22-ig az ünnepekre való tekintettel csak a CSMKIK-nál most kedvezményesen igényelhet Széchenyikártyát. Mi gondolunk önre! Új igénylők esetében a regisztrációs díjból 25%, érvényes Széchenyi-kártyával rendelkező ügyfeleink részére 20% kedvezményt adunk, hogy „több maradjon karácsonyi ajándékra". Ráadásul még az igényléshez szükséges cégkivonat árát is csökkentettük 500 Ft-tal! Spóroljon Velünk! Vegye fel a kapcsolatot kollégáinkkal: Nagyné Fejér Emese és Csobán Anett, 62486-987. CSONGRÁD MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12. Tel.: 62/426-343, 486-987 Fax: 62/426-149 E-mail: infoí"csmkik.hu g Web: www.csmkik.hu Rugalmasságával tűnik ki a Nemzeti vidékfejlesztési terv (NVT) támogatásai közül a kedvezőtlen adottságú területek támogatása. Ugyanis az öt évre szóló juttatás egészét nem veszíti el a gazda akkor sem, ha az egyik esztendőben a vetésforgóban olyan növényt alkalmaz, amelyre nem jár az anyagi hozzájárulás. MUNKATÁRSUNKTÓL Sokak számára teremtett jó lehetőséget, hogy idén nyáron újra megnyitották az NVT keretében meghirdetett kedvezőtlen adottságú területek támogatását (KAT). Június 30-ától július 31-éig ismételten bárki beadhatta kérelmét az uniós kaszszából származó anyagi segítségre. A kedvezőtlen adottságú területek támogatását öt esztendőn át vehetik igénybe az arra jogosult gazdák. Valamennyi támogatási forma közül ez a legrugalmasabb - véli Sirhánné Biuti Zsuzsanna NVT-szaktanácsadó. Óriási előnye, hogy nem veszíti el azt a termelő akkor sem, ha a szóban forgó évek egyikében nem felel meg a feltételeknek. Könnyen előfordulhat, hogy a gazda egyik évben kéri a támogatást, aztán a második évben úgy látja, nem éri meg neki. Ha pedig a vetésforgó összeállításakor tartja magát az uniós követelményekhez, ettől függetlenül a harmadik, a negyedik és az ötödik esztendőben újra kérheti a kifizetést a számlájára. Ez különösen a legelőterületek birtokosai számára mondható kiváló többletforrásnak, azzal ugyanis megkétszerezhetik az igénybe vett támogatást. Hiszen nekik ezen kívül nem jár más, mint a SAPS, s így a KAT kiemelkedő szerephez jut az év végi és persze nem utolsósorban közepi elszámoláskor. Miként különbözteti meg a kedvezőtlen területeket az európai uniós meghatározás? A KAT 19-esbe azok a területek férnek bele, amelyek egyidejűleg három feltételt teljesítenek: egyrészt alacsony hozamú, nehezen Egyesülést hoznak létre a méhészek > Akárcsak a méhek, a termelői csoportok is a szorgalom jelképei -főleg, ha méhekkel foglalkoznak FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Először termelői csoportot, majd társulást hoztak létre méhészek, hamarosan azonban egyesülésbe olvadnak, hogy a különböző uniós forrásokhoz hozzájussanak. Az EU ugyanis a nettó árbevétel nagyságától teszi függővé a támogatásokat. Dél-alföldi Méz- és Mezőgazdasági Termék Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Szövetkezet elnevezéssel már 2001-ben termelői csoportot alakított ötvenhét méhész. Vezetőjük, Miskolczi Ferenc elmondta, részint magasabb felvásárlási árakat szerettek volna elérni a közös értékesítés megszervezésével, részint az uniós forrásokat célozták meg. A szövetkezet a megalakulása óta rendszeresen pályázik. Az uniós csatlakozásig az FVM pályázati forrásaihoz fordultak, az elnyert összegekkel a méhészek működési költségeit csökkentették, eszközállományukat javították. A csatlakozás után azonban bebizonyosodott: a csoport túlságosan kicsi ahhoz, hogy EU-s pénzekhez jusson. Ezért más termelői csoportokkal együtt akkora társulást hoztak létre, amelynek már megvan az a nettó százmillió forintos árbevétele, amelyhez az unió a támogatás folyósítását kötötte. Mára pedig az is kiderült: ideje túllépni ezen a formáción is, és egyesülést létrehozni. A főleg szegedi és a környékbeli falvakban élő méhészek alkotta termelői csoport vezetése társadalmi munkában dolgozik, a felvásárláson és a méz továbbadásán sem keletkezik haszon. Amint a nagykereskedő kifizette a méz árát, azt azonnal visszaadják a termelőknek. S hogy milyen árat tudnak elérni a piacon? A vezető szerint a mézpiacon is ugyanaz a helyzet, mint más termék esetében: sok a dömpingáron Kínából behozott termék, amelyek rosszabb minőségűek. A szövetkezet tagjai ugyan egyénileg el tudják adni kis mennyiségben a mézet, de a nagyobb bevétel érdekében ők is kénytelenek a mézet hordóban, nagy kiszerelésben értékesíteni. Az igazi magyar termelői mézzel kevés helyen találkozhat a fogyasztó. A nagykereskedők jelentős része ugyanis az Európai Unióban azt a gyakorlatot követi, hogy a különböző eredetű és különböző minőségű mézet összekeverik. Ha jó minőségű mézet akarunk fogyasztani, akkor csak termelőtől szabad vásárolni. F. K.