Délmagyarország, 2006. december (96. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-30 / 304. szám

12 •MEGYEI T U K 0 R • SZOMBAT, 2006. DECEMBER 30. Amerikai kézikönyvből tanultak korcsolyázni Telt ház a jégpályán A teli szünetben az egyik legjobb időtöltés a korcsolyázás Fotó: Segesvári Csaba Az iskolaszünet miatt Szegeden a napokban töb­ben mennek ki korcsolyázni a megszokottnál. légen sikló unokák, a palánk mellett beszélgető nagymamák, kamerával és forralt borral felvér­tezett apukák özönlik el a korcsolyapályát. A téli szünidőben a megszokottnál többen látogat­nak ki a szegedi korcsolyapályára. Vannak, akik gyalog jönnek, vannak akik busszal, akadnak olya­nok is, akik autóval tesznek meg több mint száz ki­lométert csak azért, hogy kipróbálhassák új korcso­lyájukat. A Zombor család Szolnoktól utazott idáig, hogy néhány feledhetetlen órát töltsenek el a gyere­kekkel. - Karácsonyra az egész család korcsolyát kapott a Jézuskától, most fogjuk kipróbálni elő­ször - mondta Zombor Imre, a családfő. - Sajnos Szolnokon nincs korcsolyapálya, így Debrecen, Pest és Szeged közül az utóbbit választottuk. Összepakoltuk a kis uzsonnánkat, megtöltöttük a termoszt, beültünk az autóba, és most itt va­gyunk. Már alig várjuk, hogy felavathassuk az ajándékot. Nem csupán a Zombor család érkezett ilyen messziről. Egy nagymama két kisunokáját hozta ki a jégre, akik a téli szünidőt töltik Szegeden. - Gö­döllőn lakunk, ott nincs koripálya, így nagyon örü­lünk, hogy a nagymamánk kihozott minket. Csak néhány alkalommal jártunk itt, de még soha nem láttunk ennyi embert. A pálya túlsó sarkában két fiatal lány piruettezik. Ügyesen siklanak, mintha súlytalanok lennének. Kérdésemre, hogy műkorcsolyázók-e, mosolyogva vá­laszolnak. - Nem, de nagyon szeretünk korizni. Auto­didakta módon, könyvből tanultuk meg a forgások technikáját. Mivel Amerikából kaptuk a kézikönyvet, még le is kellett fordítanunk angolról ahhoz, hogy megtanuljuk a műkorcsolya alapjait - jegyzi meg büszkén a két barátnő, majd tovább suhannak. A palánk mellett nagymamák beszélgetnek, óvó pillantásokat vetve unokáikra. Büszke apukák ka­merázzák csetlő-botló fiaikat, akik először lépnek picike korcsolyájukban a jégre. Az élelmes szülők forralt bort kortyolgatva teszik még kellemesebbé a családi délelőttöt. - Most vagyok kint először a gyerekekkel, nagyon élvezem. Hétköznap sajnos nem tudok kijönni ve­lük. Az ünnepek miatt van egy kis szabadidőm, így kikísértem őket - meséli Bonifert Domonkos ko­sárlabdaedző, miközben perecet nyújt át a palán­kon csüngő fiainak. - Kedves vendégeink, a menetirány megválto­zott! - szakítja félbe egy férfihang a kellemes zenét. A tömeg lassan megfordul, és az ellenkező irányba hömpölyög tovább. BOBKÓANNA Jósoltattunk az országnak és Szegednek Sybilla: Ujabb feszült esztendő áll előttünk Szilveszteri jóslatot kértünk Sybillától, a szegedi jósnőtől. Kár­tyáiból úgy látja, az or­szág és a város új éve is harcos lesz. Az óévvel összevetve bárminemű hasonlóság tehát nem a véletlen műve. Magyarországot és ben­ne Szegedet Sybilla ke­ménynek tartja, hiszen bak a csillagjegyük. Apolló szegedi papnője a karma tarot nagy ar­kánum lapjait vetette ki először, hogy jobban lát­hassa az ország sorsá­nak alakulását a 2007-ben. Az esztendő elején a lapok erős, ki­tartó férfiút mutatnak, aki kreatívan rendet akar teremteni. Lehet, hogy ő szabja meg a fel­tételeket, ám a döntései nem látszanak feltétle­nül bölcsnek. Támogatásra lesz szüksége a fél ország­nak. Többet adunk, mint amennyit ka­punk, és ez konfliktu­sokhoz vezet. Március ígér előrelépést. Az ápri­lis váratlan és kellemet­len fordulatokat sejtet. A változások kerekére fel kell ugornia az or­szágnak, hogy a gondok egy részét legalább egy időre megoldhassa. A SZEGEDRE SIKERES ÉV VÁR Sybilla Szeged sorsát a francia kisasszonyok igazmondó kártyájában nézte meg. Kiderült, a város öntudatos ko­moly vezetői sokat vál­lalnak. Jó néhány elha­tározásuk valóra válik, ha a rájuk zúduló in­formációs áradatbél a megfelelő híreket vá­lasztják ki. Tavasszal jöhetnek problémák, de segítség is érkezik hoz­zá gőzerővel. Az év má­sodik fele hoz megbe­csülést Szegednek. Az őszi hónapok sem tel­nek zökkenőmentesen. A királynő és a király azt jelenti a lapokon, hogy mindent egybe­vetve sikeres évet zá­runkjövő ilyenkor. május is feszültnek ígérkezik. Az ösztönök befolyásolják az orszá­got, de ezeken csupán ideig-óráig lehetünk úr­rá. Ideje kiengedni a szelepet, és akkor a ki­húzhatjuk magunkat a bajból. Júniusban sok a figyelmeztető jel. Inga­tag a béke, de türelem­mel a kecske is jóllakik, és a káposzta is megma­rad. Sybilla jövendölése szerint a július áhíto­zással telik. Augusztus­ban hirtelen változás következik be - nem emberi akarat műve. Szeptemberben meg­mutatkozik a valóság. Erőnk az elfogadó ké­pességünkben rejlik. Titkokra derül fény, A TAVALYI JÓSLAT Sybilla tavaly ilyenkor ezt látta: harcos évre szá­míthatunk 2006-ban. Sorsfordító események vár­hatók, nehéz terhet vállalunk. Április a változásé. Májusban elfogadjuk a döntésünket. Nyár vége az igazi nagy titkoké. Szeptemberben kockázatos döntés elé nézünk. Októberre betelik a közös po­harunk, a változás szelei fújnak. Decemberben sok mindent elvesztünk, de számos dolgot kapunk helyette. esetleg meggondolatlan kifejezések hangzanak el. Októberben senki ne tévessze össze a bátor­ságot a vakmerőséggel. A felelőtlenség megint bonyodalmakhoz vezet­het. Kiút is van, mert magukban hordozzuk a „bolondok erejét és sze­rencséjének kulcsát". November szép ígére­tekkel vár ránk, de a jó döntéshez idő kell. De­cemberben meglátjuk: olyanok vagyunk, mint a kelj fel Jancsi. Mozgó­sítjuk tartalék erőforrá­sainkat, és megnyug­szanak a kedélyek - ál­lítja Sybilla. DOMBAI TÜNDE 7J PROGRAM PONT E-mail címünk: ajanlo('>'delmagyar.hu SZÍNHÁZ SZEGED SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Ma 19 óra: Ünnepi Dixie-gála. Bérletszünet; vasárnap 17 óra: Amit a lakáj látott ­komédia. Bérletszünet; 21.30 óra: Amit a lakáj látott ­komédia. Bcrletszünet. hétfőn 19 óra: Bécsi Újévi Gála. Bérletszünet. KISSZÍNHÁZ Ma 17 óra: Hi-Szen. a guruló madár. Bérletszünct. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM Ma és hétfőn 14, 16, 18 óra: Táncoló talpak; • ma és hétfőn 20 óra: Lost City - El TYopico. BALAZS BÉLA TEREM Ma és hétfőn 16.15, 20.45 óra: Fegyverszünet karácsonyra-, ma és hétfőn 18.30 óra: Renaissance. CSÖKE IÓZSEE TEREM Ma és hétfőn 16, 18.15 óra: Takeshis'-, ma és hétfőn 20.30 óra: Renaissance. GRAND CAFÉ Ma 17 óra: Cseh álom. Színes cseh dokumentumfilm; ma 19 óra: Sírugrók. Színes szlovén vígjáték-dráma; ma 21 óra: Aura. Színes argentin-francia-spanyol thriller; hétfőn 17 óra: Sírugrók. Színes szlovén vígjáték-dráma; hétfőn 19 óra: Cseh álom. Színes cseh dokumentumfilm; hétfőn 21 óra: Aura. Színes argentin-francia-spanyol thriller. PLAZA CINEMA CITY Arthurésa villongok: ma 10, 11, 12, 13. 14, 15, 16, 17, 18, 19.30, 21.30; holnap 10, 11, 12; hétfőn 13, 14, 15, 16, 17. 18, 19.30 óra. Apocalypto: ma 10.45, 12, 13.30, 14.45, 16.15, 17.30, 19, 20.15, 21.45; holnap 10.45, 12; hétfőn 13.30, 14.45, 16.15, 17.30, 19, 20.15 óra. Deja Vu: szombaton 11.30, 12.30, 14, 15, 16.30, 17.30, 19, 20, 21.30, 22.30; holnap 11.30, 12.30; hétfőn 14, 16.30, 17.30, 19, 20 óra. Táncoló talpak: ma 10.45, 13, 15.30, 17.45; holnap 10.45; hétfőn 13, 15.30, 17.45 óra. Stepup: ma 14.30, 18.30, 20.30, 22.30; hétfőn 14.30, 18.30, 20.30 óra. Eragon: ma 10.30, 12.30, 16.30, 20, 22; holnap 10.30, 12.30; hétfőn 16.30, 20 óra Holiday: ma 10, 15, 19.45, 22.15; holnap 10; hétfőn 15, 19.45 óra. Casino Royale: ma 17, 19.45, 22.30; hétfőn 17, 19.45 óra. Elvitte a víz: ma 11.15, 13.15, 15.15; holnap 11.15; hétfőn 13.15, 15.15 óra-. Nagyon vadon: ma és holnap 10 óra. VÁSÁRHELY MOZAIK MOZI Ma 16 óra: Asterix és a Vikingek. Színes francia animációs film; ma 17.45 óra: Sztornó. Színes magyar film; ma 20 óra: Románc és cigaretta. Színes amerikai film. SZENTES Ma és hétfőn 15.30 óra: Idegölő. Színes magyar-görög vígjáték; ma és hétfőn 17.30 óra: Nagyon vadon. Színes amerikai animációs film; ma és hétfőn 20 óra: Tégla. Színes amerikai filmdráma. FORRÁSKÚT Hétfőn 18 óra: Szabadság, szerelem. Színes magyar film. PITVAROS Ma 16 óra: World Trade Center. Színes amerikai film. KÖZÉLET SZEGED A Nemzetiségek Házában ma 8.30 órakor lengyel, 10 órakor horvát és haladó szlovák nyelvi óra. A máltai játszótéren ma 15 órakor: filmklub; holnap 15 órakor: kézműves­foglalkozások. Az újszegedi sportcsarnokban ma 19 órakor: Oslüktetés. Ronan Morgan ír sztepptáncegyüttes, a Talentum táncegyüttes, a M.É.Z. és a Rajkó zenekar közös produkciója. KONCERT. BULI SZEGED 777-777 GÁBRIEL TAXI PLUSZ TAXI PLUSZ GÁBRIEL ÖŐ«T Gőry Pince & Terasz, 6723 Szeged, Liszt u. 9. AHOL A TÁLALÁSBAN FENSÉGES RÁADÁS VANl AszulJógLiUs: (62) 422-157 SZILVESZTER Széchenyi tér 21.00-22.00: NSZK-koncert (élő) 22.00-23.00: Nyuszi zenekar koncertje (élő) 23.00-00:00: Magna Cum Laudc­koncert (élő) 00.00-00.15. Tűzijáték, újév­köszöntő 00.15-00.30: Magna Cum Laude­koncert 00.30-03.00: Utcabál a Honey Bee zenekarral, közreműködik DJ Marco A JATE-klubban holnap 21 órakor: szilveszteri buli, tombola értékes ajándékokkal, a nagyteremben Bende Gábor, a kisteremben DJ Fraser. A SZOTE-klubban ma 22 órakor: A Te bulid; holnap 22 órakor: szilveszter óriási meglepetésekkel. A Sing-Singben ma 23 órakor: Best of 2006; holnap 22 óra: B. ú. é. k. 2007. Vendég: Zimányi Linda. A Blueseum Étterem &> Pubban holnap 21 órakor: szilveszter. A 2006­os év legnagyobb durranása. A Port Royal Étteremben holnap: nosztalgiabuli. ALGYŐ A faluházban holnap 19 órakor: szilveszteri bál az algyői nyugdí­jasklub szervezésében. CSONGRÁD A művelődési központban holnap 19 órakor: szilveszteri rock and roll party a budapesti Sun Records együttessel. DESZK A Roxbury Clubban ma: 100 pezsgő éjszakája. Fellép: Josh feat Jutta, DJ Kasza. MAKÓ Holnap 10 órakor: szilveszteri futás. KIÁLLÍTÁS SZEGED A Bartók Béla Művelődési Központ fubász Gyula Termében Cs. Pataj Mihály festőművész 85. születésnapja alkalmából ünnepi tárlat; B Galériájában Palásthy Klára festmény- és Bartos Endre plakettkiál­lítása. A tárlatok december 30-áig, munkanapokon 10-18 óráig láthatók. A kártya harcos évet mutat 2007-re Fotó: Segesvári Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents