Délmagyarország, 2006. december (96. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-29 / 303. szám
16 • S P 0 R T • PÉNTEK, 2006. DECEMBER 29. REFLEKTOR ASZTALITENISZ-ÉRMEK Jól szerepeltek az ATSK Szeged asztaliteniszezői a ceglédi nyílt utánpótlásversenyen, melyen egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérmet szereztek. Tímár Nóra volt a Tisza-partiak legjobbja, az újonc lányok között az első, a serdülő korcsoportban a harmadik helyen végzett; ezenkívül még serdülő páros versenyszámban is sikerült egy ezüstöt szereznie. A fiúknak ezúttal kevesebb babér termett: Ferencz Viktornak jutott egy bronz a serdülők versengésében. HATODIK ASTARCOPY A Starcopy-Szeged korosztályos fiú röplabdacsapata (Bitó Attila, Csányi Dániel, Oltványi Olivér, Babanyecz Roland, Kovács Bendegúz, Kószó Balázs, Gergely Gábor, Jani Ádám, Szathmári Máté, Varga Zsolt, Inhoff Attila, Bertók Róbert) a hatodik helyen zárta az OIK (országos ifjúsági kupa) küzdelmeit. Az eredmény várható volt, mert a szegedi gárda jelentős része még fiatalabb, mint az ifjúsági korosztály, így már a nyolcas döntőbe jutás is jelentős fegyverténynek számít a fiataloktól. Eredményeik: Starcopy-Szeged-Kazincbarcika 0:3, -Kaposvár 3:2, -Kecskemét 1:3,-Kaposvár 2:3. KARÁCSONY-KUPA A Deszki település-üzemeltetési Kht. a közelmúltban rendezte meg a helyi sportcsarnokban nyolc csapat (Első Beton, Tisza Volán, Szegedi VSE, Szőreg I., Szőreg II., Tiszasziget, Újszentiván, Deszk) részvételével a Karácsony-kupa elnevezésű utánpótlás labdarúgótornát. Az 1992. január 1. után született - és csapatonként további három 1991. január 1. utáni születésű játékost a soraiban tudó - ifjú labdarúgók részvételével lezajlott torna színvonalas mérkőzéseket hozott. Eredmények, elődöntők; Tisza Volán-Újszentiván 5-0, Szőreg II.-Tiszasziget 8-2; helyosztók, a 3. helyért: ÚjszentivánTiszasziget 4-3, a fináléban: Tisza Volán-Szőreg II. 8-2. Különdíjasok, gólkirály: Mityók Iván (Tisza Volán), legjobb mezőnyjátékos: Mucsi Gáspár (Szőreg), legjobb kapus: Papp Attila (Tiszasziget), legsportszerűbb csapat: Deszk. FOCI DOMASZÉKEN December 30-án Új év-kupa néven kispályás labdarúgótornát rendeznek Domaszéken a helyi sportcsarnokban. Nevezni Rácz Lászlónál lehet a 06-70/331-6464-es telefonszámon. ROMASIKER BRAZÍLIÁBAN Kapott gól nélkül nyerte meg a magyarországi cigányválogatott a brazíliai Ubatubában rendezett labdarúgótornát, melyen a brazil tartományok csapatai mérkőztek meg egymással. A dél-amerikai országban évente rendezik meg a viadalt, melyre meghívást kap a helsinki tornán győztes együttes is, amely ezúttal a romaválogatott volt. A cigányválogatott eddigi 91 mérkőzéséből 89-et megnyert, s csupán egyszer kapott ki, illetve játszott döntetlent. LAPUNK TOTÓTIPPJEI Lapunk 52. heti totótippjei a következők: 1. Blackburn-Middlesbrough 1 X, 2. Bolton-Portsmouth X, 3. Charlton-Aston Villa X 2, 4. Chelsea-Fulham 1, 5. Everton-Newcastle 1,6. Manchester United-Reading 1, 7. Sheffield Unitgd-Arsenal 2, 8. Tottenham-Liverpool 1 2, 9. Watford-Wigan X 1, 10. Cardiff-Crystal Palace 1,11. Derby County-Plymouth 1,12. Sunderland-Preston 2 1, 13. West Bromwich-Ipswich 1,14. West Ham-Manchester City 1. Nyitva tartás MUNKATÁRSUNKTÓL A Szeged Városi Sportigazgatóság tájékoztatása szerint az újszegedi sportuszoda december 31-én 6 órától 12-ig tart nyitva, míg másnap, január l-jén zárva lesz. A műjégpálya szilveszter napján 8.30-tól 10.30-ig és 11.30-tól 13.30-ig várja a korcsolyázni vágyó nagyközönséget, majd 2007 első napján zárva lesz. Nevezés MUNKATÁRSUNKTÓL Az SZTE TF testnevelési tanszéke, valamint Kovács Sándor ismét, immár tizennegyedik alkalommal rendezi meg az Új év-kupa kispályás labdarúgótornát. Volt olyan esztendő, amikor harminchat csapat nevezett a kupára, de a harminc körüli létszám szinte mindig borítékolható. Az eseménynek a megszokott helyszín, a mindig kiváló házigazdának bizonyult szegedi Topolya sori sportcsarnok ad otthont. A torna időpontja január 13-14. és 20., jelentkezni január 10-éig lehet a következő számokon: 06-30/905-20-70, 62/443-529. Bowlinggála MUNKATÁRSUNKTÓL Érdekes, év végente ismétlődő hagyományt szeretne teremteni a szegedi T-Comfort Diablo bowlingcsapata. Ma és holnap ugyanis első alkalommal rendezi meg gáláját az újszegedi teke- és bowlingcentrumban, amelyre hat együttes kapott meghívást. így a házigazda mellett erre a két napra „szakmát váltanak" a Ferroép-Szeged Bajnokok Ligája- és Világkupa-győztes tekései, valamint az ország legjobb gárdája, a többszörös hazai bowling szuperliga-első, a Pin Devils Budapest együttese is elfogadhatta a meghívást. A program ma 14 órától a csapatmérkőzésekkel kezdődik, és egészen 20 óráig tart, majd szombaton 8 órától az egyéni kilences strike viadal selejtezők következnek, 17 órától pedig az egyéni döntők. 2006 legjobb utánpótlás női sportolója a Délvilágnál Sallai Ágnes A Délmagyarország és a Délvilág hagyományos év végi Év sportolója díjátadó ünnepségén a 17 éves vásárhelyi úszó, Sallai Ágnes vehette át a DV legjobb utánpótlás női sportolójának járó díjat. Az embereknek sokáig a már visszavonult Risztov Eva neve ugrott be, amikor a vásárhelyi úszás volt a téma. Ebben az esztendőben viszont már Sallai Ágnes szállította a jobbnál jobb eredményeket. - Örökké hálás leszek anyuéknak, hogy nagycsoportos óvodásként levittek a vásárhelyi uszodába - emlékezett Ági. - Igaz, később abbahagytam a „habok szelését", de 8 évesen újra kezdtem. Azóta tart a szerelem az úszással. Sokat edzett, szorgalmas volt, viszont egy idő után nem akartak javulni az eredményei. Pedig próbálkozott 50 m, 100, 200 háton, meg 400, 800 és 1500 gyorson is. Ekkor jutott eszébe edzőjének egy érdekes gondolat. CSÓKAY SAJNÁLJA gj Csókay Miklós több mint öt évig volt Sallai Ágnes edzője. Ez év szeptemberéig dolgoztak együtt, akkor a versenyző a Szegedi Úszó Egyletbe igazolt. - Nagyon sajnálom, hogy távozott Ági - mondta a Hódtáv SC trénere. - Vele kapcsolatban csak a szépre emlékezem, szerencsére bőven volt, van mire. Mindig büszke voltam rá, ilyen versenyzőt kívánok minden kollégámnak. Amire igen büszke vagyok, azaz. hogy sikerült a hosszú táv felé irányítanom - ott érte el a legnagyobb sikereit, ez jót tett az önbizalmának is. Sok sikert kívánok neki a jövőben is. Fotó: Tésik Attila IDEI EREDMENYEK IH Ági január 21-én Balatonfűzlőn megnyerte az ifi Eb-re 5 km-en a válogatót. Márciusban is rendeztek egy hasonló viadalt, csak éppen Csehországban, ahol 5000 méteren a magyarok között és a korcsoportjában első lett, a női abszolútban pedig második. Júniusban harmadik helyen végzett a balatoni országos bajnokságon, majd júliusban részt vett a németországi ifjúsági Európa-bajnokságon. A legjobb magyarként 21.-ként ért a célba 5 km-en. A Balaton-átúszást - melyet Révfülöp és Balatonboglár között rendeztek (5,2 km) - viszont megnyerte. A felnőtt Eb-t július végén Balatonalmádiban bonyolították le. Ezen Áginak a 23. hely jutott. A versenyidőszakot szeptemberben a horvát nyílt bajnokságon zárta, az Adriai-tengerben 5,6 km-en nem talált legyőzőre. Sallai Áginak volt oka a jó kedvre - Csókay Miklós azt találta mondani, mi lenne, ha megpróbálkoznék a hosszú távval. így is történt, 2004-ben elindultam a Balaton-átúszáson, és rögtön meg is nyertem! Na ekkor eldőlt egy időre a sorsom. Átlagban napi 14 kilométert úsztam, azt nem mondom, hogy valamikor nem untam, de a boltpontokon mindig átsegített az a tudat, hogy közeleg a versenyidőszak. Azt ugyanis nagyon szeretem. Áginak az idei esztendőre különösen kellemes visszaemlékeznie. Jöttek az eredmények, megtérült a befektetett munka. Szeptemberben mégis edzőt váltott. - Átkerültem a Szegedi Úszó Egyletbe, Bán Sándor lett az edzőm. Úgy gondoltam, lépnem kell, szerintem Vásárhelyen elértem a közel maximumot, de még fejlődni akartam, akarok. A klubváltás az iskola cseréjével is járt, ősztől a Széchenyi gimnáziumban tanulok. A 2007-es tervekről szólva elmondta: jövőre a fő versenye júliusban, Milánóban lesz, ott rendezik az ifjúsági Európa-bajnokságot. Idén a 21. helyen zárt 5 km-en, Olaszországban a tíz között szeretne végezni. A minél jobb eredmény elérése érdekében már most elkezdte a felkészülést: ezekben a napokban a szlovákiai hegyekben igyekszik gyarapítania sítudását, persze a siklások közben a napi egy óra úszás természetesen nem maradhat ki a programból. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Kutasit megműtötték A Starcopy-Szeged felnőttcsapata csalódást okozott Az utánpótlás az érték A Starcopy-Szeged NB l-es ligabajnokságban szereplő férfi röplabdacsapata nem a várakozásoknak megfelelően szerepelt csoportjában. Két győzelemmel és nyolc vereséggel az ötödik helyen végzett és nem jutott be a felsőházi rájátszásba. Hosszú szűk esztendők után ismét az élvonalban, az NB l-es ligabajnokságban szerepelt Szeged férfi röplabdacsapata (csak így zárójelben: a női, az SZDRE-Radnóti is), a Starcopy. De nem úgy, ahogy a klubvezetés és a szurkolók (el)várták: két győzelem, nyolc vereség és 5. hely a B csoportban. - Túlzottan nem vagyok, nem lehetek elégedett - közölte Varga Tamás klubelnök -, a játékosállomány alapján többre számítottunk. Egykori válogatottak erősitik együttesünket. De a munkahelyi és tanulmányi elfoglaltságok, a sérülések, betegségek, családi kötelezettségek alaposan befolyásolták az edzéslátogatottságot és ezen keresztül a teljesítményt. A gárda amatőr - ezúton köszönjük a Starcopy Kft. és további kisebb szponzoraink támogatását, segítségét -, a keret tagjai semmilyen díjazást nem kapnak. A hiányzások miatt a legfiatalabbak, serdülő válogatottjaink is átestek a tűzkeresztségen, bemutatkoztak az NB I-ben. Szégyent nem vallottunk velük, de az is kiderült, ez még nem az ő osztályuk. A fiúk - itt az idősebbekre gondolok - nem érezték, nem látták maguk előtt a célt; pedig, ha úgy röplabdáztunk volna, mint az egyébként elbukott Kecskemét elleni partin, bizonyára több győzelmünk lenne. Az új évben az edzéslátogatottságon feltétlenül javítani kellene, mert csakis így valósíthatjuk meg célunkat az alsó házban is, a bennmaradást, a tisztes helytállást. - Az esztendő egyetlen pozitívuma a felnőtt csapatnál - értékelt Nusser Elemér edző -, hogy az első osztályban szerepeltünk. Egyébként szakmailag nem lehet értékelni az őszt. A játékosok általában nem jártak edzésre, kis túlzással csak a meccsek előtt találkozott a kezdő. így nem lehet csapatot építeni. Rutinból játszottak, ez pedig enynyire volt elég az NB I-ben. Az utánpótláscsapatokat viszont egyértelműen dicsérhetjük: a gyermekbajnokságot megnyertük, a serdülő ob-n a második helyen végeztünk, az OIK-t - a serdülőkkel - a 6. helyen zártuk, és a kadett válogatott a Starcopyra épül. Ezek a srácok az igazi értékeink, rájuk kell nagyon vigyáznunk. Visszatérve a felnőttekre: a szellemi és a fizikai állóképességet is növelnünk kellene az eredményesség érdekében - ez viszont csak edzésen lehetséges... - Egy kicsit csalódott vagyok, többre számítottam - mondta Mérő Rudolf, a főszponzor Starcopy Kft. ügyvezetője a felsőházi rájátszásba jutás volt a cél, az elvárás. De természetesen továbbra is kitartunk a csapat mellett, melyet a jövőben is támogatunk. A Starcopy-Szeged 2007-es első mérkőzését január 13-án 11 órakor idegenben játssza a Budapest-bajnokságban vitézkedő MAFC II. ellen a Magyar Kupa keretében. A nyolc közé jutásról egy meccs dönt. IMRE PÉTER MUNKATÁRSUNKTÓL Hiába a pontos szervezés, hiába a sok telefonálás, az időpont-egyeztetés, a sors mindig közbeszól. Sajnos. Már hetekkel ezelőtt beharangoztuk, hogy a szegedi Kék Mókus-kupa kispályás labdarúgótorna Baróti Lajos-emlékmeccsének két válogatottja közül a Délvilág-VSI csapatát - azaz a Szegedről elszármazott, majd egészen az NB l-ig jutott labdarúgók együttesét Kutasi László irányítja menedzserként. Ám az utolsó pillanatban rossz hír érkezett: Kutasi hirtelen kórházba került, tegnap pedig már meg is műtötték. így ő nem lehet ott az eseményen. Gyorsan meg kellett találnunk Móricz István, a DV-VSI szakvezetője társát, aki végül az éppen hetvenéves Nemes István lett. Ketten vezetik majd tehát ma 18 órától a DV-VSI-t Orosházi László és Kőhalmi István DM-VSI-je ellen. Abban azért biztosak vagyunk, hogy nem marad el a Kutasi-Orosházi szópárbaj. Am sajnos nem a pálya mellett, hanem majd telefonon, vagy egy későbbi alkalommal, esetleg még a kórházban történik meg mindez. Addig is: jobbulást, Kuti! KÉT GYŐZELEM, ÖTÖDIK HELY Kg A Starcopy-Szeged eredményei az NB l-es ligabajnokság B csoportjában: Starcopy-Kecskeméti RC 0:3, Starcopy-Veszprém 3:0, Starcopy—Dági SE 0:3, Alba-Line RK-Starcopy 3:2, Szolnoki RKSI-Starcopy 3:1, Kecskeméti RC—Starcopy 3:0, Veszprémi RC-Starcopy 3:0, Dági SE-Starcopy 3:0, Starcopy-Alba-Line RK 3:1, Starcopy-Szolnoki RKSI 1:3. A csoport végeredménye: 1. Kecskeméti RC 20, 2. Dági SE 18, 3. Szolnoki RKSI 16, 4. Veszprémi RC 13,5. Starcopy-Szeged 12,6. Alba-Line RK 11 ponttal. Az A csoport végeredménye: 1. MCM RC Kaposvár 21,2. Dunaferr SE 20 (31:17), 3. MAFC-Hartmann 20 (29:18), 4. Csepel 19,5. DEAC 18,6. Széchenyi Győr 14 (11:33), 7. Dabasi RC 14 (8:32) ponttal. Az alsóházi rájátszásban a Starcopy Szeged a Veszprémi RC, az Alba-Line RK, a Csepel, a DEAC, a Széchenyi Győr és a Dabasi RC együttesével találkozik. SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE értesíti a tisztelt lakosságot, hogy 2007. január 2-án, kedden a polgármesteri hivatal valamennyi épületében és részlegénél az ügyfélfogadás szünetel. 2007. január 3-ától, szerdától ügyfélfogadás a szokásos rend szerint.