Délmagyarország, 2006. december (96. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-19 / 296. szám

KEDD, 2006. DECEMBER 19. • AKTUÁLIS* 3 Eladják a Vasas Szent Péter utcai rendelőt és az egyes kórházat Amire nincs orvosság Dobra veri a szegedi önkor­mányzat az üresen álló nővér­szállót és a volt fertőzőkórhá­zat. Lapunk megbízható forrás­ból úgy értesült, hogy hama­rosan eladják a Vasas Szent Pé­ter utcai rendelőintézet és az egyes kórház épületét is. Úgy tudjuk, hogy a befolyt pénzből rendezik a szakrendelő és a kór­ház adósságát. Előbbinek 270 millió forint a kifizetetlen tar­tozása, utóbbi intézmény ve­zetője nem árulta el, mennyi a kórházé. Négy ingatlan értékesítéséről döntött legutóbbi ülésén a szege­di közgyűlés. A város nyilvános árverésen adna túl a jelenleg üre­sen álló Pulz utcai volt fertőző kórházon. A szakemberek sze­rint az épületegyüttes olyan le­romlott állapotban van, hogy az új tulajdonos valószínűleg a fel­újítás, átalakítás helyett lebontja majd a házat, és új- épületet emel. így végeredményben telek­áron kívánják értékesíteni az in­gatlant. A licit 85 millió forintról indul. A hetvenes évek elején épült Kátay utcai nővérszállót 135 mil­lió forintos kikiáltási áron kívánja versenytárgyaláson eladni a vá­ros. Az épület jelenleg üresen áll, lakóit az egyetem nővérszállóin helyezte el a kórház. A jelenlegi szabályozás szerint a Kátay utcai nővérszálló helyén csak egészség­ügyi intézmény működhet. Ez nagyban korlátozza az ingatlan OLAH SPEKULÁCIÓT SEJT A tulajdonosi bizottságnak nincs tudomása arról, hogy a város a Va­sas Szent Péter utcai rendelőt és az egyes kórházat értékesíteni kí­vánja - mondta Oláh János, a Fi­desz frakcióvezetője, a tulajdonosi bizottság alelnöke. Hozzátette: a Fidesz már a választási kampány során kifejtette, hogy az egészség­ügy átalakításának hátterében in­gatlanspekulációt sejt. A szegedi önkormányzat kénytelen megválni a Kossuth Lajos sugárúti épülettől is Fotó: Schmidt Andrea felhasználásának lehetőségeit, ezért módosítják az építési sza­bályzatot. Ugyanez a helyzet a Ju­hász Gyula utcai egykori közpon­ti konyhával. Ezt is más övezetbe kell sorolni ahhoz, hogy csökken­jen az ingatlan használatának kö­töttsége. A jelenleg üresen álló, jó állapotú épületet 58 millió forin­tért kínálja megvételre a város. Az eladásra kínált Szent-Györ­gyi Albert utca 58. szám alatti 14 ezer négyzetméteres városi telken kereskedelmi, szolgáltató és gaz­dasági épületeket húzhat fel az új tulajdonos. Itt legfeljebb 25 méte­res házakat lehet majd építeni a szabályzat szerint. Az ingatlant legkevesebb 210 millió forintért próbálja majd meg pályázat útján értékesíteni az önkormányzat. Lapunk információja szerint a város eladja a Vasas Szent Péter utcai rendelőintézet és az egyes kórház épületét is. Az előbbit ta­valy még egymilliárd forintból akarták felújítani, legalábbis szü­lettek tervek a rekonstrukcióra. Azóta a helyzet teljesen megvál­tozott. Az önkormányzat vezetői a szegedi egészségügy átalakítása kapcsán az utóbbi időben több­ször hangsúlyozták: tarthatatlan, hogy 39 épületben végezzenek egészségügyi ellátást Szegeden. A város az egyetemmel közösen kí­vánja megszüntetni a párhuza­mosságokat. Értesüléseink sze­rint a Szegedi Tudományegyetem azonban feltételül szabta: csak úgy veszi át működtetésre a ren­delőintézetet és a városi kórhá­zat, ha az önkormányzat rendezi az intézmények tartozásállomá­nyát. Lapunk úgy tudja, hogy a város az épületekért kapott pénz­ből kívánja rendezni a szakrende­lő és a városi kórház adósságát. « Idén 330 millió forint folyt be október elejéig a városi kasszába az önkormányzati ingatlanok ér­tékesítéséből. A legnagyobb be­vétel, 126 millió forint a Szent István tér és Szent Mihály utca sarkán álló szecessziós palota el­PAJOR TITK0L0ZIK Pillanatnyilag a rendelőintézet átütemezett, aktuális és lejárt határidejű tartozásállománya meghaladja a 270 millió forin­tot - tájékoztatta lapunkat Tálosl László, az intézmény vezetője. Tavaly ősszel még több mint 500 millió forint volt ez az összeg. Pajor László fő­igazgató üzleti titokra hivat­kozva nem árulta el, mennyi a városi kórház adóssága. Kö­zölte: azért sem mondja meg, mert úgysem értenénk. adásából származott. Októberig öt üresen álló városi telket is meghirdettek, amelyből négyen túladtak. Ebből összesen 163 milliót kasszírozott az önkor­mányzat. Az Árpád nevelőott­hon melletti üres telket 94 milli­óért adta el a város. SZ. c. sz. Volt már mínusz 24,9 fok, de plusz 14,7 fok meleg is az ünnepekben Fagyos karácsony várható idén Mindössze kilenc fehér kará­csony volt Szegeden az elmúlt ötven évben. A meteorológu­sok azzal kecsegtetnek, hogy ismét taposhatjuk a havat szenteste és az ünnepek alatt. Az is előfordult már, hogy ta­vaszi kabátban várhattuk a Jé­zuskát. Az elmúlt ötven évben összesen kilenc fehér karácsony volt Sze­geden. Az időjósok a légköri vi­szonyok alakulását alkalmasnak találják arra, hogy az idén ismét legyen olyan szenteste, amikor szánkón szállíthatjuk a szeretet­napi ajándékokat. Az előrejelzé­sek szerint hétfőn eső várható, majd egyre hidegebbre fordul az idő. Kedden már havas eső, sőt hószállingózás is előfordulhat. A hét közepétől az égbolt kitisztul, de erőteljes lehűlés következik. Szerdán már alig emelkedik a nappali legmagasabb hőmérsék­let fagypont fölé. A hét vége felé éjszakánként farkasordító hideg lesz: a mínusz tízfokos hajnal után napközben is jó, ha mínusz egy fokig felmerészkedik a hőmé­rő higanyszála. Mivel péntekig a környező országok hegységeiben erős havazásra számítanak, ezért feltételezhető, hogy a Kárpát-me­dencébe is jut néhány centimé­KARACSONYI IDŐJÁRÁSI LEGEK SZEGEDEN Az elmúlt ötven évben Mennyiség Év Legtöbb hó 30 cm 1963 Legkevesebb hó 1-2 cm 2005 Legmelegebb nappal 14,7"C 1958 Legmelegebb éjszaka 7,6'C 2004 Leghidegebb nappal -1VC 1996 Leghidegebb éjszaka -24,9 "C 2001 Didergés séta a szegedi Kárász utcán Fotó: Frank Yvette Forrás: OMSZ ter. Jelenleg a szlovákiai Lomni­ci-csúcson 112 centiméter a hó­takaró vastagsága, de a Csor­ba-tónál már csak 8 centiméter. A szerbiai nemzeti parkban, Ko­paonikon 10 centimétert mér­tek, de kiadós havazásra számí­tanak a következő napokban. Az ausztriai Kitzbühelben is csak 12 centiméteres a hó, míg Villach­ban 35, Söldenben pedig néhol 80 centi. Magyarországon egy­előre szürke a táj, sehol sincs hó. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint 1963-ban volt a legvastagabb a hótakaró ka­rácsonykor. Ekkor harminc centi­métert mértek. A statisztikából kiderült: ha karácsonykor esett a hó, akkor - a tavalyi kivételével ­mindig lehetett az ünnepekben szánkózni. Tavaly sajnos csak „megmutatta" magát a hólepel és gyorsan elolvadt. Öt évvel ezelőtt ettől nem kel­lett tartani, hiszen karácsony éj­szaka mínusz 24,9 fokot mértek a szegedi meteorológiai állomá­DM-grafika son, és nappal is csak mínusz 7,6 fokig emelkedett a hőmérséklet. Ekkor a 15 centiméteres hó az év végéig megmaradt. Tíz évvel ez­előtt viszont mínusz 11 fokot is mértek nappal. Az elmúlt ötven évből negyven­egy esztendőt hó nélkül kellett el­tölteniük a Szegeden karácsonyo­zóknak. Két éve karácsonykor ta­vaszi kabátot lehetett felvenni, hiszen este is nyolc fok körül volt a hőmérséklet. 1958-ban nap­közben 15 fokban csicseregtek a madarak. Az ezredfordulón a na­pi középhőmérséklet 8 fok volt és még az eső is esett. Az ilyen idő­nek, azonban az idén kicsi az esé­lye. A meteorológusok szerint in­kább fagyos karácsony várható, azért pedig csak szurkolni lehet, hogy még hó is essen. Bár a kará­csonyi hó nem az első lenne Sze­geden, hiszen ebben a szezonban november 3-án két centiméteres hólepel borította a város környé­ki földeket. CS. G. L. IMREPETER Sokszor párás tekintettel figyeltünk. Ez a jelenség szemüvegesek­kel gyakran előfordul a dermesztő utcáról a szobába lépve. De olykor akkor sem tisztul a kép, ha perceken keresztül, újra és újra levéve törölgetjük a pápaszemet. Mert nem a „fizika " a bűnös - a könnyeink. Sírni csak a győztesnek szabad. Butaság. Azoknak is lehet, akik szorítottak érte. És a vesztesektől sem tagadható meg ez a jog. Öröm és bánat kézen fogva jár, és hol az egyik, hol a másik szegő­dik a sportoló, a szurkoló társául. A lassan elmorzsolt 2006-os év­ben Csongrád megyében - részletes leltár nélkül is állíthatjuk ­az előbbiből adatott több. Régi és új bajnokok, aranyak, ezüstök és bronzok csaltak a szemünkbe különböző „színű" cseppeket. Bár a kifejezést nem erre találták la, de így is tud a magyar sírva vigadni... A kiváló eredményeket - említhetjük fanics Natasa Eu­rópa- és világbajnoki elsőségeit, Karsai László vb-ezüstjét, Vajda Attila vb-bronzát, bajnoki címeket, kupailiadalt, hosszú lenne a sor - a média igyekszik közvetíteni, kommentálni, értékelni, majd az esztendő végén pedig újra mérlegre téve mindent, meg­mondani a „frankót", hogy melyik, illetve ki volt a „leglegleg". A világon mindenütt zajlik ez a vetélkedés, megidézve a felejthetet­len pillanatokat, példakép-egyéniségeket - akik ebbe a versengés­be ekkor már nem szólhatnak bele. Lapunk, a Délmagyarország és a Délvilág 1967 óta - minden évben - választja ki, jutalmazza a legjobbakat. Mindig, amikor el­érkezik ez a pillanat, egyre nehezebb dolga van a sportrovatnak: Szegednek, Csongrád megyének rendkívül gazdag, eredményes, tehetségekben bővelkedő a sportélete. Volt és lesz alkalom az el­érzékenyülésre. De dönteni kellett, és tegnap együtt ünnepeltünk bajnokainkkal. És újra hullottak - ha csak képletesen, az emlékeinkben is - a könnyek. Hősöket idézve, „megszemélyesítve", esőként záporoz­va. Csillogó gömbökké alakultak, és a sport fenyőjének minden ágára jutott belőle. Alig látszott ki a zöld. Ez a világ legszebb kará­csonyfája - mely már önmagában ajándék. Ilyenek a sportkönnyek. És kiderül, sírni mégiscsak a győzte­seknek szabad? Igen. De nekik köszönhetően mindannyian an­nak érezhetjük magunkat... Iskolák, otthonok működését látják veszélyben A miniszterelnökhöz fordul a megye Jövőre 1,3 milliárd forinttal csökken a megyei önkormány­zat bevétele a kor­mány megszorító intézkedései miatt. Magyar Anna, a közgyűlés elnöke ezért tegnap levelet küldött Gyurcsány Ferenchez. Az ön­kormányzat arra ké­ri a miniszterelnö­köt, dolgozzon ki kompenzációs rendszert a gondok enyhítésére - kü­lönben több ezer kö­zépiskolás diák ok­tatása, csaknem kétezer idős ember ellátása kerül ve­szélybe. Múlt csütörtökön döntötte el a megyei közgyűlés, hogy fel­terjesztést fogalmaz a miniszterelnök­höz. Kiderült, hogy miután a kormány jelentősen csökken­tette a megyei ön­kormányzatok bevé­teleit, veszélybe ke­rülhetnek az általuk ellátott szolgáltatá­sok is. Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke tegnap a szegedi nagyposta előtt, a feladásra váró levél­lel a kezében tartott sajtótájékoztatót. El­mondta, önkor­mányzatának bevé­teli főösszege 2007-re 1,397 milli­árd forinttal lesz ke­vesebb. De már ezt az évet is 1,2 milliár­dos költségvetési mí­nusszal zárják, így a hiány és a hitelállo­mány együtt megkö­zelíti a bevételi fő­összeg 18 százaié­Magyar Anna a nagypostánál. Azt mondta, a remény hal meg utoljára Fotó: Schmidt Andrea kát. Ezért - a felter­jesztés szerint - ve­szélybe kerülhet a megye által fenntar­tott 12 középiskola működése. Ezekben - a speciális gyógype­dagógiai intézmé­nyek óvodásaival, is­kolásaival együtt ­összesen mintegy 7600 diák tanul. A megyének van há­rom kórháza. Emel­lett 10 szociális in­tézményben 1891 férőhelyet tartanak fenn, a kihasznált­ság majdnem száz­százalékos, mégis té­rítési díjat kellett emelni a kialakult pénzügyi helyzet mi­att. A csökkenő be­vételek mellett a ki­adások nőnek, miu­tán több olyan köte­lező feladatot is kap a megye, amelynek elvégzésére a kor­mány nem ad plusz­forrást. Magyar Anna la­punk kérdésére azt mondta, ő alapvető­en optimista alkat, egyébként is, a re­mény hal meg utol­jára, bízik abban, hogy a kormányfő komolyan veszi a ké­rést, és a kormány kidolgoz egy kom­penzációs rendszert. - Emellett a helyze­tet megpróbáljuk ke­zelni saját erőnkből, ahogyan tudjuk, minden olyan racio­nális lépést megte­szünk, amivel csök­kenteni tudjuk a költségeket. De 18 százalék azért nincs ebben a rendszerben. Az ajánlott, térti­vevényes, elsőbbségi küldemény 390 fo­rintba került. Ennyi­ért lehet levelet kül­deni a miniszterel­nökhöz. A felterjesz­tés annyival több egy egyszerű levélnél, hogy az önkormány­zati törvény szerint erre a címzettnek harminc napon belül reagálnia kell. A me­gyei önkormányzat elnöke megígérte, a választ sem titkolja el. B. A.

Next

/
Thumbnails
Contents