Délmagyarország, 2006. december (96. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-18 / 295. szám

SIKER, ÉRTÉK ÉS GAZDASÁG MINDEN HÉTFŐN A PÉNZ BESZEL SZERKESZTI: HEGEDŰS SZABOLCS, FÁBIÁN GYÖRGY • 2006. DECEMBER 18. NAPI MELLEKLETEK Kedd GYÓGY-ÍR Szerda LÉGYOTT Csütörtök BIZALMASAN Péntek OÉLMADÁR Szombat SZIESZTA WWW.DELMAGYAR.HU 24 ezer pont fölött a BUX A Budapest! Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 875 ponttal, 3,73 százalékkal emelkedett, 24 ezer 352,59 ponton zárt pénteken; az index utoljára május közepén zárt 24 ezer pont fölött. MTI A vezető részvények mindegyike nyereséggel zárta a hetet, a legjobban a Magyar Telekom és a Richter teljesített. A részvénypiac forgalma az elmúlt hetekhez képest erősödött, 157,6 milliárd forintot ért el. Az előző hét forgalma 136,0 milliárd forint volt, de ebből 37,4 milliárd forintot tett ki a Mol-részvények tőzsdei aukciós értékesítésének árfolyamértéke. A BÉT vezető részvényei közül a Magyar Telekom továbbra is jól teljesített: az előző heti 6,58 százalékos drágulás után a múlt héten további 5,77 százalékkal erősödött, 1045 forinton zárt pénteken, A távközlési társaság csütörtökön rendkívüli közgyűlést tart, amelyen jóváhagyják a 2005. évi beszámolót, és döntenek az eredmény fel­használásáról. Az igazgatóság részvényenként 73 forint osztalékot javasol, amelyet január 12-étől fizetnek ki a részvényeseknek. Az OTP lendületét nem tudta megtörni a Moody's nemzetközi hitel­minősítő intézettől kapott leminősítés. A Moody's az eddigi elsőren­dű B mínuszról C pluszra rontotta az OTP pénzügyierő-osztályzatát az idei akvizíciók miatt, a piac azonban számított a lépésre. A bankpa­pír 3,37 százalékkal erősödött, 8186 forinton zárt pénteken. A Mol 22 ezer 265 forinton zárt pénteken, 1,5 százalékkal magasabban az előző heti záróáránál. A Richter 8,55 százalékkal, 42 ezer 400 forintra emelkedett, az Égis részvények ára pedig 0,8 százalékkal 26 ezer 500 forintra nőtt. Zabálják az áramot a régi háztartási gépek A régi, energiapazartó háztar­tási gépek aránya Magyaror­szágon 35-40 százalék, ami az egyik legmagasabb arány az EU-ban. Különösen az állandó­an üzemelő hűtőszekrények le­cserélése óriási energiamegta­karrtást eredményezne. A magyarországi háztartások­ban található régi, nem kör­nyezetbarát, nem energiaha­tékony nagy háztartási gépek mielőbbi lecserélésére indí­tott kampányt korszerű, kör­nyezetbarát és energiatakaré­kos készülékekre a 13 hűtő­gépgyártót és forgalmazót tö­mörítő CECED Magyarország Egyesülés. Magyarországon a régi ház­tartási gépek aránya 35-40 százalék, ami az egyik legma­gasabb a 25 tagállam közül ­közölte Mészáros Fanni, az egyesülés ügyvezetője. Jelen­leg Európa-szerte több mint 188 millió 10 évnél idősebb készülék van a háztartások használatában, melyeket a legújabb technológiát alkal­mazó gépekre cserélve 44 Ter­raWattóra energia-megtakarí­tás érhető el, ami a szén-di­oxid-kibocsátást mintegy 22 millió tonnával csökkentené ­mondta az ügyvezető. Ez pe­dig az EU által a Kiotóban vállalt kibocsátáscsökkentés több mint 6 százaléka. A kormány 2007 és 2013 kö­zött 7 Petajoule háztartási ener­gia megtakarítását irányozta elő, ez megegyezik 600-700 mil­lió köbméter földgáz felhaszná­lásával, ami a jelenlegi árak mellett mintegy 40 milliárd fo­rintnak felel meg - mondta Felsmann Balázs, a gazdasági minisztérium szakállamtitkára. Tanacsado es Vagyonertekelo Kft. Meghitt karácsonyi ünnepeket, sikeres új esztendőt kívánunk minden kedves ügyfelünknél és partnerünknek! A LIMIT KFT. munkatársai. Szeged, József A. sgt. 2. 62/551-650 www.limit.hu PRESZTÍZS DÍJ - AZ ÉV KISVÁLLALKOZÁSA: QUALITAS T&G KFT. Akik a változásokhoz alkalmazkodtak A lapunk kezdeményezésére alapított, a gazdaságban elért sike­reket elismerő Délmagyarország Presztízs Díjat öt kategóriában osztottuk ki Csongrád megye vállalkozásai és üzletemberei kö­zött. A díjazottakat hétről hétre A pénz beszél mellékletünkben mutatjuk be olvasóinknak. Ezúttal a Qualitas T&G Tanácsadó és Szolgáltató Kft. két tulajdonosa, egyben vezetője, Cseh Györgyi és Baráth Tibor beszél arról, miként sikerült tíz év alatt a to­vábbképzésben, a tanácsadásban, a szervezetfejlesztésben év­ről évre megújulni és alkalmazkodni a változó világhoz. Idén másodszorra pályázott a Qualitas T&G Kft. a Délma­gyarország Presztízs Díjra, és ezűttal sikerült is elnyerni Az év kisvállalkozása címet. Cseh Györgyi és Baráth Tibor, a cég két alapítója, tulajdonosa, ve­zetője közül csak egyikük - Ba­ráth Tibor - állhatott fel a szín­padra kiadónk díjkiosztó gálá­ján, de a dicsőség közös. A bak­tói családi házban kialakított irodában beszélgettünk mind­kettőjükkel, és immáron utó­lag, lassan egy hónappal az ün­nepség után végre elmondhat­ták: az volt számukra a legna­gyobb öröm az elismerésben, hogy szellemi terméket érté­keltek a zsűritagok és a díj ala­pítói, olyan munkát, amely az emberi személyiséget és a szer­vezetet fejleszti. „A mi tevé­kenységünk nem kézzel fogha­tó" - magyarázták. És mégis: értéket állítanak elő, a humán erőforrás intenzív fejlesztését valósítják meg, amely nélkü­lözhetetlen a különböző ágaza­tok eredményességében. otlmagyaiioisza6 PRESZTÍZS DÍJ gf1 E0 2006. DÉLMAGYARORSZÁG PRESZTÍZS DÍJ DÍJAZOTTJAI Baráth Tibor eredeti végzett­ségét tekintve középiskolai ta­nár, jelenleg az egyetem közok­tatási vezetőképző intézetének igazgatója, a neveléstudomá­nyi tanszék oktatója, változás­menedzser. Több nagy nem­zetközi projekt vezetője. Cseh Györgyi is középiskolai tanár­ként szerzett diplomát, ma szervezetfejlesztő tréner, veze­tő tanácsadó, ügyvezető, és óraadó az egyetemen. Amikor tíz évvel ezelőtt létrehozták a pedagógus továbbképzések megrendezésével, értékelési szolgáltatásokkal, szakértői fel­adatokkal foglalkozó céget, egy „kétharmad és egy fél" alkal­mazottjuk volt - ma összesen öten dolgoznak a cégnél. Indu­láskor kevesebb tevékenység­gel foglalkoztak és azokat igye­keztek fejleszteni, ma nagyon sokszínű a paletta, ráadásul va­lamennyi témájukat folyama­tosan fejlesztik. Mindvégig megmaradt mellettük az a hűszfős külső szakértői-ta­nácsadói csoport, amelyben Az év kisvállalkozása dlj Qualitas Kft. Az év vállalkozása díj Szeviép Zrt. Az év üzletembere díj Rácz József, a Mórakert Termelői Értékesítő Szövetkezet ügyvezető igazgatója Üzleti innovációs díj Dél-alföldi Leolvasó Szolgáltató Kft. Az év környezetvédelmi díja Csomiép Kft Z(s)EPPEUN KÖRUTAZÁSOK Szeged, Fekete sas u. 17. Tel.: 62/426-084 On-line foglalás: www.zseppelin.hu Szilveszteri ajánlataink l Szilveszter Krakkóban (Zakopane) 12. 30., 4 nap, busz, reggeli 52 000 Szilveszter Párizsban 12.29., 6 nap, busz/repülő, reggeli 92 000/139 700 2007. tavaszi utazások Karnevál Velencében (Murano, Burano) 02.15., 4 nap, busz, reggeli 54 000 Brazília: Rio és az Iguassu (Paraguay) 02.11., 10 nap, repülő, reggeli 445 800 India: Delhi, Agra, Jaipur 02. 26., 8 nap, repülő, reggeli 279 900 Vietnam és Kambodzsa (Angkor) 02. 25.. 12 nap, repülő, félpanzió 519 700 London tavasszal (Windsor, Oxford) 03.14., 7 nap, busz/rep., reggeli 124 800/137 000 Isztambul - bursai kirándulással 03.14., 5 nap, repülő, félpanzió 103 000 Alpesi tavak: Garda-té és az Iseo-té 03.14., 5 nap, busz, félpanzió 59 800 Krakké-Wieliczka-Zakopane (v.örökségek) 03.15., 4 nap, busz, reggeli 35 900 Réma tavasszal (Valikánnal) 03.15., 4 nap, repülő, reggeli 129 000 Olaszországi körutazás (Capri-sziget) 04. 02., 8 nap, busz, félpanzió 119 800 Elzásztél a Bédeni-léig (Colmar...) 04.04., 6 nap, busz, félpanzió/reggeli 89 700 Párizs-Versailles-Loire v. 04. 05., 6 nap, busz/repülő, reggeli 89 900/139 000 Réma - Velencével, Firenzével 04.05., 6 nap, busz, reggeli/ellátás nélkül 74 000 Tavasz Skóciában (Edinburgh) 04. 06., 5 nap, repülő, félpanzió 225 000 Varázslatos Szlovénia (Bled, Isonzo ..) 04. 06., 4 nap, busz, félpanzió 59 700 Húsvét Kalotaszegen (Kolozsvár) 04. 06., 4 nap, busz, félpanzió 45 800 A részvételi díjak repülőtéri illetéket nem tartalmaznak. Ferihegyi transzferlehetőség. Baráth Tibor a Presztízs Díjjal jogász, pszichológus, szocioló­gus, tréner, változásmenedzser is található. „A tanácsadók és az irodán dolgozó kollégák nél­kül ezt nem tudtuk volna elér­ni" - tette hozzá a két vezető. S hogy milyen tevékenysé­gek, fejlesztési irányok felé fordultak az utóbbi években? Többek között ilyen a pályá­zatírás, a szervezetfejlesztés és változásmenedzsment, vala­mint az értékelési rendszerek fejlesztése. Ez utóbbi témával kapcsolatos, hogy a Qualitas kifejlesztett egy internet alapú értékelési rendszert, az et@lont, amelynek segítségé­vel például a szegedi önkor­mányzat az oktatási intézmé­nyek vezetőinek munkáját ér­tékelte. A tanárok az inter­FOTÓ: FRANK YVETTE neten töltötték ki a kérdőíve­ket. Elindult egy nemzetközi együttműködés a holland CED-del, egy ismert fejlesz­tési, szolgáltató szervezettel, amellyel közösen humánerő­forrás menedzsmenttel foglal­koznak majd a jövőben. El­sőként egy kompetenciamérő modell (RaDAr) alkalmazási jogát kapták meg, amely al­kalmas a munkavállalók és a szervezetek fejlesztésére. A folyamatos változásokhoz való alkalmazkodás a mai kor legnagyobb kihívása - vallja a Qualitas Kft, az a tanácsadó cég, amelynek célja, hogy tu­dását értékké alakítsa partne­rei, ügyfelei, tanácsadói, szak­értői és környezete számára. F. K. Számit Önnek a bevásárlásoknál, hogy vasárnap is nyitva legyenek a boltok? 48% nem Véleményközeiben A Pannon véleményalkotó SMS-rovata írja meg heti kérdésünkre válaszát SMS-ben a 06-20/554-2444 es telefonszámra! A hét kérdése: Ön használta már internetezésre a mobiltelefonját? Várjuk olvasóink SMS-szavazatait! Küldjenek frappáns választ vagy egy egyszerű igent, nemet a kérdésre! A legjobb válaszokat megjelentetjük! Szívesen vesszük, ha kérdést is javasolnak, miről tudjuk meg a köz véleményét? pannon (

Next

/
Thumbnails
Contents