Délmagyarország, 2006. december (96. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-02 / 282. szám
Vaslakodalmasok ünnepeltek Mórahalmon Őrzik még az első poharukat Vaslakodalmasokat ünnepeltek Mórahalmon. Kádár Ferencéknél Juci néni viszi a szót. Nagy náluk az egyetértést, pedig a két ember, mint tűz és víz, ellentéte egymásnak. Amikor a mórahalmi rendezvényházba megérkezett Kádár Ferenc és neje, Dobó Julianna, a lányuk mosolyogva úgy köszönt el tőlük: aztán ügyesek legyetek ám! A 82 esztendős Feri bácsi és a nyolcvanadikat taposó Juci néni nemrégiben ülte vaslakodalmát. Hatvan esztendeje, 1946 októberében szűkös idők jártak, amikor egybe keltek. Juci néni úgy emlékszik, akkor volt új a forint, hát nem is nagyon láttak belőle. Csak amolyan szegényesen százfős lakodalmat csaptak. Tyúkot és birkát vágtak akkoribán, Alsó-Központban az járta. Nevetve idézték fel, hogy Feri bácsi fess legény volt, és csoda jól táncolt. Juci néni a bálon azért szeretett bele, és a fiatal menyecske irányította a sors kezét, ahogy ez már lenni szokott. Az is próbára tette a házasságukat, hogy saját fészekre nem telvén, negyven évig az asszony édesanyjával laktak egy fedél alatt. Az első névnapi ajándékát Feri bácsitól az asszony a mai napig őrzi: a kispohárral szaggatja a töpörtyűs pogácsát. Feri bácsi földet művelt, gazdaságot vezetett, fuvarozott. Juci néni pedig varrt világ életében, és együtt gondozta az urával a háztájit. Tőlük hordta a tejet mindenki. Teltek az évtizedek, felnevelték a lányukat. Unokájuk és dédunokájuk is született. Közben a település is felcseperedett, Mórahalom lett belőle, majd város. Sokan csodálkoztak rajtuk, hogy szerethettek egymásba, hisz szöges ellentétei egymásnak. Juci néni beszélget, nevettet és nevet, Feri bácsi meg csak hallgat és somolyog vissza rá a nem létező bajsza alatt. Kérdeznünk sem kellett, mi a hosszú házasságuk titka. Másoknak is ajánlották: ha az asszony torzsalkodik, az ember menjen ki a friss levegőre. Különben meg mindent meg kell beszélni, és főként, engedni kell - tette hozzá a „vasvőlegény". Hisz olyan nincs, mondta, hogy kanál ne csördüljön. Csendesen nevetve elevenítették fel, hogy együtt báloztak még fiatal korukban a másik két, idén ősszel ünneplő vaslakodalmas házaspárral: Masa Sándorral és Katona Irénnel, valamint Paplógó Jánossal és Börcsök Piroskával. Elbúcsúztunk, hazaindultak. Feri bácsi botra támaszkodva és Juci nénibe karolva sétált az utcán. DOMBAI TÜNDE 1 V1*H:I»4V»TI)»X r.iq Mi ONLINE f SZEGEDI MOZIMŰSOR fc • vzvAv.delmagyar.hu B ^ . —. A Scania Hungária Kft. szegedi márkakereskedése 1|P SCANIA MUNKAFELVEVŐ/MŰSZAKVEZETŐ ^^ munkatársat keres. FELADATOK: • Munkafelvétel: javítások előkészítése, ütemezése, ellenőrzése és kiszámlázása • Műszak irányítása: szerelők munkaidejének, oktatásának, szabadságolásának megszervezése és folyamatos nyomon követése ELVÁRÁSOK: • 2-3 év hasonló munkakörben, gépjárműfenntartó szervezetnél szerzett munkatapasztalat • előny: érvényes vizsgabiztosi vagy tanúsítványadói képesítés • min. középfokú végzettség • min. alapfokú angolnyelv-tudás • B és C kategóriás jogosítvány (D és E kategóriás jogosítvány előny) • kiváló problémamegoldó képesség • kiváló kommunikációs készség, gyors, határozott, magabiztos fellépés • nyitott, „csapatjátékos" személyiség Munkavégzés helye: Szeged JELENTKEZÉS MÓDJA: Amennyiben álláshirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, hogy fényképes szakmai önéletrajzát a pozíció feltüntetésével szíveskedjen eljuttatni az alábbi elmek egyikére: Szűcs Gábor, gabor.szucs@scania.hu Scania Hungária Kft.Tel.: 06 62 592 400 6728 Szeged, Fonógyári út 10., fax: 06 62 592 404 Kádár Feri bácsi és Juci néni együtt vannak - immár hatvan éve Fotó: Schmidt Andrea 0662424563 www.qrUho tr«Vcl \ ^^ » Á Szeged, Kölcsey u. 11. I. emeli SZŐREG ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET •MEGYEI TÜKÖR" SZOMBAT, 2006. DECEMBER 2. mertavilágotlátnikeii Szilveszteri ajánlatok belföldön Romantikus kastélyszállókban : Pécs- Üszógpuszta Batthyány Kastélyszálló "" 3 éj FP ünnepi vacsora 39.000.- Ft/ fő Wellness szállókban: Égerszalók Mesés Shiraz Hotel""' 3 ej FP szilv-i vacsora, wellness 90.000.- Ft/ fó Harkány Átrium panzió 2 éj FP szilvesztert vacsora 26.000,- Ft/ fő Ünnepi ajánlatok külföldön: Karácsonyvárás Prágában december 15.-17 3 nap 2 éj 31.500.-Ft/fo Róma szilveszter december 29.-január 2 5 nap 4 éj 139 900 - Ft fo + illeték Szilveszter az Adrián december 30-január 03-ig 5nap 4 ej. 65 900 Ft Szilveszter Bálin december 27-január 05-ig 367 900 Ft/fó+illeték Wfna Cottage"+ reggelivel 10nap9ej Aston Ball *'"* all inclusive 8 nap 7 éj 259 900 Ft+illeték 397 900 Ft+ilteték EGYESI UTAZÁSOK: KÖRUTAZASOK: REPÜLŐJEGYEK Elmaradnak a színházi előadások A kormány nemzeti gyásznapot rendelt el Puskás Ferenc temetése napjára, december 9-ére, szombatra, ezért a Szegedi Nemzeti Színház aznapra meghirdetett két előadása: a nagyszínházi Jávor Pál-bérletes Liliomfi és a kisszínházi bérletszünetes Mozart-táncok elmarad. Az előadásokat előreláthatólag januárban pótolják. Törlesztőrészlet 100 (HM) Ft-onként csak 2 660 Ft/hó Részletekről érdeklődjön kirendeltségeinkben, vagy a 62/405-085 telefonszámon! THM 19,76% Hiába van már sokaknak DVD-je és nagyképernyős televíziója, a karácsony egyik tipikus ajándéka továbbra is a műszaki cikk marad. Az emberek a tapasztalatok szerint egyre tudatosabban vásárolnak, és a minőséget keresik. - A különböző műszaki cikkek iránt már november elejétől érezhetően megnőtt az érdeklődés, de az igazi rohamra szokás szerint nchány nappal karácsony előtt számítunk. Bár a magyar háztartások kilencvennyolc százalékában van színes televízió, évről-évre olyan csábító készülékek jelennek meg, hogy érdemes az újabbat, a jobb minőségűt megvenni - beszélt a vásárlási szokásokról Szabó lános. Szeged legnagyobb elektrotechnikai szakáruházának értékesítési vezetője elmondta, az emberek jellemzően készpénzben vásárolnak, de egyre nő a kártyás-, és a hitelre vásárlók száma is. Utóbbi azonban még messze nem éri el a nyugat-európai átlagot. Az idei év egyik legnagyobb slágere a kisebb ajándéktárgyak között az Mp3-as lejátszó. Ez a termék néhány évvel ezelőtt még nem is létezett. A legegyszerűbbek húszezertől indulnak, akad köztük sportos, háromszög-, és téglalapalakú, igazi miniatűr és nagyobbacska példány is, amit színes LCD kijelzővel árusítanak. Utóbbiért százhúszezer forintot kérnek. - Darabszámra ebből adtunk el legtöbbet a kezdődő karácsonyi szezonban. Ezen kívül nagy sikere van a számítógépeknek is, különösen a laptopok iránt nagy az érdeklődés mondta Szabó János. Mivel a Sulinet kedvezmény csak december végéig vehető igénybe, a laptopokból karácsonyig rekordszámú eladásra számítanak az üzletben. * Évről-évre olyan csábító készülékek jelennek meg, hogy érdemes az újabbat, a jobb minőségűt megvenni Szabó János Faragó lózsef is éppen ezeket a cikkeket nézegette, miközben árukat és teljesítményüket egy papírra jegyezte fel. - Mindenképpen szeretném kihasználni a Sulinet-kedvezményt, a karácsony erre csak az alkalmat jelenti. A laptopra nagyjából kétszázezer forintot szánok, amivel a hatodik osztályos kislányomat szeretném meglepni. Már az általános iskolásoknak is egyre nagyobb szükségük van egy ilyen szerkezetre - árulta el. A laptopokon kívül tartja dobogós helyét az LCD és a plazmatévé is - előbbi térhódítása különösen szembetűnő. Például egy 82 cm-es képátlójú 32 colos LCD-televízió tavaly ilyenkor négyszázezerért - idén ennek az árnak a feléért kerülhet a karácsonyfa alá. A különféle csodamasinák előtt nézelődők számából ítélve egyre többen engedhetik meg maguknak ezt a luxust. - Az egyik televíziónk most jelezte otthon: megérett a cserére mondta Papp Csaba, aki feleségével együtt Sándorfalvárói utazott be Szegedre LCD-televíziókat nézegetni. - Háromszázezer forintig nyújtózkodhatunk. Néhány napon belül megvásároljuk a tévét, a pénz most is nálam van. Persze végigjárjuk a város összes híradástechnikai üzletét, hiszen nagy a kínálat. Nem szívesen hagynánk az utolsó percre a vásárlást - magyarázta a férfi. Elárulták, ha megveszik a készüléket, nem várnak vele karácsonyig: azonnal üzembe helyezik azt. K.G. G. A NAVIGÁCIÓÉ A JÖVŐ Ugyancsak felfutóban van a navigációs készülékek iránti kereslet. Már most is sokan érdeklődnek irántuk, de a szakember szerint csak jövőre válnak majd slágercikké. Az autósoknak tervezett masina hetvenezertől kétszázezer forintig kapható, és tavalyhoz képest már most kétszeres a kínálat belőlük. Igényelhető 2006. december 31-ig. Vegye fel most és kezdje a törlesztést 3 hónap múlva! Éves kamatláb 15% Két-háromszázezer forintos technikai csodák kerülnek a fa alá LCD-televíziók és Mp3-as lejátszók karácsonya Nehéz ellenállni a hatalmas csábításnak. A sándorfalvi Papp házaspár háromszázezer forintot szán új televízióra Fotó: Gyenes Kálmán