Délmagyarország, 2006. december (96. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-07 / 286. szám
12 • K E P E S J A R M U B 0 R Z E « CSÜTÖRTÖK, 2006. DECEMBER 7. | ff* é A Az ártatlanság vélelme Dr. Juhász György Európai vasutat Szegednek! Annak idején a Délmagyarország sokban hozzájárult ahhoz, hogy az autópálya megépülhetett Szegedig. Az Európai Unió közlekedéspolitikája minden erejével a környezetbarát, korszerű vasút fejlesztését ösztönzi. Én csak egy kis pont vagyok, de szeretném ezzel a levéllel fölszólítani a város országgyűlési képviselőit, a közvéleményt tájékoztató újságot, hogy fogjanak össze. Lobbizzanak azért, hogy az M5-öshöz méltó vasútja legyen a városnak. Szolgálná ez a szegedi egyetemet, a kutatóintézeteket. Egy gyorsabb vonat vonzóbb lenne azok számára, akik Ferihegyre mennek, hiszen a sínek ott húzódnak a reptér mellett. A szegedi reptér soha nem lesz a menetrend szerinti gépek célállomása, de ha Szegedről is vezet Ferihegyre gyorsvasút, nemcsak Pestről, az a biopolisz-koncepciót is szolgálná. Sajnálom, hogy az utóbbi években a vasútfejlesztés nem haladt azonos ütemben az autópálya-építéssel. Ma a vonat Szegedtől Félegyházáig maximum százzal, onnan Pestig maximum 120-szal mehet, de sokszor le kell lassítania a rossz pálya miatt. Egy tudásvárost ne csak autóval lehessen elérni! A jó vonaton be lehet dugni a laptopot, útközben lehet dolgozni. Időt takarít így meg az utas, nem beszélve arról, hogy a környezetre sem ártalmas, és Pesten nem kerül dugóba. Fogjunk össze, és szerezzünk uniós pénzt! Legyen Szeged olyan jól megközelíthető város, mint Győr, Miskolc, vagy Debrecen! Most, hogy megvan az M5-ös, itt az új cél: európai vasutat Szegednek. FÖLDHÁZI ÁKOS, SZEGED Az ügyvéd válaszol Leveleiket a szokásos módon postán vagy e-mailen (kapcsolatok!?' delmagyar.hu) küldjék el szerkesztőségünkbe. Kérjük, a borítékra vagy elektronikus levélre írják rá: Az ügyvéd válaszol. A Szegedi Ifjúsági Házban december 5-én, Zséda koncertje előtt köszöntötte az idei esztendő százötvenezredik látogatóját Boros Gyula igazgató. Baranyiné Bíró Noémi és lánya (képünkön) Kiszomborról jöttek, rendszeresen részt vesznek az ifjúsági ház különböző programjain. így biztosan hasznát veszik majd az ajándékcsomagnak, amely családi belépőt tartalmaz az intézmény jövő évi rendezvényeire, valamint a 2007-es Szegedi Ifjúsági Napokra. Az ajándékcsomag értéke húszezer forint. A felújítás miatt december 31 -én bezáró Szegedi Ifjúsági Házban év végéig még több programmal várják a látogatókat. Az érdeklődök 13-án tekinthetik meg a Kistehén Tánczenekar koncertjét, míg december 31-én az Öreg Rockerekkel együtt táncolhatnak át az új esztendőbe a megjelentek - ahogyan tették azt a ház 1979-es megnyitásakor is. , BOROS GYULA IGAZGATÓ, SZEGEDI IFJÚSÁGI HÁZ KHT. Földrajz szakon végeztem, és szakdolgozatomban az Alföld közlekedésével foglalkoztam. Ezért nagy érdeklődéssel (és mérgelődve) olvastam a cikket a Szeged és Budapest közötti intercity megszűnéséről. Végül is letöltöttem a MÁV honlapjáról a menetrendet, és az derült ki, hogy az IC végül is nem szűnt meg, van egy csomó, mindnek adtak nevet is. A gond ugye az, hogy megállnak egy csomó helyen, és lassan érnek Pestre. Átnéztem a MÁV honlapján írottakat, és az derült ki, hogy azért ér lassabban a vonat Pestre, mert sűrűbben jár, és így gyakrabban találkozik szembe a Szegedre jövő vonatokkal. Mert ugye a Szeged és Pest közötti vasút nagyrészt egyvágányú, a vonatok pedig csak állomásokon kerülhetik el egymást, ezért a gyakoribb vonatközlekedés egyben több megállást jelent. A gond ugye az, hogy Szeged vasúti szempontból nem európai közlekedési folyosó mentén fekszik, közúti szempontból viszont igen. A Szerbia felé menő vasútvonal Budapestről Kiskunhalas felé megy, a Románia felé menő pedig Békéscsabán keresztül. Szeged a vonatnak végállomás, ide egyvágányú, belföldi fővonal épült. Eközben az M5-ös egyaránt szolgálja a szerb és a román forgalmat is. Rövidre fogva: nekünk azért nem jut óránkénti, igazi, tehát gyorsabb IC, núnt a győrieknek, debrecenieknek, miskolciaknak, mert oda nemzetközi, kétvágányú vasútvonal vezet. Bár nem vagyok gazdasági szakember, de úgy vélem, Szeged fejlődése szempontjából az lenne a fontos, hogy óránként járjon az IC, mint most fog, de ne ilyen lassan. Ehhez az kellene, hogy kétvágányúsítsák a vasutat. Tisztelt ügyvéd úr! Nagyon kellemetlen ügybe keveredtem. Szomszédasszonyom feljelentett, hogy elloptam az ékszereit. A rendörségen részletesen kihallgattak. Itt úgy bántak velem, mint egy bűnözővel. Lefényképeztek és ujjlenyomatot vettek. Én elmondtam, hogy soha nem is láttam a kérdéses ékszereket, így nem is loptam, lophattam el azokat. Házkutatást is tartottak nálam. Természetesen nem találtak semmit, de azóta a házban mindenki tartózkodóan viselkedik velem. Jogszerű volt a hatóság eljárása ? Nincs olyan, hogy ártatlanság vélelme ' Elképzelhető, hogy a végén még elítélnek egy olyan dolog miatt, amit el sem követtem. Ha pedig bebizonyosodik az ártatlanságom, ki fog engem kárpótolni azért, hogy meghurcoltak ? Tisztelt Olvasó! Az ártatlanság vélelme a büntetőjog egyik legfontosabb alapelve. Eszerint: senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a bűnösségét a bíróság jogerős határozatában nem állapította meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bizonyos cselekményeket, intézkedéseket nem lehetne vele szemben megtenni. A nyomozó hatóság minden feljelentést köteles érdemben megvizsgálni. Az eljárás, a nyomozás megindításához elegendő a bűncselekmény elkövetésének pusztán a gyanúja is. Miután önt a feljelentésben konkrétan megnevezték mint a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, úgy gondolom, a rendőrség korrekten és jogszerűen járt cl, amikor önt gyanúsítottként hallgatta meg. Önnek ekkor lehetősége volt védekezése előterjesztésére. A törvény rendelkezései alapján a nyomozó hatóságnak kötelező volt ujj- és tenyérnyomatot levenni, és arcfényképet készíteni. Sajnos ugyanezt kell mondanom a házkutatással kapcsolatban isi A nyomozó hatóság a kTjélciltés alapján megalapozottan feltételezhette, hogy az ellopott dolgok önnél, a lakásában lehetnek. Mindez nem jelenti azt, hogy önt el is fogják ítélni. A büntetőeljárásnak éppen az a célja, hogy a cselekmény minden részletét felderítse. A bíróság csak kétséget kizáróan bizonyított tények alapján hozhat elmarasztaló ítéletet, állapíthatja meg a vádlott bűnösségét. Ha az elkövetés megmarad pusztán a gyanú szintjén, vagy ténylegesen annak az ellenkezője bizonyosodik be, akkor nem is kerül az ügy bíróság elé, hanem az eljárást, a nyomozást megszüntetik. Ekkor kerülhet szóba a feljelentő felelőssége. Ha kiderül, hogy hamisan vádolta meg önt, akkor emiatt elvileg hivatalból is eljárást indítanak ellene. Még akkor is, ha nem szándékosan, hanem csak gondatlanságból követte el. Persze az ilyen esetekben, amikor egy állítás és egy tagadás áll egymással szemben, akkor egyértelműen nem lehet megállapítani, ki mond igazat és ki nem. Ilyenkor egyik személyt sem lehet felelősségre vonni, hiszen kétséget kizáróan egyik verzió sem igazolható. Természetesen, ha kiderülne, hogy nem is voltak ékszerek vagy azokat mondjuk eladta, tehát tudott róla, hogy ön nem vihette el, akkor a feljelentőnek felelnie kell. Ekkor ön akár vagyoni kártérítést is követelhet. A Szegedi Ifjúsági Ház százötvenezredik látogatója Lappföldi diplomata járt az ásotthalmi erdőben A határőrségnél kilencven gyermeknek adott ajándékot a Mikulás Kedden délután a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei az ásotthalmi körzetben egy szomorúan bóklászó bivalyra lettek figyelmesek. Miután megnyugtatták a magányos állatot, az ügyelet bevonásával és a helyi állatorvos segítségével sikerült megtudni, ki a gazdája, s a bivalyt át is adták neki. Nem sokkal később, a sötétedés beálltával ugyanez a járőr surrogó hangra és csilingelésre figyelt fel. A lámpával leadott köríves karjelzésre egy hangos hőőőő-t követően hat rénszarvas vontatta aranyozott szánkót és annak két utasát vonták ellenőrzés alá. Az egyik személy nagy testű, szakállas férfi, a másik utas piros szarvakat viselő hölgy volt. Adataik igazolására lappföldi diplomata útleveleket adtak át, amelyek Szent Miklós és Krucifix Lucifer névre voltak kiállítva. Eleget téve a felszólításnak bemutatták a csomagteret, melyben a járőrök nagy mennyiségű csomagot és jóval kevesebb virgácsot láttak. A kérdésekre az utasok elmondták, hogy Szeged környékére jönnek és kérték a segítséget, hogy ebben a határőrök támogassák őket, mivel nagyon sok gyerkőc várja már az ajándékokat. Ezt követően kék fénnyel felvezetve be lett kísérve Szegedre, a határőrség objektumába, ahol a Pán Péter Duó zenéjére éneklő több mint kilencven határőrcsemete várta, hogy megkapja a Mikulástól a dicsérő szavakat és a csomagot. Miután itt az örömtől csillogó tekintetű gyerekek megköszönték az ajándékokat, a Mikulás a krampuszával ismét felszállt az aranyozott szánkóra, és hangos csilingelés közepette Fotó: DM/DV Szeged fölé röppent, hogy minden csillogóra pucolt kiscsizmába ajándékot tudjon rakni. ÉBERHARDT GÁBOR HATÁRŐR ALEZREDES, SZEGED A csongrádi rendőrök nem differenciáltak a temetőnél A napokban két olvasói levél és egy rendőri reagálás is megjelent a Délmagyarországban és a Délvilágban, hogy október 31-én a csongrádi temetőnél bírságoltak-e a rendőrök. Azon a napon a rendőrök hat esetben összesen mintegy 16 ezer forint értékben helyszíni bírságoltak, és egy esetben szabálysértési feljelentést tettek, 10 ezer forint pénzbírságot kiszabva. Ezt az utóbbi ügyet jelenleg a bíróság vizsgálja. Megjegyzem, a temető környékén a megemlékezés biztosításának hat napja alatt összesen ezekre a rendőri intézkedésekre került sor. Az olvasói levelekben megfogalmazottak emberi igazságérzetéhez nem fér kétség. Tény, hogy a halottak napja időszakában, különös tekintettel a helyi körülményekre is, az ott szolgálatot teljesítő rendőröknek elsődleges feladatuk a forgalom irányítása, terelése, a szabálytalankodók figyelmeztetése, valamint a kirívóan jogszabályt sértők büntetése, feljelentése volt. A hibát munkatársaim ott követték el, hogy az intézkedés során nem az ünnep méltóságának megfelelően differenciálták intézkedéseiket. A tények ismeretéhez azonban feltétlenül hozzátartozik, hogy egy-egy parancsnok a munkatársai irányába konkrét, jövőbeni intézkedések vonatkozásában csak elvárásokat fogalmazhat meg. Az, hogy a rendőr szabálysértés észlelésekor a rendelkezésére álló három intézkedési leTietőség közül - figyelmeztetés, helyszíni bírság vagy szabálysértési feljelentés - melyiket alkalmazza, azt a helyszínen ő dönti el. Erre senki, semmilyen személyre szóló utasítást nem adhat. Ebben az ügyben - tekintettel az eset összes körülményére elegendő lehetett volna a forgalomirányítás és figyelmeztetés, mint intézkedés. Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy a közlekedésre vonatkozó jogszabályok ünnepnapokon sem veszítik hatályukat, azokat mindig be kell tartani. DR. RÁDI NORBERT R. ŐRNAGY KAPITÁNYSÁGVEZETŐ, CSONGRÁD