Délmagyarország, 2006. november (96. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-04 / 258. szám

8 •MEGYEI TŰKOR" SZOMBAT 2006. NOVEMBER 4. Torta, játék, rajzversenyek ÚJRA SZÜUNAP A CORÁBANI Születésnapot ülni mindig örömteli dolog, ezért aztán a Cora nem szakít a hagyo­mánnyal, és idén is ünnepelni invitálja vásárlóit. Immár hatodszor egyébként, hiszen a Cora Szeged kapui 1999. november 4-én nyíltak meg. Az ünneplés idén is sok­színű lesz. November 4­én, délután 4 órakor pél­dául, akárcsak 6 éve minden alkalommal, 1000 szeletes torta várja a betérőket a Kati Cuk­rászda jóvoltából. Nyu­godtan mondhatjuk, hogy ez az ünneplésnek csak a nyitánya, hiszen e naptól minden hétvégén gyer­mekprogramok egész sorával szolgál a Cora. November 4-én, 11 -én, 18-án és 25­én interaktív gyermekműsor részesei lehet­nek a legbátrabbak a Talent Énekstúdióval. November 10-én versenyzési kedv és jó étvágy szükségeltetik majd a jó szórakozás­hoz. Ekkor ugyanis a Kalifa termékek kós­tolásával egybekötve több vetélkedő is lesz, illetve az édesszájúak pudingevő versenyen vehetnek részt. Az édes­séget kedvelőknek egyébként másnap, te­hát november 11-én is érdemes ellátogatniuk a Corába, akkor ugyanis Józsi bácsival, az áru­ház cukrászmesterével közösen készíthetnek tortát. A rajzolni szere­tőket három napon, november 10-én, 11 ­én és 18-án is rajzversenyek várják. A már hagyománynak számító születésnapi Cora­rendezvények pontos időpontjairól az áru­házban, vagy a www.cora.hu honlapon * található bővebb információ. (x) f A Kövér Béla Bábszínház ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik jövedelem­adójuk 1%-át részünkre ajánlották lel. A befolyt 82 929 Ft-ot az Álomszuszék Katherina c. produkció reklámanyagának nyomdaköltségére fordítottuk. ! Jonathermál Zrt. I 6120 Kiskunmajsa Kőkút 26 J Tel.: 77/481-855, Fax 77 481-013 j E-mail; jonathermal@rrtáil.dátanet.hu i http://www.jonathermal.hu NE MENJEN MESSZIRE!! ! GYÓGYVÍZ KISKUNMAJSÁNI GYÓGY- ÉS ÉLMÉNYFÖ MOTEL, KEMPING? TISZTELT ADÓZÓ POLGÁROK! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a „Művese kezeltek és Transzplantáltak Hódmezővásárhelyi Sport és Érdekvé­delmi Egyesülete" 2005-ben az szja 1%-ából 163 000 Ft-ot kapott. Ezen összeget kizárólag az Egyesület tagjainak kirándulásaira, közös ren­dezvények lebonyolítására használtuk fel. Ezúton is szeretnénk megköszön­ni mindazoknak, akik támogatták, ill. a jövőben is támogatni fogják Egyesü­letünket. Adószámunk: 18467059-1-06 KEDVEZMENNYEL VÁLTHAT FÜRDŐBELÉPŐT! GYÓGYVIZÜNKET KÍVÁNJUK EGÉSZSÉGÉRE! FELHASZNÁLHATÓ 1 FŐ RÉSZÉRE 1 ALKALOMMAL. j Hozza magával! KUPON Érvényes: 2006. december 31-ig kód: 017 Master/oods KARBANTARTÓ M K RMOK (több műszakos munkarendben) A munkák fii főt la: folyamatosan fejleszteni a gyártósoron található berendezések technikai megbízhat óságát. 'Technikai probléma esetén megszervezni a minél hatékonyabb ItibaeUiárUást. A műszaki meghibásodásokból eredő állásidők elemzésével meghatározni az adott gyártósor megelőző karbantartási ttrvés. Feladat: • Aktiv részvétel a megelőző karbantartás kialakításában, hibalista készítése az elvégzendő munkákról • Gyors probléma megoldás a működési hibák felismerésében és hibaelhárítás az adott műszak folyamán, problémák dokumentálása, információ átadás • Aktívan hozzájárul a terület műszaki fejlesztéséhez és a műszaki módosításokhoz • Új gyártóvonalak telepilése során változtatási javasltdokal lesz a hatékonyabb üzemeltetés érdekében • A munkavédelmi és biztonsági előírások magas fokú betartása a munkavégzés során • Műszaki alkatrészraktár megismerése, javaslatok az alkatrészellátás minél hatékonyabb megvalósítására (új alkatrészek, alkatrész hiány jelzése) Ideális Időit • Gépészmérnöki végzeltség • Legalább 1-2 éves karbantartási területen szerzeit szakmai gyakorlat • Angol nyelv ismerete előnyt jeleni Masterfoods Magyarország öyártó Kft. Csongrád-Bokros I. Kerület önéletrajzát a kővetkező rímre küldheti el: 6648 Csongrád Bokros, 1. Kerület vagy emailben: lrma.gyovali'fl>eu.effein.com További karrier lehetőségek: www.niasterfoods.hu/karrler Nem kiugrott, baleset volt Nem kiugrott, hanem kiesett, vagyis tragikus baleset történt azzal a férfival, akit egy ok­tóberi hajnalon holtan találtak Szegeden, egy Kukovecz Nana utcai panelház előtt. Az özvegy közölte az eset körülményeit. Október 27-én számoltunk be arról, hogy egy férfi „kiugrott ötödik emeleti lakásukból", és a szegedi Kukovecz Nana utca egyik tízemeletese előtt holtan találtak rá. írásunk állítását most az özvegy cáfolja. Termé­szetesen korábban is kerestük a családtagokat, hogy a valóságnak megfelelően tájékoztathassunk, ám akkor az özvegy - minden bi­zonnyal a tragédia hatása alatt ­elzárkózott, nem tudtunk be­szélni vele. Az alábbiakban kö­zöljük szerkesztőségünkbe eljut­tatott helyreigazítási kérelmét, amelyben a tragédia körülmé­nyeiről is beszámol. „A cikk címe: 'Na én megyek! ­mondta, majd kiugrott az ötödik­ről', illetve az alábbi kitétele: 'A fér­fi egyik hajnalban azonban kiug­rott ötödik emeleti lakásukból' ­nem felel meg a valóságnak. Ezzel szemben a valóság az, hogy néhai férjem egy máshol megtartott buli­ról velem együtt, hajnalban haza­érkezve a nappalin keresztül alud­ni indult a hálószobába, ezért mez­telen volt. Kezében volt a mobilte­lefonja, amivel kiment az erkélyre, feltehetően tájékoztatni azokat, akikkel együtt buliztunk, hogy ha­zaértünk. A nyomokból ítélve fe­lült az erkély korlátjára, majd on­nan le akart szállni, de az erkélyen tartott széknek, amelyre rálépett, eltört az egyik lába. Ennek követ­keztében egyensúlyát vesztette, és az erkély korlátján át az utcára zu­hant, tehát néhai férjemet tragikus baleset érte. Ezt igazolja az is, hogy az erkélykorláton korábban tartott virágláda üvegalátétje vele együtt kizuhant." Nyolc példány kezdett új életet a mártélyi tájvédelmi körzetben Szabadon engedték a hódokat Három hódcsaládot - vagyis összesen nyolc példányt - en­gedtek tegnap szabadon a már­télyi tájvédelmi körzetben. Ezek a rágcsálók hazánkból az 1850-es években teljes eltűn­tek. A Tbrmészetvédelmi Világ­alap (WWF) magyarországi szer­vezete tíz éve folyamatosan te­lepíti vissza őket egykori élő­helyeikre. A tegnapi eseményen az is elhangzott, hogy a közeli város annak idején nem a kó­dokról kapta a nevét. Ennyi kamerát még talán soha, senki nem látott a körtvélyesi holtágnál, mint tegnap, nem sok­kal dél után. A fotósok, operatő­rök egy fából készített ketrecet áll­tak körül, melybe szabadon bo­csátásuk előtt pár percre három hódot tettek. A WWF magyaror­szági szervezetének hód-visszate­lepítési akciója zajlott a mártélyi tájvédelmi körzetben. A XIX. szá­zad elején az európai ártéri erdők­ben, így hazánkban is rengeteg hód élt. Prémje, pézsmája és húsa miatt azonban módszeresen va­dászták. A magyarországi mé­szárlása olyan hatékony volt, hogy az 1850-es évek elejére sike­rült teljesen kipusztítani. - Szervezetünk tíz évvel ezelőtt kezdte meg ennek a fajnak a visszatelepítését. A Gemencben engedtük el az első példányokat, s azóta számos helyszínen foly­tattuk az akciót. Eddig kétszáz példányt telepítettünk, s mára a hazai hódpopuláció a szaporulat­nak, illetve a vándorlásnak kö­szönhetően eléri az ötszáz egye­det - tudtuk meg Márkus Ferenc­től, a WWF igazgatójától. A hód az ártéri erdőkben érzi jól magát, ahol fákat döntve gátat, il­letve várat épít magának a víz­ben. Ez a rágcsáló az egyetlen Kamerák kereszttüzében vágtak neki a hódok a szabad életnek Fotó: Tésik Attila olyan állat, mely tudatosan ala­kítja környezetét és építi ottho­nát. A mártélyi tájvédelmi kör­zet, ezen belül Körtvélyes, vala­mint a Sas-ér ideális hely szá­mukra. Három családot költöz­tettek ide a szakemberek. Körtvé­lyesnél összesen hat, a Sas-érnél pedig két példányt engedtek el. Almási István alpolgármester köszöntőjében egy tévedést osz­latott el gyorsan. Ugyanis nem igaz az az állítás, hogy Hódmező­vásárhely a hódokról kapta volna a nevét. Ezen a területen soha nem éltek ezek a rágcsálók. A Bodnár Bertalan Természet­és Környezetvédelmi Oktatóköz­pont kerítésénél egy információs táblát - Hódító Hódok címmel ­is felavattak, melyről sok hasz­nos tudnivalót ismerhet meg az arra járó a hódokról. K.T.

Next

/
Thumbnails
Contents