Délmagyarország, 2006. november (96. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-29 / 279. szám

SZOMBAT, 2006. NOVEMBER 3. • AKTUÁLIS" 5 Életet lehelnek a szegedi szénhidrogéniparba - Lehetőség vállalkozásoknak Óriási gáztárolót építenek Lassú lemerülése ellenére még mindig a legnagyobb olaj- és földgázmező az algyői. Ha elkészül az a hatalmas, föld alatti stra­tégiai gáztároló, amelynek kialakítását a Mol jövőre kezdi el, szerepe még inkább felértékelődik. A gázt a szabadpiacon vá­sárolják meg, visszanyomják a föld alatti rétegbe, hogy vészhelyzetben 45 napra az egész ország gázellátását biztosítsa. Szőreg-I-esnek hívják olajipari berkekben azt' a már kimerülőben lévő olajmezőt, amelyből az ország első stratégiai gáztárolóját hozzák létre 2010-ig. A terület a neve ellenére nem Szőreg környékén, hanem az algyői szénhid­rogénmező alatt 1600-1800 méter mélyen található - mondta el Holoda Attila, a Mol Nyrt. közép-európai kutatás-termelési igaz­gatója. A magyarázat az, hogy a szakma az egymás alatti rétegeket, mezőket földrajzi ne­vekkel különbözteti meg. Egyelőre a föld felszínén semmi sem látha­tó a hatalmas beruházásból, csak néhány olaj- és gázkút. Az olajat és a földgáz jelentős részét kitermelték, már csak az úgynevezett párnagáznak megfelelő mennyiség rejtőzik a mélyben, amely többek között a működéshez szükséges nyomást biztosítja. Amikor befeje­ződik a több mint százmilliárd forintos beru­házás, ebbe a rétegbe nyomják vissza a gáz­piacon biztonsági tartaléknak megvásárolt 1,2 milliárd köbméter gázt. Ekkora mennyiség téli időszakban 45 na­pig, napi húszmillió köbméter kitermelését teszi lehetővé, ami rendkívüli hideg esetén is a teljes hazai fogyasztás 20-22 százalékát ké­pes fedezni. Holoda Attila kijelentette: az orosz-ukrán krízis idején - amikor is Ukraj­na nem engedte át az ország területén az orosz gázt, és kritikussá vált itthon a helyzet, több nagyfogyasztót ki kellett kapcsolni ­gyorsult fel a döntés meghozatala: stratégiai célú, biztonsági gáztárolóra van szükség. Ez lesz az első ilyen tároló az országban. A Mol Nyrt. igazgatója hangsúlyozta, hihe­tetlen nagyságrendű kapacitások mozdulnak majd meg a beruházás során, a térség olaj­NEM TARTALY Gáztározó építéséről hallva a legtöbb em­bernek az ugrik be, hogy nyilván egy hatal­mas föld alatti tartályt helyeznek el 1600 méter mélyen. Nem ez történik, hanem a mostani, ma még termelő mezőbe, a jól zá­ró kőzetrétegek közé nyomják be a gázt. A földgáz ugyanis a kemény szivacshoz ha­sonló kőzet pórusaiban található, onnan termelik ki, 2010-ig tehát ezekbe a póru­sokba préselik vissza a gáz halmazállapotú fűtőanyagot. A felszínen csak a működte­téshez szükséges műszaki berendezéseket lehet majd látni. Algyő és a térség szerepe felértékelődik a beruházással Fotó: Segesvári Csaba iparhoz kötődő vállalkozásai hatalmas meg­rendelésekhez jutnak. Ezt hangsúlyozta Bot­ka László, Szeged polgármestere is, aki kifej­tette: évek óta nagy kérdés volt, hogy mi lesz a szegedi és algyői szénhidrogén-bányászat sorsa, megmarad-e az iparág. Most, egy ek­kora nagyságrendű beruházással újabb évti­zedekre bebiztosíthatja magát az idén negy­venéves szegedi olajipar. A Mol Nyrt. a beruházás megépítésének le­hetőségét tenderen nyerte el. A siker annak is köszönhető, hogy Szegedet jelölték meg: egy olyan mezőt, ahol a meglévő berendezéseket fel lehet használni, és ahol olyan a kiépült infrastruktúra, hogy az ország bármely pont­jára eljut a gáz. A költségeket a Magyar Szén­hidrogén-készletezők Szövetsége állja, ennek a szervezetnek a Molon kívül a gázszolgálta­tók, az elosztók, a nagykereskedők, de még mi, fogyasztók is adunk hozzájárulást. Ne­künk egy forint körüli összeggel kell beszáll­nunk gázköbméterenként. Jelenleg Algyőn közel 800-an dolgoznak, a gáztároló mintegy 50-60 embernek ad majd munkát - 20-30 évre biztosan. F. K. Hiányzó láncszemek UJSZASZI ILONA Munkáskéz, meg az öregek gyámolítója lesz a gyerek, ha felnő. A sok gyerek: biztos jövő. Más szavakkal, de valahogy így magyaráz­ta a nagymamám, miért szült hat fiút és egy lányt az apai déd­anyám. Ezt az egyszerű természeti törvényt írta fölül a huszadik század modern embere. A nagymamám már csak két gyermek­nek, az ő lánya pedig csupán egyetlen leánynak adott életet. Sok a hiányzó láncszem. Ha ez bűn, akkor most itt a büntetés. Egyre fogy a világ modernizálódó felén a munkára képes és kész sereg. Az okok hosszú láncolatából elég csak kettő láncszemet fölmutatni. Fogy, bár most éppenséggel lassuló ütemben, a ma­gyar népesség: idén szeptemberig 74 ezer 985 gyermek született ­97 ezer 543 egykori gyerek hunyt el. A felnőttek közül pedig eddig a jogosultak 94 százaléka vonult nyugdíjba, még mielőtt elérte volna az erre jogosító 62. életévét. Vagyis már átlagosan négy év­vel azt megelőzően kivesz a bugyellárisból, mielőtt beletett volna annyi járulékot, amennyit csak bírt. Amúgy is lyukas az a bugyelláris. Maga az Állami Számvevőszék elnöke figyelmeztetette a honatyákat, hogy csak kilenchavi nyugdíj kifizetésére van fedezet a jövő évi költségvetésben. Pedig oly so­ványka a mi nyugdíjasaink zömének nyugdíja. Például drága, jó édesanyámnak 45 év munka után alig több mint 40 ezer forintot visz a postás. Ennyiből a munkásévek után tétlenkedve pihenni semmiképpen, de még csak szerényen élni sem lehet, legfeljebb tengődni. Az alacsony nyugdíj munkára késztet és kényszerít: kit a ház körüli kertben és a földeken, kit a társasházak dzsungelében. A lyukas bugyellárisra folt került a nyugdíjtörvény módosításai­val. Talán több járulék érkezik és marad a kasszában. De ez né­hányapró korrekció. Nem reform. Mert egyik sem hoz olyan vál­tozást, ami átrendezné az emberi indítékokat. Például összeköt­né a generációkat - a szolidaritás láncolatával. Vagy rehabilitálná a nézetet, mely a gyerekben látja a jövőt. Nem módosítják a vatikáni szerződést Nem indokolt a vatikáni szerző­dés felmondása, felülvizsgálata, tartalmának módosítása - jelen­tette ki a megállapodás eredmé­nyeit és hatásait elemző bizott­ság, melynek a Szegedi Tudo­mányegyetem Vallástudományi Tanszékének vezetője, Má­té-Tóth András is tagja volt. - A bizottság az 1996-ban kö­tött szerződést elvi szempontból és az elmúlt tíz év gyakorlati ta­pasztalatai alapján vizsgálta, és a végrehajtási utasítások szintjén számos tisztázást szükségesnek talált - mondta a tanszékvezető. Az állásfoglalás szerint egyértel­művé kell tenni például, hogy a társadalom és az állam számára mit jelent a vallás és az egyház. Ha ugyanis nincs valláspolitikai közmegegyezés, a mindenkori kormány nem képes hosszú tá­vú, kiegyensúlyozott egyházpoli­tikai program kialakítására. Az egyházak finanszírozása je­lenleg költségvetésfüggő, ugyanis államosított vagyonukért cseré­be járadékot kapnak. Az elosztás szempontjai és arányai azonban kaotikusak - állapította meg a bizottság, amely újítást tart szükségesnek az adó egy száza­lék felajánlásokkal kapcsolatban is. Szerintük egyszerűbb lenne, ha nem külön papíron, hanem az adóíven kellene jelölni, hogy melyik vallási szervezetet támo­gatja az adózó. A bizottság ajánlása szerint minden egyházakat érintő pénz­ügyi kérdést az államnak függet­lenítenie kell a napi politikától. G. ZS. Eddig Csongrád megyében nem nőtt ugrásszerűen a friss nyugdíjasok száma Szigorodik a rendszer, olvad a nyugdíj összege VÁLTOZÓ NYUGDÍJRENDSZER Változik a nyugdíjszámítási és a nyugdíj-folyósítási szabály. Kevésbé éri akik negyvenévi munkaviszony meg az öregségi nyugdíjkorhatár előtt visszavonulni. Csökken az öreg- után szeretnének megpihenni, sági nyugdíj induló átlagösszege. Jobban jár, aki tovább dolgozik. Mind- ugyanakkora összegű ellátást ez jelzirapolitikusokhozzákezdtekanyugdíjrendszerátalakításához. kapnak, mintha a korhatár eléré­se után vonulnának nyugdíjba. A nyugdíjkassza hiánya és a de- nem az életkor, hanem a munka- A szabályok több ponton szigo­mográfiai változások miatt is sür- ban töltött idő számít. Ezt életsze- rodnak. Például a nyugdíjalap getővé vált a nyugdíjrendszer meg- rű módosításnak nevezi juhász meghatározásakor ezentúl nem a újítása. Az országgyűlés hétfőn Mária, az Életet az éveknek nyűg- bruttó, hanem a nettó bér szá­módosította a nyugdíjtörvényt. díjasklubok szervezetének me- mit. Az új számítási módszerek Nyugdíjba vonuláskor ezentúl gyei vezetője. így ugyanis azok, miatt mintegy nyolc százalékkal csökken majd a várható nyugdíj. Ugyanakkor a továbbdolgozást is | jutalmazza a korrigált törvény. E változások következményeit nem tudja fölmérni az általunk A nyugdíjalapot a nettó - adóval és járulékkal kérdezett szakértő, de elárulta: csökkentett - keresetből számítják ki, nem a 2008-tól akl teheti - így például az bruttó fizetésből; 1947-ben, vagy azt megelőzően az életkor mellett nagyobb súlyt kap a munká- született férfiak, illetve az 1950 u x-ix-xx -i • i-i - előtt született nok zöme - meg ban töltött evek szama nyugdíjba vonuláskor; , ­' 3 ' 2007-ben kerheti a regi szaba­a nyugdíj mellett dolgozóknak 8,5%-os 2007-től lyok szerinti időskori ellátását. nyugdíjjárulékot kell fizetniük; _ Tudomásul veszem a változa­60 évre emelkedik a nők előrehozott öregségi ?m? ... sokat és alkalmazkodom: tíz éve nyugdíjra jogosító korhatára; nyugdíjasként dolgozom, de •; ezentúl is csak annyi munkát szüneteltetni ke I a nyugellátás folyósítását an- váUalok h ^ megérje nak a 62 evesnel fiatalabb nyugdíjas munkaval- - _ mondja Tóthné Gem Ágnes lalónak, akinek a keresete elén a minimálbért; akl egykor iskolaigazgatóként várhatóan a tűzoltók, a katonák és a bányászok szerzett tapasztalatait, illetve egy - tehát a korkedvezményes nyugdijasok - csak - tanfolyamon begyűjtött ismere­később mehetnek nyugdíjba. teit kamatoztatja tíz társasház közös képviseletét ellátva. Úgy véli: majd számol és visszavesz a jelenlegi tempóból. Hiszen ezen­AKTIVIZALAS Az a célja a kormánynak, hogy minél többen maradjanak a munka frontján és fizessék a járulékot, illetve: a feltöltött pénzalapot egyre kevesebben vegyék igénybe. Eddig épp az ellenkezőjére ösztönzött a rendszer: megérte kilépni az aktívak világából és az amúgy alacsony nyugdíjat ilyen-olyan munkát végezve kiegészíteni. Forrás: DM-gyujtés DM grafika túl a 62 évnél fiatalabb, de nyug­díj mellett dolgozó csak addig kapja meg a nyugdíját, amíg meg nem keresi a minimálbért. Az el­len sem lázadozik, hogy márci­ustól a nyugdíj mellett dolgozó­nak is meg kell fizetnie a kerese­te után a 8,5 százalékos nyugdíj­járulékot. A megszorító intézke­dések az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület elnöke, Aszódi Pál szerint évi százezer forintot vesznek ki a nyugdíj mellett dol­gozó idősek zsebéből. Ennek elle­nére Tóthné - habitusából és ak­tivitásából következően is - úgy érvel, hogy aki egészséges, az job­ban jár, ha dolgozik. A múlt év hasonló időszakához képest nem nőtt ugrásszerűen, FOGLALKOZTATOTTAK NYUGDÍJ MELLETT 1990-2005 Év Dél-Alföld Csongrád megye 1990 Összes foglalkoztatott 602 441 190484 55-59 éves 27205 8632 60 év fölött 3 937 1 216 2001 Összes foglalkoztatott 470 875 154 174 55-59 éves 23326 7 959 60 év fölött 7 759 3 101 2005 Összes foglalkoztatott 485 816 156 735 55-59 éves 36 098 11 228 60 év fölött 16 736 6 787 Forrás: KSH sőt százzal csökkent a nyugdíja­zásukat, illetve rokkantnyugdíja­zásukat kérelmezők száma térsé­günkben - tudtuk meg Farkas Gusztávtól, a Csongrád Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság nyugellátási főosztályának veze­DM grafika tőjétől. Más kérdés, hogy a nyug­díjas munkavállalókat érintő friss változások, illetve a nyugdíj­ba vonulás szabályainak módo­sulása várhatóan már 2007 elejé­től átrendezi a munkaerőpiacot. Ú. I.

Next

/
Thumbnails
Contents