Délmagyarország, 2006. november (96. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-25 / 276. szám
22 "SPORT* A Fradit verni szokták Nedeljko Jovanovicsra c Nedeljko Jovanovicsra odafigyelnek a veszprémi játékosok Eklemovics hazai sikert vár Ilyés és Eklemovics (elöl) ma is nagy csatát vív majd Veszprémben A férfi vízilabda OB I hatodik fordulójában igazi pólócsemegében lesz azoknak részük, akik kilátogatnak az újszegedi sportuszodában este 6 órakor kezdődő Beton-Fradi meccsre. Bár a tabellán a zöld-fehérek jobb pozícióban állnak, mint a szegediek, csakhogy amíg a Csongrád megyeiek ez idáig már négy rangadón (Domino, Vasas, Eger, Újpest) vannak túl, addig az FTC még csak az OSC-vel, a Péccsel, a Neptunnal, a Szolnokkal és a Szentessel csapott össze. Amúgy a betonosok szeretnek a ferencvárosiakkal játszani, mert akkor szinte garantált a győzelem. A legutóbbi évadban hatszor csapott össze a két alakulat, ebből a Szeged ötször nyert, egyszer pedig döntetlennel zárult a párharc. Tavaly augusztusában a szegedi Hídépítő-kupa felkészülési viadalon a csoportmérkőzések során a Beton 9-7-re, a döntőben pedig 10-8-ra nyert. Az MK-negyeddöntő első felvonásában, Szegeden 6-6-ra végződött a csata, a népligeti visszavágón a BOWLING MUNKATÁRSUNKTÓL Már új néven játszotta le két bajnokiját a bowling NB I-ben a szegedi csapat, amely az újszegedi teke- és bowlingcentrumban két győzelemmel bizonyított friss szponzorának. Egy helyi cég révén ezentúl T-Comfort „Diablo" Szeged néven szerepel majd a gárda a sorozatban. A klub életében nagy előrelépés, hogy a város egyik meghatározó vállalkozása a Gyöngyösi-alakulat nyert 7-6-ra. A bajnokságban Pesten 7-5-re győztek Baráték, az újszegedi sportuszodában lezajlott „visszavágón" (az alapszakasz utolsó fordulójában) pedig 10-7-re. Akkoriban még a zöld-fehéreknél olyanok pólóztak, mint Szécsi, Weszelovszky, Katonás, Binder, Nitsovits, vagy éppen Létay. A mostani együttes teljesen más, megváltozott, kicserélődött a keret, főként fiatalok alkotják, de hiba lenne lebecsülni. SZ. L. KÉT SZENTESI A KERETBEN g Húszfős, két kivétellel a 2005-ben világbajnok csapat minden játékosát magába foglaló kerettel vág neki a jővő márciusi, melbourne-i világbajnokságot megelőző felkészülésnek Godova Gábor, a női vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya. A Hungerít-Top Cop SecuritySzentesi VK két játékossal képviselteti magát a legjobbak között: Tóth Andreával és Döme Nórával. A kapitány november 30-án, délelőtt 10 órától tartja első edzését. sportág mellé állt. A csapat célja a bajnokságban a dobogó. T-C0MF0RT-P0NT0K T-Comfort „Diablo" Szeged-Szolnok B 22:10 (2643-2313). A szegedi pontszerzők: Tóth Andrea 609 fa (4 egyéni pont), Puskás Bertalan 366 (4), Nagy Péter 359 (4). Kaszás Zoltán 312 (4), Francz Renáta 350 (2). Kolonich László 324 (2), Kovács Ákos 323 (2). T-Comfort „Diablo" Szeged-Szolnok A 18:14 (2852-2827). A szegedi pontszerzők: Kovács Á. 746 (8), Kolonich L. 757 (6), Puskás B. 674 (4). Veszprémben és Szegeden felfokozott érdeklődés nyilvánul meg a két város férfi kézilabdacsapatának ma 18 órakor kezdődő bajnoki összecsapása iránt. A Pick Szeged tegnap délután már elutazott: Alsóörsön szállt meg, s Balatonfüreden edzést vezényelt Zorán Kurtes mester. A volt szegedi irányító Nikola Eklemovics nagy küzdelmet és veszprémi győzelmet vár. Tegnap ebéd után buszra szállt a Pick Szeged kézilabdacsapata. Zorán Kurtes edző már a délelőtti foglalkozáson kijelölte a tizenkilences keretből, hogy ki lesz az az öt játékos, aki itthon maradt. A sérült Andjelkovics mellett a három fiatal - Calic, Ferenczi, Lele -, továbbá Berta játékára nem számít a tréner. A csapat előbb a már jól bevált alsóörsi szálláshelyet foglalta el, majd este a szegedi tréner ismét foglalkozást tartott, a tavalyelőtti Magyar Kupa négyes döntőjének helyet adó balatonfüredi csarnokban. Az derült ki a Nikola Eklemoviccsal folytatott telefonbeszélgetésből, hogy a házigazdák is nagyon készülnek a rangadóra. Miután gratuláltam az eddigi jó teljesítményéhez, a volt szegedi irányító így vázolta a mérkőzés iránt várakozását: - Nehéz lenne megjósolni, hogy melyik csapat nyer. De azt is természetesnek veheti mindenki, hogy én akkor leszek elégedett, ha a Veszprém kerül ki győztesen. Valamiféle új taktikával egyik gárda sem tud kirukkolni. Jó csapat a Pick, ezért szerintem a pillanatnyi forma és motiváltság dönt a két pont sorsáról. A veszprémi irányító ezután a csapat sérültjeiről beszélt. Elmondta, hogy Buday Dániel már Tatabányán és Komlón is a kispadon ült, de nem lépett pályára. Carlos Perez könnyített munkát végez, hogy játszik-e, arról az utolsó pillanatban az orvos dönt. Gulyás pedig egészen biztosan nem tud még játszani. Ezután a veszprémi játékossal, Nedeljko fovanovicsról beszélgettünk. Arra voltunk kíváncsiak, mennyire tartanak a világhírű irányítótól? - Nagyon jól ismerem Jovanovicsot. Néhány évvel ezelőtt még a világ egyik legjobb karmestereként tartották számon. Ám sem az évek, sem pedig a hosszú kihagyás nem múlik el nyomtalanul. Magam is kíváncsi vagyok a produkciójára, arra, SZOMBAT, 2006. NOVEMBER 25. Fotó: Miskolczi Róbert hogy rutinból mennyire tudja pótolni a hosszú edzéskihagyást. Mindenesetre nagyon figyelünk rá - jelentette ki Nikola Eklemovics. SÜLI JÓZSEF VAN MÉG HELY Uj Ma 12.30-kor a Szegedi Szurkolók Egyesülete különbuszt indít a Szeged étterem elől. Érdi Zsolt szervező felhívta a figyelmet, hogy még öt hely van a buszon. Ginál János megkezdte a valladolidi BL-visszavágóra (öt nap és 60 ezer forint) a szurkolói busz szervezését. Jelentkezni lehet a 30/555-0981-es telefonon lehet. Új név - két siker 10 esztendeje már, hogy megjelent Magyarországon egy azóta ismertté és közkedveltté lett márkanév, a Kartago Tours. Az utazásszervező cégcsoport Exim Tourssal közös, piacvezető hálózatának irodái jelen vannak Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Romániában és Magyarország 11 városában, közöttük Szegeden. A jól összehangolt hálózat igen magas utaslétszámmaldolgozik, ezért a külföldi partnerekkel való együttműködés kiváló, árai pedig nagyon kedvezők. Nem véletlenül vívott ki magának piacvezető pozíciót. Évente 50 OOO utast szállít saját, nagyrészt közvetlen charterjáratokkal. A Kartago Tours Plussz munkatársai a repülőtéren segédkeznek az eligazításban és az ügyintézésben. Az üdülési helyszíneken, illetve hazautazáskor a helyi képviselők várják az utasokat, intézik a transzferbuszokkal zajló közlekedést a szálláshely és a repülőtér között. A helyi képviselők a szállodákban előre megadott időpontokban állnak rendelkezésre, de telefonon 24 órán át elérhetők. A szálláskínálat is igen gazdag, az utazók igényeihez igazodik. A standard szobák mellett igényelhetők akár bungalók és apartmanok is. Az ellátás változatos, a reggelitől a fél- és teljes panzión át az all inclusive-ig. Az utazást változatos fakultatív programok teszik emlékezetessé, és kifejezetten érdemes figyelni a last minute akciókat. A Kartago Tours Plussz a világ sok szegletébe elviszi a kíváncsi utazót. Egész évben szervez utakat Tunéziába és Egyiptomba, nyáron Görögországba, Spanyolországba és Törökországba. A most beköszöntött téli szezon, ha lehet, még gazdagabb és még egzotikusabb. A kínálatban szerepel Brazília, Kuba, Venezuela, a Dominikai Köztársaság izgalmas újdonságként pedig az Atlanti-óceán gyöngyszeme, a Zöld-foki szigetek, valamint a nem csak olajáról és pálmafáiról híres Egyesült Arab Emirátusok. A téli kínálat nagyon kedvező részvételi díjakkal és a jól megszokott kedvezményekkel vehető igénybe. Utóbbiakkal a családosoknak, a nyugdíjasoknak, a fiataloknak és a nászutasoknak kedveskedik a Kartago Tours Plussz. E kedvező ajánlatoknak köszönhetően a cég utaslétszáma folyamatosan növekszik, ezzel természetszerűleg gyarapszik a törzsutasok száma is. Márpedig törzsutasnak lenni érdemes, mert a Kartago a hűséget és a bizalmat immár 7 százalékos törzsutaskedvezménnyel hálálja meg. A Kartago Tours Plussz szolgáltatásait tekintve lépést tart az új fogyasztói igényekkel. A Telefonos Foglalási Osztály már évek óta igen népszerű, ehhez kapcsolódott tavaly az Online Foglalási Rendszer beindítása a www.kartagoonline.hu weboldalon. Ennek segítségével már otthonról is kényelmesen, könnyedén intézhetik az ügyfelek a foglalást. Idén nyáron ismét megújult a Kartago Tours weboldala: a www.kartagotours.hu címen egyre több naprakész információt találhatnak az érdeklődők az utakkal kapcsolatban. (x) Zöld-foki szigetek, Egyesült Arab Emirátusok 2006. december 09-én, (szombaton) 10:30 órakor Kedvezményes árú jegyek kaphatók: DélmagyarországUgyfélszoigálatí Irodáiban (Szeged, Kölcsey m. }., Szentes, Kossuth u. »., Makó, Szegedi u. 9-/J- Hódmezővásárhely, Szegfű u. isJ Teljeses árú jegyek kaphatók: Városi Sportcsarnok főpénztárában Szeged Nagyáruház: KM Tours utazási irodában Csermák Hangszerüzletben (szeged, jókét«. Szegedi Nemzeti Színház Jegyirodájában (szeged. Kelemen u. rj Jegyárak: 1400 Ft/fő, Délmagyarország és Délvilág előfizetéssel I4.OO Ft/2 fő DÉLMAGYARORSZÁG DÉLVILÁG Szeeco Váhosí Sport Igazgatós ag