Délmagyarország, 2006. november (96. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-24 / 275. szám

20 "MOZAIK" PENTEK, 2006. NOVEMBER 24. a Hovány Kft. Néhány órás napsütés Vízállás: A Tisza Szegednél 226 cm {hőfoka 6,3 C ), Csongrádnál 162 cm Mindszentnél 212 cm. A Maros Makónál 3 cm. Vegyes állagfogyasztás: 4,5-7,5 1/100 km, CO?-kibocsátás: 119-154 g/km Egy nap, mint száz A DM-DV ügyelete podmaniczky szilárd Az öreg író minden napját ugyanaz a program töl­tötte ki. Reggel felkelt, reggelit készített a felesé­gével, aztán besétáltak a városba. Végignézték a kirakatokat. Erről egy idő után leszoktak, mert-a kirakatok a fiataloknak szóltak, nem tartottak öregeknek való ruhát, legalábbis azokat a fazono­kat, amikhez ók hozzászoktak. A séta végén beültek egy kávézóba, és elbeszél­gettek. - Érzed még az ízét - kérdezte általában a férfi. - Ma egy kicsit több cukrot tettem bele - vála­szolt az asszony, de így is finom. Átnyúlt az asztal fölött, megsimogatta a kezét. A csészéket az utóbbi egy évben már nem vit­ték vissza a pultra, féltek, hogy eltörik. A kávéházhói hazaballagnak, az asszony főz va­lamit, amíg a férfi a napfényes ablak elé ülve ol­vas. Ebéd közben aztán beszámol mindenről. - Holnap sajnos nem olvashatsz - mutatja az asszony az üres dobozt el kell menned a kere­kes szatyorral krumpliért. - Rendben, úgyis unom ezt a könyvet, épp ide­je, hogy valamivel elválasszam a következőtől. Ebéd után az asszony elmosogat, az író megné­zi a postát, hátha jött valami. Aztán mindketten elalszanak. De nem sokáig, csak egy órát, hogy jól essen a délutáni kávé. Délután az író bevonul a dolgozószobába, s ha van kedve, nekilát valaminek. Mostanában egyre nehezebb. Nem látja értelmét a munkának. Mit is mondhatna még erről a világról? És kinek ? Be­telt az élete, a gondolatai elmúltak, nem kíván már semmit közölni. Inkább néha egy vers, egy nosztalgikus hangulat kéri, hogy lejegyezze, de amint látja, hogy nem ad vissza semmit, rábukik a papírra. A múltkot is így talált rá a felesége, aki délutá­nonként tévézik vagy a pár ruhájukat tisztogatja. Akkor nagyon megrémült. Az asztalon feküdt az író, a szeme nyitva, a kezei élettelenül lógtak. Az­tán felkapta a fejét, és a benti gondolatot folytatta. - Tüdőd, azon gondolkoztam, hogy így kellett-e megöregednünk ? - Hogyhogy így­- Ebben a lakásban, ebben a városban, ezekkel a szokásainkkal. Esetleg volt valami, amit elsza­lasztottunk. Nem vettük észre, hogy megnyílt ne­künk egy másik irány. - Nem hiszem. Ha pedig kiderítenéd, csak ma­gadat hibáztatnád, ás azt mondhatnád, hogy itt és itt rontottad el az életed. De ezek mind csak felte­vések. Huncutság lenne ezzel mérni a hátra lévő napjainkat. - Talán igazad van, és egyszerűen csak gondol­kodni szerettem volna valamin, és ez jutott eszembe. Hogy talán valamire utóbb rájöjjek. Tu­dod, megszoktam már, mégis furcsa, hogy nem tervezhetek. A legfontosabb terv, hogy holnap is felébredjünk. Nem ehhez voltam szokva. Es tes­sék. Hiába a sok terv, beváltva vagy beváltatlan, az élet úgy szökik el belölünk, mint a mennyezet alatt lapuló léggömbből a gáz, alig láthatóan. Az asszony csak a szemét húzta föl, mint aki belátja, hogy így van, mégsincs jól. - Az öregségnek nincs tanulsága a fiatalság szá­mára - mondta az asszony -, mindenkinek külön és egyenként kell belátásra jutnia. Csak annyi bi­zonyos, hogy egyszer mindenki felett eltelik az idő. - Tüdőm - mondta az író, visszatette fejét az asztalra, kék szemeit lehunyta, karjait belógatta a lábai közé, és elaludt. Mai ügyele­tes újság­írónk Cs. Gát László. Kollégánk 12 és 17 óra között a 30/ 218-111 l-es telefonszá­mon fogad­ja a hívásokat. Munkatársunk­kal közölhetik ötleteiket, véle­ményüket, javaslataikat. A lap kézbesítésével kapcsola­tos észrevételeiket pedig az in­gyenesen hívható 06/80-821­821-es számon vagy a 62/567­864-es telefonszámon a terjesz­téssel foglalkozó kollégáinknak jelezzék! A NAP VICCE Ruharaktár a laktanyában: - Raktáros, van álcaruhájuk? - Százados úr jelentem, van..., csak nem találjuk! ISTEN ÉLTESSE! EMMA Emma: a német Ermából alakult, amely valójában több Erm-, és Irm- kezdetű név becézése volt. Je­lentése: vagy egy germán néptörzs­höz tartozást jelöl, vagy Irmin ger­mán istenség, a világfa, nevét őrzi. Tovább tart a nagyon enyhe idő. Ma néhány órára kisüt a nap, de helyenként erősen párás lesz a levegő, foltokban tartósan megmaradhat a kőd Szeged Hódmező­vásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek További kilátások A következő napokban folytatódik a tavasziasan enyhe idő. A hét végén és hétfőn változóan felhős lesz az ég, néhány órára kisül a nap Keddtől borongós, párás, he­lyenként tartósan ködös időre számíthatunk. Legfeljebb szitálás lehet te 13° Mörahatom m 12° te 13" Mindszent 12° te 12° Békés­csaba 12° te 13° Szolnok fi 11° te 12° Kecskemét fi 11° m 12° Orosháza 12° Szombat Vasárnap Hótfö Max:14 mtn:4 Változó Max:13 Min: 5 Változó Max:l(r Mln:3 Változó Max* Mki:3° Borult Lincoln a befutó WASHINGTON (MTI/AFP) Abraham Lincoln egykori elnököt tartja a legjelentősebb amerikai személyiségnek az Egyesült Álla­mok tizenkét neves történésze, akit a The Atlantic Monthly című magazin arra kért: állítsanak ösz­sze százfős listát az ország történe­tének szerintük legbefolyásosabb személyiségeiről. A második és a harmadik helyre az USA alapító atyáit, George Washingtont és Thomas Jeffersont tették a histo­rikusok. A jegyzékben szereplő nyolc színes bőrű személyiség kö­zül Martin Luther King polgárjogi harcos a százas lista nyolcadik he­lyérc került. Elvis Presleyt a 66., Albert Einsteint a 32. helyre tették a megkérdezettek. A nők közül az élen a 30. helyen álló Elizabeth Cady Stanton feminista jár. A kö­zelebbi múltat illetően nagy fö­lénnyel Ronald Reagan volt elnök jutott a legmesszebb, 17. lett. Irány a Baleárok! VÍZSZINTES: 1. Spanyolország Földközi-ten­geri üdülősziget-csoportjának második leg­nagyobb tagja. 8. Szabás. 13. Hajszoló. 14. Gravírozó szakember. 15 Fennkölt, ünnepé­lyes költemény. 16. Revü vége! 17. Már ki­hullottak csontszerű rágószervei. 18. Irídi­um jele. 19. Valamint. 20. Görög eredetű női név. 23. Kislányok játékszere. 24. Utca, né­metül. 27. Rétoromán. 28. Alkoholos erje­désé enzim 30. Csigafajta. 31. Bizony rö­vid. bizalmas formája. 32. Röpteti (a papír­sárkányt). 33. Gálád. 34.... Tikaram; angol énekesnő és gitáros. 36. Híres szovjet mar­sall volt (Georgij Konsztantyinovics). 39. Előtag: külső-. 41. Kiereszt. 43. Mene ufarszin! 45. Küzd, csatázik. 48. Község Csenger közelében. 49 Nagyon öreg. 50. Az üdülőterület legnagyobb szigete, nevéből származik a majolika szó. FÜGGŐLEGES: 1. A vsz. 50. sz. sor alatti szigeten található galéria, Goya rézkarcaival és Picasso festményeivel. 2. Nemesfém. 3. Az egyik nem tagja 4. Ab...; eleve, ereden­dően. 5. A tg. 18. sz. alatti szigeten találha­tó létesítmény, a vár kazamatáiban kapott helyet. A sziget őskori, föníciai, pun és ró­mai emlékeit mutatja be. 6. Hamisan ját­szik. 7. Antal egyik becézése. 8. Kifejt tej felső rétege. 9. Jordániai kikötőváros, öböl névadója. 10. Parkolási övezet tarifája. 11. A végén kapkod! 12. A Baleárok szigetcso­port legnagyobb szigetének egyik festői ré­sze. 17. A szigetcsoport legkisebb tagja. 18. A Baleárok legismertebb, nagyságrendileg harmadik szigete. 21. Erdőt alkotó növény része. 22. Arab férfinév. 25. Kényelmes jár­kálás. 26. Etelka egyik becézése. 29. Iszlám ország lakosa. 31. Kék, angolul. 33. Előtag: csillag-. 35. Elektromos töltésű elemi ré­szecske. 36. Nagy erővel árad, özönlik. 37. Rovarlárva. 38. Legendás hazai beat-, majd rockegyüttes. 40. Kebel. 42. Volt portugál gyarmat Indiában. 44. Fül, angolul. 46. Ha­tározott névelő. 47. Centiméter, röv. Előző rejtvényünk megfejtése: Ha a tüzet szereted, a füstjét is szenvedd! A NAPOS OLDALRÓL. Wratin Anett a szegedi Fodor József Élel­miszeripari Szakközépiskola tanulója. A tizenhat éves lány szere­ti a süteményeket, kedvence a rigójancsi, melyet ha megkíván, el is tud készíteni. Nem csoda, hiszen Anett pék-cukrász szakos ta­nuló. Jövőjét mégsem ezen a területen képzeli el. A középiskola elvégzése után szeretne még egy szakmát: ruházati eladónak ta­nulna. Szívesen dolgozna ugyanis egy butikban, később pedig, ha a körülmények engedik, saját vállalkozást indítana. Már két éve van együtt barátjával, aki mindenben támogatja. Anett hobbija a zenehallgatás és a beszélgetés - a barátnőkkel Fotó: Schmidt Andrea A 200 kutyás hölgy PR0V0 (MTI/AP) Feltehetően amerikai rekordot döntött az a néni, aki közel két­száz kutyát tartott - meghoz^ jól. A hölgy 30 éven át vette í gához a kóbor ebeket,! otthonába, és ken van, a kutyáknak volt elég helyük. Nemrégiben azonban a hatóságnál panaszt tett valaki, és az illetékeseknek sikerült ráven­niük? a nénit, hogy tehermente­tiessók: elvitték tőle a népes KÜn#vtóiyák mindegyikét i t^^Hj^en vette át a hatóság. • HOl/ANÍdl Ford Hovány Szeged, Algyői út 39. • 62/556-300 www.fordhovany.hu Készítette Újszülött mellkason kívüli szívvel MIAMI (MTI/AP) Amerikai orvosok sikeres műtétet hajtottak végre egy olyan újszülött kisfiún, aki mellkason kívül lévő szívvel jött világra, még október 31-én. Mint a miami Holtz klini­kán helyi idő szerint szerdán beszá­moltak róla, a hatórás operáció so­rán a sebészek először légáteresztő, ugyanakkor vízhatlan szövetbe (Gore-Tex) burkolták a kis Naseem Hasni szabadon lévő szívét, majd saját bőréből készített bevonattal vették körül, a fiúcskának ugyanis szívburka (pericardium) sem volt. Az így „becsomagolt" szívet aztán behelyezték az újszülött mellkasá­ba. A kicsi állapota a közlés szerint kritikus, de stabil, az orvosok re­ménye szerint karácsonyra már el is hagyhatja a kórházat, és várható­an normális életet élhet majd, bár ­mint Eliot Rosenkranz szívsebész mondta - versenysportokat nem űzhet. Nem teljesen kialakult mellkasát néhány hét múlva mű­anyag védelemmel látják el, hat hónapos korában pedig a tervek szerint mesterséges szegycsontot készítenek számára. Naseem októ­ber 31-én született az ectopia car­disnak nevezett, rendkívül ritka születési rendellenességgel, amely egymillió élve születés közül 5,5-7,9 esetben fordul elő, s az így született gyerekek túlélési esélye mintegy 50 százalék. DENEKF1 Ötcsillagos biztonság klímával, ABS-szel, 2 légzsákkal, további sok extrával Nálunk már 2 999 OOO Ft-tól az Öné lehet! EXTRA AKCIÓS AJÁNLATUNK CSONGRÁDI PAPRIKÁS KOLBÁSZ FordFocus Feel the difference 6724 Szeged, Vásárhelyi P. u. 3-6. Tel./fax: 62/469-847 • Tel.: 62/542-245 Nyitva tartás: h.-p.: 6-17-ig. szo : 6-13-ig. vas.: 1110 Ft/kg A2 akciós árak a készlet erejéig értendők. Ticket Restaurant étkezési utalványokat és 6—10-ig bankkártyát elfogadunk.

Next

/
Thumbnails
Contents