Délmagyarország, 2006. november (96. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-18 / 270. szám

Szombat, 2006. november 18. SZIESZTA 11 BAJOR IMRE: „MINDEN ÉRDEKEL, AMI EMBERI" elvisí ha csak a fél ország szereti Nem bí Gyerekként műkorcsolyázó, focista vagy dobos szeretett volna lenni Bajor Imre. De színésznek született, így az lett. A szakmája még a magánéleténél is fontosabb számára. Öntörvényű ember, aki a tehetséget tiszteli mindenkiben. Engem tolerálni nem lehet, csak megtanulni, hogyan kell velem élni - mondja Bajor Imre FOTÓ: DM/DV FOTÓ Apolitikusként a Heti Hetesben Nyolcadik éve szerepel Bajor Imre a Heti hetes című televíziós műsorban, a kezdetektől ott van. Ő az egyetlen olyan művész, aki nem politizál, mert vallja: mindenkinek meg kell találnia a saját útját, s aki színész, az színész. „Amihez nem értek, pedig fontos lenne értenem hozzá, ha beszélni akarok róla, azzal inkább nem foglalkozom mondja. - Szeretném megtartani a függetlenségemet minden szinten. Ott teszem a dolgom, ahol az én helyem van. Ott a határ." -Az egyetlen dolog, amit szeretek magamban, hogy annyi mindent nem szeretek magamon - állapította meg önmagáról egyszer velősen, önkritikát sem mellőzve Bajor Imre. Kifizetődő ma egyéniségnek lenni? - Mérhetetlenül tisztelem a tehetséget és elutasítok minden középszerűt. Mindenki azt mondja, hogy kell egy csapat. Én viszont mindig a magam feje szerint éltem, gyűlölök csoportosulásokban részt venni. Egy focicsapatban is van egy játékos, aki „valaki", és az egész attól jó, hogy ő ott van. Nagyképűen hangzik, bár nem vagyok az, de: igen, nekem megéri egyéniségnek lenni. - Úgy hírlik, nem tud autót vezetni, és idegenkedik a műszaki dolgoktól. Van egy internetes oldal, a „bajoristák" honlapja, ami önről szól. Azt azért ismeri? - Nem. A számítógépet még csak elindítani sem tudom, nemhogy használni! A mobilomat bekapcsolom, és kész. Ezenkívül semmilyen más műszaki dologhoz nem értek. Se időm, se tehetségem az ilyesmihez és az a baj, hogy nem is érdekel. Ellenben minden érdekel, ami emberi. Igaz, egy gyufásdobozzal órákig el tudok játszani, a szánkót is szeretem, de mással nem foglalkozom. Ez az én hibám. - Úgy fogalmazott, hogy aki színésznek születik, abból lesz igazi bohóc. Ami a szívből jön, nem lehet megtanulni. Ön nem járt főiskolára, de színésznek született. Igazi bohócnak tartja önmagát? - Ez az egyetlen olyan pálya, ami nem főiskola függvénye. Vagy erre születtünk, vagy nem. Csak a technikát lehet megtanulni. Én annak idején olyan szakmát kerestem, amihez nem kell egy életen át tanulni. Azt gondoltam, a színészet olyan. De tévedtem. A tehetség csak feltétele annak, hogy valakiből színész lehessen. Úgy, mint egy manökennek a két láb. Ahhoz, hogy valakiből igazán jó bohóc váljon, sokat kell tanulni. - Tiszteli a régi nagy színészeket. Azt nyilatkozta, hogy Tolnai Klári vagy Ruttkai Éva soha többet nem fog megszületni. Mit gondol a mai tehetségekről? - Míg a hetvenes években a színpadon tizenkét színészből tizenkettő zseni volt, ma az a helyzet, hogy van egy nagyon jó, a többi meg... Kevesebb a tehetség? Nem hiszem. A kor olyan. Rossz a színészpedagógia. A régi nagy színészegyéniségek, akik géniuszok voltak, eltűntek. Én pedig ott tartok, hogy ha rosszul érzem magam, megnézek egy Kabos-filmet, sokkal inkább, mint bármi mást. Amikor filmben játszom, nekem nem egy szerep kell. Kell nyolc mondat, amivel megmutathatom, hogy ezt is tudom. Úgy, mint egykor ők. Az nekem már elég. - Kiskorában többek között beatzenész szeretett volna lenni. Konkrétan dobos. A soproni Hotel Fagus Smink nélkül sorozatának vendégeként a közelmúltban dobolt is - igaz, alig egy percig. Milyen érzés volt újra dobütőt tartani a kezében? - Inkább mondtam egy viccet... De igaz, fiatalon doboltam, volt is otthon felszerelésem. Szegény szüleim nehéz helyzetbe kerültek miattam, mert a szomszédok nem nagyon örültek annak, ha gyakoroltam. Ütni valamit, ami nem ember - baromi jó érzés volt. - Szakma, család. Hol vannak a súlypontok? - Én mindent alárendelek a szakmának. Nekem nagyon fontos, hogy az egész ország szeressen. Nem bírom elviselni, ha csak a fél ország szeret, mert úgy érzem, nem tettem azért semmit, hogy ne szeressenek. Azért viszont, hogy igen, harminc évet. Nehéz velem, mellettem. Hozzám olyan ember kell, aki elfogad úgy, ahogy vagyok, olyannak, amilyen vagyok és azt mondja, „én hozzá tartozom, én őt szeretem". Engem tolerálni nem lehet, csak megtanulni, hogyan kell velem élni. - Köztudottan hipochonder, ugyanakkor cigarettázik, késő éjszaka fekszik le. Hogyan él? Túlfeszíti a húrokat? Okkal félhet attól, hogy megbetegszik? - Szeretem az egészségről, az egészséges életmódról szóló műsorokat. Még meg is érteném azokat, akik arról nyilatkoznak, hogyan kellene élni. A baj az, hogy ők nem értenek meg engem. Rám ez nem jó, nekem ez nem működik. Kedélybeteg, kellemetlen ember lennék, ha mindazt betartanám, amit az ilyen műsorokban hallani. így meg, hogy nem tartok be semmit, jól vagyok, bár tudom, hogy előbb-utóbb meg fogok dögleni. - Mint mindenki más... - De én előbb. - Mi jelent az ön számára kikapcsolódást? - Nagyon fontosak nekem a kutyák, képtelen vagyok meglenni nélkülük. Amikor hazaérek és nem hallom, hogy „vhu", rosszul érzem magam. Mindig van körülöttem kutya, jelenleg kettő. Ha nem lennének, sterilnek tűnne a környezetem, pedig nem bírom a sterilitást. A legrosszabb azonban velük kapcsolatban is az elmúlás. Kihalnak mellőlünk. - A Budapesti Operettszínházban hetente öt alkalommal játsszák a Mágnás Miskát. Ön Miskát, a lovászt alakítja Oszvald Marika partnereként. Mire készül, min dolgozik ezenkívül mostanában? - A Mágnás Miska előadásai után járni sem tudok. Két táncos fiú szokott várni a függöny mögött, hogy elkísérjen az öltözőig. Nagyon fárasztó, tehát csak azt mondhatom, ha túlélem, akkor december 2-án lesz Bajor Imre-kabaré a Mikroszkóp Színpadon. A szöveget már most is mindenhova hordom magammal, hátha lesz időm elolvasni. Megérné, mert sok tehetséges fiatal szerző írta. Jó műsornak ígérkezik. BENKE ÉVA A forró Afrika balkonja, Tunéziába utazni manapság nem kuriózum a magyar ember számára. De aki beleszeret sokszínűségébe, tengernyi felfedeznivalójába, merőben más kultúrájába, szépségeibe, és nem utolsósorban olcsóságába, biztosan visszatér még ide. Magyarországról kétórás repülőúttal egy teljesen más világba csöppenünk: nyugodtan, ráérősen ballagó embereket látunk, foltokban pálmafák magasodnak, és végeláthatatlanul nyújtózik előttünk a Földközi-tenger. Ez az ország, Tunézia, ahogy az egykori elnök, Habib Bourguiba akit akkora tisztelet övez, hogy strigulázni kellett volna, hányszor láttuk arcképét - nevezte: „Afrika balkonja" egyszerre európai és afrikai. Az ország turizmuspolitikája abban rejlik, hogy más, egzotikus országokhoz képest olcsón ellátja az ide érkezőt, hogy az itt költse el a pénzét bármire. A gyermekek például szívesen pózoltak a lencse előtt, de aztán nem menekülhettünk előlük, ha nem honoráltuk modellkedésüket. A soukokba (bazár) ha nem vagyunk elég határozottak, már be is „invitálnak", sokszor kissé erőszakosan elállva a turista útját, majd bókokkal, egy-két magyar szóval le is vesznek a lábunkról, és máris alkudozunk (kötelező és elvárják azokban a bazárokban, ahol nem látjuk kiírva: prix fixe - fix ár) valamire, amit nem is akartunk megvenni. Sousse-tól nyugatra az iszlám szent városába, a 671-ben a semmiből emelt Kairouanba jutunk. Úgy is gondolhatnánk, elzarándokoltunk ide, de tévednénk, hiszen zarándokolni csak Mekkába lehet, és minden muzulmánnak - életében legalább egyszer - kötelező. Abban is tévedünk, hogy a Dinár, dollár Tunéziában a fizetőeszköz a dinár (1TD kb. 167 HUF), de egyes helyeken a dollárt és az eurót is elfogadják: 1 adag fagyi: 1,5, egy másfél literes ásványvíz 0,5 (boltban és nem szállodában véve), fél kiló datolya 3, egy buszjegy (körülbelül 20 kilométerre) 0,6 dinár. Bőrből készült termékeket a hazai ár feléért beszerezhetünk (például egy bőrpénztárca 6-8 dinár). Összességében minden, Európában megszokott terméket megkaphatunk, igaz, egy kicsit drágábban, mint hazánkban, kivéve a gázolajat, melynek literje 122 forintnak megfelelő dinár. zászlón szereplő félhold török eredetű (akár lehetne, hiszen közel 350 évig török uralom alatt állt az ország). A félhold az iszlám felkelés jelképe, ugyanígy a kávé is arab eredetű. Az iszlám követőit fanatikusoknak és erőszakosaknak mondja a mai média, holott szerintük a különböző vallású emberek békében megférnek egymás mellett. Tradíció és modernség együttélését mutatja, hogy Matmatában, a máig sziklába vájt barlanglakásokban élő berberek vezetékes vízzel, árammal és parabolaantennával rendelkeznek. Számos lakos datolyapálma- és olívaültetvényeken dolgozik. A pálma termését fürtökbe gyűjtik, és zsákot húznak rá, hogy védjék a két fő ellenségtől, a homokviharoktól és az esőtől. Bár csapadékban ez a vidék nem bővelkedik, a gazdák mégis azért imádkoznak, hogy ne essen. Aztán dobozokban, tartósítószer és cukor nélkül árulják a helyiek az ízletes gyümölcsöt, és magyarul kiabálják felénk: „itt á dátolyá, á náturál Viágrá!" Meghökkentő az ellentét köztünk és az arabok között a tömegközlekedésben: míg mi Faksznis sfaxiak A faksznis (hóbortos) szó Sfax városa nevéből származik, és az ott élők mentalitásán alapszik, akik idegen láttán felhúzzák az orrukat, és az eltévedt turistát gonoszan épp a helyessel ellenkező irányba küldik. Beilleszkedni közéjük lehetetlen, munkakereséssel ne is próbálkozzunk! idegesen toporgunk a 20 percet késő buszunkra várva, a karórát nem viselő arab „testvéreink" nyugodtan ácsorognak, amíg be nem fut az „erő, ami gurul" („la force qui roule"- olvashatjuk a buszok hátulján). Felszállás után jegyet veszünk a kedves, hajában jázmincsokrot viselő férfinál, de üresen maradt ülőhelyünket addig senki nem foglalja el. Az iskolák közelében táblák figyelmeztetnek: „Vigyázzatok az angyalokra!"... Azt hiszem, többek között nyugodt életvitelt egymás iránti figyelmességet, toleranciát és segítőkészséget tanulhatnánk mi, magyarok az arab néptől. BALMAZ ÁGNES Az Atlasz szikláiról pazar kilátás nyílik a hegyi oázisra FOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELE